Vas Népe, 1975. december (20. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-02 / 282. szám
Közöspiaci csúcs VI. Pál pápa hétfőn, a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Giscard d’Estaing francia köztársasági elnököt, aki a közöspiaci állam- és kormányfők értekezletére érkezett Ramába. A pápa vasárnapi beszédében nagy jelentőséget tulajdonított az EGK csúcsértekezletének. Giscard d’Estaing köztársasági elnökké választása óta első alkalommal járt a Vatikánban. Dahomey-Benin Dahomey köztársaság vasárnaptól a Benin Népi Köztársaság nevet vette fel — jelentette be Cotonouban Mathieu Kerekou államfő. A nyugat-afrikai állam ezzel a Guineai-öbölben a 17. században virágkorát élő királyság ősi nevét vette át és építette be az ország hivatalos nevébe. Ezzel egyidőben az országban új párt alakult Benin Népi Forradalmi Pártja néven. Az új nemzeti lobogó: zöld alapon ötágú vörös csillag. Az afrikai állam fél évszázados francia gyarmati uralom után 1960-ban nyerte el függetlenségét Spanyol-Szahara A marokkói hírügynökség jelentése szerint a Spanyol- Szaharában élő törzsek képviselői vasárnap El-Ajunban, Spanyol-Szahara fővárosában hűséget fogadtak Hasszán marokkói királynak. Ez azon a találkozón hangzott el, amelyet a spanyolmarokkói-mauritániai megállapodás értelmében kinevezett marokkói kormányzóhelyettes, Ahmed Benszuda rendezett Algéria továbbra is szembehelyezkedik a tervezett marokkói hatalomátvétellel. A hivatalos algériai hírközlő eszközök a hét végén azt jelentették, hogy a marokkói katonák atrocitásokat követtek el El-Aiun-tól keletre az ott élő spanyol-szaharai lakosság ellen. Portugália? A reakció alaptalan vádjai a PKP ellen Lisszaboni értesülések szerint a portugál fegyveres erők reakciós parancsnoki körei javasolták a forradalmi tanács elnevezésű hatalmi szervnek, foglalkozzék a Portugál Kommunista Párt háttérbe szorításának gondolatával .A Portugál Kommunista Párt vagy tartja magát a demokratikus játékszabályokhoz, vagy csak ellenzékben fogadjuk el" — jelentette ki portugál lapok munkatársainak vasárnapra virradóra meg nem nevezett hivatalos személy a forradalmi tanács nevében. Erről az O Primeiro de Janeiro című lap számolt be vasárnap. Neves ezredes, annak a kommandó ezrednek a parancsnoka, amely kiemelkedő szerepet játszott az ejtőernyősök felkelésének elfojtásában. Comes elnök és Az évad a kormányfő előtt Szombaton kijelentette, hogy katonái „még nem elégedettek a pluralista demokráciának azzal a fokéval, amely az elmúlt napokban létrejött". Bizonyos politikai körök és külföldi lapok kampányba fogtak a Portugál KP ellen azzal a váddal, hogy előkészítette ,a hatalom megragadására t » váló puccsot" és részt vett abban — hívja fel a figyelmet a PKP KB titkárságának vasárnap közzétett nyilatkozata. A nyilatkozat alaptalannak minősíti a vádat és utal arra, hogy mindig határozottan síkraszállt a válság politikai rendezéséért, a polgárháború veszélyének elhárításáért. A Portugál KP — alapelveihez híven — tömöríteni akarja az erőket fasiszta veszély kiküszöbölésére, a szabadság megvédésére, a portugál forradalom végső győzelmére — hangzik a KB titkárságának dokumentuma. A portugál nép meg fogja védeni forradalmának vívmányait azokkal szemben, akik jobboldali diktatúra bevezetésére akarják kihasználni az ostromállapotot •— írja az Avantel vasárnapi számának szerkesztőségi cikke. Costa Gomes elnök politikai konzultációkat kezdett amelyek eredményeként esetleg átalakítják a kormányt A demokratikus néppárt közismerten ki akarja rekeszteni a kormányból a kommunistákat. A szocialista párt vezetősége még nem tette le a voksát e kérdésben, de azt állítja, hogy bizonyítani tudja a PKP-nek a zendülésben történt részvételét. A fegyveres erők vezérkari főnöksége vasárnap este közzétett nyilatkozatában bejelentette, hogy nagyarányú műveletet hajtottak végre a november 25-e előtt „bizonyos politikai szervezetek és magánszemélyek" birtokába került fegyverek felkutatására, visszaszerzésére. E fegyverek egy részét — a közlemény szerint — már sikerült begyűjteni, és a vezérkari főnökség arra számít, hogy menyiségük rövid időn belül tekintélyes lesz. Döntött a Biztonsági Tanács• Az ENSZ erők a Golanon maradnak A PFSZ-t meghívták a BT ülésére A Biztonsági Tanács vasárnap éjjel 13 egybehangzó szavazattal ellenszavazat nélkül, újabb hat hónapra, 1976. május 30-ig meghosszabbította a Golan fennsíkon állomásozó, csapatszétválasztást ellenőrző ENSZ-megfigyelő erők mandátumát. Ezután a tanács tagjainak többsége közös nyilatkozatban foglalt állást amellett, hogy a Biztonsági Tanács 1976 januári közel-keleti vitájára a világszervezet hívja meg a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet A szíriai —izraeli szektorban állomásozó ENSZ-erők megbízatása november 30-án éjfélkor járt le. A négy el nem kötelezett ország — Kamerun, Guyana, Mauritánia és Tanzánia — indítványára elfogadott határozat kimondja, hogy a Biztonsági Tanács tagjai úgy döntöttek: az 1976. január 12-én újból összehívják a testületet, hogy az ENSZ összes erre vonatkozó határozatát figyelembe véve folytassák a vitát a közel-keleti problémáról, beleértve a palesztínai problémát is; b) újabb hathónapos időszakra megújítják a csapatszétválasztást ellenőrző ENSZ-megfigyelő erők mandátumát; c) felkérik a világszervezet főtitkárát, tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot a további fejleményekről A határozati javaslat megszavazása után Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője, a Biztonsági Tanács november havi elnöke nyilatkozatot olvasott fel amely hangsúlyozza: a tanács tagjainak többsége tudomásul veszi, hogy a testület 1976. január 12-én kezdődő közel-keleti vitájára meghívják a Palesztínai Felszabadítási Szervezetet. A Biztonsági Tanács vasárnap esti vitájában és a szavazásban Kína és Irak nem vett részt. Izrael képviselője, Haim Herzog nagykövet dühödtem támadta a határozatot, mondván, hogy az „behódolás a Szíriai zsarolásnak és a szovjet diktátumoknak”. Mint emlékezetes, a PFSZ képviselőinek meghívását Szíria indítványozta, , „A szíriai kormány igen elégedett azzal az eseménynyel, amelyet az ország sikeres diplomáciai lépései hoztak” — jelentette ki Damaszkuszban a kormány szóvivője azt követően, hogy a szíriai kabinet ülésén vitatta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfőre virradóan hozott határozatát Mint a szóvivő hangoztatta, a BT döntését nem csak a szíriai kormány, hanem a Palesztin Felszabadítási Szervezet is nagy megelégedéssel fogadta. „A PFSZ elégedett azzal, ahogy Szíria érdekeit védelmezi”. Hosszú ülést tartott hétfőn az izraeli kormány. Ezt követően Jeruzsálemben bejelentették, hogy Izrael bojkottálni fogja a jövő év januárjában felújítandó közel-keleti BT vitát, mivel arra meghívják a PFSZ képviselőit is, hogy Izraelnek egyáltalán nincs szándékában feladni a megszállt Golan-magaslatok izraeli lakosokkal való „benépesítésének” politikáját, amelynek célja a megszállt területek végleges annektálása. A kormány végül azzal vádolta a Biztonsági Tanácsot, hogy — úgymond — „behódolt a szíriai és palesztin követeléseknek”. A Sinai-félszigeten levő Abu Rubeisz-i olajmezőt, amelyet a kissingeri kis lépések diplomáciájaként született megállapodás értelmében kiürítettek az izraeli megszállók, az egyiptomiak ünnepélyesen ismét birtokukba vették. (Telefotó—AP—MTI—RS) Angolai hadihelyzet Az Angolai Népi Felszabadító Fegyveres Erők (FAPLA) ér. az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) képviselői szombaton Luandában sajtóértekezleten mutatták be azokat az Egyesült Államokból és más NATO országokból származó fegyvereket, amelyeket az Intervenciósokkal vívott harcokban zsákmányoltak az angolai népi erők. A sajtótájékoztatón felvonultatott fegyverzet többsége az amerikai hadiipar gyártmánya: páncélos elhárítók, gránátvetők, tüzérségi felszerelések ezen kívül, svéd és angol gyártmányú automata fegyverek. Ünnepség a Rádió évfordulója alkalmából A hazai rádiózás megindulásának 50. évfordulóján a Rádió elnöksége hétfőn este ünnepséget rendezett a Zeneakadémia nagytermében. Az ünnepségen megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Lenke Valéria, a Társadalmi Szemle főszerkesztője, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a párt, az állami és a társadalmi szervek több képviselője. Aczél György köszöntötte a szocialista rádiózás fejkesztésében kitűnt rádiósokat, postásokat. Az ünnepségen felszólalt J. Orlov, a Szovjetunió televízió és rádió bizottságának elnökhelyettese, és Rudolf Singer, az NDK állami rádió bizottság elnöke is. Az ünnepség második részében a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara adott jubileumi hangversenyt, Lehel György veszényletével. Az SZKP XXV. kongresszusának napirendje (Folytatás az 1. oldalról) gazdaságfejlesztési tervének, valamint állami költségvetésének tervezetét, s mindkét dokumentumot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának soron következő, december 2-án megnyíló ülésszaka elé utalta megvizsgálásra. Az SZKP KB plénuma Leonyid Brezsnyev beszámolója alapján a következőképpen határozta meg az SZKP XXV. kongresszusának napirendjét: Az SZKP Központi Bizott- ságának beszámolója és a párt soron következő bel- és külpolitikai feladati — előadó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára; Az SZKP Központi Revíziós Bizottságának beszámolója — előadó Gennagyij Szirov, a Központi Revíziós Bizottság elnöke; A Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének alapvető irányvonalai az 1978— 1980-as évekre — előadó Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. A párt központi szerveinek megválasztása. A plénum megállapított® a kongresszusi képviselet normáját: ezek szerint az MSZKP XXIV. kongresszusán minden 3000 párttagot egy küldött képvisel. A küldöttei két a párt szervezeti szabályzatának megfelelően titkos szavazással választják meg a területi és körzeti pártkonferenciákon, valamint a szövetséges köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusain. Az ukrán, belorusz, üzbég és kazah kommunista pártok képviselőit területi párti konferenciákon jelölik ki. Az SZKP Központi Bizottságának plenáris ülése Leonyid Brezsnyev beszédével zárult. A kínai lapak egy szóval sem említik Ford Pekingbe érezett „Lefokozott“ külsőségek, kevés kilátás Gerald Ford amerikai elnök hétfőn Pekingbe érkezett. A négynapos munkalátogatás nyitányán a vendéget Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes fogadta némiképp „lefokozott” külsőségek között, minthogy a két országnak nincs diplomáciai kapcsolata. Hiányoztak a repülőtérről az ünneplő pekingiek, a táncoló iskoláslányok és a vendégek előtt tisztelgő feliratok. Csupán himnuszokat játszó katonazenekar és a díszszázad volt jelen. Ugyanennek a koncepciónak a jegyében a hétfői kínai lapok egyetlen szóval sem említették, hogy ki érkezik délután Pekingbe, hiányzott természetesen a minden hivatalosan idelátogató államfőnek kijáró ünneni Zsenmin Zsiapao vezércikk is. Ford, akit Pekinbe elkísért Henry Kissinger külügyminiszter is, a repülőtérről a kínai kormány vendégházába hajtatott. Az amerikai-kínai tárgyalások, amelyek az ideérkezett tengerentúli újságírók szerint a kétoldalú kapcsolatok terén igen kevés konkrétummal kecsegtetnek vagy legalábbis a siker kilátásait illetően nagy-nagy óvatosságot kívánnak, kedden reggel kezdődnek meg. Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes a Ford amerikai elnök tiszteletére hétfőn este adott díszvacsorán megerősítette politikai megfigyelőknek azt a gyanúját, hogy Kína számára ma a kétoldalú kapcsolatok normalizálásánál fontosabb probléma a nemzetközi helyzet. De a világpoltikai helyzetre vonatkozó kínai nézetek kifejtésekor Teng egyetlen olyan gesztust sem tett az amerikaiak felé, amelyet a vendégek felhívásként tekintettek volna közös erőfeszítésekre. Ehelyett a kínai vezető elmondta azt, amit Peking valamennyi vendége hallani szokott: „nagy a zűrzjjar az ég alatt, de a helyzet kitűnő” „mind a háború, mind a forradalom esélyei növekvőben vannak” „az enyhülésről hangoztatott szólamok nem palástolhatják el a háború veszélyét”. Teng megismételte azt a tézist is, hogy a „szuperhatalmak” versengése a világuralomért fokozódik, és hogy ez a versengés — amely egy napon bárki bármit akarjon is, új világháborúra vezet — elsősorban Európára összpontosul. Tekintettel azonban arra, hogy az amerikai vendégek éppen az egyik „szurhatalmat” képviselik, a mininiszterelnök a ,,szuperhatalom” szót udvariasan elhagyta a formulából, amely természetesen így is világos volt mindenki számára. Tenge korántsem udvarias pohárköszöntő idézeti helyeinek indoklásául elmondta, hogy Kína véleméye szerint „a világ népeinek érdekét szolgálta, ha megjelölik a háborús veszély forrását, ha eloszlatják a békéhez fűződő illúziókat”. Egyébiránt azt sem mulasztotta el megismételni, hogy a háborús veszély ..legfőbb forrása az az ország, amelyik a legodaadóbban hirdeti a békét”. Ford elnök a maga részeről, akárcsak Teng Hsziaopizng tette bevezetőben, méltatta a két ország viszonyát szabályozó 1872-es sanghaj kommünikét, amely ma is útmutatóul szolgál az államközi kapcsolatok mindmára késlekedő normalizálásához. A kínai szónokéhoz kiési meglehetősen színtelen beszédében az amerikai elnök utalt Peking és Washingtoni közös „hegemónia-ellenességére” és mint várható volt, kitartott Amerikának ama joga mellett, hogy saját felfogásának és nemzeti érdekeinekleveleiben válassza meg politikájét és e politika végrehajtásának módszereit. A „hetente” közvetett vért címezése bukkant fel Fordnak abban a kijelentésében, hogy „az Egyesült Államok továbbra is törekedni fog a (világban mutatkozó) veszélyek enyhítésére, kutatta azokat a lehetőségeket, amelyek az ‘ illúziómentes béka felé mutatnak”. A népszerű kínai és amerikai melódiáik fűszerezte bankettel Doald Ford első pekingi napa véget ért Kedden délelőtt tíz órakor megkezdődnek a kínai—amerikai tárgyalások. Délután az elnök ellátogat az ,.Ég templomába”, este petig egy forradalmi operát tekint meg. Sztrájkkal a sztrájkjogért Hat napja sztrájkolnak a japán közalkalmazottak, akik elhatározták, hogy tíznapos — a közalkalmazottak szakszervezeti mozgalmának történetében példátlan méretű és időtartamú — sztrájkká.l vívják ki a huszonhét évvel ezelőtt megvont sztrájkjog visszaállítását Az államvasutak sztrájkja következtében az első nézy nap alatt több mint tizenhét (17) milliárd jen veszteség , érte a vasutakat, és nem közlekedett 74 200 személy-, illetve 21 400 tehervonat 1975. december 7. kedd).