Vas Népe, 1976. április (21. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-10 / 86. szám

Csak a legjobbakat A párttaggá nevelés tapasztalatai a sárvári alapszervezetekben A párttaggá nevelés az egyik legigényesebb munka az alapszerve­­zetekben. Egy korábbi politikai bizottsági hatá­rozat, majd a XI. párt­­kongresszus pontosítot­ta az ezzel kapcsolatos tennivalókat. A hang­súly az előkészítő mun­­kára, ezen belül pedig a politikai nevelésre esik. A tagfelvétel nem azzal kezdődik, hogy valaki kitöl­ti a belépési nyilatkozatot és azt továbbítja az alapszerve­zet vezetőinek. Azzal sem, hogy a taggyűlésen a leen­dő párttag ünnepélyesen el­mondja az életrajzát. A párt­építés - korábban így ne­vezték a párttaggá nevelést — hosszú, tervszerű és fo­lyamatos tevékenység, amelynek lényege, hogy a pártonkívüliek számára meg­teremtik a feltételeket a párttaggá váláshoz. A tagfelvételi munkában nincsenek számszaki elő­írások, az alapszerveze­tek nem tesznek vállalásokat, hogy ekkorra és ekkorra ennyi párttaggal növelik lét­számukat Ám nagyon is tu­datosan arra törekszenek, hogy a munkahelyeik leg­jobbjai — amennyiben kérik felvételüket — mihamarabb párttaggá érlelődjenek. .fn­ Egy város esetében hason­ló a helyzet Az Irányító pártszerv nem tekinti, nem­­ tekintheti kampányfeladat­nak a tagfelvételekéit, ám az említett határozatoknak meg­felelően intézkedési terv alapján Irányítja segíti ezt a munkát. Törekszik arra, hogy a párttaggá nevelés folyamatos legyen, hogy kel­lő előkészítés után megfelelő arányok alakuljanak ki, tük­röződjék a város dolgozóinak összetétele a párttagságban is. Az sem utolsó szempont, hogy a fiatalok és a nők aránya is megfeleljen a fenti követelményeknek.­ ­ Sárvár alapszervezeteiben­ tavaly 43 új párttagot vettek fel. A tavalyi 2­6 és a ta­valyelőtti 2,2 százalékos fel­vételi arányhoz képest ez 3 százaléknak felel meg. Ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy a város kommunista kollektívái csak ennyi em­berrel foglalkoztak párttag­gá nevelő munkájuk során. Egy-egy munkahelyen je­lenleg is meg tudnak nevezni két-három olyan dolgozót, akivel rendszeresen foglal­koznak s aki nagyon rö­vid idő alatt eljuthat a tény­leges felvételi aktushoz. A városi pártbizottság in­tézkedési tervéből adódóan két lényeges szempontot kö­vetnek. Az egyik, hogy az ipari nagyüzemekből a fizi­kai dolgozók köréből kerül­jön ki minél több új párt­tag, a másik: nagyobb segít­séget adni azoknak az alap­szervezeteknek, amelyekben 2-3 éve nem volt tagfelvé­tel. Ez utóbbiak ka­l említ­hető az Építő és a­zházati Ktsz az Erdészet, a Kossuth Tsz és a Pepsi-Cola üzemi pártszervezete. Változatlan törekvésük a nők és a fiata­lok arányának a javítása. Említésre méltó az igé­nyességre való törekvés is a tagfelvételeknél. Tavaly két felvételt elutasítottak, töb­bet elnapoltak. A követelmé­nyeket szigorították, például a 30 éven aluliaknál a­z általánost el nem végzette­ket csak nagyon kivételes esetben, külön érdemek alapján javasolják illetve veszik fel párttagnak. Ugyan­csak a fiataloknál előírják, hogy a KISZ minden eset­ben mondjon véleményt az illetőről. Az igényességet, a magatartásbeli követelmé­nyeket, a politikai érettsé­get és a társadalmi tevé­kenységet a nagyüzemek dol­gozóitól is elvárják. Ahogy a városi végrehaj­tó bizottság legutóbbi ülésén megfogalmazták: csak a leg­jobbakat vapzik fel a­­járt­ba. A leendő párttagok ne­velésében is ezt tartják a legalapvetőbbnek. (PHI) dakörrel övezett, nemcsak az a fontos Rákóczi politikai életművének — a kurucsza­­badságharcnak — mostani felidézésében hogy az eddi­ginél világosabban követhet­jük útját, amit meg kellett tennie. Hogy — mint az osztrák birodalom egyik ma­gyarul sem tökéletesen be­szélő hercege — a zárkózott­ságra magányosságra is haj­lamos ifjú arisztokrata pár év múlva eljusson a nagy találkozásig a forrongó, ke­seredett parasztok képvise­lőivel akiknek végül — alig harmincévesen — a ve­zérévé szegődött s félretéve személyes töprengéseit, ha­bozás nélkül követte való­ban történelmi hívásukat Az a legfontosabb, ahogyan e hívás a hivatássá lett, bel­ső parancsként sürgette kö­zösségi érdekű döntéseit majd egy évtizedig ösztönöz­te forradalmi hadi tetteire. Mindez és ennél százszor­­ezerszer több tény és kö­rülmény természetesen hoz­zátartozik idővel halványu­ló ismereteinkhez. A BELŐLÜK levonható általánosabb következteté­seket azonban csak két fenn­tartással tudjuk igazán el­fogadni ahhoz, hogy életünk­ben is tájékozódni segítse­nek. E két fenntartás az oka, hogy nem történész, hanem irodalmár létemre kértem szót. Először. Lehet hogy olvasmányos történelmi munkák, népsze­rűsítő regények, darabok, fil­mek formájában azaz amúgy meseszerűen, képzeletbeli kalandként sem utolsó mu­latság a történelem. De nemcsak romantikus kíván­csiságunkat és a velünk született tudásvágyunkat ér­demes vele táplálnunk. Nem az a legizgalmasabb benne, hogy ha nyakig beleássuk magunkat, akkor bizvást el­merenghetünk rajta: hogyan is volt, ami elmúlott. Érde­kesebb, ha megértjük, mi­lyenné lett; ha utánajárunk, mitől van az, hogy ilyen, EBBE­N a megértésben nyilván az is­ benne rejlik, hogyan értékelik ma azok, akik hivatásból jól ismerik az aktuális régiségeket. Mi­ként tűnődnek rajtuk he­lyettünk — szerencsésebb esetben velünk együtt — és tanulságot keresve hogy ér­telmezik az évszázados tör­ténelmi bonyodalmakat a huszadik század negyedik negyedében, Magyarországon. Az sem hiányozhat mai, szocialista történelemképünk­ből, hogy mennyire élnek a különféle úton-módon köz­­gondolkodásunk részévé lett magyar- és világtörténelmi hagyományok. Hiszen ezek is hozzásegíthetnek bennün­ket ahhoz hogy ne csak a jelenhez tapadva próbál­juk felmérni helyünket a világban, más népek, más emberek között. Megerősít­hetnek abban, hogy őszin­tén tisztelhessük a magunk és a népek hagyományai­ban megnyilvánuló emberi példákat, a máig érvényes, elhatározó jelentőségű tette­ket. Másodszor. Okos múltidézésünkhöz tartozik, ha saját haladó és forradalmi hagyományain­kat sem az évjárások eset­legessége szerint rántjuk elő a surból hanem egységük­ben értelmezve tartósan a magunkénak vállaljuk belső lényegüket, így őrizzük, nem egymástól elszigetelten, de megtalálva már említett közös vonása­inkat, tevékeny emlékeze­tünkben. Amely mind a ta­nult mind a megélt tapasz­talatokat a javunkra válthat­ja amikor kamatozik meg­alapozott véleményalkotá­sunkban, s érvényesül át­gondolt cselekvéseinkben. RÁKÓCZI tömegekre tá­maszkodó osztrákellenes nemesi­ függetlenségi harcát például éppúgy nehéz volna elválasztani Dózsa György népi fölkelésének előzményé­től, mint ahogy lehetetlen reálisan értékelni a — Petőfi és Kossuth nevével egybe­forrt — negyvennyolcas for­radalmi hagyományt 1919, a Magyar Tanácsköztársaság és 1945 a Felszabadulás ta­vasza nékül és anélkül, ami országunkban az ezt követő harminc év alatt történt , mert az elmúlt pér esz­tendőben, (ami még egy fia­tal ember számára sem tá­voli idő) e nagy fordulatok­ról és főszereplőikről újból és újból rendeztünk színes és gazdag — néhol cifra és tarka — évfordulókat hadd írjam le; előre ugyan to­vábbra is félek az ünnepek túlzásaitól és sallangjaitól, de utólag biztos hasznosabb­nak érzem majd — az egy­szerre élő nemzedékeknek szóló — tanulságait Hiszen egyrészt hozzájá­rulnak, hogy történészeink gondolkodóink, politikusaink a jubileum révén is gazda­gítsák az értékes hagyomá­nyokkal világs­zemléletü­n­­ket Másrészt érdeklődést kel­tenek a történeti gondolko­dás iránt. Nem egy csak a pillanatoknak élő fiatalt és napi ügyeibe szorult időseb­bet éppen a sorozatos visz­­szaemlékezések figyelmez­tetnek arra, hogy az elmé­­lyülten és közös tapasztalat­tá feldolgozott múltból is kaphat útmutatást, ha el­igazodni szeretne azok közt a jelenségek közt amelyek­kel nap mint nap találkozik NEM KORAI.CSODÁL­KOZNI és sematikusan meg­­említeni való, nem méltóság­teljes szoborcsoport, meg fagyott emlékmű a történe­lem. Ki kell azonban válasz­tanunk belőle a nekünk szó­ló az útkereső közösség szá­mára mellőzhetetlen üze­neteit és összefüggéseit. Iszlai Zoltán 1976. április 10- Szombat. Máim 23 Időközi helyi tanácstag­választások Lemondás és elhalálozás miatt megyénkben 22 helyi tanácstagi választókerület üresedett meg. Az esedékes időszaki választásokat szer­dai ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsága május 23-ára tűzte ki. A választókerületek, ame­lyekben az időközi választá­sokra sor kerül: Szombathely 60-as, Sárvár 13-as és 44-es, Celldömölk 60-as, Jánosháza 18-as, Kis­­somlyó 6-os, Csákánydo­­roszló 33-as, Gersekarát 3-as, Körmend 46-os és 58-as, Ná­­dasd 5-ös, Őriszentpéter 32- es és 34-es, Rátót 24-es, Acsád 14-es, Csepreg 16-os, Gencsapáti­­ 24-es, Rábapaty 31-es, Simaság 15-ös, 21-es és 38-as, Szeleste 1-es. A tanácstag elmondja A „panesz*: Ügyvédje“ — ragasztották rá talán már évtizedekkel ezelőtt Varga Gyula postahivatal-vezetőre szülőfalujában, András Ján e becenevet. Gyors és pontos munkájáról felettes szer­vei az úgynevezett szemlekönyvben szinte minden ellenőrzés alkalmával írásban is nyilatkoznak. De túl a hivatali elfoglaltsá­gán, nehéz lenne számba venni, mennyi mindennel foglalkozik. Önálló tanácsa nea lévén a falunak, az innen induló kérvények többségét ő fogalmazza. Ritka nap, hogy ne bíznák meg apróhirdetések feladásával. Számos zátonyra futott házasságot mentett meg úgy, hogy egymástól függetlenül kérte fel békülésre a különböző időpontban taná­csért jövő férjet, feleségét. Sokkal szomo­rúbb, miikor az egyedül maradt idős embe­rek gyerekeit tárcsázza fel, hogy a tehetet­lenül fekvő beteghez hazahívja őket. Pedig az egykor nem kis áldozatok árán kitanít­­tatott, aztán százkilométerekre otthont ala­pított feledékeny gyerek nem egyszer nem­csak a telefonálást nem fizeti­­, hanem még megköszönni is elfelejti. Találkozásunkkor is mindenkit érintő ja­vaslatról beszélt. Mivel, amit elmondott, az máshol is megszívlelendő, le is jegyeztem. — Minden oku®k megvan, hogy sokat beszéljünk az energiatakarékossá­gról De mintha itt vidéken az egészet csak a fes­­ttebb szervektől várnák. Egy példa: kitűnő minőségű homokbánya van a falu határá­ban. Bár igaz, hogy üzembe helyezése, biz­tonságának megteremtése munkát igényel­ne, de a ráfordítás korántsem kerülne annyiba, mint a távoli Rába-parti községek határából ideszállítani a homokot. Főleg az ilyen csúcsmunkák idején... Mivel tudom róla, hogy több mint egy évtizede tanácstag, találomra megkérdezek egy férfit, tudja-e, hogy Var­ga Gyula me­lyik körzet tanácstagja. — Tudom — feleli —, az egész falué, az első háztól az utolsóig. Gombás Imre Furcsa táblák A napokban néhány helyen változott Szombathely közlekedési rendje. Például a Petőfi Sándor utcában a fényjelző készülékkel ellátott kereszteződésben is közle­kedhetnek a kerékpárosok bizonyos (április 4-i számunk­ban ismertetett) feltételek szerint. Az ezzel kapcsolatban kihelyezett forgalmi jelzőtáblák azonban furcsák. Akárhányszor is néztem végig az új KRESZ-táblákat, ilyennel ne­m találkoztam. Pedig az új szabályoknak éppen az a céljuk, hogy országszerte egysé­gesen értelmezzék azokat. Ezeket önkényesen kombinálni vagy újakat szerkeszteni nem sza­bad. A közlekedés- és posta­ügyi miniszternek a 2/1976. (II. 29.) számú rendelete kimondja, hogy a KRESZ-szel ellentétes, illetve attól eltérő táblákat kihelyezni nem sza­bad. Jó lenne, ha ezt figyelembe vennék a szombathelyi forgaloenszervezők is. ..­­• Szabóhegy — inkognitóban Lapunkban egy ízben már szó esett a közúti eligazító, illetve „félreigazító” táblákról Kőszegen. Azóta ez utóbbi fajták szerencséire eltűntek. Ez is valami... Ezúttal most — folytatva a témát — nem a meglé­vők jó, vagy kevésbé jó rendeltetéséről tennék említést, hanem azokról, amelyek semmilyen szerepet nem töltenek be. Egyszerűen mert hiányoznak. Pedig nagy szükség len­ne rájuk, két okból is. 1. Volna mire felhívniuk a figyel­­met. 2. Lennének (vannak!) bőven akik ezt igényelnék. Hol van például egyetlen olyan tábla, mely tudtul ad­ná bárkinek, aki nem rendelkezik kellő helyismerettel, hogy merre, hol keresse a 700 éves gesztenyefát, pedig fia eljött már ide — mi sem természetesebb — látni is sze­retné. Nem hiszem, hogy sokan akadnának a városban olyanok, akiknek egyszer, vagy sokadszor fel ne tették vol­na ezt a kérdést. Csakúgy, mint azt: merre található a Chernél arborétum, az emlékmúzeum, mert erről is sok szépet hallottak, olvastak már. Vajon melyik út visz ar­rafelé? Sokszor a keresett hely szomszédságában érdek­lődnek, mert írásos útbaigazító se közel, se távol elvétve sem akad. De számtalanszor megtörténik az is, hogy a Sza­bóhegyre igyekvő, a Királyvölgyben kíváncsiskodik jó he­­lyen jár-e, s fordítva. Mert hogy ennek a két legismer­tebb, legközelebbi kirándulóhelynek az irányát sem jelzi az égvilágon sem­mi. És nem ritkán az idegen, elindul vaktában valamerre, amerre dombot, hegyet, erdőt lát. Nem, arról szó sincs, hogy az előzékeny kőszegiek bárkitől is megtagadnák a fölvilágosítást. Készséggel út­baigazítanak minden érdeklődőt. De végtére is azért ez nem megoldás. A helyi idegenforgalmi statisztikák méltán emlegetik büszkén azt a negyedmillió turistát, aki éven­ként rendszeresen felkeresi a várost. Arról kevesebb szó esik, mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a ki­rándulás öröme. (lakatos) HIRDETÉS: felvessünk­ ­Lakatos Frenc rajzai — Oké, jövők! De engem már nem kell ám betanítani! 3

Next