Vas Népe, 1978. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
A Sárga Mennydörgés foglalkozása: darus A radebeuli indiánok Old Shaterhand utódai A törzsfőnök mellén keresztbetett kézzel, mély meghajlással üdvözöl. — Hait! Üdvözlégy, kedves fehér vendég! Béke kísérjen mindig utadon! A körülöttünk álldogáló férfiak hasonlóképpen köszöntik a jövevényt. Indiánmódra, indián népviseletben, pedig nemvalahol a Sziklás Hegyek környékén vagyunk, hanem Radebeulban, a Drezdával az idők folyamán egybeépült ipari városban. Mintegy 40 ezer lakosa között — a legutóbbi népszámlálás adatai szerint — senkit nem vallotta magát indián nemzetiségűnek. Hát akkor miként kerül ide „Sárga Mennydörgés” — ahogy a „dakoták” törzsfőnökükeit szólítják? Igaz, hogy németül, mégpedig jellegzetes szász kiejtéssel ejtik a nevét. A „Sárga Mennydörgés” megkínál egy békepipával. — Tévedés azt hinni, hogy a békepipát csak viszálykodás, harc után szívták el az indiánok volt ellenségeikkel — magyarázza csodálkozásomra. — A békepipa mindenkinek kijárt, aki jószándékkal, barátsággal közeledett hozzájuk. Az indiánok a világon a legbékésebb népek közé tartoztak és tartoznak. Nem ők a felelősek azért, hogy történelmük tele van véres harcokkal. Azok kényszerítették rájuk, akik rátörtek földjükre, otthonaikra. Amikor mi itt, sokezer kilométerre az indiánok hazájától az ő szokásaikat ápoljuk, az ő békevágyukat hirdetjük. A „Sárga Mennydörgés” személyi igazolványa Claus Pfitzner névre szól. Foglalkozása : daruvezető. Hobbyja, illetőleg társadalmi munkája: a radebeuli „Népek Barátsága” kultúrház „dakota népi csoportjának” vezetője. A csoport több, mint húsz esztendeje alakult: 30 tagja saját maga készítette gyönyörű színekben, pompázó és az eredeti népviseletnek minden megfelelő ruháit. A csoport tagjai — szorgalmas gyakorlás eredményeként — nagy jártasságra tettek szert a különböző, az indiánokra jellemző készségekben, a lasszó-, balta- és késdobálásban, a gyufanélküli tűzgyújtásban. Alkalmas helyet kaptak rá, hogy maguk készítette fakumyikóikat és sátraikat felépíthessék. Eredeti indián táncaikkal szívesen látott vendégek a legkülönbözőbb rendezvényeken. Néhányan közülük még dakota nyelvein a törzsi imádságot is megtanulták: szoros levelezési kapcsolatban állnak tengerentúli testvéreikkel, akiket természetesen szintén nem került el a technika fejlődése, a dallamok már évek óta magnetofon-kazettákon érkeznek Szászországba az indiánokföldjéről. A „kiváló népművész” címmel is kitüntetett csoport csak 18 évnél idősebbeket („Az indiánosdi nem gyerekjáték”) vesz fel tagjai közé, akiknek két esztendei próbaidőt kell teljesíteniük, mielőttteljesjogú radebeuli dakoták lehetnek. A „Sárga Mennydörgésen” kívül még húsz NDK-beli indián törzsfőnököt ismert Paul Siebert, az ugyancsak Radebeulban levő indiánmúzeum vezetője. Az NDJC- ban összesen 21 indián csoport működik. A múzeum az idén köszönti fennállásának 50. évfordulóját. 1928-ban alapította Patty Frank, egy sokat látott és tapasztalt artista a magángyűjteményéből. Valódi, tudományos alapon vezetett múzeummá 1962-ben vált, amikor a drezdai néprajzi múzeum irányítása alá került. Az évi mintegy negyedmillió látogató az indiánok életének valóságos tükrével és történetével ismerkedhet meg: a romantikus, kalandos torzí tások eltűntek a kiállítószobákból. A legutóbbi esztendőkben, az Egyesült Államokból érkező hírek nyomán megnövekedett az érdeklődés — az indiánok bátor harcát fennmaradásukért, emberi jogaik védelmében, nagy rokonszenvel kísérik a Német Demokratikus Köztársaságiban. A múzeum — egy gömibfából épült, ugyancsak indiánstílusú egyemeletes épület — annak a villának a kertjében található, amelyben May Károly író életének utolsó 16 esztendejét töltötte és amelyet„Old Shatterhand”-ról, világszerte ismertté vált hőséről nevezett el. A múzeum egy melléképületben, a„Medvezsír Kunyhóban” működik. Magyar turista, ha Drezda környékén járszókár lenne elmulasztanod megtekinteni. P. I. A dunai erőművek és a természetvédelem A Duna Gabaikovó és Nagymaros közötti szakaszán létesítendő erőművekről szóló magyar—csehszlovák egyezmény értelmében — amellett, hogy 1986-tól az erőművek bekapcsolódnak a két ország energetikai rendszerébe — gondoskodni kell a környék természeti értékeinek megóvásáról, is. A környezetvédelem napjaink egyik legfontosabb feladata — a megállapodás ennek megvalósítására mindkét ország számára külön intézkedési tervet tartalmaz. A számítások szerint a vízólépcsőrendszer üzembe helyezésekor a Csallóköz felső részén, amely egyike Csehszlovákia gabonatermő vidékeinek, a talajvíz kéthárom méterrel emelkedik majd. Szabályozására a központi áteresztő csatornák több zsilipet létesítenek, amelyek az átszivárgó vizet olyan szinten tartják, ahogy az a mezőgazdaságnak leginkább megfelés. Ez persze hatni fog a közeli erdőik faöisszetételére is. A talajvíz újonnan állandósuló szintje ugyanis megköveteli, hogy olyan fákat telepítsenek a környékre, amelyek számára a megváltozott feltételek a legoptimálisabbak. A megállapodás fő kinnyezetvédelmi terve Csiehsztrovákciábam hasonló módon gondoskodik az állatvilág védelméről is. Itt elsősorban azoknak a különleges állatfajtáknak a megóvásával kell törődni, ame-lyek életfeltételeit gyökeresen megváltoztatják az épülő erőművek és a velük ös-szefüggő munkálatok. A Duna csehszlovákiai vidékei, amelyek védelmére külön terv készült. A magas vérnyomás ellen 1978-ban az Egészségügyi Világnap a hypertonia, azaz a magas vérnyomás elleni küzdelmet állítja a világközvélemény figyelmébe. Ismeretes, hogy a szívinfarktus egyik fő oka éppen ez a megbetegedés. Az NDK-beli Rostock megyében van a Graal-Müritzi szanatórium, amelynek fő profilja a magas vérnyomástól szenvedő betegek gyógyítása. A gyógykezelés igen változatos. A gyógyszereken kívül a betegek maszszázst, széndioxid fürdőket és különböző gyógytusolásokat kapnak, testgyakorlatokat végeznek, s sokukat diétára is fogják. A szabad levegőn folytatott testmozgás, amelyet gyógytornászok és orvosok vezetnek, szintén a hypertonia gyógyításának egyik eszköze. Alkalmazotti sors „odaát" Amikor rossz, sőt esetenként embertelen munkakörülményekről beszélünk éls enkibeikel'Lemipár fiaiként a imuinika világának szükségszerű hiuirraimizálásáról, akikor a lélekiterem fütióis izakiai girosbotra, a zajártalmas gyári csarnokokban végzett lélerkötő akkordmunkára, a termelőüzemek piszkára, lármájára, lázas sietségére — egyszóval a kapitalista kizsákmányolás elidegenítő hatására gondolunk. Amikor pedig a munkamérkünnység kerül szóba, a fejlett tőkés országokban gyárkapuik és munkaközvetítő irodák előttit ácsorgó, vagy sorban álló tömegek, a kapitalizmus lényegéhez tartozó létbizonytalanság, a munkásosztályt sújtó racionalizálás, ■technikai fejlesztés, a feltestélgessé vált munkaerő jut eszünkbe. „PROLETÁRSORS” AZ IRODÁKBAN S az irodákra aligha gondol bárki. Holott ott, is olyan „fejlődés” kezdődött, ■amely a termelés területén már hosszabb történelmi időszakban társadalmi problémákat okoz: a munka tartalmának aparó munkarészekre darabolása, az automatizálás és az ésszerűsítés folytán a munkahelyek nagymértékű megszüntetése, elbocsátások és a munkavattatok vissiszaiminőisíítése — egyszóval a proletársors létbizonytalansága. Azt, amint azelőtt irodai dolgozók és ügyintézőik százai kézi munkával, ceruzával vagy írógéppel intézték el, manapság gyakran, egyetlen gép elvégzi. Az elektronikus vezérlésű berendezések nemcsak könyvelni tudtanak, hanem még szabványleveleket is megírnak. Tőkés vállalati tanácsadóik állítják,, az irodai munka a l leginkábbi évszázadban elvben, változatlan maradt. Míg a termelés területén a termelékenység (azaz az egy munkaórára eső teljesítmény) a legutóbbi hetven évben 1000 százalékkal emelkedett, addig az irodákban ugyanezen idő alatt csak 50 százalékkal nőtt. A tőkés profitszerzési érdekek most azt kívánják, hogy rövid idő alatt az alkalmazotti munkában is hasonló változás következzék be. A Német Szövetségi Köztársaságiban például — becslés szerint — az elkövetkezendő tíz évben egymillió irodai munkahelyet fognak „megtakarítani”. Milyen, következményekkel jár az emberre, a munkavállalóra ez a „fejlődés?” BETEGGÉ TEVŐ MUNKA Nasohold professzor a nyugat-berlini összehasonlító Társadalomkutató Intézet vezetője szerint az a változás, amikor, egy felelős ügyintézőt váratlanul az irodai robotok melletti segéderővé fokoznak le, amikor a titkárnőiket egycsapásra az írógépi termeklbe száműzik és már csak a percenkénti leütésteljesítmény nyom a latban, súlyos lelki és testi betegségeket okozó stresszhelyzetet teremt. Betegségbe való menekülést, általános idegességet és alvási zavarokat, gyógyszerszedési mániát, alkoholtól való függőséget, gyomor-, szívós vérkeringési betegségeket jelenít — ezekben külöbnöl semn azoik az alkkalmazottaik szenvednek, akiik miinden,álakészület nélküli kerülnek szelmibe a munkának ezzel az újjszerű világával. A túlságosan alacsony szellemi követelmények miatt Lelki megterhelés tovább fokozódik és a nevelés, a magánskörnyezet és a szakmaikoni szakadék egyre nagyobb lesz. A professzor olyan jelenségekről beszél, amely minduntalan felmerül, a tudósok előtt: az alkalmazottaknak még egyáltalán, nincs, tudomásuk helyzetükről, s rossz közérzetüknek és aggodalmaiknak okairól mindaddig nem akarnak tudomást venni,, amiig a munka világa beteggé nem teszi őket. Természetsen ezek a változások komoly társadalomi következményekkel is járnak. A mégoly szerény , „rodai karrier” kispolgári vágyálma és lehetősége véglegesen megszűnik. A középeik, az ügyintézőszint a marga bármely kicsiny, de döntési hatáskörével nagymértékben kiküszöbölődik. Ehelyett az igazgatóságokon egy igazgatási és számítósgépi technikai szakemberekből álló kisszámú csúcsvezetőség (magasan kvalifikált, techniokrata-menedzser réteg) uralkodik. A többi alkalmazott serege olyan munkavállalókból tevődik majd öszsze, akik könnyen betaníthatók és ami a tőkésnek a Legfontosabb! — gyorsan felcserélhetők. DÖNTÉSI JOGKÖRFORGÁSOK A polgári társadalomtudósok, a vállalati kutatások szakemberei és munkaügyi szakértők ezekre a problémákra csak felületi megoldásokat, enyhítéseket tudnak nyújtani. Receptjeik nem ériintik maguknak a viszonyoknak az alapjait, nem kérdőjelezik meg az okozatokat előidéző kapitalizmust. Az érdekeltekkel folytatott csoportos viták keretében történő részletes előzetes megbeszélés, a munkahelyek tervezésében való döntési jogkörforgácsok megadása ugyanis nem változtat a lényegen. Nem változtat azon, hogy a kapitalizmus jelenlegi rendszerében egyre nagyobb tömegek, egyre szélesebb rétegek és osztályok keresik kényszerűen, és szükségszerűen, a kivezető utat, a problémáiknak nem felületi kezelését, hanem gyökeres megoldását és megszüntetését. Ez utóbbi „veszélyre” maga az említett professzor is figyelmeztet: „Az az egyre fokozódó veszély fenyeget, hogy a munka-átalakulás központi problémájának megoldására a vállalatok,, az állam és a szakszervezetek is olyan téves fejlődést támogatnak, amely áttekinthetetlen utóhatásokra vezet. A munkavállalók testi és lelki munkaképessége, életformálásuk társadalmi és, egyéni hatásköre egyáltalán nem kívánatos módon alakul”. Nyilvánvaló, hogy a krizisos tudós „téves fejlődésén” „áttekinthetetlen utóhatásokon”,, a ,,,társadalmi és egyéni hatáskör” „nem kívánatos alakulásán” mit ért. És mitől tart. A. K. 1918. május 7. Vasárnap