Vas Népe, 1978. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
Szombaton befejeződött a nemzetiségi szövetségek kongresszusai előkészítésének jelentős szakasza: a nemzetiségi lakosság, a helyi pártés állami szervek, a Hazafias Népfront helyi szervezeteinek támogatásával szervezett közgyűléseken választotta meg kongresszusi küldötteit. Az öt évvel ezelőtt tartott kongresszusuk óta csaknem megkétszereződött a nemzetiségi klubok száma, nemzetiségi könyvtárak könyvállománya. Újabb és újabb nemzetiségi könyvek jelennek meg. Békés, Csongrád, Hajdú- Bihar megye román nemzetiségű lakosai örömmel föladták, hogy szövetségük lapja a Foaia Noastra júliustól hetilapként jelenikmeg, akárcsak a német nyelvű Neu Zeitung, a szlovák Ludové Novini és a délszláv ''Jarodna Novina. A televízió, a rádió és a sajtó gyakran beszámolt a román nemzetiségű lakosság életéről, munkájáról. A Magyar Rádió budapesti adója, július óta, hetenként egyszer, az egész ország területén hallgató szlovák, horvát, szerb nyelvű műsort sugároz. A pécsi stúdió naponta fél óráján német, horvát, szerb, a szolnoki stúdió pedig szlovák nyelvű műsort közvetít. A megválasztott kongreszzusi küldöttek — több mint 100-an — októberben megyeirtekezleteken vitatják meg a gyűlések tapasztalatait tanácskoznak a párt és álami szervek, társadalmi szervezetek megyei vezetőivel a felvetett problémákról,avaslatok megvalósításáról. Az első megyei értekezlet Szabolcs-Szatmár megyében esz október 2-án. A Bács megyei küldöttek 4-én, a Vas megyeiek 5-én értekeztek. Október 22-ig a nemzetségek lakta összes megyében lezajlanak a küldött-érekezletek. Ebben az időszakban a nemzetiségi szövetségek titkárságai, illetve országos választmányai folyamatosan jemzik a legutóbbi kongesszusok óta végzett munkát, a kongresszusi előkésztő, szerkesztő és jelölő bizottságok eddigi tevékenységét. Széles körben vitatják meg azokat a beszámolókat, amelyeket novemberre tervezett kongresszusuk elé erjesztenek. Elsőként november 4—5-én a magyarországi németek, a következő hétvégén 11—12-én a szlovákok, aztán 18—11-én a délszlávok és végül 25—26- án a románok kongresszusába kerül sor. (mti) 8 NCSWIBI engerparti sétányon, amely nemcsak szórakoztató- és pihenő, de egyben gyógyhely is. Főként magas vérnyomásban szenvedők és asztmások gyógyításával foglalkoznak itt. Szívesenkerestük volna fel a sétány kertes kávéházait, játéktermeit, moziját, ám programunk rövidsége miatt csak azt fogadhattuk meg kedves tiatai kísérőnknek, Zemfira kisasszonynak, hogy okvetlenüljövünk máskor is. Bakuról azt mondják a világ egyik legszebb éjszakai városa, nos Jerevánról ,túlzás nélkül állítható, hogy éjjel és nappal egyaránt a legszebbek közé tartozik. .A Szovjetunió egyik legősibb városa természeti környezetének is köszönheti szépségét, hiszen ott őrködik felette az örökké hófödte Ararát, közelében van 1900 méter magasságban lévő Szeván-s tó, amelyet szokás az égbolt egy darabjának is emlegetni. A köz- és magas épületek többségét vörös tufakő borítja, amelytől a város a tűző napifényiben valami sejtelmes rózsaszín ragyogást kap. És mit őriz meg emlékezetünk Örményország fővárosáról? Azt hiszem valamennyiünk számára felejthetetlen marad az emlékmű, amelyet 1915 áprilisában Törökországban legyilkolt másfél millió örmény emlékére emeltek. Az 1965-ben felavatott emlékmű öretalángja előtt állva, Konitosz örmény zeneszerző gyászdallamai szinte belénk égették e szörnyű népirtás miatti haragést, megrendülést. Együtt örültünk hát örmény barátainkkal, amikor beszámoltak népük újjászületésének, felemelkedésének több mint félévszázados útjáról, eredményeiről. Szívesen emlékezünk viszsza Jereván ezernyi szörkőkútjára, a nagyon szép, változatos színű és formájú lakótelepekre, a szőlővel befuttatott erkélyekre és persze a tüzes és zamatos örmény konyakra. Gyönyörű élmény marad számunkra kirándulásunk Jereván közelében lévő Ecsmiadziniben, a 301 óta önálló örmény gregorián egyház központjában. Itt székel az egyház feje, minden örmények katolikosza. Itt található a világ első keresztény templomainak egyike, amelybe mintha Örményország minden ősi szépségét egybe akarták volna gyűjteni. Évszázadok múltán is csodálatos színűket megőrző miniatúrák, márványra festett apostolok, lehelet-finomsággal vésett keresztes kövek, gyöngyházi lerakással dúsan díszített trónusok, pásztorbotok. Itt látható a villáig legnagyobb oltárfüggönye, amelyet egy Indiában élő örmény házaspár a XVIII. századiban. 18 évig szőtt, hímzett, festett. Ámultunk a szintén Jereván mellett lévő Gehárd XIII. században épült, pontosabban sziklába vájt barlangi kolostor láttán is, amelynek egy-egy termét egy tömbből faragták. Az egyik terem akusztikája olyan páratlan, hogy csoportunk nem tudott ellenállni a kísértésnek és elénekelte a „Csillagok, csillagok ...” kezdetűnépdalt. Elragadóan szép volt. Ennyi szépség és élmény után Grúziába már egy kicsit fáradtan érkezett kis csapatunk. Jerevánból jövet autóbuszunk a kristály tiszta vizű Szeván-t tó partját elhagyva végtelen szőlő,táblák mellett haladt el, ahol sok helyen már javában szüreteltek. A gyógyforrások, gyümölcsöskertek, tüzes borok és teaültetvények országának fővárosa Tbiliszi. Szólhatnék még Melhetában, Grúzia ősi fővárosában tett látogatásunkról, a tbiliszi botanikus kertről, a városi múzeumiban bemutatott Zichy Mihály által illusztrált Rusztaveli versekről. A legfontosabbról azonban nem, feledkezhetem meg: a kaukázusi emberekről. A legfelejthetetlenebb benyomást ők tették ránk. Kedvesség, segítéskészség, vendégszeretet dolgában nehéz lenne bárkinek is versenyeznie velük. Nem jelentett akadályt a nyelvi nehézség, az eltérő szokások. Amikor alkalmunk volt találkozni velük, pillanatok alatt igaz barátságok szövődtek. Mindenütt azt éreztük, ide érdemes visszatérni, ide mielőbb vissza kell jönni. Gyertyános Zoltán 1978. október 1. Vasárnap Patron a tárgyalóasztalon Egy furcsa szellem szabadult ki a palackból A patron ezúttal nem jelkép, a valóságban is ott volt a megyei népi ellenőrzési bizottság szerdai tanácskozásán a tárgyalóasztalon. A répcelaki szénsavgyár igazgatóhelyettese hozta magával, hogy fölmutassa, s kézről kézre adja. Azt akarta bizonyítani vele, hogy lám, mire képes az ember, ha a pénzszerzés ördöge tévútra taszítja. Ezt a patront úgy esztergálták, ha úgy tetszik, fusizták. Küllemre, formára azonos azzal a szénsavpatronnal, amelyet mindnyájan ismerünk, készítője a zárónyíláshoz még alumínium „nyomatot” is rakott, hogy valóban hűséges mása legyen az eredetinek. Egy ilyen patron a cserénél 2 forint 70 fillérnek számít bármelyik boltunkban. Vagy, ha a vásárló véglegesen megválik a tíz patront tartalmazó doboztól, 27,50 forintot vehet fel a pénztárban érte. Nevetségesen kicsi összeg, ha kiszámítjuk, hogy az illetőnek milyen sok munkába került míg a patronutánzatot elkészítette. Vajon megérte neki? Vajon munkaidőben, a teljesítmény rovására készítette, vagy odahaza rendezett be valamiféle üzemecskét? Játszadozhatnánk még a gondolattal, de akkor nagyon elkalandoznánk a témától. A népi ellenőrzési bizottság azért kényszerült immár másodízben tárgyalóasztalhoz, mert a patronügy, vagy inkább az a bizonyos kis palack egy nagyon furcsa szellemet szabadított ki. Egy mára már botrányosnak mondható leltárhiány robbantotta ki az ügyet, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Egy vizsgálat során észrevették a népi ellenőrök, hogy a szénsavgyárban igen magas a normán felüli patronhiány, magyarán szólva: a megengedettnél jóval nagyobb. Milliós tételekről volt szó, a hiányból keletkezett összeg meghaladta az 5 millió forintot. A vállalat a szifonpatron termelés fokozására és a nehéz fizikai munka kiküszöbölésére új eljárást vezetett be: automatizálta a patrontöltő üzemet. Az új technológia megkövetelte a csomagolási mód megváltoztatását. A faládák helyett gyűjtőkartonokba csomagolták a szállítandó patronos dobozokat. A gépesítéssel egy-egy kartonban — a megadott méret miatt — 60—70 tíz patront tartalmazó dobozt tudnak elhelyezni három szinten. Ez felel meg a szabvány rakodólap méreteinek is. A rakolólapra 36 gyűjtőláda kerül, amely 216-szor tíz szifonpatront jelent, s ez felel meg az egységrakománynak. Ezt aztán kereszt- és hosszirányban pántolják és targoncákkal emelik a gépkocsikra. Az automatizált szállítás csakugyan jelentősen megkönnyítette az üzem dolgát: könnyebbé vált a raktározás, eltűnt a nehéz fizikai munka, meggyorsult a termelés. Azt a körülményt azonban figyelmen kívül hagyták a vállalat vezetői, hogy a kereskedelmi hálózatban esetleg visszaélhetnek ezzel a csomagolási móddal. Csakhamar kiderült, hogy a visszaérkező szifonpatron kartonok hiányosak, megdézsmálják azokat, s negyedévenként nő a normán felüli hiány értéke. A gyűjtőcsomagok középső részén szabványtól eltérő módon helyezték el a tíz darabos dobozokat, így 4—5 dobozzal, vagyis 40—50 patronnal kevesebbet raktak egy-egy kartonba. Más csomagoknál a dobozokat ugyan elhelyezték, de mint a gyárban kiderült, nem volt bennük patron. A legdurvább esetek azok voltak, amikor a kartonokba téglát, fadarabot, papírt, vagy más „tömítő” anyagot raktak szifonpatron helyett. Vagy mint az a példa, amit a bevezetőben említettünk, így aztán a hiány nőttön nőtt, s elérte, meghaladta az 5 milliós értéket. A népi ellenőrök megjelenéséig, sőt még utána is egy darabig akadt, aki ezt az ötmilliót szinte semmibe vette. Mi ez a gyár sokmilliárdos termelési értékéhez viszonyítva, vagy uram bocsá ’— szinte kiszámíthatatlan a népgazdaságéhoz arányítva. Az a gyár, amely ekkora értéket állít elő, itthon és külföldön is milliókat lát el termékével, szinte megengedheti ezt magának. Hiszen a hiány, a fentiekhez mérve, csak ezrelékben érzékelhető. Igen ám, csakhogy az ötmillió forintot önmagában kell nézni — mutattak rá a népi ellenőrök. Olyan nagy összeg ez, amelyből például egy hónapban az egész üzem kollektívájának a munkabérét ki lehet fizetni. Csak éppen megjegyezzük: az ötmilliós leltárhiányt akkoriban lapunk is megírta. A vállalat igazgatója némiképpen ki is oktatott bennünket érte. A népi ellenőrök szívóssága azonban kitartónak bizonyult. Intézkedési terv készítésére, illetve a megengedettnél lényegesen magasabb leltárhiányok mielőbbi felszámolására szólították fel az üzem vezetőit. A vállalatnál végülis határozottabbá vált fellépés, s ez igen komoly eredményt hozott. Az említett, immár másodszori tárgyaláson már azt állapíthatták meg, hogy félév alatt szinte a nullára szorították vissza a normán felüli leltárhiányt a szifonpatronoknál. A tavalyi első félévhez viszonyítva 49 százalékkal csökkent a hiányuk, ami az akkori 1 millió 356 ezerrel szemben az idén csak valamivel több 690 ezernél. A vállalat a népi ellenőrök iránymutatásával készült intézkedési terv alapján átdolgozott szállítási szerződést kötött a vegyianyag nagykereskedelmi vállalatokkal. Ez kötelezi őket arra, hogy viszszaszállításkor a töltött patronok csomagolásával azonos módot alkalmazzanak, valamint, hogy a kartonban a csomagolójegyet — a névjegyüket! — elhelyezzék. Hiány esetén így mindjárt kiderül, hol, kinek a területén tűntek el a szifonos dobozok. Tárgyaltak más kereskedelmi vállalatokkal is, megszigorították a belső ellenőrzést, négy embert állítottak be, akiknek az a dolguk, hogy a visszaérkező szállítmányokat átvizsgálják. A csomagolás további korszerűsítéséről sem mondanak le, tervezik például az egysoros, jobban áttekinthető kartonozást. A feltárt hiányokért pert indítottak több nagykereskedelmi vállalat ellen, a megyei rendőrfőkapitányságokon pedig ismeretlen tettes ellen tettek feljelentéseket. Az említett szerdai tanácskozáson még igen élénk vita tisztázta a legfontosabb tanulságokat. Nevezetesen azt, hogy a keletkezett hiányért senki nem kívánta a gyártó vállalat fejét. Amiért nem ők a felelősek, azért nem is marasztalhatók el. A normán felüli leltárhiány megszüntetéséért, vagy a normán belülinek a csökkentéséért azonban mégiscsak ők tehetnek legtöbbet. Az is igaz, hogy ebben az ügyben a gyártó kiszolgáltatottja a kereskedelemnek, de a népi ellenőrök megjelenéséig túl sokat nem tett, hogy felszámolja ezt az anomáliát. ,A félévig tartó „patronháborúban” a hiányáradatot sikerült megállítani ugyan, ám az illetékes felsőbb szervek intézkedései mindimáig váratnak magukra. A tárgyaláson rámutattak, hogy a patronügy túlnő egy vállalat és a megyei népi ellenőrzési bizottság mozgásterületén. Mai gondjaink egy részét tükrözi vissza, s aligha kell mondanunk, hogy a középpontban, a társadalmi tulajdon védelme áll. Pósfai János Indokolatlan bizalmatlanság Egyik dunántúli könyvtárban dolgozó ismerősöm szabadságot vett ki, hogy megismerhesse az új helyén, a Nádasdy-várban működő sárvári könyvtárat. Előtte vasárnap családjával bejárta a gyönyörű kastély egyéb részeit s ekkor határozta el, hogy hétköznap, délutáni csúcsforgalomban keresi fel a vasárnap természetszerűleg zárva tartó bibliotékát. Sajnos végül is nem tudta kielégíteni szakmai kíváncsiságát. Az történt ugyanis, hogy a ruhatáros valósággal le akarta „kopasztani”, még retiküi is a tárolóban akarta hagyatni. Közölte, hogy „semmit nem lehet bevinni”. Ezek után a tekintélyes távolságról ideutazott könyvtáros megfordult és hazament. Közművelődési könyvtárban páratlan ez az eljárás. Az nem zárt intézmény, mint például a zirci apátság könyvtára, vagy egyéb hasonló jellegű, komoly gyűjteményeket, értékeket őrző hely. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy nagyobb bevásárló és aktatáskákat, kabátokat, esernyőket kint kell hagynia. De az iratokat, pénzt tartalmazó női retikülöket még a világ nagy múzeumaiba, kincstáraiba is beviheti a látogató. Nem szólva arról, hogy a nők minden, a könyvtárban is szükséges holmijukat — toll, jegyzetfüzet, zsebkendő stb. — kézitáskájukban hordják. (Lehet, hogy erről megfeledkeztek a drákói rendelkezést hozó férfiak?) Mi lenne, ha az átlagosan napi 400 olvasót fogadó megyei könyvtárunkban is sárvári módra járnának el? Bizonyára sok látogatót elveszítene, már a ruhatártól visszafordulnának. A reméljük csupán ruhatárosi túlzásból született bizalmatlanság mindenképpen megengedhetetlen közművelődési intézményben. Inkább tárják ki kapujukat a szellemi táplálékra éhes emberek előtt — akár retiküllel is a kezükben. SzF Lyukak a felújítás után Sokszor és szívesen mutatjuk meg megyeszékhelyünk látnivalóit az idelátogatóknak. A helyi lakos is gyakran meglepődik egy-egy ilyen séta során: valamit felújítottak, rendbehoztak azóta, hogy legutóbb arra járt. A Derkovits városrész első magasházai voltak azok, melyeket kilencemeletesnek nevezünk. Most történt meg a felújításuk, a harmadik még fel is van állványozva. Az újként ható épületeken máris lyukak éktelenkednek: két-három centi mélységű csikók, öklömnyi, emberfej nagyságú hiányosságok. Valószínűleg hőszigeteltül fedték le a falakat puha műanyaggal, erre drótszövet került, majd festették. Jól sikerült munka lenne, ha — nyilván —a ráérő gyerekek nem ezen próbálnák ki jártasságukat a fúrás-faragás mesterségében, így, különösebb jóslási képességek nélkül is elmondható: jövőre ostromot átélt épületeket idéznek majd. A házmester nem állhat ott sötéttől sötétig a falakat őrizni. „Magasabban kellett volna kezdeni a műanyagborítást, ott, ahova egy gyerek már nem ér fel” — hallottam egy szakember véleményét. Sajnos, ez sem nyújtana teljes védelmet, csúzliból kilőtt kavics ugyanis könnyen átviszi a szigetelőanyagot. Csak a gyerekeken, illetve azok szülein múlik, hogy meddig marad ép a borítás. (A megoldás egyébként a világ számtalan városában bevált, praktikusnak ismert). A szombathelyi gyerekek sem rosszabbak, mint másutt élő kortársaik. Talán a lakónegyedekben többet vannak „házközelben”, unalmukban csábítja őket a fal könynyen legyőzhető ellenállása. S hogy közben százezrekben kifejezhető értékű munkát tesznek rondává, értéktelenné , eszükbe sem jut. Kár lenne gyorsan elcsúfítani az említett házakat. A szülők, akik már ismerik a munka értékét, ne engedjék a srácokat a falakon „gyakorlatozni ...” kr Zenei világnap (Lakatos Ferenc rajza) 3 V