Vas Népe, 1979. június (24. évfolyam, 151. szám)
1979-06-30 / 151. szám
Nemzetközi Szövetkezeti Nap (Folytatás az 1. oldalról) százalékát, a vendéglátás pedig 52 százalékát bonyolítja. 1978-ban több mint kétmilliárd forint értékű kiskereskedelmi és 460 millió forint értékű vendéglátóipari forgalmat értek el. Ez 7,5, illetve 5,2 százalékkal több,, mint az előző évi. Az ipari szövetkezetekről szólva elismerőleg mondhatjuk — folytatta Bendeelvtárs, — hogy az egykori, manufekturális, kezdetleges, kisipari jellegű műhelyek az elmúlt évtizedek alatt többségében korszerű ■középüzemekké fejlődtek, sajátos feladatok ellátására képes, szövetkezetté váltak. Az egyesülések által kialakult 25 ipari szövetkezet a megyében több mint ötezer dolgozót foglalkoztat. Alapvető rendeltetésüknek megfelelően töltik be szerepüket és végeznek jelentős munkát az árutermelő tevékenységük mellett a javító-szolgáltató igények kielégítésében. A megyében a szolgáltatóhelyek 76 százaléka az ipari szövetkezetek tulajdonában van. Múlt évi tervüket 16 százalékkal túlteljesítették és fejlődési ütemük felgyorsult. A lakossági szolgáltatások 7,7 százalékos növekedésével egyidőben, tovább korszerűsödött, bővült a szolgáltatói hálózat, a kapacitás, több új egység kezdte meg a termelést. A megyei tanács elnökhelyettese a következő szavakkal fejezte be beszédét. — Az 1979. évi feladatok a mas gazdasági viszonyokhoz igazodva ,nagyobbak az előző évinél, de alapjaiban továbbra is az ötödik ötéves tervben rögzített célok elérésére irányulnak. A szövetkezetek a népgazdaság szerves részei és rugalmasan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. A mostani ünnepien is tekintsék célaiknak az eredményes gazdálkodást, a szövetkezeti tagok boldogulását. Az ünnepséget követően délután sportversenyeken mérték össze ügyességüket és tudásukat a három szövetkezeti ágazat csapatai. F. L. tán kész a villa. Rajta, Félix úr! Megismételheti! Érdeklődve és udvariasan figyelt a szomszéd, mintha dicsérték volna. — Csakhogy nekem nincs ehhez tehetségem. Viszont gondolatban tovább szőttem a maguk nagyszerű sorsát. Ugye nem haragszanak meg érte? Talányos érdeklődés felejtődött a mérnöknő szép arcán. Ahogy előbbre nyújtotta kislányos fejét, barna fürtjei lazábbra oldódtak. — Sőt. Tiszteljük a költői hajlamait. A szomszéd kilökte magát a vesszőszékből. — Csak egyetlen újabb nekibuzdulás kellene és önök milliomosok lennének. Szíveskedjenek elővenni papírt és ceruzát. Méltóztassanak kiszámítani. Tartoznak öszszesen, háromszázhúszezer forinttal. A ház telek nélkül egymillió hatszázezret ér, vagyis lakásonként négyszázezret. Ez a lehetőség grandiózus. Úgy, ahogy mondom, tisztelettel: grandiózus! Ettől bizony elfelejtett beszélni a Burján család három jelenlevő tagja. Legjobban a nyugdíjág kőműves döbbent meg, elsőnek mégis ő nyitotta szóra a száját. — Jó. Megcsodáljuk és elfelejtjük. Lenyűgözöttségéből mesterkélt nevetéssel ocsúdott a szép mérnöknő. Megijedt az egyezéstől, hogy azonost gondolt a szomszéddal. És eszébe jutott a siófoki keszeg. — Elkésett, szomszéd úr! — mókázott. — Ez aztán a telepátia. Félix úr és a papa lelki rokonok. A zsigerek belsejéig megszeppent az öreg. Ő is emlékezett még az általa emlegetett siófoki keszegre. — Ez nem tréfa. Hagyjuk. Hagyjuk... Valami okból türelmetlenné lett Dezső. Kissé nyersen szólt az apjára: — Ábrándozni csak szabad, vagy nem? Könnyedén ejtette útba figyelmével bátyját a mérnöknő. — Bár egyre makacsabb a gyanúm, hogy Félix úrnem ábrándozik — jelentette ki talányos tűnődéssel. Úgy veszem észre, teljesen ébren van. Félix úr lakást akar venni tőlünk. ■Nyájas szabódással, alázatos tiltakozással húzódott összébb Félix Elek. Szemlátomást apróbb lett nyugágycsíkos kabátjában. — Méghogy én ... Ej, ej, drága Edit, önmód felett leleményes. — Tetszik a játék. Folytassuk. Mi a szabály és mi a tét? — A szabály természetesen a nyíltság. A sportszerűség. Nos, ami a tétet illeti, az nem több, mint a játékoknál általában. Nevezzük talán egy kellemes illúziónak. — Őrültség. Ettől a pasastól be fogok csavarodni — füstölgött Dezső. — Miféle illúziót emleget? Felszabadultan nevetett Félix, körülbelül úgy, ahogy a hergelhető vadállattal játszó ember szokott, ha sikerül elérnie, hogy a haragos nagymacska harapdálja a rácsot. — Éppen ez a játék értelme. Ki kell találni, hogy mi az illúzió. Edit komoly hangja vágta el a nevetését. — A játékot már a startnál megnyertem. Kitaláltam, hogy lakást akar venni. Az a terve, hogy házon belül is szomszédok legyünk. Kibillent, egyensúlyából a bizsus. Feledve a játékot, őszinte és sallangtalan komolysággal jelentette ki: — Nyert. Hiszek valami hasonló lehetőségben ... • Ez a kijelentés adta tudtára Burján Péternek, hogy voltaképpen melyik állomásra futott be a vonat. A felismerés iszonyatos volt. — Legyen elég a ködös beszédből! — Félixre parancsolt. — Lássuk azt a medvét. Valóban üzletre gondol? Igen, vagy nem! Félix Elek eközben a fehér hajú öreget nézte, vle nem tagadható elragadtatással. — Kérem, én nem szoktam játszani a szavakkal. Korrekt, kijelentéseiért helytálló üzletember vagyok. Készpénzzel fizetek. Akár azonnal, minden alku nélkül. Gyönyörű összeg: négyszázezer! Testvérek között is ■hajszál híján félmillió! Miután horpadt volt a melle Burján Péternek a kisméletlen súlytól, egészen addig szívta magába a levegőt, míg fájdalmat nem okozott mellkasában a feszülés. Nekifohászkodva tápászkodott fel székéből. — Nézze, Félix úr. Nekem olyan szakmám van, hogy világéletemben kétféleképpen mértem. Függőlegesen, meg vízszintesen. Görbén, ferdén, kacskaringósan soha, mivelhogy kőműves vagyok. Ez időszerint még függőleges kőműves. Várja meg hát, amíg vízszintes kőműves lesz belőlem. Mert amíg ki nem visznek a kapumon lábbal előre a hat szál deszkában, addig ebben a házban alkunak helye nincs. Amíg hallgatta Félix Elek a lassú, tégla nehéz szavakat, önkéntelenül maga is felállt. Hajlongani kezdett, megületődötten hebegett: — Köszönöm ... Nagyon köszönöm. Burján bácsi ezúttal sem hagy semmi kétséget afelől, hogy eszményi ember. Álláspontja számomra szent. Ennél ünnepélyesebb gondolattal nem is búcsúzhatnék. Akkor hát — hajlongott körbe a Burján család valamennyi tagja felé — kézcsókom ... kézcsókom ... Viszontlátásra ... Viszontlátásra ... Farolva, oldalogva, egy ideig még visszahajlongva távozott. Tudta, hogy látogatásával komoly hullámverést keltett a szomszédjainál, de azt még ő sem gyanította, hogy ketyegő pokolgépet hagyott maga után. (Folytatjuk) 1979. június 30. Szombat A Minisztertanács megtárgyalta 60 milliárdos érték termelői A kormány legutóbbi ülésén a háztáji és kisegítő gazdaságok helyzetéről is tárgyalt. Ez a fórum legutóbb 1978-ban hozott határozatot ebben a témában, a következő jelentést pedig 1980. második félévére kérte. Vagyis az ügy minden évben a Minisztertanács elé kerül. Ez sok egyébnél jellemzőbben bizonyítja a téma fontosságát. Valóban, a másfél millió kistermelő hallatlanul értékes munkát végez. Négy és fél millió sertést tartanak, csak nyúltenyésztésből 30 millió dollár értékű exporthoz segítik az országot; a primőr zöldségek, valamint a különlegesen, munkaigényes gyümölcsfélék termesztésében pedig ők határozzák meg az ellátást. A kisgazdaságok összes termelési értéke meghaladja a 60 milliárd forintot, ez a szektor adja Magyarországon a mezőgazdasági össztermésnek egyharmadát. A gazdaságok száma csökken, de az egy kistermelőre jutó termelési érték növekszik, így a szektor egészében viszszaesés nincs, sőt bizonyos fejlődést ismegfigyelhetünk. Ezek a számok bizonyos magyarázatra szorulnak. Az egyharmados arány ugyanis a háttér ismerete nélkül akár meghökkentő is lehet. Jó tehát tudni, hogy ez a bizonyos egyharmados arány évtizedünk elején még negyven százalék volt. Harminchárom százalékra azért csökkent, mert közben a nagyüzemek termelése felfutott. Amíg a kistermelés bruttó értéke másfél milliárd forinttal növekedett, azalatt a téesz közös termelés 57 milliárd forintról 93 milliárdra emelkedett. A másik nagyon fontos tudnivaló, hogy ma már erősen integrált a kistermelés is. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek kereken, háromnegyed millió kisgazdaságnak nyújtanak olyan fokú segítséget, hogy helyenként már nyugodtan „bedolgozónak” nevezhetjük őket. Egy-egy pulykatenyésztő családhoz például a termelést szervező téesz évi 30—40 ezer forintos értéket helyez ki, és ezt meg is hitelezi. Nagyon sokan ma már úgy tenyésztenek állatot, hogy semmi földjük nincsen. Az állam a kistermelők részére évi kétmillió tonna takarmányt — leginkább tápot — hoz forgalomba, ami legalább tízmilliárdos érték. Vegyiparunknak is döntő szerepe van abban, hogy a kisgazdaságok ma már 25 millió (!) négyzetméter fólia alatt hajtatják a primőröket. A kistermelők által létrehozott összes értéknek alig a fele képződik ma már a téesz-tagok háztáji gazdaságaiban, viszont kötödét munkások, alkalmazottak, értelmiségiek állítják elő. Érdekes az is,hogy a nem téesz-tagok kisgazdaságaiban sokkal nagyobb az árutermelés szerepe. Ez utóbbiak jórésze kimondottan szakosított, korszerű, árutermelő kisgazdaság. Az örömök után beszéljünk a gondokról. Rossz jel, hogy az idén feltűnően sok szarvasmarha hizlalásra kötöttek szerződést. Azt jelzi ugyanis, hogy ismét sokan felszámolják, megbíztalva eladják a szarvasmarha-állományukat. Nagyon nagy gond a szállítás. A ló egyre kevesebb, a téeszek traktorai egyre nagyobbak, a kiselejtezett traktorokat pedig nem üzemeltethetik tovább a háztájiban. Targoncán vagy kerékpáron pedig nem lehet kétmillió tonna tápot haza, illetve több millió mázsa kész terméket az átvevőhelyre szállítani! Tarthatatlan, hogy a magyar ipar nem képes elegendő és megfelelő minőségű ásót-kapát , úgynevezett szerárut -gyártani, de nem kielégítő a kisgép-ellátás sem. sőf ........................... Jogsegélyszolgálat a termelőszövetkezetekben Gyári munkások, intézmények, hivatalok dolgozói már megszokhatták: ügyes-bajos dolgaikkal bizvást fordulhatnak a szakszervezeti jogsegélyszolgálathoz. Díjmentes a tanács, a jogi segítség, akadjon bár államigazgatási szervezeteknél elintéznivaló avagy peres ügy a bíróságon. Segít a jogász eligazodni a rendeletekben, utat mutatni a panaszosnak igazsága keresésében, kérvényt, hivatalos okiratot fogalmazni. Beváltotta hát a szakszervezeti jogsegélyszolgálat a hozzá fűzött reményeket, s tevékenységének tapasztalatai kínálkoztak mintául, indítékul a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának, amikor az igazságügyi tárcával közösen javasolta a kormánynak: alakuljon jogsegélyszolgálat a mezőgazdasági szövetkezetekben, azaz a tsz-ekben, halászati szövetkezetekben, szakszövetkezetekben. A feladat is azonos, a pontos fogalmazás szerint: jogi felvilágosítással, tanáccsal, továbbá szükség esetén hatóságok és más szervek előtti eljárással, illetve jogi képviselet ellátásával elősegíteni a szövetkezeti tagok és más dolgozók — az alkalmazottak — jogainak, érdekeinek hatékonyabb védelmét. Hogy milyen ügyekben fordulhatnak a „házi jogtanácsadóhoz”, majdan a termelőszövetkezet tagjai? Például családjogi kérdésekben, gyermektartás-díj megállapítása, öszszegének megváltoztatása, a gyermek elhelyezése ügyében, olyan polgári ügyekben mint a háztáji termelvények, jószágok értékesítési szerződésének megfogalmazása, avagy a szerződésszegés elleni eljárás kezdeményezése. Segítséget várhatnak, ha a különböző államigazgatási fórumokon kell eljárniok lakásügyben, építési engedély megszerzéséért, gyermekeik bölcsődei, óvodai, kollégiumi felvételének ügyében, gyámhatósági és szociálpolitikai kérdésekben. Nyári licit Az iskolaév utolsó heteiben megindult a „licit” a gyerekek között: kit hova visznek nyaralni a szüleik. Fültanúja voltam egy ilyen szópárbajnak. Csak úgy röpködteka neves fürdőhelyek nevei, a „Balesi”, a „Jugó”,meg az „Olasz”. A gyerekcsoportból erősen hallgattak néhányan. Elképzelhető, hogy ők a nyár folyamán nem igen jutnak túl a megyehatárokon, esetleg „csak” a nagymamához vagy egy úttörőtáborba utaznak. Nem mondták, de bizonyára kisebbségi érzés támadt bennük a fürdőhelyek, országok neveivel dobálózó társaikkal szemben. Nem véletlenül hencegnek ezek a gyerekek azzal, hol töltik a nyarat. Szüleik munkahelyén — ha más, mérsékeltebb formában is — de lezajlik ugyanez a „licit”. Vagy ha ez sem elég, a lehetőségek szerint ország-világnak kikürtölik, milyen messzire „futja” az idén. Mint a strandon az a hölgy, aki egy fal árnyékába settenkedő férjére így reccsentett rá: — Gyere csak vissza, a tengerjárón is a kajütben akarsz egész nap lenni? S aztán diadalmasan körülnézett, milyen hatást váltott ki környezetéből a közlemény. Világot látni, utazni, idegen országokat, népeket, szokásokat, nevezetességeket, tájakat megismerni csodálatos dolog. Csak tisztelni lehet azokat, akik takarékoskodnak, hogy így gyarapítsák ismereteiket, pihenjenek, kikapcsolódjanak. De abban a pillanatban, amint sportot űznek abból, ki hová készül, más színt ölt a tervezett utazás. Rangot, státuszszimbólumot, fölényt sejtet a többivel szemben. Pusztán attól, hogy valaki hosszú útra, messzi országba megy, még nem lesz több, nem lesz nagyobb ember másoknál. Ha pedig a látottakat önmaga dicsőítésére adja elő, visszatetszést válthat csak ki, így van ez felnőtteknél, gyerekeknél egyaránt. — kt — '■inii ■ ■ ''■MM MM Kiállított tárgyak „A vidámságot, a csodálkozni és nevetni tudást ajándékozza a látogatóknak Polgár Ildikó a kőszegi Zwinger két termében” — írtuk egy héttel ezelőtt, a keramikusművész akkor megnyílt kiállításáról. Polgár Ildikó porcelánnal teríti meg az asztalt, porcelán kendőt ejt a porcelán teáskanna mellé, porcelán tortát tesz a porcelán desszertes tányérkára. „Bolondítja a látogatót", írnám legszívesebben, de Úgy, hogy ennek maga a látogató örül a legjobban. Én szinte kacagva mentem végig a kiállításon. ■ A ládában porcelán kukoricák, almák, káposztafejek, az asztalon kesztyű, kalap, újság, gyufa, cigaretta, mind porcelánból. Természetes a mozdulat: megkopogtatni a porcelán kendőt, megtapogatni a félig nyitva felejtett porcelán gyufásdobozt. Hogy érezzem: tényleg nem textil, tényleg nem keménypapír. Élvezem a játékot. Élvezem, ahogy láthatóvá, foghatóvá, ahogy élménnyé válik: semmivel nem lehetetlenebb a porcelán asztalkendő és porcelán kólásüveg, mint a sok lakás vitrinjében látható „agyonfinomított, légiessé vékonyított, színezett porcelántárgyak". Külön élvezettel nézem az egyik ablakmélyedés furcsa csendéletét: a szék mellett, amire a művész porcelánkesztyűjét hanyagul odadobta, a teremőr néni igazi retikülje áll. Nem tudom abbahagyni a játékot; lehetetlennek érzem, hogy meg ne fogjam a porcelán cigarettásdobozból kilógó porcelán cigarettaszálat. Nem tudok ellenállni, mert az élmény csak így élmény. A néni azonban észrevesz. — A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos! — zeng fel érces hangja a finom porcelánok között. Visszakapom a kezem. Persze, a néninek igaza van: a porcelán törékeny. De ezt én is tudom. A néninek is van igaza. A kiállított tárgyak azok kiállított tárgyak. De nekünk is igazunk van, amikor meg akarjuk tapintani őket, mert a kiállítás csak így élmény, csak így van értelme. Ezért csak kérek. Kedves néni, tessék megengedni, hogy ez egyszer megfoghassuk a kiállított tárgyakat! Ígérjük, hogy vigyázni fogunk rájuk. Mt