Vas Népe, 1983. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
Belmudo - negyedszázad Az az ünneplést amely hazájában pályafutása negyedszázados évfordulóján köszönti, nemeseik a népszerű színésznek szól. Legalább annyia annak az új sztártípusnak is, amely a híres-nevezetes „új hullám” bétáin érkezett a stúdióba. Aki éppen a mesterségesenkitenyésztett szépségek helyettt az utca egészségességét, a hétköznapok praktikus előnyeit bizonygató, és mindenek előtt természetes embertípusok törvényesítéseit jelentette a hetedik, művészet világában. Mert akkoriban, a hatvanas évek elején, igencsak tartotta magát" a megjelenést nagyon is kánomizálló hollywoodi „sztár-rendszer”, s ennek Jean-Paul Belmondo és a nyomában teret hódító új nemzedékek — valljuk be — sehogyan sem feleltek meg. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a konzervatívnak csöppet sem nevezhető nagy rendező, René Clair, auráikor egyszer Pierre Brasseur oldalán meglátta Belmondót, felkiáltott: „Ez a fióké csakugyan pompás, csak ne lenne olyan lehetetlen az ábrászata!”. Belmondo ma már mosolyogva emlékszik vissza a kezdteti évekre, amikor a szobrász papa nem túlzott lelkesedése mellett felvételizett a színiakadémiára. A tanárok meglehetős nyíltsággal szörnyülködtek a Thália szentélyébe behatolni kívánó bokszolón, s riadtan kérdezgették egymástól, hogy ölelhet majd meg nyir színen egy ilyen majomképű férfi egy lányt? Akiad-e egyáltalán leány, aki egy iyen külsejű partnerrel szóbaáll?... Nos, ezeken az aggodataiokion régészéig túltette magáit a hölgyközönség mert Belmondo a világ legszebb színésznőinek csapta a szelet, Sophia háromtől Raquel Welchig, s ma is zsákszámba kapja kevésbé neves rajongóitól a tevéteket... Dehát 1960-ban, amikor Godard kifütyült és mennyirevolltt remeke, a Kifulladásig megjelent a mozikban — Belmondót még el kellett fogadtatni. Egyetlen év elég volt ahhoz, hogy legyőzze az előítéleteket, s miiközben a színpadon a fergeteges komédia, az Oscar címszerepében, nevettette meg publikumát, már olyan rendezőkkel tárgyalt, mint Chabrol, Carné, Sautet vagy Godard. És persze az új fizikummal egy újfajta játékstílus is kezdett tereit hódítani, az a színészi munka, amelyben a tág tere nyílik az improvizálásnak. Az újfajta hőssöré újfajta megjelenést kívántak. A színészinek már nem kellett úgy tennie, mintha ő maga lenne az eljátszandó figura, hanem úgy kellett viselkednie, éreznie, gondolkodnia, mint magának a figurának. Az igazán igényes filmeket — elég ha a Kifulladásig után készült Egy asszony meg a lánya, Két nap az élet, A bolond Pierrot példájára hivatkozunk — sorra követték, egyre nagyobb számban a kifejezetten, kommersz, nyíltan csak a szórakoztatásit vállaló produkciók, amelyeket szinte kivétel nélkül a mi mozijaink is vetítettek. Härtel énében csak a nagy sikert elérti Cartouche, A riói kaland, Egy kínai viszontagságai Kínában, Az agy, a Zsaru vagy csirkefogó? jut a keskes montinéza eszébe.Ezek az újraibb Belmondoffamek ugyanis egyre jobban hasonlítanak egymásra. Mindegyikben adott a férfias, csibészes lovag aki mai Arsène Lupinként egyesíti magában a tisztességes polgár és az agyafúrt csavargó vonásait, esetről esetire változtatva az arányokon. "Bár egy pálya jubileumán, sem ildomos a megtett út göröngyeire fellhívja a figyelmet, most mégis maga a francia színész beszélt arról, hogy bizony szeretne valami újat kitalálni. Féldélül: A profi című filmjé-ben, amit majd a magyar nézők is láthatnak , a politikai tommis műfajával kísérletezett, de a publikum úgy döntött, számára mégiis csak vonzóbb a megszokott Belmondo-ffigura. Ezért forgatta az Aszok ásza című új komédiájáit, amelyben ugyanúgy ott a dublőrt mellőző, bátor fenegyerek és a bűbájos szélhámos. Vagyis Belmondo megint Belmondo-fümet csínált. ... Vajon mit lesz az ötvenedik évfordulón?... N. Gy. A képen: Belmondo kosztümös szerepben. A tatai várt egykor Than Mór, a múlt század kiváló festője készítette ezt a képet, s most számos híres alkotásával együtt a Képzőművészeti Kiadó gondozásában megjelent kötet közli. 1983. január 29. Szombat Humorszolgálat A hároméves Lola batyuba kötötte a mackóját, a mesekönyvét meg a babáját, és az ajtó felé indult. Ott szembetalálkozott az apjával. — Hová készülsz, kislányom? — Anyuka folyton veszekszik velem — felelte sírdogállva a kislány. — Elhatároztam, hogy visszamegyek a gólyához! ★ — Mondd, Totó, miért nem jössz ki hozzánk az udvarra játszani? — Nem mehetek, nagyon szigorú a papám. Amikor a házi feladataimat csinálja, nekem állandóan mellette kell lennem! ★ — Hogyan sikerült az előadás? — Az új színésznő olyan tehetségtelenül játszotta Desdemonát, hogy amikor Otello megfojtotta —, a nézőtér tapsviharban tört ki! ★ George elmegy egy pszichiáterhez. — A feleségem miatt jöttem, doktor úr. Az a rögeszméje, hogy valaki el akarja lopni a ruháit. — Biztos ebben ? — Amikor a bárban leül egy csinos leány melllé, ezt mondja: „Valójában nem is vagyok ilyen magas, csak a pénz- ■ tárcámon ülök.” Alti MMfrS It4v«infll «NB3I BoranS iLapjelentések szerint kínai maizsaikusok megszólaltatták a Hupej tartománybam. egy i e. 433-ibőli származó sírban 1978-ban talált harangot . Beethoven IX. sziimfóniájának örömódáját játszották el a 65 harangiból áilló, összesen két és fél tonna súlyú hangszeren, öt vagy hét millzsóikusra van szükség ahhoz, hogy a 13 méter hosszú, 2,7 méter marglas állványzatra erősített ősrégi kínai hamgisiaart — amely a hadakozó államok koráiban készült bronzból — megszólaltassák. A páratlan értékű régészeti felfedezésnek egyébként órriási jelentősége van a kínai zenetörténet szempontjából. Megdönti ugyanis azt az eddig széles körben vallott feltevést, amely szerint Kínában két és fél ezer évivel ezelőtt még nem ismerték a hét hangjegyből állító skálát. A harangok mindegyike ugyanis hét hangot és öt fléshiamgot képes megszólaltatni két hangt nemiben. •A vuhanna kiállítási csarnokban 1900 óta már több mint kétmillió ember tekintette meg az ősi kínai hangszert, köztük 130 különböző országból érkezett érdeklődők tízezrei. ‰.’/ . ,v ‘ . * rife ’. Vendégmadaraink ___ __________________________________________________________________________________________ A rikácsoló sirálysereg hozzátartozik ritkán befagyó folyóink és nagyobb tavaink téli hangulatához. Ezek a madarak — többségükben — vendégként érkeznek hozzánk. Képünkön a Balaton vize fölött röpködő sirályokat láthatunk. Az élelemért cserébe bemutatják repülőművészetüket: ügyesen keringve s forogva rendszerint még a levegőben elkapják a feléjük dobott falatot. De ha az a vízre pottyan, onnan is gyorsan fölszedik. A hullámzással szemközt repülve, lábbal érkeznek a Víz felszínére, energikusan taposni kezdenek, fölcsípik az élelmeit, majd lendületet véve, a levegőbe emelkednek. Nem kis fáradsággal szerzik élelmüket, hiszen a nap jó részét a levegőben töltik. Odafenn még hó van... Panaszkodik a grazi Kleine Zeitung, hogy lassan már odafönn sem lesz igazi hó... Mármint a magas alpesi lejtőkön, ahova a szerkesztőség meghívta olvasói egy csoportját síkirándulásra. Ami a szervezést illeti, minden sikeres volt, 1800-an jöttek a Reiteralm síelésre alkalmas lejtőjére. Harminchat autóbusz hozta a nagy hírveréssel beharangozott eseményre a résztvevőket Grazból, Mürzzuschlagból, valamint Kindberg, Hartberg és Rnittelfeld környékéről. Szerencséjükre 1800 méter fölött még találtak jó havat a fehér sport hívei, de aggódva látják, hogyan fogy alattuk a hótakaró ... Szürke emberek nemzetközi klubja Az ünnepek túl színesek, január első hete Inkább kedvemre való. — A nyilatkozó egy igencsak különös szervezet elnöke. Joseph L. Troise amerikaiak millióira gondolva alapította három évvel ezelőtt a szürke emberek nemzetközi klubját. Troise, aki fenti tisztsége mellett szabadúszó író, szakképzettségét tekintve pedig autószerelő, a hétköznapok szürke embereit tekinti Amerika legfőbb — bár kellőképpen nem méltányolt — erejének. A mindennapok nélkülözhetetlen feladatait ezek a szürke kisemberek végzik el — mondta Troise a The New York Times című amerikai lapnak adott nyilatkozatában. Magáról a klubról túl sok mondanivalója nincs, unalmas lenne. Tény azonban, hogy ennek a lazára fűzött, költségvetéssel, programmal nem rendelkező szervezetnek ma már vagy ezer tagja van Amerika-szerte. A mottó, ami sokak figyelmét felkeltette, 1980-ban az egyik San Francisco-i lap hirdetései között jelent meg és így hangzott: „Merj szürkének lenni!”. A klubtagok igazolványt kapnak, amely tanúsítja, hogy a dokumentum tulajdonosa „szürke ember”. A rochesteri (New York állam) „szürkék”, a Ki kicsoda mintájára „Ki senki Amerikában” című kiadvány megjelentetését tervezik. Igazság szerint ebben szerepelnie kell minden amerikainak, aki kimaradt a Ki kicsodából. Vannak vagy 230 millióan — mondja a klub helyi vezetője, az Eastman Kodak vállalat könyvelője. Egy partitúra margójára Rekord áron, potom háromszázezer font sterlingért kelt el nemrég a londoni Sotheby árverésén Igor Sztravinszkij Sacre du Brintemps (Tavaszi Áldozat) című táncjátékának partitúrája. Ugyanakkor egy-egy Bach-kantáta eredeti kézirata ennek az összegnek csak a feléért talált vevőre. Szakértők a magyarázatot nemcsak abban látják, hogy Sztravinszkijnak ez az alkotása mérföldkő a zene történetében, hanem abban is, hogy a Sacre du Printemps párizsi ősi bemutatója 1913. május 29- én nem mindennapi botrányok közt ment végbe. Az akkori Európa kulturális életének szinte mindet rétegét képviselő előkelő közönség egy része már az első taktusok után füttykoncertben tört ki, verekedések kezdődtek, egymást követték a parázs jelenetek a nézőtéren. Maurice Ravel tettleg bántalmazott egy dámát, Jean Cocteau derekasan kivette részét a verekedésből, amelynek nagy sokára csak a rendőrség tudott véget vetni. A franciák másik nagy zeneszerzője, Camille Saint-Saens fennhangon őrültnek titulálta Sztravinszkijt, az Osztrák—Magyar Monarchia párizsi nagykövete pedig másnap hivatalosan tiltakozott a Quai d’Orsay-n a becsmérlő kijelentések miatt, amelyekkel személyét egyesek illették... Boldog békeidők! Divat '83 Habselyemben... A Habselyem Finomkötöttárugyár tervezői elkészítették nyári ajánlatukat. A képed egy krepp ruhát mutat be a ma nekem.