Vas Népe, 1984. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-22 / 69. szám
Forradalmi Ifjúsági Napok Kiváló KISZ-alapszervezetek, fiatalok elismerése 1848, 1919, 1945: e három történelmi sorsfordulóhoz kapcsolódik a Forradalmi Ifjúsági Napok mozgalmas rendezvénysorozata. A három tavasz ünnepe egyben arra is jó alkalom, hogy elismerjék a kiválóan dolgozó ifjúsági kollektívákat, KISZ alapszervezeteket, fiatalokat. Megyénkben a napokban számos KISZ szervezetnek, élenjáró aktivistának adják át a magas kitüntetéseket. A KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzász- Daját nyerte el a KISZÖV szombathelyi városi KISZ bizottsága, a sárvári Urbán Ernő általános iskola pedagógus alapszervezete, a nagygeresdi községi KISZ szervezet és a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium alapszervezete. Többen dicsérő oklevélben, KISZ Érdeméremben, illetve Kiváló Ifjúsági Vezető Éremben részesültek. A MÁV szombathelyi Járműjavító Üzem KISZ alapszervezete az elmúlt kedden vehette át a KISZ KB Kiváló KISZ Szervezet Zászlaját. Az ifjúmunkásokat úttörők köszöntötték az ünnepségen, majd Első József, az alapszervezet titkára számolt be a tavaly végzett munkáról, méltatva a Forradalmi Ifjúsági Napok jelentőségét. Ezt követően Dr. Síkos László, a megyei KISZ bizottság első titkára kért szót. A többi között elmondta: a Járműjavító Üzem fiataljai már hosszú évek óta a legjobbak között vannak, kimagasló tevékenységet végeznek az ifjúsági mozgalomban. Bizonyítják ezt a kommunista szombatok, a munkaverseny felajánlások, a jelentős mérvű társadalmi munkaakciók. Az ünnepség során a Járműjavító Üzem igazgatója, Baranyai László mintegy 60 ezer forintnyi pénzjutalmat osztott ki az ifjúmunkások, kollektívák között. A Kiváló KISZ Szervezet Zászlaját a megyében összesen húsz alapszervezet veheti át az elkövetkezendő napokban. Képünkön: Dr. Síkos László átadja a kitüntetést az alapszervezet titkárának a Haladás Művelődési Otthonban rendezett ünnepségen. A kor Fotó: K. Z. Adatbank utazóknak két éve már, hogy országos szövetséget hoztak létre a megyei idegenforgalmi hivatalok. Egyesek úgy vélték, hogy ezzel is csak monopolhelyzetüket erősítik. Az érintettek tagadják, hogy ez lett volna a cél. Igaz ugyan, hogy az idegenforgalmi hivatalokkal szemben az utazási irodák csak bizonyos szolgáltatásoknál jelentenek konkurenciát. Ahol viszont igen, ott a színvonalasabb szolgáltatást ösztönzik. Az Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége először tartott sajtótájékoztatót a Tourinform Szerkesztőségével közösen a hét közepén Budapesten. A megyei idegenforgalmi hivatalok munkájáról és idei utazási kínálatairól esett szó a Duna Intercontinentál Szállóban, valamint az Utazás ’84 kedvezményeiről a Tourinform idegenforgalmi s információs szolgálat szerepéről. Néhány adat az eredményekről és az arányokról. A megyei hivatalok bruttó bevétele tavaly 3 milliárd forint volt. Bár a 20 hivatalon kívül 40 utazási iroda működik az országban, a kereskedelmi szálláshelyek 50 százalékával, a kempingek 80—85 százalékával a hivatalok gazdálkodnak. Milyen szerepe van ebben az idegenforgalmi Hivatalok Szövetségének? Az elmúlt két évben több szerződést kötöttek. Például hat Volán vállalattal közös kedvezményes akciók beindítására. Szabályzatokat, állásfoglalásokat dolgoztak ki. Céljuk az is, hogy átfogó képük legyen az idegenforgalmi hivatalok munkájáról és a teljes kínálatról. Ennek érdekében még a nyáron információs irodát nyitnak Budapesten, ahol valamennyi hivatal ez évi ajánlatairól felvilágosítást tudnak adni. Nem kis dolog, hiszen a tekepályák fenntartásától a lovasiskolákig, a színház-, vasút, és repülőjegy árusításán át a valutaértékesítésig szerteágazó a munkájuk. Értékes kapcsolatnak vélik együttműködésüket a Tourinformmal is. Ez az idegenforgalmi információs szolgálat két és fél év alatt 300 ezer telefonos érdeklőnek adott útmutatást. Az információk rendszere eredetileg 24 féle témakört ölelt fel, a vámszabályoktól kezdve a hajójáratokig. Mire voltak kíváncsiak a belföldiek? Például arra, hol koncertezik kedvenc pop-együttesük, mikor lesz a veszprémi cserépvásár, ki nyerte a csikót a hortobágyi lovasnapokon. A külföldiek afelől kíváncsiskodtak, hogyan lehet repülőgépen szörföt szállítani, hol lehet szemüveget javítani, fogat húzatni, illetve barlangkúrára feliratkozni. A Tourinform 1984-ben felfrissíti az adatbankját. A sajtótájékoztatón szó esett az Utazás ’84 kiállításon résztvevő húsz iroda 200 ajánlatáról is. A falusi üdüléstől a nyugdíjasoknak javasolt utazásokig kedvére valót talál minden korosztály, köztük a laposabb pénztárcájú turista is. Az érdekességek között említették a Savaria Tourist római lakomáját, az őrségi vásárt, a sárvári folklórnapot, a kőszegi szüretet a horgászhétvégéket, a vízisízést. Nagy Andrea Rádió KOSSUTH RADIO 8.21 Egy kis figyelmet kérek! — 8.37 Huygens: Korál és ringató. — 8.45 Nefelejcs. — 9.00 Rádiószínház. — 10.05 A Diákkönyvtár hangszalagon. — 10.35 Népdalok, néptáncok. — 11.23 Megindult a hegyoldal. .. — 11.43 Glemba XV/3. — 12.45 Átszórakoztam az életem. — 13.05 Kamarazene. — 13.36 Virágnak virága. — 14.06 Évszázadok mesterművei. — 15.05 Verbunkosok, katonadalok. — 15.28 Kagylózene. — 16.00 Operettfelvételekből. — 16.24 Kórusfelvételek. — 16.49 Szabó B. István könyvszemléje. — 17.05 Családtervezési modell. — 17.30 Délutáni Rádiószínház. — 18.04 Filmzene. — 18.15 Hol volt, hol nem volt.... — 19.15 Kodály: Háry János. — 19.38 „Kell a jó könyv”. — 20.30 Örökzöld dallamok. — 21.17 Verdi: Nabucco. PETŐFI RADIO 8.05 Sanzonok. — 8.20 Tíz perc külpolitika. — 8.35 Napközben. — 10.00 Zenedélelőtt. — 11.25 Csak fiataloknak! Szt. — 12.35 Nemzetiségeink zenéjéből. — 13.00 Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. — 13.20 Éneklő Ifjúság. — 13.32 Concertino hegedűre. — 13.45 A Gyermekrádió műsora. — 14.00 Lelátó. — 15.10 Az én rádióm. — 16.00 Látogatóban. — 16.35 Idősebbek hullámhosszán. — 17.30 Tanakodó. — 18.35 Hétvégi Panoráma. — 19.55 Slágerlista. — 20.35 Szociológiai figyelő. — 21.10 Kabarécsütörtök. — 22.20 Magnósok, figyelem! — 23.20 Nóták Szt. 3* MŰSOR 9.00 Könnyűzene — hangszerszólók. — 9.30 Zenekari muzsika Szt. — 11.05 Az eladott menyasszony. Szt. — 12.00 Bartók: Szabadban Szt. — 12.20 Bach: Vadászkantáta Szt. — 13.07 Fiataloknak! Szt. — 13.57 Zenés játékokból. Szt. — 15.00 Hangverseny Szt. — 16.00 Zenei Lexikon. — 16.20 Az Iskolarádió műsora. — 16.55 Pophullám Szt. — 17.55 Egy operaária. — 18.30 Román nemzetiségi műsor. — 19.05 Iskolarádió. — 19.35 Ave Mária. — 19.40 Hangverseny Szt. — kb. 20.25 A Somló muzsikája. — kb. 21.25 Dzsesszfelvételeinkből. — 22.00 Régi zenei felvételek Szt. — 22.15 Az irodalomtudomány műhelyei. — 22.50 Napjaink zenéjéből. GYŐRI RADIO 17.00 Hírek. — 17.05 Soltész Rezső énekel. — 17.15 Mutató. Gazdaságpolitikai Magazin. — 17.45 Ritmuskoktél. — 17.55 Reklám. — 18.00—18.30 Nyugat-dunántúli Krónika. — Esti muzsika. — Időjárásjelentés. Televízió BUDAPEST 8.00 Tévétorna. — 8.05 Iskolatévé. Oroszul beszélünk. — 8.20 Fizikai kísérletek III. — 8.30 Magyar irodalom. — 8.45 A csillagok életútja. — 9.00 Angol nyelv. — 9.15 Magyar nyelv 2. o. — 9.25 Magyar irodalom 6. o. — 10.05 A hírekben hallottuk, a tévében láttuk 7—8. o. — 10.35 Túl messze vagy (ism.) — 12.10 Képújság. — 15.00 Iskolatévé. — 15.35 Veszélyben őket hívjuk 1. o. — 15.55 Beteg vagyok 3. o. — 16.35 Hírek. — 16.40 A változó és változatlan India. — 17.10 Hatvanon túl. — 17.40 Pedagógusok fóruma. — 18.15 Képújság. — 18.20 „Hittünk a magunk igazában” IV/3. Dokumentumfilm sorozat. — 19.10 Tévétorna. — 19.15 Esti mese. — 19.30 TV-híradó. — 20.00 „La bella Tangolita’ II. — 20.35 Panoráma. — 21.35 Vereség. Tévéfilm. — 22.45 TV-híradó. 2. MŰSOR 18.15 Még egyszer gyerekeknek! — 18.55 Képújság. — 19.00 Ecranul Nostru. — 19.20 Bach-koncert ism. — 20.00 Gondolkodó. — 20.50 A három szerzetes. — 21.10 TV-híradó. — 21.35 Telesport. — 22.15 Képújság. POZSONYI MŰSOR 19.30 Híradó. — 20.00 Az igazi férfi elbírja az igazságot. Tévéjáték. — 21.05 A néphagyományok igazi szépsége. — 21.20 Gazdaságpolitikai magazin. — 22.00 Ez történt 24 óra alatt. — 22.15 Találkozás szovjet művészekkel. — 22.50 Hírek. JUGOSZLÁV MŰSOR 16.45 Videooldalak. — 16.55 A kezdet. Művelődési adás. — 17.00 Magyar nyelvű TV-napló. —17.10 A Száva vízgyűjtő területe. — 17.45 Hősi nemzedék. TV-sorozat. — 18.15 TV-naptár. — 18.45 Eurógól. — 19.15 Rajzfilm. — 19.21 Reklám. — 19.27 Ma este. — 19.30 TV-napló. — 19.55 Reklám. — 20.00 Monitor. Poltikai magazin. — 21.00 Reklám. — 21.05 Koldusok és fiúk. Humoros sorozat. — 22.05 TV-napló. 2. MŰSOR 18.15 Tudomány. — 18.45 Zenei adás. — 19.00 Kézfogás. Ifjúsági előadás. — 19.27 Ma este. — 19.30 TV-napló. — 19.55 Reklám. — 20.00 Művészeti est. — 22.30 Zágrábi körkép. OSZTRÁK MŰSOR 9.05 A tavasz kezdete. — 9.30 Sportdélelőtt. — Műkorcsolya Világbajnokság. — Labdarúgó Kupa küzdelmekből. — 12.15 Idősek klubja. — 17.00 A tavasz kezdete ism. — 17.30 Mandola (ifj. sorozat). — 18.00 Tálalva! — 18.30 Mr. Családi magazin. — 19.00 Osztrák képek. — 19.30 TV- híradó. — 20.15 Ilyen időkben, mint a mai... W. Bauer tvfilmje. — 21.45 Információk a divatról. — 22.35 Esti sportöszszeállítás. — 23.25 Hírösszefoglaló. 2. MŰSOR 17.45 Iskolatelevízió. — 18.00 Osztrák utakon. — 18.30 Jack. London az aranyásók földjén. — 19.30 TV-híradó. — 20.15 Tizenkettőből egy. Az Euróvízió luxemburgi songfesztiváljának osztrák fináléja. — 21.50 Tíz perccel tíz előtt. Esti politikai műsor. — 22.20 Kettes klub — Vita. Hírösszefoglaló. 1984. március 22. Csütörtök Hivatalos látogatásra ma délelőtt Szombathelyre érkezik Franz Hasiba, Graz polgármestere és Heinz Pammer a stájer székváros tanácsának kulturális osztályvezetője. Ebben a negyedmilliós városban mindig történik valami. Ha a grazi lapok — a Kleine Zeitung, a Südost Tagespost, a Neue Zeit vagy a Kronenzeitung stájer kiadása, a Steirerkronen nem hozta volna öles címbetűkkel az első oldalon, akkor is szenzáció volna. Grazban a Tartományi Kórház sebészetén végrehajtották az első sikeres szívátültetést: március 13-án három és fél órás műtéttel a 33 éves Kurt Menninger- Lerchental új szívet kapott. A kórház I. számú klinikáján dr. Julius Kraft-Kinz egyetemi tanár, a klinika és a szívátültető orvosi munkacsoport (team) vezetője irányításával egy aznap halálos balesetet szenvedett 18 éves lannachi fiatalember, Manfred Stiegelbauer szívét ültették át a hónapok óta donorra váró súlyosan szívbeteg férfi mellkasába. (A szerencsétlen fiú mopeddel hajtott, amikor egyik barátja gépkocsival elütötte.) A grazi kórház jó hírnevét földrészünkön jól ismerik, s ha most az első jelek után biztató javulás következik be, ez a hírnév tovább növekszik. Mint a klinika vezetője újságíróknak elmondta, az átültetésre már hetekkel ezelőtt felkészültek, minden szükséges intézkedést megtettek, gyakorlatilag tehát a nap bármelyik percében megkezdhették a műtétet. A szívátültetés után a páciens már telefonon beszélt anyjával: „Mutti, sikerült! Nem érzek fájdalmat. Ha az újságírók ostromolnak küldd hozzám őket!” A lapok természetesen a legkisebb részleteket is bőséges terjedelemben tálalták s külön kitértek arra, hogy mi a jogi eset, mikor tekinthető a „szívadományozó”, vagyis a donor klinikai halottnak, kell-e a hozzátartozók beleegyezése stb. Franz Hasibanéppárti polgármesternek, aki a legutóbbi választások után az ötéves hivatali időt a (szocialista párti) Alfred Stingl polgármesterrel jelezi, persze elsősorban a város ezernyi gondjával kell törődnie. Most például azzal, hogy a mértéktelenül felhalmozódott városi hulladék és szemét megfelelő helyet kapjon. A lapok ez ügyben már megkongatták a vészharangokat. A Tagespost egyik karikatúrája ugyan (lásd képünket) a város jelképével, a Schlossbergről leemelt óratoronnyal a kezében mutatja (majd ő kézbeveszi a dolgokat!), de aki egy kicsit tájékozott a grazi városgazdálkodás útvesztőiben, tudja, nem lesz könnyű dolga. A Kleine szerint már csak azért sem, mert a grazi városatyáknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy például merre van az a titkos szemétlerakó telep. Mellesleg a városi tanács ülése elhatározta, hogy egy hulladékfeldolgozó vállalatnak átadja az eltakarítás jogát — évi 43 millió schilling „ráadással” 25 évre... Lesz itt újabb vita! A baj nem jár egyedül, szokták mondani a graziak is, méghozzá teljes joggal. A hulladékbotrányt ugyanis megelőzte néhány nappal a talajvízmérgezés híre. A város déli fekvésű negyedeiben néhány vizsgálat kiderítette, hogy a talajvíz, tehát a környék kútjainak vize is a megengedettnél sokkal több perklóretilént tartalmaz. A megindított nyomozás során a ruhatisztító üzemek és más ipari létesítmények közül kutatják, kitől ered a nagyméretű szennyeződés, mit kell és lehet tenni a baj elhárítására. A város kulturális, művészeti életének sok-sok eseménye közül a napokban különös hangsúlyt kapott egy kitüntető irodalmi díj, a Nobi-díj átadása. Christa Wolf, a német nyelvterület egyik legjelentősebb írója, az NDK irodalmi életének egyik meghatározó egyénisége kapta. Régebbi művei közül a Kettészelt égbolt, a Ki volt Krista T? az újabbak közül Kassandra keltett különös figyelmet. Az átadás valamint az írónő felolvasóestje nagy esemény volt, tudatják a grazi lapok... (talán) Crista Wolf átveszi a Nabi-díjat Pammer tanácsostól. Hasiba polgármester, a „városatya” majd kézbeveszi... Szívátültetés után: „Nem érzek fájdalmat...” Mozi Savaria: Kincs ami nincs 10, 4, 6, 8. — Mini: Futásod véget ér 5, 7. 5