Vas Népe, 1984. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-01 / 179. szám
Reklamációk nyomában A külső — elsősorban a dollárral fizető — piacokon való megmérettetés a termelési színvonal próbája. Bizonyítja mindezt megyénk sok gyártójának tapasztalata. Említhetjük e sorból például a Kertész Tsz-t, amely „kénytelen” dísznövényei egy részét nyugaton értékesíteni. Néhány terméküket ugyanis olyan tömegben állítják elő, hogy a hazai piac képtelen felvenni. S ha „kénytelenek” Ausztriában, Svájcban és másutt kínálni termékeiket, sem áraik, sem a minőség nem maradhatnak el az ottani, igen magas követelményektől. A tsz-ben ezért azt is mondják: ha a nyugati piacon sikerült helyrt állni, a többi — beleértve a hazait is — a piacon már „nem lehet nagy baj”. E példa is igazolja, hogy az áru versenyképességének megtartása egyszersmind a termelési technológia fejlesztésére is ösztönzőleg hat. Végső soron: ha egy vállalat, szövetkezet szerez, megtart konvertibilis partnereket, e tény mindenképpen az önmagával szembeni igényességről is tanúskodik. A hazai cipőipari ágazat termelésének több mint egyötödét adó Sabaria Cipőgyárban vizsgálták a népi ellenőrök: mit tett, mit tesz a vállalat az exportra kerülő cipők minőségének javításáért, mi akadályozza a még színvonalasabb exporttermékek előállítását? Egyáltalán vannak-e általánosítható tapasztalatai a gyárnak az exporttal kapcsolatos tennivalókban? A Sabariában minden száz cipő közül mindössze négy vagy öt nem éri el az első osztályú szintet. Ez igen jó átlag, de nem vigasztalja azt, aki éppen hibás lábbelit kap az üzletben. Még inkább rontja a márka hitelét, ha mondjuk Münchenben vásárol egy félresikerült Sabaria-lábbelit egy bajor háziasszony. Reklamál a boltban, híreszteli a rossz vételt ismerősei körében: a kár sokszorosan meghaladhatja egy hibás cipő kicserélésének költségeit. Ezért kell még fokozottabban figyelni az export-reklamációkra, ezek okaira, megelőzésük lehetőségeire. A Sabaria Cipőgyár exportszállítmányai közül az utóbbi két évben négyet kifogásoltak a tőkés partnerek. A reklamációk egy része minőségi hibákra vonatkozott, volt, amikor piaci hatások is közrejátszottak, s a partner a visszaküldött tételnek csak egy részére tartott igényt később... A minőségi hibák sem egyértelműen emberi mulasztás következményei voltak, legalábbis a mulasztókat nem csak a cipőgyárbankellett keresni. Például egy bizonyos magyar gyártó úgynevezett flekkes sarkakat szállított a Sabariának, használat közben ez a bizonyos flekk kilazult, kihullott. A sarokgyártó elismerte a vétkességét, a kárt megfizette a cipőgyárnak. De vajon az üzleti partnerben kialakult bizalmatlanságot ki lehet-e fejezni egy szerényebb öszszegben? A népi ellenőrök megállapították, hogy a reklamációk egyedi hibákból eredtek, a gyártó, illetve az alapanyagok hibáira vezethetők vissza. A hibák okait minden esetben megszüntették, különleges figyelmet fordítottak arra, hogy meg ne ismétlődhessenek. Az alapanyagok hibái kapcsán pedig egy régi, rossz szemléletre világítottak rá a népi ellenőrök: nem vezet célra az a — sajnos — elterjedt nézet, hogy „nem reklamálok, mert legközelebb nem kapok”. Legalábbis külföldi piacok esetében megbosszulja magát az ilyesfajta kompromisszum. A vizsgálat megállapította, hogy a Sabaria Cipőgyárban olyan belső rendszerű alakítottak ki, amely megnyugtatóan ellenőrzi az elkészült termékek minőségét. A vállalat termékeit rendszeresen összehasonlítja a nemzetközi színvonallal, sokoldalúan használja fel a paci információkat. A minőséget nem csak megkövetelik a gyárban, hanem beépítik a dolgozók jövedelmébe, a vezetők prémiumaiba. Mint a népi ellenőrök javasolták, a jövőben a mulasztókkal szemben még szigorúbban kellene fellépni, olyan kártérítési és fegyelmi büntetésekkel, melyek még jobban elejét vehetnék az export- és hazai termékek gyártásakor előforduló lazaságoknak. A minőségellenőrzés javításával pedig a reklamációk száma tovább csökkenhetne. KT Jogi tanácsokHa van apa , még sincs Nem ritka, hogy diplomás nők, akik tanulmányaik ideje alatt, és a munkakezdés nehéz éveiben nem tudtak családot alapítani, harmincas éveik derekán végképp úgy döntenek, nem fosztják meg magukat a gyermekáldás örömétől. Számot vetnek azzal is, hogy egyedül fogják felnevelni lányukat, fiukat. Gyakran megesik, hogy a férfiú, aki gyermekük, apja, egy másik nővel él házasságban. Előfordul, hogy a férfiak felelősséget éreznek házasságon kívül született gyerekeik iránt, és segítenek a gyerek felnevelésében — anyagilag is. — Én vállalnám hivatalosan is a gyermeket — mondta e sorok írójának valaki —, de mi lesz, ha egyszer otthon a feleségemkezébe kerül a személyazonossági igazolványom, és abból mindenkitudódik? Beteg a szíve az aszszonynak, ezért is nem gondolhatok a válásra. Nekünk nem lehetett gyerekünk. Ha tudomást szerez a dologról, beláthatatlan következményei lehetnek. Ez a helyzet nem ritka. Talán a következő sorok olvasásakor néhányan fel is háborodnak olvasóinkközül, mondván, titkolózásra biztatjuk a férfiakat. Szó sincs erről. Csupán a gyerekek érdekét nézzük, amikor tájékoztatjuk az érdekelteket a 2/1982. (VIII. 14.) MT. TH. számú rendelet 104. sárók 4 .■ Ez a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a gyermek születése ne kerüljön be a szülő (pontosan az apa) személyi igazolványába. A fent említett szituációban „különélés” miatt az apa szülői felügyeleti joga szünetel. Így az ő igazolványába a születés tényét csak akkor kell bejegyezni, ha ő ezt külön kéri. Mi a teendő azokban az esetekben, ahol az apa is akarja, hogy „neve legyen” a gyermekének? A még meg nem született gyerek anyja, apja elmegy tehát az anyakönyvvezetőhöz vagy a gyámhatóságra. Ott a férfi nyilatkozik arról, hogy a majdan születendőt a magáénak ismeri el. . Az anyának orvosától kell magával vinnie egy igazolást a terhességéről, és a szülés várható időpontjáról. A nyilatkozat megtételekor a jegyzőkönyv egyik példányát megkapja anya azzal, hogy gyermeke megszületésének bejelentéséhez csatolja majd ezt. Természetesen ez a nyilatkozat később is bármikor megtehető. A nyilatkozat teljes hatályához mindig szükséges az anya hozzájárulása is. És ha az apai elismerő nyilatkozat megtételére csak azutánkerül sor, hogy a gyerek a 16. életévét betöltötte, a gyerek hozzájárulása is kell. Sajnos az sem ritka eset, hogy az apa nem vállalja apaságát. Legalábbis „törvényesen” nem. Ha a születés anyakönyvezésekor a gyermek apját nem lehet megállapítani, az anyakönyvvezető a gyermek családi nevét, az apa adatait tartalmazó rovatokat üresen hagyja, és ezt a rovatot nem zárja le. Igen tapintatos intézkedése ez a jogszabálynak. A gyermek 3 éves koráig annyi minden történhet. Viszont jó, ha az édesanyák tudják, hogy az apa adatai nélkül anyakönyvezett kisgyerekeikről az anyakönyvvezető nyilvántartást vezet, és ezt félévenként ellenőrzi. Senki se vegye felesleges zaklatásnak, ha felszólítást kap az anyakönyvvezetőtől vagy az illetékes gyámhatóságtól, hogy a hiányzó adatokat szerezze be. Ha ennek bejegyzése a gyerek születésétől számított három éven belül nem történik meg, a gyámhatóság képzelt apát ír be a gyermeknek. • Jogrendünk nem ismeri a törvénytelen, gyerek fogalmát. Társadalmunk erkölcsi megítélése talán még nem annyira „felnőtt”, hogy a házasságon kívül születetteknek ez ne okozzon problémát, ezért a törvény formailag is gondoskodik róluk. K. É. János, utolsó évei IX. egy nagy szürke érckoporsót szerzett Tiszának. Buchammer koporsókészítővel együtt vittem el egy targoncán a villába. Az otttartózkodó Radvánszky báró és Almássy grófnő rémületében nem akart ajtót nyitni, nem hitték el, hogy akad olyan ember Budapesten, aki Tiszának koporsót hoz. Eközben egy éles töltényt találtam a lépcsőházban, amit felvettem és zsebretettem. Valószínűleg az egyik forradalmár hagyta el.— Miért csináltad? — kérdeztem tőle. — Hálával tartozom neki az ösztöndíjamért, amiről már többször is írtam, s így róttam le a hálámat. — Meg az arisztokrácia előtti tiszteletedet — szúrtam közbe. Az asztal alatt Bogdánfi megrugdosta a cipőmet. Úgy látszik, nem helyesen szóltam. — Nem egészen erről van szó — folytatta Zilahy. — Újabb elbeszélés következik? — kérdezte Bogdánfi, és rám nézett. Megértettem a cipőrugdosás okát. — Tiszát nem szerették. Emlékszem, aízes évek végén főként azért szerepelt a világsajtóban, mert mint a Ház elnöke, a „Darabont huszárokkal”, a parlamenti őrség díszruhás tagjaival dobáltatta ki az ülésteremből a túl hangos képviselőket. Ha jól emlékszem az évszámra, 1909-ben (nem jól emlékezett, 1912. június 7.) jelen voltam a zsúfolt karzaton, amikor Kovács Gyula ellenzéki képviselő revolverrel háromszor rálőtt Tiszára, aki a Ház elnöki székében, a magasságban trónolt. De Tisza sértetlen maradt, s lelki nyugalommal folytatta a parlamenti vitát. Az azonban egészen biztos, hogy ekkor lobogott fel ellene a negyvennyolcas magyar politika égő gyűlölete. Az 1910-ben újonnan alakult Nemzeti Munkapárt képviselőjelöltje Tisza Kálmán, a csengődi földbirtokos volt, s akkor engem azzal vádoltak — néhány versem már megjelent az Új időkben és a Hétben —, hogy én írtam a Tisza-ellenes, rímbe szedett választási kurjantást, amely így hangzott: „Tisza Kálmán ágyba sz.rt. Egye meg, ki véle tart!” Bár a rímelés Arany János-i tökélyét elismerem, nem igaz, hogy én költöttem ezt a verset, az viszont igaz, hogy friss és büdös tojásokkal — ösztöndíj ide, ösztöndíj oda — én is megdobáltam Tisza István ferencjózsef kabátját. Ennek következtében kenyeremet vesztettem, mert a tiszaparti Hadházy irodából kidobtak. Tudjátok, én akkor tizenkilenc éves voltam, és megállapítottam magamban, hogy az ember lelki alkata és jelleme a gyerekkori és ifjúkori sérelmekből épül fel. Az én lelki sérülésem a vasútállomással szemben, a marhalegelőn történt, ahol a választási sátrak voltak fölállítva. A bukott jelölt, a kétezer holdas Balogh Mihály, szegről végről atyafim, hosszabb gondolkodás után nekem adta át a választási kassza húszezer koronáját, kétezer darab tízkoronást, kétezer darab, vadonatúj, ropogós tízkoronást, még a zöld papírszalaggal átkötve, százas kötegekben. Órákig álltam ott a sátorban, a bejárat mellett, s amikor egy-egy bocskoros, tüszős francia (a hegyi embereket hívta a néphumor franciáknak) belépett, tízkoronás bankjegyet nyomtam a markába, azután kinyújtott karral mutattam arra az asztalra, ahol Balogh Mihályra kellett szavazni. Kétezer szavazót vesztegettem meg, s közben úgy megutáltam a magyar politika aljasságát, hogy amikor huszonnégy év múlva a Magyarország című lap szerkesztője lettem, két és fél éven át egyelten egyszer sem tettem a lábamat a parlament piros szőnyegére. Későbbi éveimben könynyű volt megállapítanom, hogy nemcsak a magyar pártpolitika volt a megvesztegetés rothadó szemétdombja, ugyanilyen volt a francia, sőt az angol parlament is, nem szólva az amerikai kongresszus szörnyűségeiről. A Herald Tribune most közli, hogy Nixon új alelnökének kerületében a demokrata jelölt győzött, amit a republikánus sóhajok azzal vettek tudomásul, hogy „Watergate Killed Us” — Watergate ölt meg bennünket. (Folytatjuk) 1984. augusztus 1. Szerda Nem csak a bérszínvonal Dicsekedve vagy szabadkozva említik a vállalati, üzemi vezetők a kollektíva bemutatásakor: az éves „bérszínvonal” negyven-, ötvenvagy hatvanezer forint, lassú vagy gyors a bérek emelkedése, elöl vagy hátul állnak ezzel a megyei (ágazati, országos) és egyéb listákon. Holott ez a bizonyos „bérszínvonal” — az egy évben egy dolgozónak átlagosan kiadott munkabér, jutalom, prémium — a legtöbbször csak egy része a juttatásoknak, amit a dolgozók a vállalattól, szövetkezettől, intézménytől kapnak, kaphatnak. Olvasom, hogy a megye egyik városi tanácsánál nyolcvanezer forintra emelték fel a lakásvásárlás esetén adható munkáltatói kölcsönt. Építőipari vállalat dolgozójával beszélgetve tudom meg, hogy a kollektív szerződés lehetőségeivel élve családi házának építéséhez fuvart, állványokat, darut kapott a vállalattól. Ő ki is számította, hány ezer forintot, mennyi fáradságot jelentett volna neki, ha nincs ez a kedvezmény. (És természetesen ő is tetemes vállalati kölcsönnel könnyíthette az építkezés anyagi kiadásait.) A Rába szombathelyi Futóműgyárában dolgozó sokgyermekes családapa és iskolába menő fia újságolták örömmel, hogy a gyár összehívta a leendő elsős nebulókat, szüleiket és kedves ünnepségen adták át nekik a tanszerekkel megrakott első iskolatáskát, sőt tekintélyes összegű vásárlási utalványt is kaptak — megkönnyítendő az iskolai ruhák, tanszerek vásárlásának anyagi gondjait. Sorolhatnánk tovább a jó példákat, de a végkövetkeztetés ugyanaz: „csalóka” az a bizonyos bérszínvonal, amit termelési tanácskozásokon, a főkönyvelők „mérlegeiben” hallhatunk, olvashatunk. Hiszen ezt az összeget sok más egészítheti ki, ha a munkahelynek van rá lehetősége, ha a vezetők szükségesnek látják, hogy megteremtsék ennek lehetőségeit. KT Túltengő madarak A szombathelyi gyerekek közlekedési parkjának életrevalóságát — tapasztalható népszerűsége bizonyítja. Kár, hogy e park egy részét — igaz csak egy rövid útszakaszt — az odasereglett és telepedett madarak szemmel láthatóan és orrral igen intenzíven érzékelhetően megcsúfítanak. És nyilván, nemcsak a közlekedési park útját, hanem e kellemes zöld övezet egyéb részeit is, — közte a gyermekjátszóteret. S most térjünk vissza a közlekedési parkra. Ugyanis ennek a nagyobbik része mindig tiszta, gondozott. Az üzemeltető — látszik —, hogy sajátjának tekinti. De nem tudja, nem tudhatja megakadályozni a felülről rendszeresen „érkező” madárpiszkot. Messziről fehérlenek az ürüléktől a falevelek. S nyilvánvalóan szennyezettek a padok, a játszóeszközök és meghatározott útszakaszok. A parknak ezek a részei nemcsak gusztustalanok, hanem — különösen esős időben — balesetveszélyesek is. Az áradó orrfacsaró bűz pedig csak fokozza a jelenlegi nem kívánatos állapotot. Nem szeretném, ha bárki is a madarak ellenségének tartana. Nagyon kedvelem őket, (lám akaratlanul is az őket kifejezést használtam), de csak a maguk helyén. Ez a belvárosinak tekinthető park pedig nem lehet helye e mostani túlnépesedett „madárrezervátumnak"’. A megszüntetésre aligha hiszem, hogy nagy a válogatási lehetőség. A hatósági felszólítás még viccnek is rossz lenne. A szaporodásuk — úgy olvastam valamiféle fogamzásgátlóval — csökkenthető lenne. Valamikor. Tartok tőle, ez az időponttúl messze van. Én az ügynek nemhogy szakembere, de még laikusa sem vagyok. Ezért csak drasztikus eszközt tudok javasolni, az irtásukat. Elhiszem, hogy javaslatom barbarizmus. Ám én az ott játszó gyerekek és pihenő fenőttek pártján állok. (gál) Bartók Szeminárium — Majd én elmagyarázom, mire futja egy ezres- _ .ből... (Lakatos Ferenc karikatúrája) !