Vas Népe, 1985. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

Negyven esztendeje SM ■llUJilfláLCíllCSl fm­­aflllllAWfm­­lMiAfl1 mm m57mmllOAilllCl­ Az Ideiglenes Nemzetgyű­lésnek és az Ideiglenes Nem­zeti Kormánynak létrejötté­vel teljessé váltak a feltéte­lek ahhoz, hogy Magyaror­szág döntő lépéseket tehes­sen a hitleri Németország­tól való elszakadásra és az antifasiszta koalíció oldalá­ra történő átállásra. E lé­pésekhez mind a nemzet­gyűlés „Szózata”, mind pe­dig az ideiglenes kormány „Nyilatkozata” minden tör­vényes jogalapot megadott. Ennek megfelelően a kor­mány már a megalakulása utáni első ülésén megvitatta a hitleri Németországgal va­ló szakítással és a fegyver­szüneti egyezmény megköté­sével kapcsolatos kérdése­ket problémákat Hosszabb vita után a külügyminiszter által összefoglalt jegyzék ar­ról tájékoztatta a szovjet kormányt, hogy a magyar nép egyetlen törvényes kép­viseleti szerve „legsürgő­sebb feladatának tekinti, hogy szakít az eddigi német szövetséggel és haladéktalanul fegyver­­szünetet köt a Szovjetunió­val s a vele szövetséges ha­talmakkal, amelyekkel Ma­gyarország hadiállapotban van.” A jegyzék kitér ugyan a hadüzenetre és az antifa­siszta háborúba történő ma­gyar bekapcsolódásra is, de azokat nem határozatként, nem befejezett tényként, ha­nem inkább csak min­t lehe­tőséget, tervet hozta a szov­jet kormány tudomására. A kormány első hivatalos tesl­­politikai ténykedése tehát egyértelmű és ha­tározott. Már ennél az első lépésnél kiderült, hogy a horthysta katonatisztek és politikusok egy részére is kiterjedő németellenes ösz­­szefogásnak nemcsak várha­tó pozitívumai vannak, ha­nem azonnal jelentkeznek a negatívumai is. Elsősorban abban, hogy a kormány nem tudta a számára kínálkozó lehetőséget és előnyöket maximálisan kihasználni az ország érdekében. A szövet­séges hatalmak késznek mu­tatkoztak tárgyalásokat kez­deni, és minden különösebb vita nélkül elismerték a kormányt olyan felelős és megfelelő szervnek, amely Magyarország nevében ve­lük fegyverszüneti egyez­ményt köthet. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 28- án megtartotta második ülé­sét, s itt tájékoztatták a kormány tagjait a fegyver­szüneti kérés elfogadásáról és kormánydelegáció küldé­sének a lehetőségéről is. Itt értesültek arról a szovjet tanácsról, mely szerint cél­szerű lenne, ha a magyar kormány nem várna tovább semmire a Németországgal való szakítást és a hadüze­netet illetően. A fentiek szellemében készült el nyomban a hadüzenetet tartalmazó dokumentum, amelyet vita nélkül, egy­hangúlag fogadtak el. Ugyanakkor határozta el a kormány, hogy az ország összes erőforrásainak moz­gósításával részt vesz a Szovjetunió és szövetségesei oldalán a háborúban, az ország teljes függetlenségé­nek kivívásáért. _ December 28-án ezzel vált a hadüze­net jogalést érvényessé és efflifrén Magyarország átál­lása befejezett ténnyé az an­tifasiszta koalíció oldalára■ A magyar fegyverszüneti delegáció — elnök Gyön­gyösi János külügyminiszter, tagjai pedig Balogh István miniszterelnökségi állam­titkár és Vörös János hon­védelmi miniszter voltak — még a hadüzenet napján el­indult Debrecenből Moszk­vába. A delegációnak 1945. január 18-án Molotov kül­ügyminiszter Anglia és az USA képviselőjének társasá­gában nyújtotta át a fegy­verszüneti szerződésterve­zet szövegét, és közölte, hogy a magyar delegáció egy napot kap annak tanul­mányozására és állás­pontja kialakítására. A második ta­nácskozáson, a magyar fegy­verszüneti küldöttség elő­terjesztette a tervezettel kapcsolatos észrevételeit. Azok megvitatása kétségte­lenül hozzájárult a szövet­ségesek és a magyar fél ál­­lásipontjának világosabb megértéséhez, az egyezmény szövegén azonban nem tör­tént változtatás, s ezzel az véglegessé is vált. Majd mindezek után 1945. január 20-án került sor a végleges fegyverszüneti szerződés alá­írására. A fegyverszüneti egyez­mény értelmében a szövet­séges nagyhatalmak elismer­ték, hogy Magyarország minden kapcsolatot meg­szakított a hitleri Németor­szággal és hadat üzent ne­ki. Ugyanakkor a magyar fél 8 hadosztály kiállítását vállalta. Anglia és az USA képvi­selőjének befolyására — el­térően a Romániával kötött egyezménytől — itt tehát nem volt szó egyér­telm­űen a Németország elleni hábo­rúban -­való közvetlen rész­vételről, de a lehetőség ugyanúgy, mint Bulgária esetében is, a kötelezettsé­get természetesen magában foglalta. Az egyezmény 2. pontja a magyar fegyveres erőknek és állami hivataloknak az 1937. december 31-én fenn­állott államhatárok mögé történő visszavonásáról, va­lamint az ezt az állapotot megváltoztatott összes ko­rábbi intézkedés érvénytele­nítéséről rendelkezett. Ilyen pont értelemszerűen mind a bolgár, mind pedig a román egyezményben is van. A 3—16. pontok Magyar­­ország esetében is, a többi legyőzött állam fegyverszü­neti egyezményéhez hason­lóan egyező feltételeket ír­tak elő lényegében. Ez alól kivétel csupán a Bulgária számára megállapított 70 millió dolláros jóvátételi összeg.) Magyarország, Finn­ország és Románia számára 300—300 millió dollárban határozták meg a jóvátételi összeget.) A 17. pont a magyar szu­verenitás fokozatos gyakor­lati helyreállítását helyezte kilátásba. A következő pont a Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság létesítését közölte. A 19. pont az első és második bécsi döntéseket mondta ki érvénytelennek, s végül a 20. pont leszögezte, hogy „a jelen feltételek az aláírásuk pillanatában hatályba lép­nek.” A fegyverszüneti egyez­ményhez egy hat részből ál­ló, néhány pontos értelme­zést és magyarázatot fűző „Függelék” is tartozott, amelynek előírásai szintén kötelező erejűek voltak. A fegyverszüneti egyez­mény ^ntelkötését Magyar­­ország elér£é7~Az orosz, an­gol és magyar nyelven el­készített szerződést előbb Vorosilov marsall írta alá a három nagyhatalom meg­­hatalmazottjaként, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízásából Gyöngyösi Já­nos, Vörös János és Balogh István." Magyarország a fegyverszüneti egyezmény­nyel elérte, hogy a szövet­séges nagyhatalmak elvileg elismerjék szuverenitását, sőtt fokozatosan megkezdőd­hetett annak gyakorlati visszaállítása is. Dr. Zielbauer György főiskolai docens Szombathelyen (1.) A házigazda Farkas Mik­lós igazgató mondja: — Attól fogva, hogy lí­biai diákokat is tanítunk, pezsgőbb lett az élet isko­lánk falai között. Úgy érez­zük, hogy pedagógiailag is jól fogtuk meg a külföldi diákok oktatását. Ők a va­sútgépészetet tanulják, öt­ven másodéves, negyven­négy harmadéves diákunk van. — Mire képesítik őket? — A mozdonyvezetést és a vasúti járműszerelést sa­játítják el. Ez azt jelenti, hogy megtanulják a vasúti vontató és vontatott jármű­vek szerelését, javítását és vezetését. Ezen belül is két szakra képezzük a líbiaia­kat. Egy osztályt a nagy­vasúti villanymozdonyok szerelésére, vezetésére, a másikat dízelüzemű mozdo­nyok szerelésére, vezetésére tanítjuk meg. — Hol történik a diákok szakmai gyakorlata? — A szombathelyi Jármű­javító Üzemben és Fűtőház­ban a dízelmozdonyokkal ismerkednek diákjaink. Hetente két napon ott van­nak szakmai gyakorlaton a líbiaiak is. A villanymozdo­nyok gyakorlati vezetését, szerelését Győrben sajátít­ják el. A líbiai diákok az első évet nyelvelőkészítőn töltöt­ték a Vépi Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Mun­kástovábbképző Intézetben. Négy évig tart képzésük a Savariában. Amikor végez­nek, technikusi oklevelet kapnak a líbiai diákok. Yahia Mohamed Ibnauf tolmács fordít a líbiai diá­koknak szükség esetén. Munkája mellett a Kapos­vári Mezőgazdasági Főisko­lán levelező úton tanul. Ahmed Alm­ani tanár. — Nem azért mondom, mivel itt tanulnak diákja­ink, de a Savaria Szakkö­zépiskola tanárai jó peda­gógusok. Igazi szakember­hez méltón, becsülettel ok­tatják diákjainkat. Az osz­tályfőnökök az iskolán kí­vül, a városban is ráfigyel­nek a líbiai diákokra. A tanárok becsületesen ma­gyarázzák a leckét. Az igaz­gató: igen kitűnő ember. Kemény pedagógus. Minden elismerésem a Savaria Szakközépiskolának. — Ki fizeti a líbiai diá­kok tandíját, ösztöndíját? — A líbiai állam. Gyakran kérdezik a szom­bathelyiek, hogy érzik ma­gukat városunkban a lí­biaiak. — Diákjaink a magyar népet, a szombathelyieket vendégszerető embereknek ismerték meg néhány év alatt. Köszönetünk, elisme­résünk mind­ezért, azoknak, akik ebben átlagon felüli segítséget nyújtottak fiatal­jainknak — mondja a neve­lőtanár. Yahia, a tolmács veszi át a szót. — Minden igyekezetünk arra irányul, hogy a szak­mai dolgok mellett magyar nyelvismeretüket is jól fej­lesszék a líbiai diákok. Jó páran részt vesznek a ma­gyar nyelv- és irodalomórá­kon, holott számukra ez nem kötelező tantárgy. Nem kevés diákunk lapozza, ol­vassa a magyar könyveket, újságokat. Az arab nyelv nagyon ne­héz. Alig hasonlítható bár­melyik világnyelvhez. Írás­módja eltér, jobbról balra olvasandó, és a latin ábécé betűitől eltérő betűkből te­vődik össze. A líbiaiak tolmácsa sze­rint az ő diákjaik részére a magyar nyelv elsajátítá­sa volt nehéz. A több éves szorgalmas tanulás után zö­mük érthetően beszél ma­gyarul. Hat jeles tanulót hívtunk meg beszélgetésre, hogy tőlük halljuk, hogyan tanulnak és hogy érzik ma­gukat Szombathelyen? Kerék László Fotó: Benkő Sándor Osztályfoglalkozáson. 1985. január 19. Szombat Tragikus figyelmeztetés Milyen konfliktust jelent a halál annak, aki ha­nyagságból, gondatlanságból idézte elő? Érdekes, hogy közlekedési, munkahelyi balesetet ál­talában nem a kezdők okoznak, hanem azok, akik bizonyos gyakorlattal, tapasztalattal a hátuk mögött azt hiszik, hog­y velük már nem történhet baj. Nem volt kezdő tar­­ancás a sárvári N. A. sem, aki néhány hónapja okozo­t halálos balesetet munkahelyén. Desz­kaanyagokat o­idott gépével. Túl magas, majdnem három méteres volt a lakás, amit fel kellett emelnie. Mielőtt hozzákezdett a munkához, közelben tartóz­kodó kollégáját figyelmeztette a veszélyre. Az illető elment, de rövidesen visszajött, N. még ekkor is elő­­re-hátra mozgott a targoncával, hogy minél jobban az anyag alá tudjon nyúlni a villákkal. A manőver nem sikerült, a­ deszkatorony ledőlt. A deszkák hanyatt­lökték a közelben álló kollégáját, aki súlyos koponya- és agysérüléseibe belehalt. A vizsgálat kiderítette, hogy emelés előtt N. el­mulasztott hangjelzést adni, s nem közvetlenül eme­lés előőtt figyelmeztette munkatársát. Aki visszajöve­­telével szintén szerepet játszott a tragédiában. Szükség van-e ilyen figyelmeztetésekre? A válasz csak egyértelmű „nem” lehet. Nem fogadhatjuk el azt, hogy a munkahelyi rend fontosságára ilyen baleset­nek kell felhívnia a figyelmet. Utólag a legtöbb sú­lyos balesetnek jól kideríthető okai vannak. De miért kell egy áldozat, s egy, tettének súlyát talán élete végéig viselő elkövető ahhoz, hogy a hiányosságokra ki-ki jobban figyeljen a maga helyén? — a —­s A Patyolat titkai A Patyolat diszkrét. Lehet, hogy ama híres új­ságrovat is innét vette a címét — „Lelki patyolat”—, mely hasábokon „szépnek mondott” hölgyek számára küldte a lelki gyógyírt. Szóval a Patyolatnál dolgozó asszonykák időnként felkiáltanak: — Jesszusom, régi műfogsor a farzsebben! Az öreg műfogsor helyett a váratlan lelet néha cipőpertli, golyóstoll, rágógumi, rajzszög, piros útle­vél, söröskupak, továbbá Andaxin, dugóhúzó, sajtos pogácsa, ácskapocs vége, csomag cigaretta, vagy zseb­óra. Mit felejtünk a Patyolatba adott ruhák zsebében? Egy kicsit önmagunkat. Mert egyebek között az is mindenkit jellemez, hogy milyen használati tárgya­kat hord magánál, és hogy mennyire feledékeny. Az elmúlt őszelőn rákvörös fejjel gömbölyded úr vágódott be az egyik Patyolat-üzletbe: — Itt volt? A fehérköpenyes hölgyek az ideggyógyász köny­­nyed eleganciájával érdeklődtek: — Mit tetszik kérdezni? Szóval férj volt a kis dundi úr, a neje ottjárta felől érdeklődött, és adják ki a kabátját, de rögvest, vizesen vagy szappanosan, vagy vegyszerszaggal, nem érdekes, csak ugye, ott a jobb felső zsebben az a le­vél, és nehogy a feleségem... Hát... Néha ilyen az élet Patyolaiéknál. Ők pedig visszaadnak mindent becsületesen és — hallgatnak. A múltkor egy igazgató 15 000 forintot fe­lejtett a zsebében — fillérig hazakerült. Ilyen is van! Pedig minden második ügyfél még ott a pultnál is csendes műgonddal kiforgatja a zsebeket. De amit mégis a zsebben felednek, az korkép. Az ifjú nemze­dék lakásviszonyait némileg jelzik például, hogy ta­­vaszodván, „ha sóhajt a rét”, szép zöld lesz a háta sok női ballonkabátnak... A Patyolat-hölgyek kérik: ha jő a tavasz, inkább a zsebkendőt zöldítsük be, azt egy-két forintért pu­colják, és a városba visszatérve sem vihognak az il­lető hölgyek mögött a népek, és egyáltalán... ­ SS • Vasárnapi helyzetkép „Egy, csak egy legény van talpon...” (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next