Vas Népe, 1991. január (36. évfolyam, 2-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

„Gyors” munka Gyakran szidják mostaná­ban a szerelőket, hogy las­san, drágán és pontatlanul dolgoznak. Én magam is ebben a tévhitben éltem ja­nuár 5-áig. Ekkor, vasárnap délelőtt pillanatok alatt meggyőztek arról, hogy le­het gyorsan is dolgozni. Barátom „felhőtlen öröm­mel” újságolta, hogy autó­ját éjjel a Domus parkoló­jában meglátogatta egy „szerelő”, és a rendőrségi szakértők szerint két-három perc alatt kiszerelte a 14 000 forintos rádiósmagnót. Ez úton is szeretnék gratulálni a bravúros gyor­sasággal véghez vitt mutat­ványhoz, ámbár mindezt ér­tékelni nem tudjuk. Hogy a „szerelő” el ne bízza ma­gát, ajánljuk neki, végezzen el egy továbbképző gyors­­tanfolyamot, mert munkáját nem sikerült tökéletes pre­­cízséggel végrehajtani. A kitépett kardánboxból két kis lemezdarab az autóban maradt, ezeket személyes jelentkezés esetén a tulaj­donos szívesen a rendelke­zésére bocsátja. Tisztelt szerető úr! Remé­lem megérti, hogy a történ­tek után nem kívánunk önnek további sok sikert munkájához. Ellenkezőleg. Szeretnénk önt egy biztos helyen tudni. P. G. Szombathely Úgy érzem, a Vas Népe 1990. december 10-ei számában „El­­szaporodnak a bögrecsárdák” címmel megjelent írás félreértést okozott mind az érdekeltek, mind a lakosság körében. Erre utalnak a hozzánk (Kereskedel­mi és Piacfelügyelőség) érkezett névtelen levelek, valamint az Olvasók Fórumában december 30-án megjelent reagálás is. A korábbihoz képest lényege­sen egyszerűbbé vált a kereske­delmi tevékenység gyakorlására vonatkozó feltételrendszer. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmiféle előrás nincs. A palackozott italt árusító üz­letek élelmiszerbolt jellegűek, amelyeknél csekély az egész­ségügyi előírás, ezért csak el­vitelre értékesíthetnek. A hely­ben történő fogyasztáshoz — amely már vendéglátó tevékeny­ség — nem biztosítják a szük­séges feltételeket (például: mo­sogatás, WC stb.), ezért kisebb költségráfordítással működnek, áraik alacsonyabbak. Azzal azonban, ha helyben fo­gyasztás is történik, túllépik a részükre engedélyezett tevékeny­ség határait, ezzel tisztességte­len versenyhelyzetet teremtenek. A cél pedig a verseny élénkíté­se, de az abban részt vevőkre azonos feltételekkel. A hatóság feladata pedig — rendszerváltozástól függetlenül — nem a „gancsoskodás”, ha­nem a jogszabályok betartásá­nak megkövetelése. Várallai Károly felügyelőségvezető — Felháborodtam a mozdonyvezetők sztrájkján. Én is vasutas voltam. Ők most reggel elmennek, estére otthon vannak. Annak idején volt úgy, hogy három napig is tá­vol voltunk az otthonunktól. Kis lábasban vittük magunk­kal a melegítésre váró ételt. A fizetésemelést — szerintem — nem így kellene kikényszeríteni. Sokkal inkább el kéne venni többektől az­ 50 százalékos kezdvezményt, hisz lassan már nem is lesz olyan réteg, amely ilyenben nem része­sül. Bezzeg, a vasutas ipari tanulóktól elvonták a ked­vezményt. A szakszervezet erre is odafigyelhetne. Sz. J. Celldömölk Miért tették? _ Igazgatónk emlékére A téli szünet utáni első napon Sorkifalud körzetesített iskolájában kicsik és nagyok boldogan mesélték egymásnak élményeiket. Az első óra kezdetét jelző csengőszó előtt még senki nem sejtette azt a tragédiát, amelyet magukba rej­tettek az iskola falai. Akkor még nem tudhatta senki, hogy az „igazgató bácsi”, Rácz László soha többé nem megy be órára kedves "gyermekei”, tanítványai közé történelmet tanítani. Reggel érkező kollégái, a község frissen választott vezetői sem találkozhattak vele, pedig ott volt köztük egyedül, magányosan, élettelenül. Kollégái keresték, azt hitték, rendetlenkedő szíve miatt lett rosszul... de nem! Iskolájáért, kollégáiért aggódó beteg szíve többé már nem dobogott, értelmetlen halála maga volt a döbbenet. Mi, kollégák — akik többségükben nők, feleségek, csa­ládanyák vagyunk — olyan vezetőt vesztettünk el, aki min­dig segített gondjaink megoldásában. Éjjele-nappala az is­kolai munka volt, szervezett, intézkedett. Most már tudjuk: túlhajszolta magát. Mindig segítőkész volt, lojalitása, gyer­mekszeretete példa értékű. Nem vettük észre, hogy rohanó-változó életünkben ne­ki is voltak félelmei. Utólag megkérdezhetjük: miért nem voltunk iskolájáért folytatott küzdelmes életében egysége­sen segítőtársai? Azt éreznie kellett, hogy többségünkben miellette állunk! Nem vettük észre önmarcangoló félelmeit, nem vettük fel vélt „ellenségeivel” a harcot. Lakóhelyén az emberek szerették, polgármesterré vá­lasztották. Mitől félt? Miért aggódott? Ezekre a kérdésekre már nincs válasz. Mélyen gyászoljuk, őrizzük emlékét, nem feledve őszin­te emberségét, tisztességét, szerénységét, gyermekszeretetét. Az Általános Iskola és az Óvoda dolgozói Cseréljük vissza December 10-e körül ad­tam be drapp színű télika­­bátomat vegytisztításra Kör­menden, a Batthyány-Stratt­­mann László utcai Vegytisz­tító Szalonba. Sajnos, amikor a kabá­tomért mentem, akkor de­rült ki, hogy egy hölgy az enyémhez hasonló színű át­meneti kabátja helyett az én télikabátomat vitte el, azaz elcserélték. Kérem, szíveskedjen jelentkezni a fenti Patyolatnál, hogy mindketten saját kabátunkat vihessük haza. (Név és cím a szerkesztőségben) Válaszok a Volántól „A Volán csütörtököt mondott” címmel a december 29-ei szám­ban megjelent cikkre az alábbi tájékoztatást adjuk: A munkáltatók nagy többsége országosan ledolgoztatja a kará­csony és újév közötti munkanapokat. Az utazási igényeknek ezt a gyökeres változását igyekeztek követni a közlekedési vállala­tok is. A hivatalos menetrendhez tartozó „menetrendi naptárnak” megfelelőtől eltérő közlekedési rendről a városi poglármesteri hivatalokat előzetes szóbeli tárgyaláson, az utazóközönséget pe­dig a megyében ötvenöt nagyvállalatnál, intézménynél elhelyezett plakáton, háromezer szórólapon és az újságon keresztül tájékoz­tattuk. Ennek ellenére a spontán átrendeződő utasforgalmat nem tudtuk minden vonalon zsúfoltságtól — helyenként utaslemaradás­tól mentesen — lebonyolítani. Mindehhez a közlekedési szempont­ból kedvezőtlen síkosság is hozzájárult. Tapasztalatainkat és az utazóközönség észrevételeit kamatoz­tatva a jövőben „közlekedik külön rendeletre” jelzéssel beépít­jük menetrendbe azokat a rendkívüli járatokat, amelyekre egy korlátozott utazási igény mellett is szükség lesz a városkörnyéki településekről. Tesszük mindezt azért, mert úgy ítéljük meg, hogy az önkormányzatok ellátás- és közlekedés-bonyolítóinak üzemelte­tési felelőssége mellett a jövőben sem lesz mód lemondani az ésszerű takarékosságról. Az utazóközönségtől az okozott kellemetlenségért szíves elné­zést kérünk. A december 30-ai számban „Furcsa matematika” című olvasói levélre: Az Országos Árhivatal elnökének a helyi tömegközlekedés és az elővárosi autóbuszközlekedés egyes díjaira vonatkozó 23/1990. (ASZ. 4.) AH ármegállapítása 1/3. pontja értelmében: „Az arcké­pes havi bérletek a tárgyhó 15-én pénztárzárásig 50 százalékos árban visszaválthatók. A tárgyhó második felére 16-án 0 órától vásárolt bérletek a következő hónap 5-én 24 óráig érvényesek.” A visszaváltás kezelési díja öt forint. A VIII.2. a) és b) pont alapján a különböző helységcsopor­­tokban a bérletjegy ára: I­­II. helységcsoport III. 150,— Ft 135,— Ft 120,— Ft a) egyvonalas bérletjegy — egész hónapra — 16-án 0 órától történő vásárlás esetén b) összvonalas bérletjegy — egész hónapra — 16-án 0 órától történő vásárlás esetén A fenti ármegállapítás megváltoztatása „furcsa matematikája” és egyéb kötöttsége ellenére a Volán Vállalatoknak nem áll mód­jában. Ez a változtatás nem is indokolt, ugyanis a 66 százalékos díjért arányos időtartamban — 20 napig — biztosít utazási lehe­tőséget. Vasi Volán: TÓTH ANDOR igazgató 160,— Ft 140,— Ft 130,— Ft 105,— Ft 95,— Ft 85,— Ft 230,— Ft 200,— Ft 180,— Ft Időt akarunk­­ Múlt szombati számunk­ban írtunk arról, hogy egy idős asszony fekete-fehér televíziót szeretne. Ez a ké­rés már nem aktuális. Je­lentkeztek azonban nálunk ilyen készülékek tulajdono­sai — ketten —, akik szíve­sen felajánlják televízióju­kat olyan idős embereknek, akiket az szórakoztatna, csak éppen pénz hiányában nem tudnak maguknak vá­sárolni. Kérjük hát olva­sóinkat, ha valakinek szük­sége lenne fekete-fehér te­levízióra, jelentkezzék — akár írásban vagy szemé­lyesen — szerkesztőségünk Olvasók Fóruma rovatnál. A leendő tulajdonosoknak csak a szállításról kell gon­doskodni. Köszönet az önzetlen, gazdag ka­rácsonyért, amelyben a szombathelyi egészség­­ügyi gyermekotthon gon­dozottjai részesültek. Az ünnepséget Bara­nyai Antal kiskereskedő szervezte. A rumi­­sz ad­ta a nagy fenyőfát, ame­lyet Kóczán Árpád te­­hertaxis szállított a Bo­rostyánkő Áruház elé. Az áruház dekorációsai varázsolták igazi kará­csonyfává, ők csinálták a világítást. Bejczy Lajos, az ATI igazgatója gon­doskodott a szállításról. A fa alatt ajándékok tömege várta gondozott­jainkat. Aki látta, soha nem feledheti a gyerme­kek reszkető örömét, a hangulatot. Gondozottjaink nevé­ben is köszönöm a szom­bathelyi kiskereskedők, divatárusok, zöldség-gyü­mölcs-, édesség- és vi­rágkereskedők, butiko­sok és vidéki kereskedők önzetlenül, névtelenül adott ajándékait. Dr. Mézes Mihályné igazgató főorvos Év vége a HEMO-ban A Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete december utolsó napjaiban a szombat­­helyi Helyőrségi Klubban rendezte hagyományos év vé­gi összejövetelét. A megye legtávolabbi részéből is ér­keztek tagjaink, bár — saj­nos — nem mindenkinek tudtunk beszállítással segí­teni. Tradicionális volt a kőszegi SLET zenekar fellé­pése, Tanai Erzsébet művé­szeti vezető és társai, vala­mint Kummer Józsefné táncpedagógus és tanítvá­nyai felélpése. Műsorukkal nagy örömet szereztek a mozgássérülteknek. Nem fe­ledhető a klub igazgatójá­nak, Kovács Ferencnének és munkatársainak önzetlen segítsége sem. Valamennyi­­üknek köszönjük a a kelle­mes kikapcsolódást, a szó­rakozással töltött órákat. Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete vezetősége Mi és ők Január 5-én sokadmagammal én is sorbaálltam valutáért a Köztársaság téri Hitelbank előtt. Volt, aki már fél hétkor érkezett, én kilencedikként ne­gyed nyolckor. A nyitásra — 8 órára — már mintegy százan voltunk. Nyolc óra tíz perckor táblát tettek ki, ezzel a felirattal: Nyitás 9-kor. Az ablakon át látszott, hogy odabent szorgos munka folyik, útleve­lekre szortírozzák a valutát (hogy kikére, nem tud­ni). Többszöri zörgetés után fél tíz előtt két perccel — félretéve a még mindig nem kevés útlevelet — kinyitottak.­­ Ha láttam volna panaszkönyvet, abba írok be. Kérni nem akartam, nehogy ezzel is hátráltassam a kiszolgálást, s további várakozásra késztessem a sor­­banállókat. Nehezen fogom fel, hogy míg mi becsületesen sorbaállunk hivatalos valutánkért, addig a valuta­­üzérek szemérmetlenül, gátlástalanul szólítják le a nyugatiakat. A belvároson végigmenve egy sereg va­­lutázóba botlik az ember. Jómagam ötvenöt-százat azonnal meg tudnék mutatni. Ezek az emberek egész nap ráérnek. Nyilván nincs munkahelyük, segélyből élek talán? Érthetetlen, hogy míg az emberek több­sége látásból már mindegyiküket ismeri, a hatóság miért nem füleli le és bünteti meg őket?­ ­ K. L. Szo­mb­a­th­ely Hosszú levélben számolt be Tóth Krisztina negyedik osztályos, szombathelyi (Gyöngyösparti sétány 4.) kislány a Budapest Sport­­csarnokban megtartott kará­csonyi ünnepségről. Az új­ságban megjelent f­elhívásr­a adták be a házukban lakó gyerekek a pályázatot (olya­nok vagyunk, mint a Szom­­szédok­ban, jó a lakóközös­ség — írja). Így jutottak el a december 25-ei ünnep­ségre. Ajándékokat kaptak a Télapótól, neves művészek szerepeltek az ünnepségen. Szandi énekére aztán min­denki táncra perdült. Távo­zásakor könyvet, gyermekúj­ságot, papír angyalkát, fog­kefét, matricát tartalmazó csomagot kapott minden gyerek. Krisztina és társai mindenkinek megköszönik ezt a feledhetetlen élményt. - Hiányzik Naponta olvashatjuk az újságban, hol, mit loptak el illetéktelenek. Elég sajnála­tos, hogy így van. Szinte már senki és semmi nincs biztonságban. Sajnos ezt most már mi — a ház la­kói — is megtapasztaltuk. Mindannyian kisnyugdíja­sok lévén, érzékenyen érin­tett bennünket, hogy január 11-én reggelre eltűnt a ház kukája. Újat venni nemigen tudnánk, ezért próbálkozunk meg azzal, hogy az újságon keresztül keressük meg. Akinél felesleges kuka van, az mielőbb juttassa vissza — nagyon kérjük — arra a címre, ami jól olvashatóan rá is van írva, tehát Szom­bathelyen a Stocker Jenő utca 4-es számú házba. A lakók ÜZENET A. B.-né Szombathely. Levelét továbbítottuk a címzettnek. A témáról most nem kívánnak bővebben szólni. Kérik viszont, hogy teljes címmel ellátott levél­ben forduljon közvetlenül hozzájuk, s akkor lesz le­hetőség ügyének megbeszé­lésére. Mentőöv a Mentőknek? A lakosság nagy ro­­konszenvvel figyeli a mentősök nehéz munká­ját, de valójában csak akkor látja ezt közelről, ha valakivel személyesen, vagy a hozzátartozóval történik olyan sajnálatos eset, hogy igénybe kell venni szolgáltatásukat. Ma is ámulattal gondo­lok például arra a két mentősre, aki lábtöré­semkor „gólya viszi a fiát” módon cipeltek le­­föl a liftnélküli házban, testi erejüknél csak fi­gyelmességük volt na­gyobb. A minap egy nyugdíjas tanárnő kere­sett meg. — Éppen az ünnepek alatt betegedett meg sú­lyosan a testvérem. Elő­ször az SZTK-ba, majd a kórházba kellett szállí­tani, aztán haza, szóval többször megfordultak nálunk azok a drága em­berek. Mert nem tudok rájuk mást mondani! Fi­gyelmességük, szeretet­teljes gondoskodásuk mélységesen meghatott, s ma, amikor mindenki a tenyerét tartja, ők nem fogadtak el egyszer sem borravalót. Nem tudom eléggé megköszönni ne­kik, azért gondoltam, hogy az újsághoz fordu­lok mint egy névtelen drukkoló: kapják meg ők a munkásőrség volt épületét! A szívből jött, szívem­hez is szóló kérést örömmel továbbítom. -i­lye­n. Drágán, rosszabbul Hallgattam a rádióban a postai tarifák emeléséről szóló híradást. A nyilatkozó körülményesen fejtegette az in­dokokat, többek közt azt, azért kell emelni, hogy a hitele­zők elégedettek legyenek a magyar díjszabásokkal (hm!) Jó. Ezután hívom a Talajerő Vállalatot. Tárcsázom, más szám jelentkezik. Jobban figyelek, újabb tárcsázás. Hiába! Négyszer ismétlődött meg, hogy a hívott szám helyett más jelentkezett. Szerencsémre az általam zaklatottak nem szi­dalmaztak, inkább sajnálkozva mondogatták, ja, az auto­mata ... Ez eddig rendjén is volna, ha közben nem fogy­na el 25 forintom. Innen indultam, s még semmit nem intéztem. Minden rendben van az automatákkal? Vagy az is le­het, hogy a kapcsolószerkezet nem bírja a rengeteg újon­nan bekötött telefont? Mert ha ez a gond, akkor ehhez nekem semmi közöm. Nem vagyok hajlandó megfizetni a posta­szolgáltatás tökéletlenségét. Különösen nem a két és félszeresére emelt díjszabás mellett. Más. Régi tapasztalatom, hogy Szombathelyen a tuda­kozót gyakorlatilag nem lehet elérni. A 09-es szám szinte mindig foglalt. A telefonkönyvben szerepel ugyan egy 11-200-as szám is, de ez is vagy foglalt vagy nem jelent­kezik. Valahogy ezt is meg kellene oldani, hogy könnyen elérhető legyen a tudakozó. Elképesztő, hogy egy megyei jogú városban ez nem funkcionál. Valamiképpen csökken­teni kellene a túlterhelést. Azt hiszem, velem együtt sokan jónéven vennék, ha a posta illetékes szakemberei az újság hasábjain adnának magyarázatot mindezekre, és szólnának a megoldás lehető­ségeiről is. (Pontos név és cím) Nem mulasztottak November 17-ei szá­munkban megjelent olva­sói levélre az Országos Mentőszolgálat Buda­pesti Mentőszervezete Rudolf Lászlónénak — a levélírónak — válaszolt. Kérték, hogy e levél má­solatát közöljük az új­ságban. „Tisztelt Asszonyom! A Vas Népe 1990. no­vember 17-i számában megjelent „Itt és ott.. című olvasói levelére, melyben elmarasztalja dolgozóinkat, vizsgálatot rendeltem el. Sérelmezi, hogy kése­delmesen érkeztek meg önért a kórházba, még további betegeket akar­tak felvenni és szállíta­ni, továbbá nem segítet­ték csomagjait a vona­ton elhelyezni. A vizsgálat során, át­tanulmányozva a menet­­dokumentációt, megálla­pítottam, hogy az önért indított mentőegység 11.25-kor kapta a felada­tot, 11.40-kor érkeztek meg a gyógyintézetbe. Mentődolgozóink meg­hallgatásukkor egybe­hangzóan állították, hogy más beteg szállítását nem kapták feladatul, a levélírót egyedi szállítás­ként vitték ki a pálya­udvarra, a 12.30-kor in­duló vonathoz 11.51-kor, időben érkeztek. Elmondták azt is, hogy amikor a pályaudvaron ismerőseit észrevette, dolgozóink további segít­ségét nem igényelte. A vizsgálat során dol­gozóink részéről mulasz­tást nem állapítottam meg. Kérem fentiek szíves tudomásulvételét. Budapest, 1991. január 10. (Dr. Szegeczky Dezső) BMSZ vezető főorvosa. 1991. január 19. Szombat

Next