Vas Népe, 1994. május (39. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-02 / 101. szám
Q EXPRESSZ Szokatlan légi manőver Készültségbe helyezték szombaton a dél-koreai légierőt és a Dél-Koreában állomásoztatott amerikai harci gépeket, miután déli irányba tartó észak-koreai katonai repülőgépeket észleltek — jelentette szöuli katonai forrásokra hivatkozva az AFP. Mintegy húsz észak-koreai repülőgép közelítette meg a déli határt egy szokatlan gyakorlat során. A riadót három órával később lefújták. Aláíráskörelben Negyven országból várnak vendégeket szerdára Kairóba — köztük az amerikai és az orosz külügyminisztert — arra az ünnepségre, amelynek keretében Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Jichak Rabin izraeli kormányfő aláírja a gázai-jerikói palesztin önkormányzat életbeléptetéséről szóló megállapodást. A „kékek” visszalőttek Brit ENSZ-katonák pénteken Gorazde biztonsági övezetében három szerb katonát megöltek, ötöt súlyosan megsebesítettek. Ezt Paléból, a boszniai szerb főhadiszállásról jelentette a szerb ellenőrzés alatt álló televízió. Eric Chaperon, az ENSZ katonai szóvivője szombaton jelentette: boszniai szerb katonák Gorazde biztonsági övezetében többször is rálőttek járőröző brit ENSZ-katonákra. A világszervezet kék sisakját viselő katonák viszonozták a tüzet. Ortodox húsvét Oroszországban az ősi hagyományokat megújítva a Kreml harangjai adtak elsőként jelt szombat éjszaka az ortodox húsvét kezdetéről. 76 év után először megszólaltatták a Nagy Iván harangtorony mély zengésű, 70 tonnás harangját, amelyet a Napóleon csapataitól zsákmányolt ágyúkból öntöttek. Moszkvában — a Vízkereszt székesegyházban — II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája mutatta be az éjféli misét. KRÓNIKA Kicsit szomorkás majális (Folytatás az 1. oldalról) sárnapon lassan ébredezett. Az évtizedekkel ezelőtti „sugárzó arccal” kötelező felvonulásnak nyoma sem maradt mára. A sugárzó arccal kifejezéssel nem jó errefelé viccelődni, mert emlékeinkben még elevenen él a csernobili katasztrófa, amikor a megnövekedett háttérsugárzás ellenére is vonultunk akkor, május elsején... A szabadidőközpontban a szokásos hangulat. Sátrak, dodgemek, hullámvasút, ringlispil. Az emberek inkább csak sétálgatnak. Évtizedek körhintái A környék, de talán az ország legidősebb körhintása, Sárközi Vili bácsi így emlékezett az elmúlt évtizedek majálisaira: — Ha jól emlékszem, hatvan éve csinálom a körhintás szakmát. Pontosabban már csak a fiaim. Mikor is kezdtem a körhintázást? Még 1948-ban, táncos hintával. Amikor megjöttem a fogságból. Felemelő érzés volt a szabadság. Csoda-e, ha a Körhinta című filmet, Soós Imre főszereplésével többször is megnéztem a moziban? De emlékszem még a '45 előtti május elsejékre is, amikor ez tiltott ünnepnek számított. Majd jöttek az ötvenes évek hatalmas demonstrációi. Az ünnep aszerint változott, miként a hivatalos politika. De ezt hagyjuk. Akkoriban egymás lábára léptünk, anynyian tolongtunk. Különösen az ötvenes, hatvanas években. Ennek mára még a nyomai is eltűntek. Kevés a pénz. Nézzen körül! A hinták nagy része áll. Amelyik üzemel, azon is alig ülnek. Azt hiszem, a teltházas majálisok egy darabig, amíg az életszínvonalunk nem engedi, csak emlékeinkben élnek tovább — mondja búcsúzóul Vili bácsi. Ebédidő lévén, a körhintázók is hazafelé indulnak. Még teszünk egy kört a városban. A parkerdőben néhány család, piknikeznek, nyárson szalonnát sütnek. A lovasiskolánál pedig a rossz idő ellenére több százan gyönyörködnek az elsőversenyes lovasok és lovak megyei vetélkedésében. Gombos László, a lovasiskola vezetője büszkén meséli: — Mindhárom versenyszámban hatvanan neveztek. Tolnából, Zalából, Sopron környékéről, és természetesen Vasból jöttek a versenyzők, így jó, ha este fél nyolckor eredményhirdetést tarthatunk. A karámok szomszédságában sörsátor, igazi lacikonyha, asztalok, és vidám hangulat. Leginkább ez emlékeztet az egykori május elsejékre. A sátrak „emigráltak” A Csónakázótó környékén, ahol egykor lacikonyhák és sátrak tömkelege állt, csak néhány parkoló autó árválkodik. A sátrak, büfék eltűntek. Emigráltak, miként egy idős horgász mondta. Majd ha a pénztárcánk elkezd hízni, talán minden másként lesz, tette hozzá az idős nyugdíjas, és egy suhintással bedobta a csalit a tó közepére. A sárvári majálist (felvételünkön) is a „korhű” szerénység jellemezte. Néhány sátor, térzene, ifjúság... Horn: ez példátlan A nyugati demokráciákban nincs példa arra, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati televízió mocsokáradatot zúdítson egy parlamenti pártra. Ráadásul oly módon, hogy lehetőséget se adjon a válaszadásra. Egy biztos: ha a szocialisták kormányra kerülnek, elképzelhetetlenek lesznek az ilyen jelenségek — hangoztatta Horn Gyula pártelnök az MSZP vasárnapi városligeti fórumán. Ha unod a focit... Ötvennél több csapat részvételével nagyszabású utcai kosárlabdameccs-sorozatot rendezett vasárnap a Fidesz Székesfehérvárott. A kosárlabda-palánkokat a település történelmi belvárosában állították fel, ahol félpályán, csapatonként három-három játékos vetélkedett a legjobbaknak járó díjakért. Beszállt a küzdelembe családjával együtt Balsay István, Székesfehérvár polgármestere, a Fidesz-lista 6. jelöltje, egykori kosárlabda-játékos is. A vetélkedőn a családok külön is versenyeztek a legjobb kosaras famíliának járó címért. AustriaLotto 12,16, 30, 39, 40, 42 Pótszám: 3 Jokerszám: 891243 VAS NÉPE. Napilap. Főszerkesztő: Halmágyi Miklós. Felelős szerkesztő: Fodor Sándor Lapszerkesztők: Komáromi Ákos, Kósa Tamás Rovatvezetők: Szenkovits Péter (hírek, tudósítások), Török Tibor (gazdaság), Kozma Gábor (kultúra), Bodor Ferenc (sport), Benkő Sándor (fotó). Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 312-232,312-895,312-843,316-828,324-076. Telex: 37361., telefax: 311-524. Kiadja a VAS NÉPE Kft., Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Levélcím: Szombathely, Postafiók 100. 9701 Reklámiroda: Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 330-783, telefax: 312-393. Ügyfélszolgálati irodák: Celldömölk, Széchenyi utca 18. Telefon: 328-019 Körmend, Szabadság tér (Fő tér) 5. Telefon: 328-042 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. Telefon: 380-849 Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft.-nél és kézbesítőinél. Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 320-979. Előfizetési díj egy hónapra 375,— Ft. Árusításban terjeszti a Rábahír Rt. és alternatív terjesztők. Készült a szerkesztőség Multicom rendszerén. A fotók Forte nyersanyagra készülnek. Nyomdai munkák: Zalai Nyomda Rt. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető-igazgató. Index: 26076 - HU ISSN 0133-0454. Politikai vita a tekecsarnokban Kőszegen akár tekében is versenyezhettek volna a választókerület parlamenti pártokhoz tartozó képviselőjelöltjei, mert politikai vitájukat a Latex tekepályájának előterében rendezték meg. Öt jelölt (a KDNP színeiben induló Básthy Tamás nem volt jelen) öt percet kapott, hogy a gazdaságról, az ország állapotáról, a legfontosabb tennivalókról kifejtse a nézeteit. A háromszáz másodperc vészesen kevésnek bizonyult, hiszen enynyi idő alatt még egy soványka interpellációt sem lehet elmondani egy adott ügyről. Nagy kérdésfelvetések voltak, elhangzott jó néhány „ha kormányra kerülünk...” kezdetű konkrét lépés ígérete is, hiszen egyelőre még csak a szavak versenye zajlik. Az MSZOSZ által szervezett politikai fórumon utolsóként a szakszervezet képviselője is felszólalt , s elsőként köszöntötte az édesanyákat. A kőszegi majálist a Latex SE sporttelepén tartották. Néhány sátor, és az asztalokon felejtett egy-két árva sör emlékeztetett a hajdani nagy ünnepre. Legnagyobb sikere a salakos pályán rendezett autós ügyességi versenynek volt, ahol egymás után versenyzett Trabant limuzin és Audi 100-as... Kuncze: akár hiszik, akár nem „Akik elhiszik, amit a párt ígért, azok azért adják rá voksukat, akik pedig nem, azért szavazzanak a szabaddemokratákra, hogy bebizonyíthassák: meg tudják valósítani a programjukban ígérteket” — mondta Kuncze Gábor az SZDSZ majálisán a Margitszigeten. Kuncze Gábor miniszterelnök-jelölt Büky Dorottyát, a VII. kerület SZDSZ-es jelöltjét elkísérte a kerület lakóházaiba, programismertető körútjára, majd a listavezető a VI. kerületben a „búcsú a kormánytól” című kampányrendezvényen vett részt. A rendezvény szombat reggeltől estig három helyszínen — a Thermál Szálló előtt, az Atlétikai Centrumban, és a Casino teraszán — zajlott le. Boross—Moravcík találkozó Magyar—szlovák kormányfői találkozó kezdődött vasárnap este nem sokkal 8 óra előtt — a magyar részen — Dél-Komáromban. Értesülések szerint Boross Péter és Jozef Moravcík megbeszélésén nem születik konkrét megállapodás, de minden, a kétoldalú kapcsolatokban fontos kérdésről véleményt cserélnek. Várhatóan a magyar kisebbség helyzetéről is szó lesz. Szombathelyen járt Antall Józsefné Folytatás az 1. oldalról énekeit, majd Gounod Ave Máriájával köszöntötték. Az elmúlt évek folyamán otthon gyakran szóba került Mózes alakja, aki negyven évig vándorolt népével a pusztában, s bizony nagyon sokan visszakívánkoztak ez alatt a nehéz időszak alatt az egyiptomi rabságba — hallhattuk Antall Józsefnétől. — Férjemnek nem volt negyven éve erre. Neki csak három és fél év adatott, s ez nagyon kevésnek bizonyult arra, hogy népét elvezesse az ígéret földjére. De a gazdasági alapokat sikerült lerakni ennyi év alatt. Dr. Széll Kálmán, az egyházközség világi elnöke elmondta: mint oly sokan, ő is táviratot küldött a miniszterelnök halálakor, abban azt írta: „Törpék siratják egy óriás halálát.” Írta ezt azért, mert ebben a példa- és eszménykép nélküli életben szükség van olyan nagyságokra, mint amilyen a néhai miniszterelnök volt. A program a bogáti szociális otthon meglátogatásával, majd a Savaria szálló éttermében ebéddel folytatódott. Innen rövid sétával a képtár felé igyekezett kísérőivel a vendég. Közben jobbról, balról csatlakoztak az emberek a menethez, megszólítván Antall Józsefnét újra meg újra. A képtár előcsarnokában rendezett szerény fogadáson néhány egyesület (mozgássérültek, rákbetegek) képviselőivel beszélgetett Klára asszony, sokaknak dedikálta a decemberi nemzeti gyászról megjelent könyvet. Pohárköszöntőjében dr. Gyurácz Ferenc az 1848-as első független magyar kormány tragikus életű miniszterelnökéhez, a Vas megyei gróf Batthyány Lajoshoz hasonlította Antall Józsefet és sorsát, hozzátéve: remélhetően nem egy hasonlóan elsötétülő korszak köszönt majd ránk. Antall Józsefné megtekintette a Szombathelyi Képtárat, majd Sárvárra ment, ahol a kórházban tett látogatást. 1994. MÁJUS 2. HÉTFŐ Mazai írek Csak egy boldog és örülni tudó társadalommal lehet végrehajtani azokat a változásokat, amelyek szükségesek a felemelkedéshez — mondta Palotás János,a Köztársaság Párt elnöke az Óbudai hajógyári szigeten megtartott majálison. A pártelnök néhány gondolatra szorítkozva vázolta elképzeléseit a jelenlévőknek. Elmondta: 400 kiemelkedő szakember készítette el a párt programját, s ez a tervezet tartalmazza azt is, hogy mit és mikorra valósítanak meg. □ A Magyar Igazság és Élet Pártja a kamaraerdei nagyréten rendezte meg majálisát. A rendezvény szónoka, Csurka István, a MIÉP társelnöke elmondta, hogy jó volna végre ténylegesen a munka ünnepévé tenni ezt a napot. „Eddig csak szavakkal gyilkolt bennünket a másik oldal, sokszor mi sem voltunk restek, de mi az igazságot mondtuk” — folytatta a szónok, majd leszögezte: a Magyar Igazság és Élet Pártja minden előzetes híreszteléssel szemben „ott lesz ennek a választásnak a végelszámolásánál”. □ „Első dolgunk lesz hatalomra jutásunk után a nemzetrablásnak minősíthető privatizáció azonnali leállítása és viszszamenőleges felülvizsgálata. Ahol a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnő aránytalanságot tapasztalunk, azt a szerződést semmisnek mondjuk ki.” Torgyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt országos elnöke ezt jelentette ki szombaton Kecskeméten. □ A választások közeledtével egyre inkább értékelik az emberek a Nemzeti Demokrata Szövetség által tanúsított mérsékletet, ezért jó reményeink vannak a parlamentbe kerülésre —jelentette ki Pozsgay Imre, az NDSZ elnöke szombaton, Sajószentpéteren. Hozzátette, hogy az NDSZ nem a hatalomért, hanem azért küzd, hogy beleszólhasson a törvényhozás munkájába, ezért az 5-8 százalék körüli eredményt jónak értékelnék. A politikus elmondta: a párt legfőbb célja, hogy újabb felfordulás nélkül következzen be javulás a gazdaságban. □ Ha bizalmat kapunk, a társadalmi párbeszéd kormánya leszünk — ígérte Horn Gyula, az MSZP elnöke pénteken Balatonlellén megtartott választási nagygyűlésén. Vagyis, szerinte nem tesznek majd mást, mint eddig, hiszen most is élő a kapcsolatuk az állampolgárokkal. Az elmúlt hetek tapasztalataira hivatkozva úgy vélte, az emberek bizalommal és nagy várakozással tekintenek a párt választási szereplése elé. — Győzelmünk esetén olyan kormányt szeretnénk, amely tisztességes, hozzáértő emberekből áll — szögezte le a szocialista párt elnöke. □ Amit 40 év alatt elrontottak, azt négy év alatt nem lehet helyrehozni. Ennek ellenére demokrácia és piacgazdaság van Magyarországon, ami történelmi eredmény — hangoztatta Szabó János, az Egyesült Kisgazdapárt elnöke, a párt Nagyrozvágyon megtartott választási gyűlésén. A politikus elmondta, hogy ma jogállamiság, rend és nyugalom honol az országban. A föld 90 százaléka immár magántulajdonban van.