Vas Népe, 1995. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-01 / 152. szám
Jaszusi „halott” A boszniai kormány nem hajlandó szóba állni Akasi Jaszusival, az ENSZ-főtitkár délszláv ügyekben illetékes különmegbízottjával — jelentette az ONASA szarajevói hírügynökség pénteken, hivatkozva Hasan Muratovic bosnyák miniszterre. Az ENSZ- ügyekben illetékes Muratovic kijelentette: „Akasi meghalt számunkra, semmi dolgunk többé vele”. A bosnyák kormány a minap felrótta a világszervezetnek, hogy bár Szarajevót (és más városokat) védett övezetnek nyilvánította, a gyakorlatban semmit sem tesz ennek megvalósításáért. I EXPRESSZ 1 Szakadék Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerb hadsereg parancsnoka az Independent brit napilapnak adott interjújában nem titkolta, hogy ellentétek vannak a boszniai szerb vezetésen belül. Úgy vélte, hogy a boszniai polgárháborút a politikusoknak kell befejezniük, nem a katonáknak. Mladic ugyan megpróbálta eloszlatni a találgatásokat a boszniai szerb politikai vezetés és a hadsereg közötti szakadékról, nyílt nézetkülönbségeiről Radovan Karadziccsal, de határozottan bírálta a politikusokat, mert „nem képesek mozgósítani az embereket”. Nepotizmussal, korrupcióval vádolta őket. Tiltakozás Galántán, a magyar gimnázium udvarán szerdán este ötezer ember tiltakozott a négy magyar gimnáziumi igazgató elbocsátása, és az úgynevezett alternatív oktatás bevezetése ellen. A szónokok megvédték a leváltott igazgatókat és az anyanyelvi oktatást védő, az alternatív oktatást elvető beszédeket mondtak. A Magyar Polgári Párt szónoka Gyurovszky László alelnök, az Együttélésé dr. Rózsa Ernő, a kereszténydemokratáké Bárdos Gyula volt. VAS NÉPE Napilap Ügyvezető, főszerkesztő: Halmágyi Miklós Felelős szerkesztő: Fodor Sándor Lapszerkesztők: Komáromi Ákos, Kósa Tamás. Rovatvezetők: Szenkovits Péter (hírek, tudósítások), Kozma Gábor (kultúra) Török Tibor (gazdaság), Bodor Ferenc (sport), Benkő Sándor (fotó). Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 312-232, 312-895, 312-843, 316-828, 324-076. Telex: 37361, telefax: 311-524. Kiadja a VAS NÉPE Kft. Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Levélcím: Szombathely, Postafiók 100.9701 . Reklámiroda: Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 330-783, telefax: 312-393. Ügyfélszolgálati irodák: Celldömölk, Széchenyi utca 18. Telefon/Fax: 328-019. Körmend, Szabadság tér (Fő tér) 5. Telefon/Fax: 410- 630 Szentgotthárd, Hunyadi út 21. Telefon/Fax: 380-849. Sárvár, Árpád út 7-9. Telefon/Fax: 331-303, helyi telefon: 429. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője. Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft-nél és kézbesítőinél. Megyei vezető: Horváth József. Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 320-979. Előfizetési díj egy hónapra 399,- Ft. Árusításban terjeszti a Rábahír Rt. és alternatív terjesz- Készült a szerkesztőség Multicom rendszerén. Nyomdai munkák: Zalai Nyom'•'fős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető-igazgató. Index: 26076 — HU II. János Pál pápa Szlovákiában Közeledő égtájak Pénteken, egy órával a déli harangszó előtt szállt le a pozsonyi repülőtéren II. János Pál pápa különrepülőgépe. A római katolikus egyház fejét a Szlovák Püspöki Kar, Michal Kovác köztársasági elnök és Vladimír Meciar miniszterelnök fogadta. Jelen voltak a Pozsonyban akkreditált diplomáciai testületek vezetői is. A pápa 1990. évi csehszlovákiai útján már járt Szlovákia területén, az önálló Szlovák Köztársaságba azonban most látogat el először. II. János Pál négynapos látogatása során több városban szentmisét mutat be, és Kassán három vértanút szentté avat. II. János Pál a repülőgépből kilépve megáldotta, majd megcsókolta a földet. Michal Kovác szlovák államfő hivatalos köszöntőjének elhangzása után a pápa a repülőtérről a Szent Márton székesegyházba, az egykori koronázótemplomba hajtatott. A keresztények egységéért II. János Pál pénteken kezdődő szlovákiai apostoli zarándoklatának központi eseménye a három kassai mártír szentté avatása lesz. A katolikus egyházfő 66. külföldi útjának azonban elsősorban ökumenikus jelentősége van, azoknak az erőfeszítéseknek a sorába tartozik, amellyel II. János Pál Krisztus születésének közelgő 2000. évfordulója — a „Nagy Jubileum” — alkalmából a keresztények egységét igyekszik elősegíteni. A keresztény egység megteremtésében a pápa különleges figyelmet fordít a keleti egyházakra, s a közelmúltban kiadott „Orientale Lumen” apostoli levelében a katolikus egyházat a keleti egyházak nagy hagyományainak újrafelfedezésére szólította fel. A keleti hagyományok örökségének ismerete pedig segít ahhoz, hogy meg lehessen tenni az egyház tökéletesebb egységéhez vezető utat, mely úrnak — mint a legutóbbi, pápai enciklika hangsúlyozta— „visszafordíthatatlannak kell lennie”. Már a látogatás időpontja is az egység megteremtését sürgető történelmi üzenetre utal. A hét első felében volt a Vatikán vendége I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Szlovákiában pedig a szlovák nemzet kialakulását és fennmaradását alapvetően ahhoz kapcsolják, hogy ez a szláv nép Bizáncon keresztül, Cirill és Metód révén vette fel a kereszténységet — hangsúlyozta az Osservatore Romano, a Vatikán lapja. Ezeréves gyökerek Ahogy a kereszténység számára nagy jelentőségű, hogy 880-ban Nyitrán hozták létre Közép-Európa első egyházmegyéjét, úgy a szlovák nép számára ezek a gyökerek több mint egy évezreden át alapvető fontosságúak voltak. Az idők folyamán a bizánci kultúrát háttérbe szorította a nyugati (római) kultúra, elsősorban annak következtében, hogy Szlovákia ezer évre a magyar királyság hódoltsága alá került, és Szent István a római kereszténységet választotta. „Azonnali hatállyal...’’ Nagy port vert fel Bukarestben a hír, hogy csütörtökön ismeretlen tettesek több laphoz, tv- és rádióállomáshoz faxüzenetet juttattak el, amelyben a parlament két elnöke aláírásával azonnali hatállyal menesztették Virgil Magureanut, a román hírszerző szolgálat vezérigazgatóját. A hírt továbbította a román közszolgálati rádió, egy magán televíziós állomás és egy rádióállomás is, és azonnal kitört a zűrzavar. A pénteken megjelenő romániai lapok részletesen ismertetik a leváltás hírére keletkezett fejvesztettséget, ugyanakkor azt sem hallgatják el, hogy az ügynek kapcsolata lehet a Ziua című napilap Iliescu elnök múltjával kapcsolatos feltételezései megszellőztetésével. KRÓNIKA Forradalmi harc Két nappal azután, hogy egy repülőgép felrobbantásával fenyegetőzött, az FBI által tizenhét éve üldözött rejtélyes pokolgépes merénylő, Mr. Unabomb a The New York Timesnak, a The Washington Postnak és a Penthouse-nak eljuttatott üzenetében értésre adta: ha három hónapon belül valamelyik lap, illetve magazin közzéteszi értekezését az „emberi lényt megfojtó korrupt ipari-műszaki társadalom elleni forradalmi harcról”, nem fog több merényletet elkövetni emberek ellen. A két tekintélyes napilap jogi szakértők bevonásával fontolgatja, közzétegyék-e a hét teljes újságoldalt kitevő levelet. A Penthouse hajlik a közlésére. Szárnyakat ad? Július 1-jétől, azaz mától öt százalékkal magasabb díjat kell fizetniük a Budapestről induló menetrend szerinti repülőgépjáratok utasainak — közölte a Malév pénteken az MTI-vel. A díjemelésre a forint folyamatos leértékelése miatt volt szükség. Az emelésről közösen döntöttek az országba, illetve az országból kereskedelmi joggal járatokat indító légitársaságok. Az ötszázalékos emelés így minden Budapestről induló menetrend szerinti járatra vonatkozik. A légitársaságok legutóbb május 1-jével emelték a légidíjak tételeit, 10 százalékkal. Az indok akkor is a forint leértékelése volt. 1995. JÚLIUS 1. SZOMBAT HAZAI HÍREK Jogbiztosok Az Országgyűlés titkos szavazással megválasztotta Gönczöl Katalint, az állampolgári jogok parlamenti biztosának, általános helyettesének Polt Pétert. Az adatvédelmi biztos Majtényi Lászlóba nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa pedig Kaltenbach Jenő lett. Nyugdíjemelés Az Országgyűlés megszavazta, hogy szeptembertől januárig visszamenőleg 4 százalékkal emelkedjenek a nyugdíjak. Jóváhagyták a haderőreformot is. Előzőleg letette az esküt Dunai Imre, az újonnan kinevezett ipari és kereskedelmi miniszter. Nézetkülönbség Nincs egyetértés a pénzügyminiszter és az SZDSZ között abban, hogy milyen ütemben csökkentsék a költségvetés hiányát. Erről azt követően adtak tájékoztatást, hogy Bokros Lajos találkozott a szabaddemokraták vezetőivel. Ezért a deficit csökkentéséről folytatják az egyeztetést. Az SZDSZ egyébként elfogadja a jövő évi kötlségvetés alapvető gazdasági céljait. Egyes ülés A kormány által kidolgozott modernizációs programnak alapvetően konszenzuson kell alapulnia, ezért arról ki kell kérni az ellenzék véleményét is. Ez az MSZP tudományos tagozatának budapesti vitafórumán hangzott el. A modernizációs program végleges változata várhatóan az év végére készül el. Wagner András: elszaladt a szekér 90 millióval többet terveztek. • PRIEGER ZS. Annak ellenére, hogy a népjóléti osztályon a kifizetéseknél majdnem kilencven millióval lépték túl a támogatásokra fordítandó, előirányzott összeget, Wagner András polgármester és dr. Kaczmarski János jegyző kijelentették: a további lakásfenntartási támogatások befagyasztásáról szó sem lehet, mert a rászorulók nem kerülhetnek hátrányba a hivatal hibái miatt. Annak ellenére, hogy a korábbi közgyűlés által elfogadott rendelkezésben nem volt pontosan meghatározva az adható lakásfenntartási támogatás mértéke, a polgármester szerint a hivatal szakmai vezetésének már korábban komoly számításokat kellett volna végeznie. Wagner András úgy vélekedett, hogy „ez az a helyzet, amikor elszaladt a szekér”. Kérdésünkre — mely a felelősség megállapítását firtatta — a polgármester elmondta: „az ügyintézőket nem terheli felelősség, ám a népjóléti osztály vezetése részéről egyszer sem kerestek meg bennünket azzal, hogy a törvény értelmezésében nehézségük mutatkozna. Éppen e magatartás miatt lesznek az ügynek személyes konzekvenciái is. Mivel azonban a vizsgálat tart, ezekről még korai lenne beszélni”. A városi közgyűlés úgy döntött, hogy a vasi önkormányzatok osztatlan közös tulajdonába került Pharmaco Gyógyszerellátó Vállalat ügyében kezdeményezi, hogy a Szombathely területén lévő patikavagyon a megyeszékhely kizárólagos tulajdonába kerüljön. Ezzel persze a megye nem igazán ért egyet. A szombathelyi polgármester azonban reméli, hogy „nem lesz szükség perre, s a felek békésen is meg tudnak egyezni”. A szombathelyi közgyűlésben ugyanilyen megnyugtatóan szeretnének pontot tenni a temetőügy végére is. Éppen ezért a közgyűlés — kijavítandó a rendelettervezetben elkövetett hibát — pályázatot ír ki, hogy a jövőben egyetlen cég működtesse a temető munkáját. Amint az a satótájékoztatón elhangzott: „a közgyűlés azzal a rendkívül barátságos lépéssel, hogy az önkormányzati lakások megvásárlásának igényével november 30-áig lehet fellépni, megkönyítette a kevésbé tehetős emberek esélyhez jutását”. A város vezetése továbbá fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a rendezési tervek tárgyalása során egyszerűen csak időhiány miatt maradt ki a Sorok utca—Móricz Zs. utca ügye, s nem azért, mert a honatyák nem vették figyelembe a június 14-ei, Móricz Zsigmond utcai lakossági fórumon elhangzott véleményeket. Wagner András szerint nem a polgárokra kivethető újabb sarc reményében javasolták csütörtökön a város parkolásgazdálkodási rendszerének kidolgozását, csak azt szeretnék, ha végre szabályozhatóvá válna a belvárosi parkolás helyzete. A sajtótájékoztatón elhangzott seregnyi témára — például a megszüntetett, illetve a szeptembertől kapuikat megnyitó iskolák helyzetére, a honvédségi lakások megvásárlásának ügyére és az új szombathelyi tűzoltóság terveire — lapunk hasábjain még visszatérünk.