Vas Népe, 1999. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-18 / 14. szám

941340­ 770 IDŐJÁRÁS Néhol köd Több helyen megmarad a köd (16. oldal). KRÓNIKA Vas megyéért Megfogalmazták idei terveiket (3. oldal). GAZDASÁG Tiszta lappal A rábahidvégi téesz nagy bajban volt, amikor tavaly egy fiatal agrármér­nök került az elnöki posztra. Sikerült elérnie, hogy az év elejére nincs köztartozásuk, s vagyon­vesztés nélkül sikerült sta­bilizálni a téesz gazdálko­dását (6. oldal). Napilap­­ ára: 33 forint 1999. JANUÁR 18. HÉTFŐ 44. évfolyam 14. szám Bálozó szombathelyiek A szombathelyi társasági élet egyik jeles eseménye a Városi Bál. Nem volt ez másként most sem: a hajnalig tartó mulatság­ban aki eljött, jól érezhette ma­gát. Szombaton este a Művelő­dési és Sportházban dr. Szabó Gábor, Szombathely polgár­mestere köszöntötte farsangoló­kat, akik mintha jóval keveseb­ben lettek volna, mint tavaly ilyenkor. A szervezők mindent elkövettek a siker érdekében: az idén először háromfogásos va­csora is dukált a belépőért, a sztárvendég Cserháti Zsuzsa volt, éjfél után pedig Galambos Ferenc bűvészkedett. A Ber­­gendy szalonzenekar örökzöld slágerekkel csábította parkett­re a nagyérdeműt. A téltemető mulatozás a hagyományoknak megfelelően diszkóval zárult. Fotó: Horváth Csaba Újabb autólopás a megyeszékhelyen Egy kanadai-magyar ket­tős állampolgárságú férfi ma­gyarországi ügyeinek intézé­sére olasz barátja Cherokee dzsipjét kérte kölcsön. A férfi szombat este bejelentkezett egy szombathelyi szállodába. Reggelre eltűnt a parkolóból az autó. A rendőrségi vizsgá­lat folyamatban van. A Templom téren parkoló osztrák rendszámú autót tör­tek fel a hét végén. A kocsiból rádiótelefont, személyhívót és személyes iratokat vittek el. A kár közel négyezer schilling. Esküvőre való Közeleg a tavasz, az esküvők évadja. Ehhez kapcsolódó szom­­­bathelyi bemutatóról villantunk fel képeket a 8. oldalon. Körmendi ügy: per februárban Információink szerint a kör­mendi gyermekgyilkossági ügyben elkészültek az újabb szakértői vélemények, s a bíró­sági tárgyalás várhatóan febru­árban folytatódik. Másfél évet kapott a gondatlan sofőr • Angyal L. 1997 nyarán súlyos karambol történt a 8-as úton: két utas - mindketten az első­ ülésen utaztak, és egyikük sem kap­csolta be a biztonsági övét - vesztette életét Vasvár közelé­ben. A gondatlan sofőrt végre­hajtandó szabadságvesztéssel büntette a bíróság. K. Z. szombathelyi lakos másfél éve, augusztus 3-án há­romnegyed tizenkettőkor BMW 316i típusú autójával Vasvár közelében haladt a 8-as úton. A szakértői vélemény szerint mintegy hetven kilométeres tempóban hajtott, amikor fron­tálisan összeütközött egy Cit­roennel, amelynek vezetője a vizsgálatok alapján körülbelül kilencven kilométeres sebes­séggel közlekedett. A balesetet az okozta, hogy a BMW jobb hátsó kerekén a gu­mi kopott volt. A rendőrségi helyszínelők megállapították: a Citroen vezetője - amikor ész­lelte a bajt - megpróbálta elke­rülni az ütközést, jobbra húzó­dott, és blokkolva fékezett, pon­tosan 17 méteres féknyomot hagyva az aszfalton. A szem­tanúk elmondása szerint a BMW haladása során folyama­tosan tért át a másik sávba. A karambol következtében mindkét autóban lévők közül meghalt egy-egy utas. Mindket­ten a sofőr mellett, az első ülé­sen utaztak, s egyiküknek sem volt bekötve a biztonsági öve. A Citroen vezetőjének több csontja is eltörött, sérülései ma­­radandóak. A szintén súlyosan megsé­rült, és rokkant K. Z. ellen az ügyészség halálos baleset gon­datlan okozása miatt emelt vá­dat. Elsőfokon a Szombathelyi Városi Bíróság dr. Szabó Sándor vezette büntetőtanácsa tárgyalta az ügyet. A bíróság megállapította, hogy a büntetlen előéletű vádlott 1992 óta mint­egy százezer kilométert vezetett balesetmentesen. K. Z.-t a bíró­ság bűnösnek mondta ki, és másfél év végrehajtandó sza­badságvesztéssel büntette. A vádlottat négy évre eltiltották a járművezetéstől. A benyújtott fellebbezések után a Vas Megyei Bíróság a mi­nap helybenhagyta az ítéletet. MEGNYÍLT! Dr Récsei Henriette megnyitotta kisállatorvosi rendelőjét a Thököly u. 30 szám alatt! Rendelési idő hétfőtől péntekig délelőtt 9- 12-ig, délután 16-19-ig. Tel.: 06/30/9­01 04 09, 94/342-747. A hivatalnokok munkáját is mérik A kormány várhatóan ez év őszén az Országgyűlés elé terjeszti a köztisztviselői törvény módosításáról szóló törvényjavaslatát, amely a többi között a közigazgatásban tervezett teljesítmény­mérés bevezetése érdekében szükséges - közölte Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter vasárnap reggel Fe­rihegyen, miután hazaérkezett egyesült államokbeli útjáról. A politikus Magyarország képviseletében kétnapos wa­shingtoni konferencián vett részt, amelynek témája a kor­mányzatok előtt álló feladatok újragondolása volt. A több mint 40 ország képviselőinek részvé­telével megtartott tanácskozá­son előadást tartott Bill Clinton amerikai elnök is. A miniszter beszámolt arról, hogy a hatéko­nyabb kormányzati munka ér­dekében a köztisztviselői karnál tervezett teljesítménymérést a Miniszterelnöki Hivatalban az idén elkezdték. (Folytatása a 2. oldalon Bod Péter Ákos lemon­dott címmel.) Érvényes voksolás A hazai németek korábbi elnöke lemondott Pontosan az érvényességhez szükséges létszámmal, összesen 993 küldöttel kezdte meg mun­káját az országos német önkor­mányzatot újjáválasztó elektori gyűlés vasárnap Budapesten. Kukorelli István, az Országos Választási Bizottság elnöke megnyitóbeszédében a német kisebbség szerepét méltatta, el­mondva, hogy Magyarországon hozzávetőleg 200 ezer német származású állampolgár él. Ker­ner Lőrinc, az önkormányzat korábbi elnöke nem indult a már megtartott helyi választásokon, így a mostani országos megmé­rettetésen sem vehet részt jelölt­ként. Ebből adódóan az elkövet­kezendő négy évben bizonyo­san új elnök tölti be a testület ve­zetői tisztségét. (Folytatása a 2. oldalon Elnököt nem választot­tak címmel.) A romák érdekében Az Igazságügyi Minisztérium várhatóan e hónap végén vagy február elején terjeszti a kormány elé a cigányság élethelyzeté­nek javítását célzó középtávú intézkedési program tervezetét - nyilatkozta vasárnap Hende Csaba, a tárca politikai államtit­kára. A távirati iroda érdeklődésé­re az országos német önkor­mányzat választási gyűlésén mondta el, hogy a több mint 60 pontból álló új koncepció - amely egyebek mellett az okta­tás, a kultúra és a foglalkoztatás teljes területét öleli fel - jobban igazodik a realitásokhoz, mint a korábbi, még az előző kormány által összeállított program. Fő törekvéseiben azonban válto­zatlan: a cigányság társadalmi integrációjának erősítését tűzi ki célul. Hende Csaba közölte, hogy az intézkedési csomag be­nyújtásával egy időben a mi­nisztérium javaslatot tesz egy magas szintű tárcaközi bizott­ság létrehozására. A testület fel­adata lenne, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a program megvalósulását. Az elképzelé­sek értelmében a tagokat az érin­tett tárcák helyettes államtitkári szinten delegálnák. (MTI) HOGYAN NYERHETI J ÚGY, HOGY JANUÁRBAN A BIZTONSÁG­TECHNIKAI BERENDEZÉST VÁSÁRLÓK KÖZÜL A HETENTE KISORSOLT NYERTES VISSZAKAPJA A VÁSÁRLÁS ÖSSZEGÉT! RIASZTÓRENDSZEREK, IPARI KAMERÁK, VIDEO-KAPUTELEFONOK, KÁRTYÁS BELÉPTETŐ RENDSZEREK, MUNKAIDŐ-NYILVÁNTARTÓ RENDSZEREK, PÁNCÉLSZEKRÉNYEK, SZÉFEK.­­! BIZTONSÁGTECHNIKA, AJTÓ- ÉS KAPUTECHNIKA Szombathely, Hunyadi út 11. Tel./fax: 94/322-491. Tel.: 94/342-262. Nyitva: h.­p.: 7.30-16.00.

Next