Vas Népe, 2003. november (48. évfolyam, 256-278. szám)

2003-11-04 / 256. szám

2003. november 4. KEDD Ötvenkilenc éve történt Szombathely (tg) - Ünnepségen emlékez­tek meg tegnap az 1944 novemberében el­hurcolt romákról. A Jászai Mari utcában elhelyezett emlékműnél Erdélyi László, a Roma Holocaust Emlékbizottság ügyvivője idézte fel az 59 éve történt eseményeket, majd átadta a szót Forgács Gyulának, aki azon keve­sek közé tartozik, akik ha­zatértek a koncentrációs táborból. Forgács Gyula elmondta: a csendőrök hajnali három órakor ug­rasztották ki a szombathe­lyi cigányokat az ágyuk­ból. Azt mondták nekik, hogy répagyűjtésre viszik őket, hozzanak háromnapi élelmet. A romákat azon­ban marhavagonokba zsú­folták, és a vonat néhány nap múlva Hegyeshalom­nál elhagyta az országot. Az akkor 11 éves Forgács Gyulának sikerült túlélnie a koncentrációs tábort. Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármes­tere az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy a megkülönböztetés ellen ma is minden embernek küzdenie kell. Majd arra kérte a megjelenteket, hogy akik túlélték a rém­tetteket, azok mondják el mindenkinek, nehogy fe­ledésbe merüljön az embe­ri kegyetlenség ilyen pél­dája. Az ünnepség koszo­rúzással, mécsesgyújtással zárult. . KRÓNIKA Az erdő és a „tartamosság” Sólymos Rezső akadémikus előadása a magyar tudomány napján Szombathely (br)­­ A fenn­tartható fejlődést kétszáz év­vel ezelőtt is ismerték a ma­gyar erdészek, „tartamos­­ságnak” nevezték, eszerint gondoskodtak az erdők megújításáról, mondta Sóly­mos Rezső akadémikus. A magyar tudomány napján Markó Péter, a megyei közgyű­lés elnöke köszöntötte a kutató­kat a megyei könyvtárban ren­dezett emlékülésen. Az egész világon szlogenként használják a tudás alapú társadalom fogal­mát, bár nem tudjuk, milyen vi­lágban fogunk élni 20-30 év múlva, osztotta meg a hallgató­sággal kételyeit, gondolatait Markó Péter. Jelezte, a megyei közgyűlés szerény eszközei el­lenére figyelmet fordít a tudo­mány művelőire. Ezért is ala­pított nívódíjat, amelyet az elő­ző év legjobb, Vas megyei vo­natkozású, tudományos köny­véért ítélnek oda. A 2002-ben kiadott kötetek közül a nívódí­jat Lővéi Pál szerkesztőnek ítélte a megyei közgyűlés tu­dományos tanácsadó testülete. Szilágyi István nyugalmazott főépítész mutatta be a Lapidari­um Hungaricum sorozat díj­nyertes, ötödik és hatodik köte­tét, amely a középkori építészet Vas megyei töredékeit tartal­mazza. 1988-ban kezdődött a gyűjtés, a feltárás. Vas megye 46 községében jártak a kutatók (26-an foglalkoztak a leletek le­írásával), Lővei Pál foglalta kö­tetbe és illesztette a Lapidarium sorozatába a vasi anyagot. Sze­rencsésebb történelmű orszá­gokban a középkorra nagy épí­tészeti egységek emlékeztetnek ma is. Nálunk - a 150 éves török uralom és következményei után - meg kell becsülni az építésze­ti, szobrászati töredékeket is, je­lezte a kötetek értékét a műem­lékek szakértőjeként Szilágyi István. Két könyvet emelt még ki a tavalyi termésből a tudományos testület. Elismerő oklevelet ka­pott Buecz Terézia és Gábler Dénes közös munkája, a Savari­­ai várossal. Oklevéllel jutalmaz­ták Zágorhidy Czigány Balázs Oszkó című monográfiáját is. Nagy várakozás előzte meg, és siker fogadta a tudós közben Sólymos Rezső­ erdőmérnök, akadémikus előadását.­­A pre­montrei gimnázium diákjaként kapta az első élményt az erdő szeretetéhez Sólymos Rezső. A soproni erdőmérnöki egyetem elvégzése után, 1951-61 között dolgozott a vasi erdőgazdasá­gokban, azóta kutatómérnök Sólymos professzor.) A növeke­désnek határai vannak, a világ 1972-ben eszmélt erre (Római Klub), de a fenntartható növeke­dés fogalma, a globális gondol­kodás a jövőről csak a 80-as évek végén kapott nagyobb nyilvánosságot, tekintett körül a világban a professzor. Majd ki­jelentette: A magyar erdészek­nek nem volt új a fogalom, az er­dőgazdálkodásban kétszáz éve ismerjük és alkalmazzuk a „tar­tamosságot”. 1990 és 2000 kö­zött nagy veszteség érte a Föl­det: 14 millió hektárnyi trópusi erdőt irtottak ki. A globális veszteséget enyhíti, hogy más­hol növelték az erdőterületet (tíz év alatt ötmillió hektárral). Ma­gyarországon évente hétezer hektárral több az erdő. Cáfolta, hogy rablógazdálkodás folyna az erdőkben: hétmillió köbmé­ter fát termelnek ki, tizenegyet lehetne. A fa szép és jövedelme­ző, csak ökológiai sérelem ne ér­je az erdőt. A fenntartható fejlődésről szólt az akadémikus előadása Fotó: Szendi Péter Hogy a nyugalom megmaradjon Magasra állítja a mércét az új városi rendőrkapitány ■ Angyal László Szombathely - A megye­­székhely újonnan kinevezett rendőrkapitánya javítani szeretné a kapitányság bűn­ügyi munkáját. Hollósi Gábor alezredes ka­pitányi kinevezését a múlt héten ellenszavazat nélkül fogadta el a közgyűlés, és vasárnap költö­zött be hivatali helyiségébe, ahol képek, kupák, érmek tanús­kodnak arról, hogy sportbarát rendőrkapitányt nevezett ki a közgyűlés. - A városi képviselők előtt is elmondtam: azt szeretném, ha gyermekeink a nap bármely órá­jában kíséret nélkül közleked­hetnének, mert nem kell félni at­tól, hogy elgázolják az úton, hazafelé nem rabol­ják ki őket. Ha pedig a nagyszüleiknél idegenek kopogtatnak, akkor nem kell hogy összerezzenje­nek, mert nem kell táma­dástól tartaniuk. Azok pedig, akik a kenyérreva­lót megkeresik, élvezhe­tik munkájuk gyü­mölcsét, nem fogják őket élősködők, bűnözők ki­fosztani. Viszont, aki nem a törvényes úton jár, jó lesz, ha tart a rendőrtől, aki határozottan, szak­szerűen jár el vele szem­ben. Az új rendőrkapitány szeretné, ha több operatív információ jutna el a rendőrökhöz. - Mivel eddig zömmel bűnügyi területen dol­goztam, egyebek között nyolc évig voltam a kőszegi kapitány­ság bűnügyi osztályvezetője, nem tagadom, többre értékelem azt, ha egy járőr elfog egy zseb­tolvajt, mint ha tíz alkalommal büntet a biztonsági öv be nem csatolása miatt. Természetesen a kisebb közlekedési szabály­­sértések felett sem hunyhat sze­met, de adott esetben a figyel­meztetés, vagy a pár ezer forin­tos bírság is megfelelő lehet. Mindenképpen szeretném a szombathelyi kapitányság bűn­ügyi operatív tevékenységét erősíteni, hiszen az a szervezet, amelyik nem rendelkezik infor­mációval a környezetéről, az szinte halálra van ítélve. Úgy vélem, nagy szükség van arra, hogy bűnözői körökből infor­Hollósi Gábor 44 éves, több mint húsz éve dolgo­zik belügyi pályán. 1990- ben került a Kőszegi Rend­őrkapitányságra, ahol két évvel később kinevezték bűnügyi osztályvezetővé. 1998-ban néhány hónapig a büki őrsöt irányította, majd kinevezték a megyei főkapitányság hivatalve­zetőjévé. Nős, egy közép­­iskolás gyermeke van, aki a büki labdarúgócsapat já­tékosa. Hobbija a sport, a büki horgászegyesület tag­ja, és a helyi labdarúgó­szakosztály vezetője, mációkat gyűjtsünk. És ha kell, akkor ennek érdekében kész va­gyok akár szervezeti változtatá­sok végrehajtását kezdemé­nyezni. Hollósi Gábor a következő hetekben sorra járja a kapitány­ság területén található önkor­mányzatokat, polgármestere­ket, szeretne közvetlenül infor­mációkat szerezni.­­ Úgy gondolom, hogy alap­vető változtatásokra nincs szük­ség, ám minden szervezet mun­káját lehet tovább javítani. Pél­dául a reagáló idő gyorsaságát, ha érkezik egy állampolgári be­jelentés, akkor ne munkaszerve­zési hiba miatt érkezzünk késve az adott helyszínre. S ahhoz, hogy a szigorú követelmények­nek - melyeket a szakmai veze­tés és a kapitányság területén élők állítottak elénk - megfelel­jünk, még magasabbra kell állí­tani az erkölcsi, szakmai mércét. Hollósi Gábor, az új rendőrkapitány VAS NÉPE 3 GLOSSZA ■ Török Tibor Szeressétek az államot! Mintha kicsit zavarban lenne a magyar állam: már nemcsak az egyszerű polgá­rai ellen fogott átfogó offen­­zívába, hanem saját alkal­mazottait szorongatja. Civil­ként mély megdöbbenéssel látja az ember, hogy az adó­hatóság egy szoftverhiba mi­att kevesebb adóelőleget vont le a kollégáktól, a kü­­lönbözetet pedig - a szabá­lyok értelmében - kénytelen később bekasszírozni, így a munkatársak átélhették, amit az adófizető és vállalkozó érez a hivatalból befutó ajánlott levél átvételekor: jeges verejték, szívritmus-za­varok, látomás börtönről és száraz kenyérről. Az állam persze ennél nagyobb gazsá­gokra is képes: cinkos ka­csintással a fél országot be­tolta a számlagyűjtő kisipa­rosi (vállalkozói) létbe, majd évekkel később sűrű fejcsó­­válások közepette közölte, hát ez hallatlan, tűrhetetlen stb. Normális polgár termé­szetesen nem hisz az állam­nak, kiterjedt apparátusától lehetőleg távol tartja magát, mert tapasztalatai katasztro­fálisak. A gigászi gépezet ugyanis régen túlnőtte a ke­reteit, szinte senki nem em­lékszik arra, hogy mi lenne a feladata, de az biztos, vala­mit nagyon elszúrtak az oko­sok, ha már saját magát is kezdi lassan felemészteni. számítógép akár 180 000 forint adókedvezménnyel önerő nélkül is akár 3 éves futamidőre Elérkezett a pillanat, amikor minden család korszerű számítógéphez juthat. A K&H Sulinet Expressz termékekkel páratlan kedvezményekkel juthatnak új számítástechnikai eszközökhöz diákok, felnőttképzésben résztvevők, pedagógusok és oktatók.További információt kérten a K&H bankfiókokban, TeleCenteren keresztül, valamint az info.sulinet@khb.hu e-mail címen! A vonatkozó jogszabály vagy az adókedvezményre való jogosultsághoz szükséges egyéb feltételek megváltozása rétén az igénybe vehető adókedvezmények változhatnak A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A kölcsön folyósításáról, annak összegéről és feltételei a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. minden esetben önállóan, kizárólag saját feltételei szerint dönt. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. THM- 2579 - 26.19%

Next