Vas Népe, 2004. február (49. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-06 / 31. szám
2004. február 6. PÉNTEK Gyécsek Tibor: - Be kell vallanom, hogy nagyon régen nem voltam már Haladás-meccsen. Megcsömörlöttem a magyar foci csapnivaló színvonalától. Hallottam, hogy Béla visszajött, de nem vagyok benne biztos, hogy 36-37 évesen segítségére tud lenni egy kiesés ellen küzdő csapatnak. Tudom, hogy a brazil Nelio is visszajött, benne sem bízom. Dukai Ferenc: - Örülök, hogy Bélát visszahúzta a szíve Szombathelyre. Nem csak a tudása miatt fontos játékos, emberként is vezéregyénisége lesz a csapatnak. Úgy vélem, bár megfordult egykét jó játékos a közelmúlt Haladásában, de valljuk meg, igazi vezéregyéniséget már régen láttunk a Rohonci úton focizni. Szép tavaszt remélek. Rózsa Imre: - Nagyon meglepődtem, hogy sikerült Illés Bélát visszacsábítani. Én már régóta nem járok ki mérkőzésekre, de a két fiam igazi Hali-szurkoló. Egyikük ráadásul a junior gárda kapusa. Jól sikerültek az erősítések, és bízom benne, hogy a megújult garnitúrával nem lesznek kisesési gondjaink. Az egész család szurkol a Halinak. Stieber József: - Jól sikerültek az erősítések, bátran kijelenthetem, nem lesz a csapatnak kiesési gondja. Bélának én még Sárváron az ifiben voltam edzője. Egyébként már régóta nem voltam Haladásmeccsen, de miatta ismét ki fogok járni a mérkőzésekre. Abban bízom, hogy Béla megtölti a lelátókat, és ismét egymásra talál a csapat és a szurkolók. VALAKI MONDJA MEG! ‘ Milyen szezont vár a Haladástól? ■ Kérdez: Tóth Gábor Neves játékosokkal erősítette meg a csapat keretét a Haladás vezetősége. A szurkolók örömére vissza■ Fotó: Horváth Csaba tért Szombathelyre Illés Béla, de újra zöld-fehér mezbe bújt az egykori brazil válogatott, Nelio is. Számtalan panasz, olvasói reagálás érkezik telefonon ügyeletes újságírónkhoz. Ezek közül válogattuk az alábbiakat. Szombathelyi olvasónk a megyeszékhely egyik hipermarketjében vásárolt. Fizetett, ám ahogy a pénztártól távozott volna, megszólalt a jelzőberendezés. Már magától a hangtól nagyon megijedt, de különösen az volt a kellemetlen számára, hogy úgy néztek rá, mint egy tolvajra. Pedig nem volt nála kifizetetlen áru, FORRODROT s csakhamar kiderült az is, hogy technikai hiba miatt jelzett a riasztó. Ráadásul a pénztáros és a biztonsági őr „elfelejtett” elnézést kérni a malőrért. épp Sárváron különösen télen nagyon hiányzik a városi nagyterem, tette szóvá telefonálónk. Ezért nincsenek színházi elődások sem, ami miatt sok sárvári kényszerül arra, hogy Szombathelyre, Celldömölkre, Sopronba, vagy éppen Győrbe járjon előadásokra. Olvasónk úgy véli, nemcsak a helyi lakosság, hanem a városba látogató vendégek is igényelnék télen is a jelenleginél gazdagabb kulturális kínálatot. A nagyteremre ráadásul a báli szezonban is nagy szükség lenne. OOO Az Árkádia bevásárlóközpont környékén az elmúlt nyár óta állandó bűz terjeng, tudatta velünk szombathelyi olvasónk. Azt javasolja, hogy az illetékesek vizsgálják meg, mi okozza a bűzt, és intézkedjenek a megszüntetése érdekében még a meleg idő előtt. Közérdekű telefonszámok Mentő Baleset-bejelentés 104 Rendőrség Segélyhívó 107 Tűzoltóság Segélyhívó 105 Vasivíz Rt. hibabejelentés, diszpécserszolgálat: 94/313-745 Egáz Rt. szombathelyi ügyfélszolgálati kirendeltség, gázszivárgás, gázömlés bejelentése éjjel-nappal: 80/440-141, Édász Rt. hibabejelentés 06/ 40/220-220, MÁV információ 312-050, IC-jegyrendelés 312-870 Távhőszolgáltató Kft. ügyelet 331-199 Vasi Volán Rt. (Ady tér) információ: 312-054 Lelkisegély szolgálat naponta 19-07 óráig 80/505-519 Kos (március 21—április 20.) Nagy feszültség van a csillagállások között és bennünk egyaránt. Használja fel ezt az állapotot arra, hogy a hajtóerő alkotásban jelenjen meg, és ha lehetséges, kerülje a veszekedéseket, az idegőrlő vitákat. Mérleg (szeptember 24- október 23.) A bolygók most igen kegyesek a Mérlegszülöttekhez. Igaz, a Mars egy kicsit kapkodóbbá teheti önt is, pedig az nem szokása. Vigyázzon, hogy ne okozzon kárt sem önmagában, sem értékeiben. Bika (április 21-május 20.) A Mars és az Uránusz harmonikus fényszögében könnyebb megélni saját rendkívüliségünket, ötletességünket mind a munkahelyen, mind más közegben. Munkatársi és baráti kapcsolatai egyre jobbakká válhatnak. * Skorpió (október 24- é, november 22.) Az idősebb Skorpióknak feltehetően nincsenek most anyagi gondjaik, bár idejük sem vásárolgatni. Ha kihűltnek érzi már a kapcsolatát, legyen bátorsága véget vetni neki, vagy frissítse fel valahogyan. Ikrek (május 21-június 21.) Lehet, hogy új szerelem van a láthatáron. Ha akadályokba ütközik, gyanakodjon arra, hogy talán nem zárta le a múltjának egy bizonyos részét. Tehát semmit ne kapkodjon el, és kerülje a felületességet. Nyilas (november 23- december 21.) Gondolja meg jól, kivel köt ismeretséget, mert a végén a pénztárcája bánhatja a barátkozást. Ha megfontoltan viselkedik, a hét második fele úgy alakul, ahogyan azt elképzelte: kellemesen, hasznosan. Rák (június 22-július 22.) Nyugalommal tekinthet a február eleji napok elé. Az események irányítása most a saját kezében van, és ön minden bizonnyal körültekintően végzi a dolgait. Higgyen a jóban, és tegyen érte. Rak (december 22-január 20.) A dolgos Merkúr hatására a mai és a holnapi délelőttöt érdemes munkával töltenie. Délután a bolygók harmonikus állásai lehetőséget nyújtanak arra, hogy jó hangulatban, jó társaságban töltse a hétvégéjét. Oroszlán (július 23-augusztus 23.) A napokban főként az előnyös oldalát mutathatja másoknak, és jó partnerkapcsolatainak köszönhetően a hivatali ranglétrán is feljebb juthat. Arról azonban ne feledkezzen meg, hogy az ígéreteit be is tartsa. Vízöntő (január 21-február 20.) A sors nagyon következetes, mindig azoknak tartogatja a kegyeit, akik hisznek benne, s azoknak adja a legjobbat, akik ezt is várják el tőle. S ezzel már meg is határoztuk az ön előtt álló napok feladatát. Szűz (augusztus 24-szeptember 23.) Telihold van az égen, oppozícióban a Neptunusszal. Ez az állás nem kedvez az egészségügyi beavatkozásoknak, ha nem muszáj, ma ne menjen például fogorvoshoz. Találkára viszont annál inkább. Halak (február 21-március 20.) Apróbb viták nehezíthetik e napját, s ezek mögött elsősorban függetlenségi, uralmi kérdések állnak. Azt azonban, hogy ki a domináns fél, nem holmi szópárbaj dönti el, hanem az egyén életminősége. A VAS NÉPE NAPI HOROSZKÓPJA Járvány fyftffljrf Cffflfa=Ys Lakatos Ferenc karikatúrája FÓKUSZ OLVASÓSZOLGÁLAT Fogadóóra: hétköznap egy órától négy óráig. A fenti időben panaszok az alábbi telefonon is bemondhatók: 94/522-560 A lapterjesztés ingyenesen hívható zöldszáma: 06/80/200-256 Ügyeletes újságíró: Forgács Bernadett lapszerkesztő: Peltzer Géza Lapunk bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. A lap információi, képei kizárólag előzetes és írásos engedéllyel jeleníthetők meg internetes portálokon, tárolhatók , adatbázisokban. A meg nem engedett felhasználásért kiadónk jogi úton érvényesíti kártérítési igényét. Értesüléseket átvenni még átdolgozott formában is csak lapunkra hivatkozva lehet. A NAP VICCE Két férfi dolgozik a parkban. Az egyik gödröt ás, a másik betemeti. Egy járókelő figyeli őket, majd így szól: - Bocsánat, de miért ássák azt a gödröt, ha úgyis betemetik? - Eredetileg úgy volt, hogy Pali ássa a gödröt, Ede ülteti a fát, én pedig feltöltöm a fa körül a földet. De Ede ma nem jött. TRAFFIPAX Délelőtt: 86-os főút, Répcelak. Délután: Szombathely belterülete. VAS NÉPE . A VAS NÉPE KONYHÁJA Tejszín habos szeletek Ünnepi fogások kísérője a desszert Vép (ser) Ünnepi fogásokat lezáró desszertnek kínálja a könnyű habos süteményt e heti hobbiszakácsunk. Nemcsak látványnak mutatós, hanem ízletes is a háromszínű édesség. Szinte nincs is olyan napja Horváth Józsefnének, hogy ne tálalna valamiféle édességet a családnak. A hétvégéi különösen elfoglaltak: akkor nemcsak az ünnepi fogásokhoz készít desszertet, hanem sokszor többféle süteményt is süt a hat unokájának. Közülük a legnagyobb nem megy vissza úgy az egyetemre, hogy a paklijában ne lenne ott valamilyen nagyi sütötte elemózsia. Irénke néni rendszeres „szerzője” a helyi újságnak, a lap hasábjain megjelent receptjei nemcsak a kezdő háziasszonyok körében népszerűek, hanem az általa vezetett nyugdíjasklubban is. Ezúttal tejszínhabos édességet kínál olvasóinknak. Hozzávalók: 7 tojás, 8 kanál víz, 23 dkg cukor, 20 dkg liszt, 2 evőkanál kakaó, fél csomag sütőpor, 2 zacskó vaníliapuding, kétszer 5 evőkanál cukor, egy vaníliáscukor, 2 zacskó tejszínhabpor, vagy 5 dl tejszín. A hét tojás sárgáját nyolc kanál vízzel habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, s együtt tovább verjük. A lisztet a kakaóval és a sütőporral elvegyítjük, majd óvatosan belekeverjük a krémbe. A masszát zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, piskótaként megsütjük, és a tepsiben hagyjuk. Közben elkészítjük a következő krémet: két zacskó vaníliapudingot öt evőkanál cukorral és egy vaníliáscukorral felfőzünk. A hét tojás fehérjét ugyancsak öt evőkanál cukorral kemény habbá verjük, s a még meleg pudinghoz vegyítjük. A masszát ráterítjük a félig kihűlt barna piskótára, a tepsit visszateszszük a sütőbe, s a legalacsonyabb fokozaton még öt percig sütjük. Ezután a lángot lekapcsolva szárítjuk szintén öt percig. Legvégül készítsük el a tejszínhabot: verjük föl a port, vagy a friss tejszínt, az utóbbit ízlés szerint édesítsük. Ha kemény a hab, simítsuk a sütemény tetejére. Irénke receptjei a helyi újságban is megjelennek Könnyű hab borítja a barna piskótatésztát Fotó: Kiss T.