Vas Népe, 2004. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-01 / 51. szám

2004. március 1. HÉTFŐ Balesetveszélyes a Perint-híd A támfalak szétcsúsztak, a szerkezet elrepedt (Folytatás az 1. oldalról) Műszerekkel kiderítették, hogy a híd felszerkezete, amin a járművek áthaladnak, az eredeti állapotához képest 16 centimé­tert süllyedt az elmúlt években. Az építmény „lábai”, 5­3 centi­métert szétcsúsztak. Az alakvál­tozás miatt a híd középen két he­lyen teljesen átrepedt. A beton­felület széttöredezett, több he­lyen csak a betonacél tartja össze a szerkezetet. Az acél azonban, vélhetően a sok sózás miatt, erősen korrodálódott. A városüzemeltetési osztály feb­ruár 9-én 8 tonnás súlykorláto­zást léptetett életbe, egyúttal kérte a rendőrség segítségét, el­lenőrizzék szigorúan a hídon át­haladó forgalmat. Ugyanis a fu­varosok nemigen veszik figye­lembe a súlykorlátozást, pedig valós a balesetveszély. (A súly­­csökkentés óta a buszok sem jár­hatnak át a hídon, így az 1U, 2A és a 2C jelű járatok kénytelenek elkerülni ezt a szakaszt.) Kovács László hozzátette: szerencsére a támfalak mögötti töltés stabil, így az építmény nem csúszhat szét. Ám ha jönne egy áradás, a magas vízszínt meglazítaná a töltést, s akkor a lábak tovább csúszhatnak. A hidat tehát sürgősen fel kell újítani, esetleg új építményt kell kialakítani, vagy el kell zárni a forgalom elől. Kovács László szerint egy új híd legalább 270- 300 millió forintba kerül. Van még egy megoldás: a hidat meg lehetne erősíteni, a hídfőket és a támfalakat stabilizálni kell, a felszerkezetet pedig egy speciá­lis szénszálas anyaggal lehet megerősíteni. Ez „csupán” 70- 90 millió forintba kerülne. A híd statikai vizsgálata már­cius 16-án befejeződik. Ezután a mérnökök rohamléptekben el­készítik a felújítási tervet, és a közgyűlés elé tárják. Ha a köz­gyűlés rábólint a 70-90 millió forintos beruházásra, az építke­zés legkorábban június végén megkezdődhet, így optimális esetben augusztus végén átad­hatnák az új hidat a forgalom­nak. Máskülönben a hidat ha­marosan el kell zárni a forgalom elől. Közgazdasági, kereskedelmi Vasvár (br)­­ A többször profilt váltott Béri Balogh Ádám Szakközépiskolában ősztől ismét két első osztályt indítanak. Az egyikben közgazdasági szakmai alapozó ismereteket szerezhetnek a diákok az érettségivel együtt, a másik­ban kereskedelmi szakmai is­mereteket tanítanak. Érettsé­gi után, az 5. évfolyamon spe­ciális szakképzést kapnak a továbbtanulók. A közgazda­­sági alapozó osztály diákjai banki ügyintézői képesítést szerezhetnek, a kereskedelmi profilú osztályokból logiszti­kai ügyintézők, európai üzle­ti asszisztensek lehetnek a szakképző évfolyam befejez­tével. Az ötödik évfolyamos szakképzés hátterét a Buda­pesti Gazdasági Főiskolával együttműködve teremti meg a vasvári középiskola. A fel­sőfokú szakképzés először a 2006/07-es tanévben indul. Jelenleg másodikosok, akik az új típusú alapozó képzés­ben vesznek részt. KRÓNIKA www.vasnepe.hu VAS NÉPE 3 Lapunk mától a weben Folyamatosan bővülő portálrendszer készül (Folytatás az 1. oldalról) Az érdekesebb riportok, je­lentős események, mérkőzések fotógalériái is megjelennek a vi­lághálón. Előfizetőink egy sor kényelmi funkciót érnek el a weblapon keresztül, űrlap kitöl­tésével módosíthatják adataikat. Mód lesz előfizetésre az internet segítségével, illetve üzleti part­nereink is új lehetőségekre szá­míthatnak a Vas Népe, valamint a PLT-lapok webes jelenléte ré­vén. Török Tibor elmondta azt is: a most látható verzió csupán az alap, az elfogadott tervek szerint a lap „alapoldalai” köré folya­matosan bővülő portálrendszer épül.­­ A fejlesztések között van a német újságoknál már remekül bevált tippjáték, amelyben az eddig megszokott, hasonló jel­legű „feladványokkal” szemben megyei csapatok mérkőzései szerepelnek a programban­­ több sportágban is. A további nyereményjátékok mellett a lap tartalmát kiegészítő szolgáltató­szórakoztató oldalak is indulnak a következő hetekben: hamaro­san egy internet- és adatbázis­alapú tudósítói rendszer teszte­lésére kérjük fel az amatőr fut­ball- (kis- és nagypálya egy­aránt) kosárlabda-, tekebajnok­ságban szerepelő csapatokat. A vasnepe.hu szerkesztőségi rendszerére alapuló archívum (ami a kezdeti tesztidőszakban még nem publikus) lehetővé te­szi a lap kiválasztott és különbö­ző szempontok alapján váloga­tott híreinek automatikus továb­bítását.­­ Ezzel lapunk belép a tarta­lomszolgáltatói piacra, vagyis a már működő, de megfelelő for­rás hiányában általában hír- és információhiánnyal küzdő web­lapokat el tudjuk látni anyagok­kal. Igazodva a németországi fejlesztésekhez, nem túl távoli terveink között szerepel egy má­sik rendszer felállítása, amely kimondottan a térségi informá­ciócserét, a szerkesztőség és a megye települései közti kapcso­latot erősíti, immár Burgenland­­ra is figyelve. Halmágyi Miklós főszer­kesztő elmondta, hogy a teszt­­időszak alatt különösen, de utá­na is várja a szerkesztőség a fel­használóktól, olvasóktól az ötle­tedet, tapasztalatokat. Mint fo­galmazott, a Vas Népe nyitott az együttműködésre, szeretnék, ha a világháló adta lehetőségekből az olvasók és a lap partnerei is profitálnának. Behálózva: lapunk on-line verziója a tesztidőszak után jelentősen bővül GLOSSZA ■ Kósa Tamás Azonosítva Egészen eddig azonosítot­tan voltam. Utcán kihűlt te­temekre mond ilyesmit a rendő­ri zsargon, de most hagyjuk a morbid hasonlato­kat. Unidentified (nem azo­nosított) - mondja az angol. Ebből van az „azonosítatlan repülő tárgy ” angol mozaik­szó is, az ufó. Szóval eddig olyasmi lehettem, mint egy ufó, legalábbis banki érte­lemben. De ennek a lehetet­len állapotnak egyszer véget kellett vetni, ezért rendelték el törvényileg az azonosítá­somat. (Meg még több millió sorstársamét.) Nagy szükség volt anyám nevének és még néhány számnak a rögzítésé­re, hiszen azonosítatlanul könnyen pénzmosásba keve­redhet az ember, például bankrabló cimboráim addig kérlelnek, míg engedek, és átutaltatom magamnak a zsákmányt. A szervezett bűnözés elle­ni engesztelhetetlen harcból nem szabad tréfát űzni, de mégsem értem, mi a manó miatt voltam eddig azonosí­tatlan. Ha nagyobb összeget pillantott volna meg eddig a számlámon a pénzmosást fő­felügyelő főhatóság, a ne­vem, a címem alapján eddig is ugyanúgy megkereshettek volna, mint ezután. Kaya Ib­rahmot meg Joszip Totot pedig ezután sem fogják tud­ni elcsípni, akárhány ma­gyar munkavállaló, diák és nyugdíjas kerül is szuper módon beazonosítható ada­tokkal az adatbankokba. Amúgy meg a pénzmosás el­leni küzdelemben eddig ke­vésbé a maffiózókra, hanem sokkal inkább az őket üldöző rendőrökre sikerült ráhúzni a vizes lepedőt. Civilek a helyi kultúrában Francia közművelődési szakemberek vasi látogatása Szombathely (tk) - A Ma­gyar Művelődési Intézet és az Ifjúságért Önkormányzati Szövetség meghívására két francia közművelődési szak­ember látogatott szombaton megyénkbe. Három perem­kerületi, illetve kistelepülé­sen működő, civilek által üzemeltetett intézményt ke­restek fel. Bernard Kohler és Robert Colombies Budapesten tanfo­lyam keretében adta át tapaszta­latait művelődési házat üzemel­tető civil szervezetek képvise­lőinek. Náluk ez sokéves gya­korlat: az ifjúsági és művelődési házak szövetségéhez több mint ezer ilyen egyesület tartozik. A kurzus végeztével néhány nyu­gat-magyarországi példát a gya­korlatban is megnéztek. Herényben Károly Frigyes, a Herényi Kulturális és Sport­egyesület elnöke tájékoztatott a művelődési ház fejlesztésével kapcsolatos elképzelésekről. A terv már megvan, csupán pénz kellene hozzá. Gombás Endre városi tanácsnok szerint a fontos közművelődési feladatot átvál­laló egyesületeket nem volna szabad magukra hagyni, hanem egyesületi, önkormányzati és ál­lami hármas finanszírozásuk lenne indokolt. Beke Pál, a Ma­gyar Művelődési Intézet igazga­tója kiemelte: a napokban indul útjára országos konzultációso­rozat arról, hogyan lehet segíte­ni azokat a civil szervezeteket, amelyek olyan peremkerületek vagy kistelepülések művelődé­sének ügyét karolják fel, ahon­nan az állam közművelődési szempontból teljesen kivonult. A francia szakemberek el­mondták: a kis közösségeknek náluk is mindennap meg kell küzdeniük a demokráciáért, ez azonban nagyon fontos, mert az egyesületek a színterei a demok­ratizmus, a felelősségteljes köz­életi gondolkodás elsajátításá­nak. A franciáknál ma már az önkormányzat és az egyesület saját bevételei adják a működés anyagi hátterének jelentős ré­szét. Az állam kezd kivonulni az egyesületek támogatásából, s ez azért lehetséges, mert ők fejlett­ségben évtizedekkel előbbre járnak, s ott a civil szervezetek már jobban megerősödtek. Ezután a vendégek a Gyön­­gyöshermán-Szentkirályi Pol­gári Körhöz, a tarkaházi Szily­­kastélyba látogattak, majd Osz­­kón a Hegypásztor Kör tevé­kenységével ismerkedtek. Jobbra a két francia vendég a herényi művelődési házban VÁSÁRLÁSI I'IÁIVÁ' s­­ nyeremények jegyé­ben . * T­öbb mint 10.000.000 Ft össznyeremény * Vásároljon február 27- és április 29. között , 2000Ft felett bármely Coop a Jetben. ’/Int^^SiEI és nyerjen csillagászati összegeket! További részleteket keresse az akciós szórólapok hátoldalán és a boltokban!

Next