Vas Népe, 2012. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-02 / 153. szám

2012. JÚLIUS 2., HÉTFŐ Barátságos ékszerdoboz TEMPLOM Kívül-belül felújították, összefogással, bizalommal, toleranciával Teleket (öl)­­ Kívül-belül felújították a település Szentháromság-templo­mát, restauráltatták a 100 éves szobrokat is. A meg­újult templomot szomba­ton dr. Veres András me­gyés püspök áldotta meg, közreműködött a székes­­fehérvári bazilika Szent Cecília-kórusa. Szijj István Imréné, a Csur­góforrás Alapítvány elnöke 2009-ben jutott arra az elhatá­rozásra, hogy ideje felújítani a telekesi templomot. Amint ün­nepi beszédében szombaton elmondta: „Addigra már na­gyon rossz állapotba került a templomunk, torony- és tető­­szerkezete megrogyott, teteje beázott, falai vizesedtek. A templomunkba betérőket nem a lelki megújulás, feltölteke­­zés lehetőségének érzése fo­gadta, hanem a dohos levegő és a hulló vakolat.” A „hosszas előzetes készülődés és az anyagi források előteremtése után” tavaly augusztusban kezdődött meg a munka, és eh­hez „kellettek azok az embe­rek, akik szeretettel fordultak felénk és tenni akartak” a kö­zösségért. Az ünnepi beszéd­ben egyebek mellett elhang­zott, hogy a megyés püspök sa­ját hatáskörében 9 millió fo­rinttal járult hozzá a templom felújításához. Az Összefogás Telekesért Egyesület utófi­nanszírozású pályázaton nyert el 4 millió forintot (az összeget az egyházmegye püspöki hiva­tala előlegezte meg). A Csur­góforrás Alapítvány egyrészt több mint egymillió forintot ajánlott föl, másrészt több gyűjtést szervezett, ennek eredményeként 32 család több mint 600 ezer forinttal támo­gatta a fölújítást. Az alapítvá­nyi tagok sok más mellett ön­kéntes munkát is végeztek (törmelék-elszállítás, térbur­kolat lerakása, környezetren­dezés stb.), restauráltatták a templom 100 éves szobrait. Önkéntes munka, alapítványi gyűjtés, sikeres pályázatok Szijj István Imréné Teréz anya gondolatával zárta beszédét: „Ebben az életben nem tehe­tünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szere­tettel.” A Falvak Kultúrájáért Alapítvány tagjai a templom belsejének megújítását, díszí­tését vállalták, önkéntes alapon. Az alapítvány elnöke, Nick Ferenc a templom - mint „barátságos, meleg, kedves, gazdagon faragott ékszerdo­boz” - berendezéséről szólva szombaton kiemelte, milyen nagy szerepe volt a munkában „az összefogásnak, a bizalom­nak és a toleranciának”. A teljesség igénye nélkül: Pólyák István ablakfestményt, Borbély Zoltánná falfest­ményt, Bita Ernő­ asztalosmes­ter padot készített, Rosengart Béla és Csom­a Gergely fafara­gásokkal gazdagította a temp­lomot. A felújított telekesi templom megáldására többek között Törökországból is ér­keztek vendégek. Díszőrséget álltak a Kultúra Lovagrend­jének tagjai és a Zrínyi Kadé­tok. további képek, információk vasnépe® Borbély Zoltánné falfestménye a felújított telekesi templomban. Ez is önkéntes munka gyümölcse Sárkányhajók a tavon Szombathely (él) - Egy kétezer éves sportág­­ egy kétezer éves város­ban, éppen ideje volt, hogy a nálunk is egyre népszerűbb sárkányhajó­zás fölüsse a fejét a Csó­nakázótónál. Szombaton megrendezték az I. Szombathelyi Sárkányha­jó Vágtát: tíz csapat közül a nagykanizsai Dr. Padló nyert. Aki még nem tudná: a sárkány­hajó 12,5 méter hosszú, kenu típusú csónak, az eleje sár­kányfejben, a hátsó része sár­kányfarokban végződik. A csónakban két sorban összesen 20 evezős foglal helyet, hátul a navigátor áll, a hajóorrban a dobos veri a ritmust. A sár­kányhajózás tudománya Dél- Kínából származik, de a sport­ág ma már világszerte egyre népszerűbb, 1995 óta van pél­dául sárkányhajó-világbaj­­nokság is. Az Európai Sár­kányhajó Szövetség 1990 óta működik, a magyar szövetsé­get természetesen ott tudhatja a tagjai között. Nálunk egye­bek között Budapesten, Győr­ben van már kultúrája a sár­kányhajózásnak. Nem csoda hát, hogy a legelső szombathe­lyi sárkányhajó vágtára a helyi csapatok mellett egy győri és egy nagykanizsai legénység is benevezett. A helyszínre érve azonnal konstatálhatjuk, hogy a Csónakázótó és környéke el­sőrangú helyszín, a praktikum és esztétikum szempontjából egyaránt. A környezet gyö­nyörű, a tó szigetének árnyas fái pedig megvédenék a káni­kulától. A szigeten van a főha­diszállás, itt teszik vízre a ha­jókat. Van büfé, de van ingyen vasi víz is, a Vasivíztől. A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. nem titkoltan a turizmus fellendülését várja a sárkányhajózás meghonoso­dásától, jövőre több napig tart majd a versengés. Az I. Sárkányhajó Vágta a Csónakázótónál, kieséses alapon Menekülés a városból Szombathely (él) - A hőségben nem emelke­dett számottevően a hét­végi riasztások száma: a mentőknek 4-5, az idő­sebbeket sújtó rosszul­­létnél kellett segítséget nyújtaniuk. A viszonyla­gos nyugalom oka lehet, hogy sokan „elmenekül­tek” a városból, vízpar­ton kerestek menedéket. KRÓNIKA Erős a pollenterhelés Megyei körkép (bb)­­ Az Országos Környezetegész­ségügyi Intézet adatai sze­rint a 25. héten elején to­vábbra is erős volt a pol­lenterhelés. Az adatok alapján a csalán­félék virágporának koncentrá­ciója a legtöbb helyen magas szintet ért el, Szombathelyen viszont közepes koncentráció­ban volt jelen a csapdában. A pázsitfűfélék virágporát me­gyénkben is leginkább kö­zepes szinten monitorozták, s tüneteket okozó koncentráció­ban regisztrálták még a hárs, a szelídgesztenye, illetve az úti­fű pollenszemeit. Alacsony koncentrációban jelen volt még a levegőben a kender, a li­­batopfélék, a bálványfa és az ernyővirágzatúak virágpora is. Az allergén gombák közül az Alternaria és a Cladosporium koncentrációja is elérte a na­gyon magas szintet. Szombat­helyen ebből magas szintet de­tektáltak. VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogadóórát tart a polgármester Körmend (öl) - Bebes István polgármester kedden 10.00-11.30 óráig a polgár­­mesteri hivatal 1. emeleti tár­gyalótermében fogadóórát tart. Jogi segítség a szolgálattól Körmend (öl) - A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kihelyezett ügy­­félfogadást tart kedden 10-12 óráig a polgármesteri hivatal­ban (Szabadság tér 7.), ahol jogi segítségnyújtó szolgálat várja a rászorulókat. Ittasan járművel, lefülelték őket Sárvár (öl)­­ A Papmalmi ut­cában igazoltatták a járőrök szombaton éjszaka azt a férfit, akiről gyorsan kiderült, hogy ittasan vezette segédmotor-ke­rékpárját: az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. To­vábbi mintavétel céljából elő­állították, az ügyben közigaz­gatási eljárás indult. Egy má­sik férfit a Sársziget utcában füleltek le a járőrök, ő alkoho­los állapotban ült kerékpárra. Ellene szintén közigazgatási eljárás indult. Hirdetés A kedvezmények nálunk viszont biztosak. Érdemes bejönnie az UniCredithez, mert Bonusz számlánkhoz hat 0 forintos szolgáltatást kínálunk*. A számla akciós havi díja 760 forint. EBKM: 0,10% Várjuk bankfiókjainkban: Szombathely, Kőszegi u. 30-32., Fő tér 26., Sárvár, Hunyadi u. 1. További információkért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es számon. www.unicreditbank.hu/bonusz Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkban! »ifUniCredit Bank A tájékoztatás nem teljes körű. * Az akciós Bonusz számlacsomag és annak egyedi, akciós tételei visszavonásig érvényesek, a részleteket a vonatkozó üzletszabályzatok, lakossági kondíciós listák és hirdetmények tartalmazzák. A számla normál zárlati díja 999 Ft/hó. A szolgáltatások normál díját a vonatkozó lakossági kondíciós listák tartalmazzák.

Next