Vas Népe, 2013. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-02 / 1. szám
2013. JANUÁR 2., SZERDA KRÓNIKA Benjamin László az év első vasi babája Az anyának negyedik, az apának első gyermeke Szombathely (ser) Január elsején 2 óra 32 perckor jött világra a Markusovszky kórházban a megye idei első babája. Nagy Benjamin László 3950 grammal született, Püspökmolnáriba viszik haza. Az édesanyjának a negyedik, az édesapjának az első gyermeke Nagy Benjámin László. A szülők élettársak, közös otthonukba a közeljövőben szándékoznak költözni. A negyvenéves Bajczik Hajnalka szilveszterre várta a babát, a csecsemő tegnap kora hajnalban született meg. Délutáni látogatásunkkor az édesanya a megyei kórház szülészetének folyosóján az apával együtt örült a trónörökösnek. - December 31-én éjjel 11 órakor hozott be a mentő, mert fájásaim voltak - mesélte az anya. - Viszonylag könnyen, természetes úton szültem, fél három körül meglett a baba. - Nagyobb súllyal született, mint én - kapcsolódik a beszélgetésbe a negyvennégy esztendős apa. Nagy Imre rendkívül boldog, alig várja, hogy hazavihesse a trónörököst. Egyelőre még nem a család közös otthonába. - Én Oszkón élek, Hajnalka a gyerekeivel Püspökmolnáriban. De már kinéztünk ott egy másik házat, néhány héten belül talán már a miénk lehet. Hajnalka három lánya - húsz, kilenc és ötévesek - szintén nagyon örülnek a kistesónak, főként, hogy fiú lett. A kismama egyébként kétszeres nagyamama is: a legidősebb lányának egy négyéves és egy tizenhét hónapos fia van. Miután mind együtt laknak, Hajnalkának nem volt ideje kijönni a gyerekdajkálás gyakorlatából. Igaz, párjával a közös babát későbbre tervezték, de csöppet sem bánják, hogy Benjamin már megérkezett. Hajnalka azt mondja, a terhessége jót tett a pajzsmirigy-betegségének műtét előtt állt, ám áldott állapota miatt elmaradt a beavatkozás. Most úgy fest, a göbök a pajzsmirigyén visszahúzódtak. Nyit az otthon AVATÁS Nagylelkű adakozó révén épülhetett Kömend (kor) - Egy nagylelkű adakozónak köszönhetően napokon belül megnyithat a város új, korszerű intézménye, az idősek otthona, amely a mecénás nevét viseli majd. Három évvel ezelőtt alapította meg az önkormányzat a Körmendi Idősekért Nonprofit Kft-t. Azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson egy nagylelkű mecénásnak, a város szülöttének, Unger Lászlónak, aki azóta megkapta a díszpolgári címet is. A férfi évtizedekkel ezelőtt ingatlanokat vásárolt-örökölt a fővárosban, amelyek értéke az idők folyamán jelentősen megnőtt. Miután eladta az ingatlanokat, több tíz millió forintot ajánlott fel az időskorúak részére, jelesül egy közösségi otthon megteremtésére. Bebes István polgármester elmondta, hogy az önkormányzat a Thököly út 44. szám alatt 1700 négyzetméternyi területet adott az otthon megépítéséhez. Ezután indultak el a munkák Rózsa Erzsébet rehabilitációs szakmérnök tervezésével, Bognár Zoltán építészmérnök vezényletével.Az otthon elkészült, januárban, a használatbavételi eljárás után. Mindehhez birtokba vehető kellett Unger László nagylelkűsége, aki folyamatos pénzügyi adományaival fedezte a beruházás költségeit. Azt is szeretném kiemelni, hogy az ilyen jellegű adományok a városnak is tar-Több tíz milliót szánt a közösségi otthon céljairatást adnak. Hiszen a közösségért valók, s az adakozó által valamennyien gyarapodunk. Unger úrra egész Körmend büszke lehet és az is - mondta el Bebes István. Az új intézmény, amely Unger László nevét viseli majd, a Körmend járáshoz tartozó 46 településről fogad ellátásra várókat. Elhelyezés egy- vagy kétágyas szobákban, telefonnal, nővérhívóval, vész- és füstjelzővel felszerelten. Az épületben teakonyhák, fodrászat, orvosi rendelő, terápiás masszázsfürdő, ebédlő, társalgók, lift, az udvaron terasz, kerti bútorok segítik az idős emberek életminőségének javítását. Az otthon harminc férőhelyen, emberközpontú, barátságos, otthonos környezetet és légkört képes nyújtani szakképzett személyzettel, orvossal, gyógytornásszal, exkluzív körülmények között. Folyamatos, 24 órás a gondozás, amely akár az időskorú emberek élete végéig is tarthat. Az elhelyezés feltételeiről, a tudnivalókról, az ellátás igényléséről érdeklődni személyesen a Szociális Szolgáltató és Információs Központ vezetőjénél lehet- hallottuk. további képek, információk vacly Vas Népe Online Nagy Benjamin László, az év első vasi újszülöttje édesanyjával Az új intézmény egy mecénás, Unger László körmendi díszpolgár által épült, korszerűen felszerelt Szombathely (ser)- Megdöbbentő eset történt az év végén, tette szóvá lapunknak dr. Csorba Boldizsár. A 18-as honvéd út 7. szám alatti háznál felállított emlékhelyről eltűnt egy súlyos márvány kereszt december 31 -ére virradóra. - Itt lakom a házban, mindennap megnézem az emlékhelyet. Vasárnap este még semmi nem hibádzott, ám hétfőn hajnalban már csak hűlt helye volt a falra szerelt márvány keresztnek - hallottuk a Trianon-emlékhely és '56-os emlékpark létrehozójától. — Nagy erő kellett ahhoz, hogy elmozdítsák a helyéről, leemeljék a tartóvasakról. Csupán három összetört márványdarab maradt a földön. Nem tudom, kik lehettek a tettesek. Ha csak vandálok, azok legföljebb összetörik. Én politikai indíttatást sejtek a cselekedet mögött. Megtettem a bejelentést a rendőrség ügyeletén, ám úgy vélem, a hatóság nem kellő körültekintéssel járt el. Itt volt a súlyos márvány kereszt, mutatja dr. Csorba Boldizsár » VAS NÉPE RÖVIDEN Erőgyűjtő módszert mutatnak be Vasszécseny (ser) Ingyenes bemutatkozó foglalkozást tartanak pénteken este hat órakor a művelődési házban. Az Etkalógát kortól, nemtől függetlenül mindenkinek ajánlják, aki szeretné jól érezni magát a bőrében, szeretne energikus, mozgékony és hajlékony lenni. Az erőgyűjtő módszer kiemelten javasolt csontritkulás, tartási problémák, energiahiányos állapot, stresszes életmód esetén. Verekedéssel kezdték az évet Szombathely (ser)- Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás azzal a helyi és vassurányi férfivel szemben, akik az újévre virradóra a megyeszékhely belterületén előzetes szóváltást követően megütöttek egy helyi és egy toronyi lakost. A férfiakat a rendőrök előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Villanyoszlopnak ütközött az autó Szombathely (ser) Megcsúszott az Audijával egy férfi szilveszter délelőttjén a Gagarin utcában. A jármű az út mellett álló villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított. Százmillió forint volt a teljes beszerzés Szombathely (pg) A szombathelyi parkolóórákról megjelent cikkünkbe becsúszott egy téves adat: a mintegy 100 millió forintos beszerzési összeg nem egy automatára vonatkozik, hanem természetesen a teljes beszerzésre. Eltűnt márványkereszt Petőfi Sándor 190. születésnapjára Mit jelent igazán, illetve mit üzen a XIX. századi költő a XXI. századi embereknek? Szombathely (nm) - Petőfi Sándor mindmáig a legismertebb magyar költő külföldön, Kínában is sokan ismerik, tisztelik. 190 esztendeje született. Petőfi Sándor Kiskőrösön született 190 esztendeje, 1822. december 31-én vagy 1823.január 1-jén. Magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, költészetünk egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. 26 évet élt, de világirodalmi rangú életművet hagyott maga után. Több mint ezer verset írt rövid élete alatt. Ő az istenek magyar kedvence, aki tehetséget és kivételes sorsot kapott. Külföldön mindmáig ő a legismertebb magyar költő. Petőfi Sándor első kínai szobrát 2003-ban Pekingben, a másodikat 2007-ben Sanghajban avatták fel a Petőfi kínai „felfedezőjéről”, Lu Hszünről - a XX. századi kínai irodalom egyik legjelentősebb személyiségéről- elnevezett, naponta 30-40 ezer ember által látogatott parkban. Ott az iskolában is tanulnak Petőfiről. Hogyan él ma a köztudatban? Mit üzen nekünk az élete, a munkássága? Dr. Gyurácz Ferenc irodalomtörténészt, a Vasi Szemle főszerkesztőjét, könyvkiadót kérdeztük: - Volt egy régi, olcsó kiadású Petőfi-összesünk. Kilencéves koromban, egy hosszas betegség alatt azt olvastam: Akkora hatással volt rám, hogy egy kockás füzetbe hamarjában én is írtam egy elbeszélő költeményt egy magyar vitézről. Ez már nincs meg, de megmaradt a szeretet, amit Petőfi iránt érzek. Mindent tudott az életről és az irodalomról, mert nemcsak született zseni volt, hanem nagyon művelt, olvasott ember is, ugyanakkor két lábbal állt a földön. Mindenütt otthon volt a két hazában. Remek a humora, ami nem gyakori a költészetben. Mit üzen? Sok mindent. Legkevésbé politikát. Leginkább talán azt, hogy élni jó, és hogy a legnagyobb bűn a kétségbeesés - ahogy Az apostolban mondja -, mert az maga az istentagadás. És felidézi számunkra a régi szép Magyarországot, amely nem lehetett olyan elmaradott, ha valósággal ontotta a tehetségeket és a nagy jellemeket, amilyen Petőfi Sándor is volt. Szombathelyen 1987 óta áll szobra Petőfinek. Tóth Béla alkotása