Vas Népe, 2013. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-01 / 151. szám
2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ Térképmellékletek újra a Vas Népében Szombathely (bl) A tavalyi nagy sikerre tekintettel az idén is elindítja térképes akcióját a Pannon Lapok Társasága, illetve a Vas Népe Szerkesztősége. Az idén hat térképet jelentetünk meg az árus példányok mellékleteként, az elsőt Magyarország régiói, megyéi, járásai és települései július 4-ei, csütörtöki lapszámunkban. A térkép Magyarország közigazgatási egységeit és közlekedését mutatja be részletesen, megyék szerinti színezéssel. Ábrázolja a különböző közigazgatási területeket: közigazgatási régiókat, megyéket, megyei jogú városokat és a 2013. január 1-jén megalakult járásokat. A településeket megkülönbözteti közigazgatásilag: város, nagyközség és község, valamint lélekszám szerint kategóriákba csoportosítva. Feltünteti a teljes közút- és vasúthálózatot. A térképen szerepel az ország állami címere, valamint az összes megye és Budapest címere. A későbbiekben a Föld országai, Magyarország várai és kastélyai, az ország templomai és kolostorai, a csillagos égbolt, a világ vallásai jelennek meg térképmellékletünkben. Az utolsó megjelenés tartalmazza például a huszonhárom féle vallás fontosabb szent helyeit, zarándokhelyeit, vallási központjait is. A térképek a lappal együtt 195 forintba kerülnek, és a tavalyihoz hasonlóan a megjelenés hetében vasárnapig, illetve a készlet erejéig kaphatóak. A térképmellékletek előfizetőinknek megyekártyával csak 80 forintért kaphatóak az ügyfélszolgálati irodáinkban. Az elsőt csütörtöktől keressék az újságárusoknál A hűség falvai TÚRA Lovasok tisztelegtek a hős vasiak előtt Kozma Gábor kozma.gabor@vasnepe.hu Narda (kor) - Idén is megrendezték a Hűség falvai lovastúrát. Szombaton és vasárnap százak emlékeztek a nagyszerű elődökre, akik kiálltak magyarságtudatukért. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter fővédnöksége alatt számos eseményre került sor. A hűség falvaiban rendezett lovastúra már pénteken kezdetét vette, mivel fogadták az ország más részeiből ide érkezőket. A lovak elhelyezése és az elszállásolás után másnap kezdetét vehette a túra. Az emlékezők, akik a hűség falvai előtt tisztelegtek, a reggeli eligazítás után Narda felé vették az irányt. Itt már sokan gyülekeztek, majd délben feltűntek a lovasok. Egyenesen a falu elején lévő trianoni emlékműhöz vonultak, ahol a vendégeket a helyiek ünnepélyesen várták. Elsőként Glavanics Krisztina polgármester üdvözölte a lovasokkal érkező dr. Töli László alezredest, valamint Potar Árpádot, a nemzeti összetartozás bizottságának elnökét. Ezt követően a történész-alezredes rövid beszédet mondott az emlékműnél. Hangsúlyozta, hogy az első világháborúban 660 ezer magyar katona esett el, áldozathozatalukat nem értékelte a kor és annak országcsoportjai. Az út Trianonhoz vezetett, s ez a sokk máig ható. Toll László éppen ezért emelte ki a helyiek azon nagyszerű tettét, hogy a népszavazáskor nem a vesztesből hódítóvá lett Ausztriát, hanem Magyarországot választották. Mint mondta, ez külön is elismerésre mltó, hiszen horvátajkú magyarok álltak ki a haza mellett. A szónok szerint ez az igazi megtartó erő, ez sugároz összetartozást. Potáti Árpád beszédében szólt a történelmi tényekről, úgy mint a haza feldarabolásáról, a 20-ról 8 millióra csökkent népességről és arról, hogy egy olyan országot büntettek, amely már évszázadokkal előtte megvédte a keresztény Európát. Mint mondta, életben tudott maradni az a nép, amelynek 325 ezer négyzetkilométeres országából csak 93 ezret hagytak meg. A hűség falvai, köztük Narda, de említhető a többi település is, arra példa, hogy a nemzettudat nem silányítható el. A mostani túra is ezt erősíti meg, fogalmazott az egyesületi vezető a nardai megemlékezésen. A hűség falvaiban lovastúrát szerveztek, egymás érték a programok Felsőcsatáron a nardai megemlékezés után koszorúzott dr. Toll László alezredes, a HM részéről A házasság ünnepén jubiláló katolikus házaspárok gyűltek össze Szombathely (nm) 2011 nyara óta minden nyáron összegyűlnek a jubiláns házaspárok az egyházmegye központjában, ahol áldást kapnak dr. Veres András megyés püspöktől közös életükre. A Szombathelyi Egyházmegye sokakat vonzó hálaadó ünnepévé vált dr. Veres András megyés püspök kezdeményezése. Ő 2011-ben, a Család évében kezdeményezte az abban az évben 5, 15, 20, (és így tovább felfelé haladva) jubiláló katolikus házaspárok találkozóját az egyházmegye szívében, a szombathelyi székesegyházban. Áldást kaptak a megyés püspöktől, majd saját nevükkel ellátott lakatot, örök összetartozásuk jelképét helyezték el a székesegyház mellett egy kerítésen. Akkor, az első évben 240 jubiláns házaspár gyűlt össze, adott hálát Istennek házasságukért. Most szombaton több mint 410 házaspár volt a szombathelyi székesegyházban. Parkolóhelyet nem lehetett találni a környéken, a hatalmas templom szentélyét, mi több, az oldalsó oltárai előtti teret is megtöltötték az emberek. Köszöntőjében dr. Veres András megyés püspök elmondta: a házasság az ember természetes állapota, erejét a visszavonhatatlanság adja meg. Az egymás iránti elköteleződés a nő és a férfi szívében minden korban ott él, ez ma is A találkozón az ifjú párokért is imát mondtak így van - fogalmazta meg a megyés főpásztor. Veres András arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak az ifjú házasokért, hogy azok merjenek gyermeket vállalni, s küzdjön mindenki azért, hogy országunkban a házasság kultusza minél erősebb legyen. A megyés püspök arról is szólt, hogy ma hiányzik a keresztények bátor kiállása a hitért, ezen változtatni szükséges. A székesegyház megtelt az ünneplőkkel és azok ismerőseivel Fatemplom fesztivál Magyarföld (kor) Július 2-án, holnap 12 órakor tájékoztatnak a Savaria mozi Cinema kávézójában a július 19-21. között Magyarföldön megrendezendő, második Fatemplom fesztiválról, amelyet a templom felszentelésének évfordulója alkalmából rendeznek. Fellép Bognár Szilvia, a Csík zenekar, a Kaláka, Szirtes Edina Mókus, Rátóti Zoltán, az Igricek, a Magyar Vista Social Club, valamint Szlovéniából a Brina és Szicíliából a Nakalra. A tájékoztató vendégei: Rátóti Zoltán és Gryllus Dániel főszervezők. KRÓNIKA Előzetesben ■ ■■ Ul III MM a lövöldozó fiatalember Szombathely (db) Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, akit pénteken csak több lövéssel tudtak ártalmatlanítani a rendőrök. Pénteken reggel a kórház 11-es huszár úti bejáratánál egy férfi tüzet gyújtott, többször rálőtt a rendőrökre. Az ámokfutót három lövéssel tudták csak ártalmatlanítani. Vassné dr. Szele Adrienn, a megyei ügyészség szóvivője szombaton elmondta, hogy elrendelték a gyanúsított előzetes letartóztatását. A férfit kihallgatták különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette miatt, melyért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Kihallgatták hivatalos személy elleni fegyveres bűncselekmény gyanúja miatt is, ezért is öt-tíz év szabadságvesztésre ítélhető. Azért indítványozták az előzetes letartóztatást, mert fennállt a szökés és elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés lehetősége. VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Kedden tartják fogadóóráikat Szombathely (kor) Dr. Ipkovich György országgyűlési képviselő, az MSZP helyi elnöke kedden délután öt órakor a szervezet helyi irodájában (Berzsenyi tér 2/B) fogadóórát tart. Szombathely-Zanat Horváth Zoltán önkormányzati képviselő kedden 16.30-17.30-ig a Zanati Közösségi Házban tart fogadóórát. Jogi segítség a szolgálattól Körmend (kor) - A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kihelyezett ügyfélfogadást tart kedden 10—12 óráig a Vas Megyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatalában (Szabadság tér 7.), ahol jogi segítségnyújtó szolgálat várja a rászorulókat. Terítéken a keleti városrész gondjai Szombathely (kor) - A helyi problémák felderítése okán a Lehet Más a Politika szombathelyi csoportja városrészi bejárásokat kezd a megyeszékhelyen. Elsőként a keleti városrészen található lakótelepeket keresik fel, mégpedig holnap este 6 órakor a Picktelepen. Találkozás a Torockó utca és a Sziget utca kereszteződésénél. Felborult motorral, megsérült a vezető Szombathely (kor) - Egy férfi motorral közlekedett Szombathelyen az Aranyhegyi utca felől a Külső Nárai út irányába, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett és elesett. A motoros megsérült. további képek, információk vaol Vas Népe Online Szent László-ünnepség A jóhoz kell hűségesnek lennünk, hangzott el a szentmisén Zanat(kor) Immáron 18. alkalommal tartották meg a Szent László-ünnepséget a városrészen. Az 1077-től 1095-ig uralkodó királyra emlékeztek. Szent László I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő második fia volt, Lengyelországban született. Ő volt az, aki megszilárdította a magántulajdon védelmét, keresztény hitű, bátor királyként. Uralkodása alatt avatták az első hazai szenteket, köztük Gellért püspököt és I. Istvánt. 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen és 1192- ben avatták szentté. A történelmi tények ismeretében a tegnapi, zanati ünnepi szentmisén Borbela Gergely, az Isteni Ige Társaság (verbita) tartományfőnöke a király jóságát emelte ki. Mint mondta, Szent László szellemében a jóhoz kell hűségesnek lennünk, s aki így él, az üdvözül. A tegnap immáron 18. alkalommal megrendezett Szent László-napi ünnepség, amely a település búcsújának napja is, az emlékparkban folytatódott. A helyi egyházközség, valamint a Zanati Kulturális és Sport Egyesület szervezte eseményen szép számmal jelentek meg. Elsőként Pál Ferenc, az egyesület elnöke szólt, majd a 350. számú Szent László Cserkészcsapat műsora következett. Ezután dr. Takátsné dr. Tenk Mária szombathelyi tanácsnok mondott beszédet. Méltatva az ünnep jelentőségét, kiemelte: az önkormányzat bízik a helyi közösségben, egyesületben, ezért támogatja egy sportcentrum kiépítésének tervét. Kifejtette: a testülettel egyetemben hiszik azt, hogy e nagy ívű feladatra minden tekintetben felkészültek a zanatiak. Az ünnepség koszorúzással zárult, délután pedig szórakoztató programok várták az érdeklődőket. Szent László király életére emlékeztek a cserkészcsapat tagjai