Vas Népe, 2013. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-02 / 204. szám

2013. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐKRÓNIKA Egyetemi és városi polgárrá fogadva Szombathely (él)­­ A Nyu­gat-magyarországi Egye­tem SEK tanévnyitója szeptember 6-án 11-kor kezdődik az MMIK-ban. Köszöntőt mond prof. dr. Faragó Sándor rektor, Hor­­váthné dr. Molnár Katalin el­­nök-rektorhelyettes, Haran­gozó Bertalan kormánymeg­bízott. Az elsőéves hallgató­kat az egyetem polgáraivá fo­gadja dr. Polgár Tibor, a Ber­zsenyi Dániel Pedagóguskép­ző Kar, és dr. Gyurácz József, a Természettudományi Kar dékánja, a város polgáraivá fogadja dr. Puskás Tivadar polgármester. Tücsökzene helyett A hétvégén megvolt a 27. kápolnakoncert Sitke (tr)­­ Sokat látott, hallott az elmúlt huszon­hét évben a Hercseg­­hegy, ahol a kápolnakon­certek alkalmával ma is megtelik a tér. Mostaná­ban zászlókkal is. „A felújított kápolna mel­lett a domboldalon még csak a tücskök ciripelnek, a szöcs­kék ugrándoznak”, mondta a koncert ajánlója azt ígérve, hogy augusztus utolsó napján, szombaton egy napra megtö­rik a csendet. Megtörték. A program kora délután in­dult, játszott a Galeri, a Dead But Happy, a Karak, a Zorall, aztán az este leszálltával és a közönség számának emel­kedésével - ismét ezreket vonzott a kápolnakoncert - emelkedtek a tétek is. A mű­sor többek között a Lordot, a Tankcsapdát, a Hooliganst ígérte. A sitkei önkormányzattal szorosan együttműködő Ká­polnáért Kulturális és Sporte­gyesület (emblémája Balázs Fecó, elnöke Kovács Ferenc) egyébként - ahogy azt az idei kápolnakoncertet beharango­zó sajtótájékoztatón bejelen­tették - nagy változtatásokra készül. Az biztos, hogy van honnan, miből meríteni - nemcsak jeles zenekarok for­dultak meg itt, hallhatott-lát­­hatott a közönség musicalt is­­, és a közelgő harmincadik születésnapra előrukkolni va­lamivel. Szombaton volt a huszonhetedik koncert: gyülekező a dombon Helikopterek a város felett: ki ült bennük? Szombathely (hgy) - A kar­nevál idején valóságos helikopterinvázió volt a város fölött. De kik röp­ködtek, és miért? Megpróbáltuk kideríteni, hogy kiknek köszönhetjük a légigparádét. A Hungaro- Control Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy szombaton rendőrségi helikopter teljesí­tett bejelentett repülést. Az adott időszakban - szombat este - más helikopteres repü­lésről nem tudnak, de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy más helikopteres repü­lés is történt, mivel nem el­lenőrzött légtérben a légijár­műveknek nincs a tervezett repülésekkel kapcsolatos be­jelentési kötelezettségük. Az ORFK-tól megkérdez­tük, hogy kinek a kérésére, milyen indokkal repültek, és ez mennyibe került az adófi­zetőknek. Megtudtuk, hogy 2013. augusztus 24-én a Ké­szenléti Rendőrség Különle­ges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Parancsnokság (LRP) üzemeltetésében lévő MD-500 típusú, R-501 jelű helikopter a Vas Megyei Ren­dőr-főkapitányság igénye alapján hajtotta végre a Sava­­ria Történelmi Karnevál légi biztosítását. Emellett az LRP saját légirendészeti ellenőr­zést is végzett, ez utóbbit nem a város felett. A repülési fela­dat mind ütemezésben, mind anyagilag részét képezte az LRP éves repülési tervének, amelyet a Készenléti Rendőr­ség parancsnoka hagyott jóvá. A helikopter 13 órakor szállt fel először Szombathe­lyen, és ellenőrizte a 86, 87, 88 és 89. számú főútvonalak ki és bevezető szakaszát, va­lamint a karnevál menetvona­lát és a hozzá kapcsolódó le­zárásokat, forgalomelterelése­ket. A feladattal összekötve a helikopter személyzete fi­gyelte a Szombathely környé­ki leszállóhelyeket és repülő­tereket is, ezt követően 14 óra 25 perckor szálltak le Szom­bathelyen. A második felszál­lást 16 óra 45 perckor hajtot­ták végre, 18 órakor szálltak le ismét Szombathelyen, majd 18 óra 40 perckor indultak vissza az LRP balatonkiliti repülőtéren található bázisára. Az tehát nem derült ki, hogy a felvonulás alatt, és az az utáni időpontban kik röp­ködtek a belváros felett. Sok a változás TANÉVNYITÓ Biztató taps az elsősöknek Ölbei Lívia olbei.livia@vasnepe.hu Szombathely - Nagy taps fogadta a Paragvári utcai iskola közel száz elsős kisdiákját tegnap délután az Agora-MSH-ban, a vá­rosi tanévnyitón. Harangozó Bertalan kor­mánymegbízott, a vasi kor­mányhivatal vezetője beszé­dében hangsúlyozta, hogy „a magyar közoktatás megújulási folyamatá­ban jelentős mérföld­kő lesz a 2013/14-es tanév”. Puskás Tivadar polgármester arról adott számot, hogy az önkormányzat 80 mil­liót költött az idén ok­tatási intézmények felújításá­ra, illetve pályázati önrészt is vállalt. Kőváriné Fekete Mari­etta, a Paragvári utcai iskola igazgatója az „okos szeretet” jegyében köszöntötte a diáko­kat, különös tekintettel az el­sősökre és azokra a felsőbb évesekre, akik az új tanévtől itt folytatják tanulmányaikat. Puskás Tivadar és Rettegi At­tila, az oktatási bizottság el­nöke emlékdiplomákat adott át nyugalmazott pedagógu­soknak. Fodor István, a szom­bathelyi tankerület igazgatója mindenekelőtt jelezte: tisztá­ban van azzal, hogy a változá­sok mindig előzetes aggodal­makat szülnek - és most sok változás zajlik a közoktatás­ban -, de „az állam éppen Hittan vagy erkölcstan, tánc vagy honismeret, életpálya és béremelés azért vette át az iskolák fenn­tartását, mert belátta, hogy az oktatás minősége nem függ­het az adott település anyagi helyzetétől”, az állam dolga fenntartóként a működési fel­tételek megteremtése. A váro­si tanévnyitón a Paragvári ut­cai diákok adtak zenés irodal­mi műsort. A 2013/14-es tanév 180 napos lesz. Új kerettantervek lépnek életbe, új tantárgyak kerülnek az órarendbe, köte­lező választani a hittan és az erkölcstan között az első, az 5., illetve a 9. évfolyamon. (Ez is, az is heti egy óra.) Az 1-2., 5-6., 9-10. évfolyamon kötelező lesz a mindennapos testnevelés. Ötödik osztály­ban kötelezően választani kell a dráma és tánc, illetve a hon- és népismeret között. A 9. évfolya­mon a dráma és tánc alternatívája a mozgó­kép- és médiaismeret. Lesznek szabadon vá­lasztható tárgyak is, például a családi élet, a pénzügy, a sakk, a katonai ismeretek vagy a jelenisme­ret. Az általános iskolában na­ponta 16 óráig kötelező elfog­lalni (pl. szakkörökben) a gyerekeket. Életbe lép az ígért pedagóguséletpálya-mo­­dell, emelkednek a bérek. A tanévnyitón a Paragvári utcai iskola diákjai adtak zenés műsort, az „okos szeretet" jegyében Felvonulnak a szüretelők Bozsok (kor) - A hagyo­mányokhoz híven idén is felvonulnak a szüretelők a településen. Mindeköz­ben számos program kö­zül választhatnak a láto­gatók. Régi hagyomány már a te­lepülésen, hogy maskarával, zenével ünnepük a szüretet, bízva a földi áldásban. így lesz ez szeptember 14-én is, amikor a Borházban indul az egésznapos program. Ugyan­itt rendezik meg a helyi borok versenyét, ezt követően pedig a gyümölcsös sütemények ízeit pontozza a zsűri. A csa­ládi programok sorában a fel­nőtteknek borkóstolást, a gyermekeknek pónis kocsi­kázás, valamint kézműveske­dést és íjászkodást ajánlanak. Délután táncház a Hajnalcsil­lag Néptáncegyüttessel, majd a nap fénypontjaként, 15—17 óra között vonulnak fel a szü­retelők. Az esti, sátras műsor­ban fellép a Rezedák néptánc­­csoport, Horváth Meggie és Peltzer Géza, valamint a Var­­nyú Country. A napot hajnal 3-ig tartó szüreti bál zárja VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Kedden délelőtt lesz fogadóóra Sárvár (tr) - Kondora István polgármester kedden, délelőtt 10-től 12 óráig tart fogadó­órát a polgármesteri hivatal 202. számú, polgármesteri irodájában. Jogi segítség a szolgálattól Körmend (tr) - A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata kihelyezett ügyfél­­fogadást tart kedden 10—12 óráig a Vas Megyei Kormány­­hivatal Körmendi Járási Hiva­talában (Szabadság tér 7.), ahol jogi segítségnyújtó szol­gálat várja a rászorulókat. Falunap főzéssel, kultúrprogrammal Táplánszentkereszt(él) - A fő­zőversennyel együtt kezdődik meg a falunap Táplánszent­­keszien szeptember 7-én (szombaton) 9 órakor a mű­velődési ház mögötti térsé­gen. Fél 10-kor tábori mise a rendezvény sátorban, 10 órá­tól a Varnyú Country zenél, közben lesz a gyerekeknek aszfaltrajzverseny, kiállítás nyílik a sárkányklubot bemu­tatandó, 12.30-kor - az ebéd­del összekövetve - munkához lát a főzőverseny zsűrije. Fél kettőtől produkciók váltják egymást a rendezvénysátor színpadán, 14.30-kor kezdő­dik a polgárrá fogadás rituálé­ja. A kulturális programban helyi csoportok és vendégek egyaránt fellépnek. Szabó Ti­bor színművész (WLSz) Út­­közben­ est­e 18 órakor kez­dődik, 20.30-tól a Pannon Ci­gányzenekar játszik, 21.30- kor tűzijáték, aztán jön a Cimbaliband. A falunapot pénteken este 7-től rockest vezeti be, belépő nélkül. további képek, információk K­aoity Vas Népe Online A film címe: Pásztor Egy kivételes emberről, papról szól, Miszori Zoltánról Szombathely (nm)­­ A Sa­varia Mozinál szombaton délután csendes tömeg várakozott. Nem agyon­reklámozott filmre váltot­tak jegyet. Milyen minőségű életet élünk? Mi választjuk-e az utat? Merünk-e változtatni, ha tudjuk, lehetne igazabb az út? Miszori Zoltán bátor volt. Ez a szerény, szikár, magas, fasorrú fiatalember erdőmér­nök hallgató korában egyszer arra ébredt a kollégiumban: mit keres ott? Azután mindent odaadott Istennek. Pap lett, nem is akármilyen. A filmben meg­szólalók­­ életútja egy-egy szakaszának ismerői, tanárai, barátai, paptársai, hívei - ár­nyalt képet rajzolnak róla, a Pásztorról. Nem a fennkölt­ség lengi be a filmet, humor­ral átszőtt emlékeket is idéz­tek vele kapcsolatban. A többség azonban mélységes hitét, az Istenhez való kapcso­latát említi a filmben. Azt, hogy a szó és a tett nála egy volt. Amikor Gencsapátiból a szombathelyi főplébániára került, azt kérte, hagyják meg őt lelkipásztornak. Az általa vezetett híres má­­riacelli zarándoklatok is bizo­nyítják: rendkívüli pap volt. De azokkal is szót értett, akik nem koptatják sűrűn a temp­lom küszöbét. Kórházi beteg­ágya zarándokhellyé vált, egy takarítónő elmondta: az ő ha­tására lett hívő. A film végén a moccanni nem tudó közönséghez szé­pen szólt Márfi Gyula vesz­prémi érsek. A film gyártás­­vezetője és producere dr. As­­bóth Mária, operatőre Tóth Gergely, rendezője Murai Gá­bor. Jegyek már a pót­vetítésre is alig vannak. Tóth Gergely operatőr és Murai Gábor rendező a moziban

Next