Vas Népe, 2013. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-02 / 255. szám

2015. NOVEMBER 2., SZOMBATKRÓNIKA Mindenki Szombathely (db) -A közgyűlésen előke­rült a drogügy is. A fi­­deszesek nehezmé­nyezték, hogy dr. Czeg­­lédy Csaba (MSZP-SZT­­KE) frakcióvezető kije­lentése miatt mindenki gyanúba keveredett. Elsőként Horváth Csa­ba (Fidesz) említette meg dr. Czeglédy Csaba e heti sajtótájékoztatóját a drog­ügyről, s kikérte magának a Fidesz-frakció nevében a gyanúsításokat. Vélemé­nyéhez csatlakozott Lend­­vai Ferenc (Fidesz) és dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnok, aki szerint Czeglédy rágalmazást kö­vetett el, melyet két évig terjedő szabadságvesztés­sel lehet büntetni. Dr. Pus­kás Tivadar polgármester is kikérte magának, hogy Czeglédy egy csoportot, a városvezetést gyanúsítot­ta meg. Szakács Dávid (Fi­ gyanús desz) mocskos, lejárató kampányról beszélt, a kép­viselői eskü szerinte a frakcióvezetőt arra köti, hogy a városért dolgozzon, s nem arra, hogy rendőrt játsszon. Dr. Horváth Atti­la (MSZP-SZTKE) az igé­nyeket hallgatva azt kérte, ha hétfőn a rendőrség is beleegyezik, akkor Czeg­lédy konkrétan nevezze meg azokat, akik részt vet­tek a drogügyben. Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) szerint egyszerűen le lehet zárni az ügyet: ha van olyan, aki érintett benne, az tegye meg a megfelelő lépést. Czeglédy Csaba többször is felszólalt, s el­mondta: a fideszesek által felépített rendszer nem ha­gyott más lehetőséget szá­mára, mint azt, hogy a nyilvánossággal védje a nyomozást. Hangsúlyoz­ta, ha sokáig provokálják, akkor a bizonyítékokat a nyilvánosság elé tárja. Emlékeztek, avattak Szalafő (re)­­ Az Őrségből kitelepítettekre emlékez­tek pénteken délután az internáltak emlékhelyé­nél. Emlékművet avattak pénte­ken délután Szalafőn a ráko­sista kitelepítés áldozatainak tiszteletére és a hortobágyi kényszermunkatáborok fel­számolásának 60. évfordulója alkalmából. Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki elmondta: 1950. június 23-án egyetlen éjszaka az ország nyugati és déli határsávjából 2500 családot, hozzávetőleg nyolc - tízezer embert hurcol­tak el, telepítettek ki a Horto­bágyon lévő szigorúan őrzött munkatáborba, ahol bírósági eljárás nélkül tartották fogva és dolgoztatták őket. Emlé­keztetett arra is, hogy a de­portálásoknál sok esetben csak az anyagi haszonszerzés motiválta a hatalom akkori birtokosait, akik osztoztak a kitelepítettek vagyonán, so­kan közülük még 1990-ben azokban a lakásokban laktak, és azokat a bútorokat használ­ták, amelyeket a kitelepítet­­tektől koboztak el. A megemlékezéshez kap­csolódóan tartották Bíró Fri­derika és Für Lajos „Búcsú a parasztságtól” című művé­nek országos könyvbemutató­ját. Döntöttek a Szombat­­helyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. ügyvezetőjéről, tovább­ra is Kiss Dávid látja el a feladatot. Módosítot­ták az anyakönyvi szol­gáltatásokról szóló ren­deletet, új helyszíneket vettek fel a házasság­­kötésre alkalmas he­lyek közé. Továbbá el­fogadták az utak téli üzemeltetésére vonat­kozó tervezetet is. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet Szolidabb viták KÖZGYŰLÉS Ismét összeültek a képviselők Baj­dó Bettina bajdo.bettina@vasnepe.hu Szombathely - Csütörtök reggel ültek össze a kép­viselők, a közgyűlésen szó volt a költségvetésről, a Falco-ügyről és ügyve­zetői kinevezésről is. A közgyűlés délelőtti része rövid volt, az első napirendi pontot, amely Szent Márton születésének 1700. évforduló­jára rendezendő ünnepi ese­mények kidolgozásáról szólt, csak pár percig tárgyalták. Háromnegyed tíztől szünetet rendeltek el a Markusovszky kórház belgyógyászati tömb­jének alapkőletétele miatt. Egy óra után folytatódott a közgyűlés, azonnal szárnyra is kaptak a képviselők, egy­más után fogadták el a napi­rendi pontokat. Az első vitás pont az Illés Labdarúgó Aka­démia fejlesztéséhez szüksé­ges ingatlan vásárlására vo­natkozó előszerződés elfoga­dása volt. Dr. Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) frakcióveze­tő nehezményezte, hogy több millió forintot kell a város költségvetéséből erre biztosí­tani, pedig azt mondták, nem kerül az önkormányzatnak a fejlesztés pénzébe. Dr. Pus-A lakók is szót kértek az építők pálya ügyében Kós Tivadar polgármester rea­gált a felvetésre, kijavítva, nem a fejlesztésről, hanem a bővítéshez szükséges terület megvásárlásáról van szó. A napirendi pontot végül el­fogadták. Ezt követően hosszasan elmélkedtek a jövő évi költségvetésről. Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) annyit fűzött hozzá, hogy sze­rinte és a frakció szerint az ilyen korai időpontban törté­nő tárgyalás nem nyújt biztos alapot arra, hogy megfelelő anyagot fogadjanak el. Kérés formájában hangzott el, hogy a közgyűlés vizsgálja felül a helyi adókkal kapcsolatos rendeletet, s az építményadót a mikro- és kisvállalkozások­nál csökkentse. Erre Molnár Miklós alpolgármester is ki­tért, hangsúlyozva: még egyeztetni kell, de szeretnék csökkenteni a kis- és közép­­vállalkozások terheit. Több javaslatot is meghallgattak, majd döntöttek, hogy folytat­ják a koncepció előkészítését. A legnagyobb vitát a Ko­lozsvár utca 27. szám alatti, úgynevezett építők pálya in­gatlanértékesítésre történő ki­jelölése váltotta ki. A területet ugyanis a Falco-gyár szeretné megvásárolni. A városrész la­kóinak a nevében ketten is szót kértek, nehezményezve, hogy meghallgatásuk és tájé­koztatásuk nélkül került terí­tékre az ügy. Abban egyetér­tett mindenki, jó lenne egy egyeztetés a gyár és a lakók között. Czeglédy Csabának az az ötlete támadt, hogy az ön­­kormányzat saját mérőeszkö­zöket is kihelyezhetne, így pontos adataik lennének a környezetterhelésről. Ez utóbbit Marton Zsolt alpolgár­mester is támogatta, de sze­rinte a gyárnak kellene viselni a mérőeszköz költségeit. So­káig beszéltek a témáról, vé­gül azt szavazták meg, hogy a terület ötven évig kisvárosi övezet besorolása alá tartozik. Csütörtökön tartották a közgyűlést. Molnár Miklós alpolgármester a költségvetésről beszélt Letették az épülő tömb alapkövét Szombathely (bb)­­Csütör­tök délelőtt letették a Markusovszky kórház új belgyógyászati tömb­jének az alapkövét. Bár már javában zajlik az új tömb építése, mégis csütör­tökön került sor az alapkőle­tételre. Az ünnepség elején Szabó Tibor színművész Váci Mihály „Még nem elég” című versét szavalta el, majd prof. dr. Nagy Lajos vezérigazgató saját élményeit elevenítette fel a régi, kékcsempés épület­ről. A vezető fordulópontnak nevezte az új tömb építését, ennek köszönhetően ugyanis modern, 21. századi hotelellá­tás valósulhat meg. Hangsú­lyozta, az egészségügy átala­kul, változik, ezért öröm, hogy olyan épületet emelnek, amely képes ezekhez a válto­zásokhoz alkalmazkodni. Dr. Hende Csaba honvédelmi mi­niszter, országgyűlési képvi­selő az egészség megőrzésé­nek fontosságát emelte ki, va­lamint kitért a megvalósult, illetve a megvalósuló fejlesz­tésekre a megyében. Elmond­ta még, a szerdai kormányülé­sen az eladósodott kórházak konszolidációjára szánt 30 milliárd forint elosztásáról tárgyaltak, s kiderült: a Mar­kusovszky a sor legvégén van a pénzosztásnál, mivel jól gazdálkodtak. Hende Csaba tiltakozott, ezért újragondol­ják az összeg elosztását. Dr. Puskás Tivadar polgármester szintén az emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel a régi épületről, s kiemelte a folya­matos fejlesztéseket, az itt dolgozók elhivatottságát. Dr. Imre László, a Gyógyszeré­szeti és Egészségügyi Minő­ség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgató-helyettese a fejlesztéspolitikáról beszélt, a térségi elv megvalósításáról, amelybe nagyon jól illeszke­dik a mostani, 6,5 milliárd fo­rintos beruházás. A beszédeket követően le­tették az alapkövet, majd folytatódott tovább az építke­zés. Balról jobbra: dr. Hende Csaba, dr. Puskás Tivadar, dr. Imre László és prof. dr. Nagy Lajos tette le az új tömb alapkövét VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Hétfőn tartják fogadóóráikat Szombathely (md)­­ Horváth Zoltán, a város önkormány­zati képviselője hétfőn 15 és 16 óra között tartja fogadóó­ráját az LMP szombathelyi irodájában (11-es Huszár út 3.), majd Gyebrovszki János, a város 13. számú választóke­rületének önkormányzati képviselője fogad 16 és 18 óra között a Gyermekek Há­zában (Jászai Mari u. 4.), eközben a városháza föld­szinti tanácskozótem­ében dr. Czeglédy Csaba, a város ötö­dik számú választókerületé­nek önkormányzati képvise­lője tartja fogadóóráját 17 órától. Roma Holocaust megemlékezés Szombathely (fe) - Szombat­hely Megyei Jogú Város Ro­ma Nemzetiségi Önkormány­zata hétfőn 10 órakor a Jászai Mari utcai Roma Holocaust Emlékműnél megemlékezést tart a 69 éve elhurcolt áldoza­tokról. Nem tudta igazolni a ruhái eredetét Szombathely (fe) - Az egyik áruház parkolójában igazol­tattak egy gyanúsan viselke­dő 22 éves nőt a rendőrök. Mint kiderült, nem tudta a nála lévő ruhaneműk erede­tét igazolni, ezért a Szombat­­helyi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsított­ként kihallgatták. Az ügyben üzletszerűen elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt bünte­tőeljárás indult. Kerékpáros és autós ütközött Sárvár (fe)­ Személyi sérülés­sel járó közlekedési baleset történt csütörtökön a 84-es számú főúton. Egy német ál­lampolgár autójával Sopron felől Sárvár irányába haladt, amikor nekiütközött egy ke­rékpárosnak. A balesetben a biciklis megsérült. A­ Sárvá­ri Rendőrkapitányság bünte­tőeljárást indított. további képek, információk racity Vas Népe Online Hirdetés Nemzetközi ügyfelünk részére keresünk munkatársat Key account manager pozícióba Feladatok: • a Társaság szolgáltatásainak direkt értékesítése, • account management, sales mangement, üzleti ajánlatok összeállítása, tárgyalások lebonyolítása, • a cég transzparens, magas szintű képviselete az üzleti partnereknél, • folyamatos javaslattétel a termékfejlesztés lehetőségei tekintetében, • az értékesítési csoport menedzselése, • tervszámok nyomon követése, teljesítményértékelés, • teljes felelősség a hozzá tartozó értékesítési árbevétel teljesüléséért, sales riportok, kimutatások összeállítása Elvárások: • közép, vagy felsőfokú végzettség, • legalább 5 év direkt értékesítési tapasztalat, • meglévő ügyfélkapcsolati rendszer, értékesítési stratégiák, módszerek ismerete, • kiemelkedő kommunikációs - és kapcsolatteremtő képesség, • magas szintű tárgyalási - és prezentációs készség, • sikerorientált, agilis, lendületes személyiség, üzleti szemléletű, ered­ményorientált, strukturált gondolkodásmód, kreativitás, újító szemlélet,, • nagyfokú önállóság, proaktivitás, • magas szintű Word, Excel ismeretek, • „B” - kategóriás jogosítvány. Amit a cég ajánl: • önálló felelősségi és döntési jogkör, • versenyképes juttatási csomag, • előrelépési lehetőség. Munkavégzés: Szombathely, Vas megye Jelentkezés: inforSinspireconsulting.hu

Next