Vas Népe, 2014. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-01 / 178. szám

2014. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK KRÓNIKA Árhullám érkezett A Pinka és a Répce is kilépett a medréből Vihar volt a javából KÁR Félméteres víz állt a pincékben, a lezúdult eső miatt Megyei körkép (bb, bp, fe) - Folyamatosan számol­ják fel a szerdai vihar okozta károkat Vas me­gyében. Szerdán délután és este a hirtelen lehulló nagy mennyi­ségű csapadék adott munkát a megye tűzoltó egységeinek. Vas megye szinte teljes terü­letén szükség volt tűzoltói be­avatkozásra, legtöbb esetben Szombathely, Kőszeg és Kör­mend térségébe riasztották a tűzoltókat, ahol kidőlt fákat, letört faágakat, pincékbe be­tört és úttesten hömpölygő vi­zet kellett eltávolítani az egy­ségeknek - tájékoztatott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütör­tökön. Balogh Nikoletta el­mondta: megerősített szolgá­latot látott el a megyei műve­letirányítási ügyelet, illetve a Körmendi Hivatásos Tűzoltó­parancsnokság. A me­gye három hivatásos és három önkormányzati tűzoltó-parancsnoksá­ga, valamint öt önkén­tes tűzoltó egyesülete folyamatosan dolgo­zott a viharkárok fel­számolásán. Rönökön az Alkotmány úton egy villanyoszlopot dön­tött ki a szél, ezért a 8-as főút ezen szakasza ideiglenesen lezárták és a településen bizo­nyos részein nem volt áram. Pékó Tamás Lajos, a település polgármestere elmondta: az áramszolgáltató szakemberei csütörtökön délelőtt a telepü­lésen dolgoztak, és helyreállí­tották a problémát, így ismét van áram az érintett részeken. A magasan fekvő terüle­tekről lezúduló víz miatt több településen védekezési mun­kálatokra is szükség volt. Ho­mokzsákokkal védekeztek Kőszeg, Kőszegfalva, Kő­­szegdoroszló, Narda, Felső­csatár és Búcsú települése­ken, mindösszesen 25 lakóhá­zat veszélyeztetett a víz. A védekezési munkálatokhoz a megyei katasztrófavédelem 6000 homokzsákot biztosí­tott, melyből 2500 került fel­­használásra. Nardán tegnap délelőtt épp az egyik ház pin­céjéből szivattyúzták ki a vi­zet a falubeli tűzoltó egyesü­let önkéntesei.­­ Tegnap egy pillanat alatt itt volt az eső. Senki sem ké­szült ilyen nagy viharra. Aki­nek van pincéje, azoknál most fél méter magasan áll ott a víz, ha még nem szivattyúz­­tatták ki - mesélte tegnap ho­moklapátolás közben Filipá­­nits Árpád nardai la­kos, aki hozzátette: egy szerencsénk van, hogy nem ment el az áram, mert ha az bekö­vetkezik, akkor most itt minden vízben áll­na. Szerda óta folya­matosan dolgozunk ki­sebb pihenőkkel, hogy vala­melyes meg tudjuk előzni a bajt. A falu védelmében, a na­pokban csaknem hatvan ön­kéntes lakos dolgozott együtt - fűzte hozzá. Kemenesmagasiban és Mesteriben is megrongálta egy családi ház tetejét a vil­lámcsapás szerda este. Meste­riben a Kossuth Lajos utca egyik családi házának kémé­nyébe is belecsapott a villám, aminek következtében a ké­mény felső része letört és megrongálta az épület tetejét. Tegnap délután a ház tulajdo­nosa Péter Zoltán mesélt a történtekről. - Ekkora csattanást még életemben nem hallottam. Szerencsére az unokáim már aludtak, így nem volt olyan nagy az ijedség - mondta a férfi, aki hozzátette: több százezres kára lett, de szeren­csére volt biztosítás a házon. Szintén Mesteriben egyéb­ként egy vendéglátóhely bu­kóablakát kapta ki a szél és csapta vissza az épületbe szerdán este. A lezúduló esővíz összesen 25 lakóházat veszélyeztetett Fent: Péter Zoltán házába csapott a villám szerdán este. A férfi megmutatta, milyen károkat okozott a vihar. A kémény ledőlt, a tetőt is megbontotta a villámcsapás. Az udvaron még tegnap is tégladarabok. Lent: Rosits Márk és Rosits Miklós szivattyúzzák a vizet nardai pincéjükből Fotó: Unger Tamás, Szendi Péter Megyei körkép (re)­­ A megyében több utat le kellett zárni tegnap, mert a Pinka és a Répce is ki­lépett medréből. A Nyugat-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság közleménye szerint: A lehullott csapadé­kok hatására intenzív árhullá­mok képződtek a Répce, Gyöngyös és a Pinka-Strém vízfolyásokon, valamint a La­­pincson illetve a kisebb, ha­tártérségi vízfolyásokon (Arany-patak). A Pinka ára­dása miatt csütörtökön lezár­ták a Pinkamindszent és az országhatár közötti mellékút több mint 3,3 kilométeres szakaszát, a Répce magas vízszintje miatt pedig a Bük és Acsád közötti mellékút 1,5 kilométeres szakaszán nem lehetett közlekedni tegnap. Ez utóbbi szakaszon délután fél háromkor a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. feloldotta az útzárat. Lapunk munkatársai déle­lőtt jártak Bükön, hogy tájé­kozódjanak a helyzetről. Sok autós figyelembe sem vette a táblát, amely a lezárt útsza­kaszra figyelmeztetett. A ren­dőrök több autós után men­tek, hogy visszafordítsák őket a lezárt útszakaszról. Egy hölgy épp ottj­ártunk­kor nézelődött a Bük határá­ban a Répce hídjánál. Acsá­­don él, de a vasi kisvárosba jár dolgozni. Mint azt el­mondta: reggel még át tudott menni Bükre az összekötő úton, délutánra azonban már lezárták az utat. Mint mondta már hozzászoktak ahhoz, hogy sokszor van árvíz. - Nem olyan nagy gond, mer Csepreg felől meg tudom közelíteni a munkahelyemet, igaz ez 10 kilométeres kerülőt jelent. Most nem olyan vészes a helyzet, ennél sokkal na­gyobb víz szokott lenni - emelte ki az asszony. Komáromi Regina szintén Bükön lakik, nem messze a Répcétől. - Szinte minden nagyobb esőnél kiönt a víz. Mindig at­tól tartunk, hogy a házak felé indul meg a víz - emelte ki a fiatal lány. A Bük-Bő-Gór víztározó mentén találkoztunk Simmon­­­né Gyöngyivel, aki éppen a töltés mellett akart Gór felé biciklizni. - Mindig erre járok haza, szerencsére nem olyan nagy most a víz, hogy ne tudnék visszamenni a töltés mellett Bükről Górra - mesélte az asszony. Németh Sándor és Hollitz Judit homokzsákokat tölt Nardán i ■ ■ --L .______________________________________ Pendli Gergő „vízibiciklizik" a Pinka menti közúton -e VAS NÉPE . 3 további képek, információk vacity Vas l'lépe Online Hirdetés EGÉSZ NAPOS VERSENYEINK: Strandröplabda Vízifoci-Zalai Hírlap Kupa­­A versenyekre jelentkezés a helyszínen 10 óratól) DÉLUTÁNI VERSENYEINK: Csúszdaverseny, ugróverseny­­A versenyekre jelentkezés a helyszínen PROGRAMOK: 1130 KOCSIS TIBI 13:09 MAGYAR RHAPSODY PROJECT Köszöntő 0:05 MURI ENIKŐ Aqua Jogging Eredményhirdetés, díjátadás­­ AQUACITY *ByS?imis [ZALAHGERSZE • SZÓRAKOZZ

Next