Vas Népe, 2014. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-01 / 203. szám

2014. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ A hősök emléke Elismerő oklevelet kaptak a tűzoltók Kőszeg (wm) - A török vár­ostrom befejezésének 482. évfordulójára emlé­keztek szombaton a kő­szegiek. Az 1532-es török hadjára­tot, így augusztusban Kőszeg várostromát is személyesen I. Szulejmán szultán vezette. A viszonylag kis vár több mint három hétig ellenállt a török támadásoknak a horvát Juri­­sics Miklós várkapitány veze­tésével. A várat alig félszáz katona védte, mellettük kép­zetlen parasztok is harcoltak a túlerő ellen. Magyarországon ebben a háborúban kezdték alkalmazni az aknaharcot a várostromoknál. Jurisics érde­me, hogy néhány aknát, az aránylag kevéssé képzett vé­dőkkel meg tudott semmisíte­ni. Szombaton késő délután­­ a várudvar felújítása miatt szokatlan helyen a Hősök kapujánál emlékeztek Jurisics Miklósra, a hős várvédőkre verssel, a Zora horvát kórus énekével, s elhelyezték az emlékezés koszorúit is. Ezúttal Majthényi László, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány főtitkára mondta az ünnepi beszédet. Arról be­szélt, hogy régebben még egyértelmű volt ki a hős, a bátorság, az önfeláldozás jel­lemezte, ám az utóbbi 100 év­ben a fogalom átalakult. Kő­szeg azonban mindig megem­lékezik hőseiről, s - Básthy Béla alpolgármester ötletét megvalósítva - nyolcadik éve a rangos történelmi fesztivá­lok sorába emelte a várost az augusztusi ostromnapokkal. Majthényi Lászlótól Huber László polgármester vette át a szót, s mai hősöknek, a közel­múltban a Bezerédy utcai háztűznél kiválóan teljesítő tűzoltóknak adta át Kőszeg Város Elismerő Oklevelét. Ezt kapta meg Nagyné Pesti And­rea, Nagy Csaba, Németh Gá­bor, Schwahofer Tamás, Staj­­rits Tamás és Lakatár Tamás. A Zora horvát kórus énekelt a Hősök kapujánál az ünnepségen Buszt kapott a falu Háromnapos ünnepség volt a településen Vasegerszeg (tcs) - A Dolly Roll volt a sztárvendége annak a háromnapos fa­luünnepnek, melyet Vas­­egerszegen rendeztek a hétvégén. A község falu­busszal is gyarapodott. A rendezvényen a Weöres Sándor Színház művészei is műsort adtak, de a helyi lá­nyok, az eseményen Ágh Pé­ter, Vas megye országgyűlési képviselője jó hírről számolt be: Vasegerszeg tízmillió fo­rintos pályázati támogatásnak köszönhetően falubusszal gazdagodott. A vidám hétvégi rendezvényt számos sportpro­gram színesítette. Három na­pos faluünnepet rendeztek Vasegerszegen a hétvégén, a falu pályázati forrásnak kö­szönhetően új falubusszal is gazdagodott. - Hangsúlyt helyezünk az egészségmegőrzésre - mond­ta el Németh József polgár­mester. - A múlt értékeit fel­használva építjük a jövőt, emelte ki - hozzátéve, hogy amit az ősök megalkottak, azokat ápolni, gondozni, fenntartani szükséges, ezért is fontos a faluünnep, hiszen ezek az események jelzik, hogy van jövője a település­nek. - Van mire büszkének lennünk, hiszen kormányzati támogatásnak köszönhetően új utakat építettünk, és folya­matosan nő a lakosság élet­­színvonala - emelte ki. A ren­dezvényen részt vett Ágh Pé­ter országgyűlési képviselő, aki jó hírrel érkezett: 10 mil­lió forintot nyert a falu egy pályázaton, melynek köszön­hetőn új falubuszt tudtak vá­sárolni. Vasegerszeg erős és büszke közösség, mely jól gazdálkodik a rábízott javak­kal - hangsúlyozta a képvise­lő, megemlítve, hogy mivel az önkormányzatnak nem volt adóssága. A képen balról Ágh Péter országgyűlési képviselő, jobbról Né­meth József polgármester, közöttük a gyermekek: Kocsis Mira, Kovács Vince, Kovács Marcell, Kovács Vencel, Soós Levente KRÓNIKA Különleges évnyitó ÜNNEP Gazdag Gyula nevét vette fel az iskola Némethy Mária nemethy.maria@vasnepe.hu Torony- Különleges volt a tegnapi tanévnyitó a to­ronyi iskola életében. Sok fellépővel rendezték meg, mert névadót is tartottak. Búcsúból, Dozmatról és Séből is Toronyba járnak a gyerekek, így összesen 113 diáknak csöngetnek be ma az iskolában, amelynek tegnap óta új neve van. Az iskolai tanévnyitó ugyanis névadó ünnepség is volt vasárnap délután. Na­gyon szépen megrendezték. Hagyomány szerint az elsősö­ket a nyolcadikosok kézen­fogva vezették be a tornacsar­nokba, ahol az ünnepség zaj­lott. Egy vers elhangzása után Kovács György polgármester méltatta röviden a névadó Gazdag Gyula érdemeit. Pó­tolhatatlannak nevezte. A tanévnyitó és egyben névadó ünnepséggel „Gyuri Nagy pedagógus és igazi közéleti személyiség volt bácsi” emléke előtt tiszteleg­tek a toronyiak. A másfélórás rendezvényen fellépett az is­kolai énekkar, majd a toronyi­ak büszkesége, a Boglya ze­nekar, amelyik kísérte az Un­­garesca néptáncosait, fellépett a Toronyi Asszonykórus is. Vastapsot kaptak, amikor elő­adták a toronyi focicsapat in­dulóját, amelyet Gazdag Gyu­la szerzett. Felléptek társas­táncosok, mazsorettek, el­hangzott fuvolaszóló is. Joó Imre volt polgármester méltatta részletesen Gazdag Gyula érdemeit. Elmondta: nagy pedagógus volt, aki 46 éven át tanított, abból 39-et a toronyi iskolában.­­ A falu „lámpása” volt, aki azt hangsúlyozta: amit ér­demes csinálni,­­ azt csak jól szabad csinálni. Az ünnepségen ott volt a két lánya és fia is. Ifjabb Gaz­dag Gyula a család nevében szólalt fel. Beszélt az életük­ről, milyen remek házasság­ban éltek a szülei. Az édesap­jának a sport volt az élete. Fülöp István igazgató azzal nyitotta meg az új tanévet, hogy a szülőkkel együtt tesz­nek a diákok testi és lelki fej­lődéséért, tehetségük kibonta­koztatásáért. A Klebelsberg Központtól Sámuel Márta a tanév újdon­ságait emelte ki. Ezek között megemlítette például azt, hogy megindul a szakfelügye­leti rendszer, s ebben a tanév­ben már az iskolás gyerekek 60 százaléka ingyen kapta a tankönyvet. Kovács György polgármester méltatta Gazdag Gyula érdemeit Élete során 39 kitüntetést kapott Gazdag Gyula Gércén született 1924-ben. 1952- ben került tanítónak To­ronyba, három év múlva testnevelő tanári diplo­mát is szerzett. Új sport­kört alapított, sportágakat honosított meg a faluban, kiszélesítette a tömeg­sportot is. A sok iskolai munka mellett 15 társa­dalmi funkciót is betöltött pályafutása során. Mun­káját nagyon sokszor el­ismerték, 39 kitüntetést kapott. 2009-ben „Vas Megye Sportjáért" élet­műdíjat vehetett át kie­melkedő tevékenységé­ért. 2010-ben hunyt el. VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogadóórát tartanak Sárvár (nm) - Kondora István Sárvár Város Polgármestere az önkormányzati hivatal 202. számú polgármesteri irodájá­ban kedden 10-12 óráig foga­dóórát tart. Szombathely (nm) - Horváth Zoltán önkormányzati képvi­selő kedden 17-18 óráig a Zanati Közösségi Házban fo­gadóórát tart. A nő szétszerelte a gázkazánt, lopott Szombathely (wm)­­ A helyszí­nen fogták el a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatár­sai azt a 19 éves helyi nőt, aki az ablak befeszítését követő­en jutott be az egyik szombat­­helyi lakásba, és az ott talál­ható gázkazán szétszerelése után abból különböző alkatré­szeket lopott el augusztus 29- én, pénteken. H. Kingát a ren­dőrök előállították és kihall­gatták. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt büntető­­eljárás indult. Parkoló autót rongált meg Körmend(nm)­­ A bejelentést követő két órán belül elfogták a Körmendi Rendőrkapitány­ság munkatársai azt a 42 éves helyi férfit, aki a megalapo­zott gyanú szerint megrongál­ta az egyik körmendi vendég­látóegység előtt parkoló sze­mélygépkocsi hátsó ablakü­vegét még pénteken. L. A. Ár­páddal szemben garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Forgalomkorlátozás lesz a hegyen Cák, Velem (nm)­­A Szombat­­helyi Erdészeti Zrt. tájékozta­tása szerint a Cák-Velem er­dészeti feltáró út felújítása és átépítése 2015. június 30-ig tart. Az utat a gépjárművek elől időnként lezárják, forga­lomkorlátozás is várható. további képek, információk racity Vas Népe Online A gombfoci legyen hungarikum Dr. Gráfik Imre 70. születésnapjára: az első bajnokság a skanzenben Szombathely (él)­­ Először szerveztek gombfocibaj­­nokságot a Vasi Skanzen­ben: dr. Gráfik Imre nép­rajzkutató, a Savaria Mú­zeum egykori igazgatója­­ és gyerekkora óta vér­beli gombfocijátékos 70. születésnapjára. „így jó 70 évesnek lenni”, mosolyog dr. Gráfik Imre szombaton délután a skanzen­ben, ahol javában zajlanak a mérkőzések. Ő maga gyerek­kora óta szenvedélyes játékos, és bár voltak gombfoci-szü­­netek az életében, mostaná­ban újra rendszeresen játszik. Az első szabadtéri bajnokság pedig talán arra is jó lesz, hogy motivációt adjon a szombathelyi gombfociklub újraindításához. (Sopronban például élénk a klubélet.) Gráfik Imre ragaszkodik a gombfoci elnevezéshez - akár a hivatalos szektorlabda el­lenében -, mert ebben a név­ben magyar sajátosság rejlik. A gombfocit nálunk (és csak nálunk) játszották eleinte tényleg gombokkal, úgyhogy a néprajzkutató reményei sze­rint előbb-utóbb hungarikum­­má nyilvánítják ezt a játékot. A gombcsapatok ma már mu­zeális darabok, a szombathe­lyi szabadtéri bajnokság két korszerű asztalnál zajlik, szaküzletből való jó minősé­gű műanyagkorong-játéko­­sokkal, feltűnik a pályán Zi­dane is. Bár a professzionális magyar gombfocisták rendkí­vül sikeresek, sok éve ott van­nak Európa és a világ élvona­lában. A gombfoci különben is jó játék, Gráfik Imre Mérei Ferenc pszichológust említi, aki a „gombozó gyerekekről” szóló tanulmányában a gomb­focinak a hiperaktivitásra gyakorolt jótékony hatásáról számol be. Stadion se kell hozzá. Néprajzosok, barátságos gombfocimeccs után: dr. Gráfik Imre és dr. Illés Péter, a Savaria Múzeum munkatársa a bajnokságon

Next