Vas Népe, 2015. április (60. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-01 / 77. szám

2 • VAS NÉPE RÖVIDEN Közeledik a beiratkozás Megyei körkép (Izs)­­ A Vas Me­gyei Kormányhivatal közleménye szerint az általános iskolai beíra­­tásra az alábbi időpontokban kerül sor: április 16. (csütörtök) 8.00-19.00, valamint április 17. 8.00-18.00 óra között. A pótbeiratkozás ideje: április 20. (hétfő) 8.00-18.00 óra között. Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, annak hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Csalókat igazoltattak Táplánszentkereszt (Izs) - A szombathelyi rendőrök igazol­tattak három férfit március 30- án. A férfiak az áramszolgálta­tó tulajdonában lévő fogyasz­tásmérő-óra burkolatáról levág­ták a plombát és megkezdték a készülék szétszerelését. A rend­őrök a 45 éves F. Gábor és a 29 éves L. Richárd somogyacsai lakost, valamint a 45 éves L. György értényi lakost elfogták és előállították, ellenük csalás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a rend­őrkapitányság. Jogosítvány nélkül vezetett Sárvár (Izs)­­ Március 30-án igazoltattak a rendőrök egy személygépkocsit vezető férfit, aki az igazolást megtagadta. A rendőrök megállapították, hogy a jármű vezetője nem rendelke­zik érvényes vezetői enge­déllyel, valamint a gépkocsi műszaki érvényessége is lejárt. A nagysimonyi férfi ellen sza­bálysértési eljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság. további képek, információk van/­P Vas Népe Online KRÓNIKA Didergő­s lesz a húsvét IDŐJÁRÁS Az erős szél miatt riasztanak Vas megyében Megyei körkép (wn) - Vál­tozékony időjárást hoz ma­gával az április. Hétfőn jég­dara esett Alsószölnökön, mára pedig riasztást adott ki az Országos Meteoroló­giai Szolgálat Vas megyére. Zivatar, jégeső vagy akár havazás is lehet. Hétfőn jégvihar volt Alsó­szölnökön. Olvasónk, Monok Zsolt, aki képeket is küldött a vi­harról azt mondta: a jég a délu­táni meleget követően szeren­csére vizesen pár percig esett, de még kedden reggel is láthatóak voltak a nyomai. A fotók tanúsá­ga szerint egyébként apró sze­mekben esett a jég a településen. A folytatás is hasonlóan szél­sőségesnek ígérkezik. Az erős szél miatt ugyanis riasztást adott ki a mai napra az Országos Me­teorológiai Szolgálat az ország több térségére, köztük Vas­ me­gyére is. A szöveges figyelmez­tetésben a társaság azt írta, hogy egy markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására az ország északi és középső részén akár 65-85 kilométer/órás erősségű is lehet a szél. A Kisalföld észak­­nyugati tájain, a Dunántúli-kö­zéphegység és a főváros térségé­ben egy-egy 90-100 kilométer/ óra körüli széllökés is előfordul­hat. A hidegfront mentén néhol jégdaru kíséretében zivatar is ki­alakulhat - tették hozzá. Vas megyében egyébként a várható széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órás sebességet a mai napon, ezért térségünkre az első­fokú riasztást adták ki. Szerdán előfordulhat egyébként hózápor, ha­vazás az Északi-közép­hegység és a Bakony magasabb részein, de az alacsonyabban fekvő te­rületeken nem lesz meg­maradó hó - írta a mete­orológiai szolgálat. Csü­törtökön is sok felhő lesz felet­tünk, gyakran kell számítani esőre, záporokra, a magasabban fekvő helyeken hózáporokra. Továbbra is szeles marad az idő. Szombaton a nap első felében még többfelé eshet, majd csök­ken a felhőzet. Ismét viharossá fokozódik a szél. Húsvétkor de­­rengőbb, de továbbra is szeles. Jégvihar volt Alsószölnökön, kedden is láthatóak voltak a nyomai hűvös időre van esély. A felettünk átvonuló hideg­front megviselheti szervezetün­ket. Gyakori ilyenkor a fejfájás, migrén, erősödhetnek az ízületi fájdalmak, a görcsökkel járó megbetegedéseknél fokozódik a görcshajlam. Hosszabb lesz a re­akcióidő, ami a közlekedésben fokozhatja a balesetveszélyt. A szeszélyes időjárás hatalmas károkat okozott Európa több országában. Óránkénti 160 kilométe­res sebességet is megha­ladó széllökésekkel ked­den érkezett meg Német­országba a Niklas orkán. Az utóbbi évek egyik legnagyobb vihara több tarto­mányban közlekedési fennaka­dásokat okozott. Ausztriában a széllökések elérték az óránkénti 120 kilométeres sebességet is. A felső-ausztriai Mauthausenben egy 63 éves férfi életét vesztette. A Niklas orkán miatt korlátozá­sok vannak érvényben a nemzet­közi vonatközlekedésben, ami a magyar utasokat is érintheti - közölte a Mávinform. A közlés szerint a Budapest-München- Budapest közötti Railjet-vona­­tok csak Salzburg állomásig közlekednek, és onnan indulnak. Az ICE vonatok csak Passau ál­lomásig közlekednek. A Salz­burg-Kufstein útirányon át köz­lekedő vonatokat Zell am See állomáson át elterelik, emiatt 90 perc késéssel kell számolni. Fenn: Hétfőn jégvihar volt Al­sószölnökön. A jég pár percig esett, de még kedden reggel is láthatóak voltak a nyomai. Lenn: Ez a kép, amelyet a vo­natablakból készítettünk Sárvár és Szombathely között, jól mu­tatja, hogyan váltakoznak az időjárási szélsőségek Fotó: Monek Zsolt, Mehlhoffer Tamás 2015. ÁPRILIS 1., SZERDA Útépítést terveznek Szombathely (szmk)­­ Az önkormányzat gazdasági és városstratégiai bizott­sága három témát tűzött napirendjére. Elbírálta a a Micimackó Óvoda tá­mogatási kérelmét, és fe­dezetet nyújtott a Feren­­czy István utca terveinek elkészítésére. Az önkor­mányzati cégekről zárt ülésen tárgyaltak. Az Aranyhíd Nevelési-Ok­tatási Integrációs Központ Micimackó Óvodájának ud­varán elbontották a szabvá­nyoknak nem megfelelő és balesetveszélyes játékokat. A költségbecslés szerint a par­kosításhoz, az új játszóeszkö­zök beszerzéséhez, telepítésé­hez 5,4 millió forintra lenne szükség. A gazdasági bizott­ság egyetértett azzal, hogy ezt az összeget a nevelési-oktatá­si intézmények fejlesztésére, karbantartására betervezett keretből finanszírozzák. A város fejlesztési tervei között szerepel a Ferenczy István utca meglévő szakaszá­nak összekötése az Alsóhegyi úttól a Körmendi úti körfor­galom kiépített lecsatlakozó sávjáig. A becslések szerint a tervek elkészítése, az engedé­lyezési eljárás bonyolítása 16,5 millió forintba kerül. A bizottság támogatta azt a ja­vaslatot, hogy ennek fedeze­tét a Városfejlesztési Alapból biztosítsák. A Szűrcsapó Óvoda háromnapos szakmai utat szervez a Kiskunsági Nemzeti Parkba óvodapeda­gógusok számára. Ehhez 320 ezer forint támogatás kértek, a testület nem támogatta, hogy a környezetvédelmi alapból forrást nyújtsanak. A gazdasági és városstratégiai bizottság - a jogi és társadal­mi kapcsolatok, valamint az oktatási és szociális bizott­sághoz hasonlóan - zárt ülé­sen tárgyalta meg a város tu­lajdonában lévő gazdasági társaságok üzleti terveit. Csúcsra Kőszeg (nm)- Négy verseny, öt első hely, számos dobo­gós helyezés. Röviden így összegezhetjük a Dance Jam tánccsoport márciusát. Ezek az eredmények per­sze közel sem tükrözik azt a rengeteg befektetett munkát, időt, amit a táncosok áldoz­tak annak érdekében, hogy ilyen eredményeket érjenek el. Lehetett szombat vagy va­sárnap, a próbaterem mindig megtelt lelkesen gyakorló gyerekekkel. - Ezt csak ilyen elhivatot­tan és odaadással lehet mű­velni, félgőzzel nem érdemes - mondja mosolyogva a Dan­ce Jam művészeti vezetője, edzője Földesiné Németh Csilla, aki ebben a hónapban is sokszor hangsúlyozta a versenylázban égő táncosok­nak a csoport jelmondatát: „Az út a fontos, nem a cél.” A versenyek sorát a Kő­szegi Művészeti Szemle nyi­totta meg március 6-án. A háromnapos rendezvényen a szervezők egy egész délutánt szántak a táncos produkciók megmérettetésére. A Dance Jam tánccsoport mindhárom korosztályban képviseltette magát, és a várakozásnak megfelelően sikeresen szere­pelt. Az először versenyző 3-4. osztályosok kiemelt arany minősítése különösen öröm­teli volt, és remélhetőleg nagy lendületet ad további táncos életükhöz. Az 5-6. osztályosok „Emlékek ölelé­sében” című koreográfiája nemcsak a helyi zsűri elis­merését vívta ki - arany mi­nősítéssel jutalmazták-, ha­nem két országos versenyen is a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Az Agora Gyermek Mű­vészeti Fesztiválon az összes táncos között mindössze 3-3 díjat osztanak ki korosztá­lyonként, így különösen megtisztelő volt, hogy a felső tagozatosok közül az első és második díjat is a Dance Jam táncosai kapták, és az alsó tagozaton is elhozták a má­sodik helyezést. Nemcsak a zsűri elismerő szavait, de egy fellépésre való felkérést is magáénak tudhat a Galambos Eliza, Hanák Rebeka, Béres Zsófia által táncolt „Valahol a kettő között” című koreog­ráfia, amely osztatlan sikert aratott ezen a versenyen. Az elmúlt évben a lányok két táncszövetségnél verse­nyeztek, de idén egy harma­dik szövetség keretein belüli megmérettetést is vállaltak. Ez nagyon fontos szakmai szempontból, hiszen minden táncszövetségnél mások követelmények, így többféle a útmutatást és segítséget kap­nak a szakmai zsűritől. A Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége tavaszi pontszerző versenyén megszerzett két első és há­rom harmadik hely bizako­dásra ad okot. Remélhetőleg a májusi fordulóban sikerül annyi pontot gyűjteni, hogy elegendő legyen a júniusi nemzetközi versenyre való bekerüléshez. A Magyar Sportszövetség Látványtánc elődöntőjén két első, két második, egy harmadik, két negyedik he­lyet szereztek a lányok. Eb­ben a szövetségben azonban az igazi megmérettetés az or­szágos döntőben lesz, ahol sok és jól képzett ellenféllel kell tudásukat összemérni. És egy nagyobb létszámú zsűri is objektívebb eredményeket képes majd alkotni. Addig azonban rengeteg gyakorlás vár még a tánco­sokra, hogy aztán a jól vég­zett munka után a megérde­melt siker is az övüké lehes­sen. tör a kőszegi Dance Jam Nyeregben és volánnál Az Emlékek ölelésében című koreográfiát táncoló fiatalok több országos és helyi versenyen is elsők lettek. Nem csak a helyi zsűri elismerését vívták ki a lányok, messzebb is sikert arattak 1 A megmérettetésre ötvennégy diák nevezett Szombathely (szmk)­­ A megyei rendőrség közép­­iskolás diákoknak rende­zett kerékpár, segédmo­tor-kerékpár és személy­autó kategóriában vetél­kedőt kedden. A rendezvény célja a fiata­lok helyes közlekedésre neve­lése volt. A megmérettetés megyei fordulójára összesen ötvennégy diák nevezett. A versenyzők nemcsak ügyessé­güket, technikai érzéküket bi­zonyíthatták, hanem közleke­dési ismereteikről is számot kellett adniuk. A KRESZ-tesztet, a drogtotót és az egészségügyi feladatlapot leg­jobban kitöltő hat-hat tanuló állhatott rajthoz a különböző járműkategóriákban. A kate­góriájukban legjobban teljesí­tő diákok pedig az Egerben megrendezendő országos döntőben is bizonyíthatnak. Kerékpár kategóriában Hor­váth Beáta, a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium tanu­lója, segédmotor-kerékpár ka­tegóriában Mester Bálint, az oladi iskola diákja; személy­­gépkocsi kategóriában Geren­csér Bence, a Savaria iskola tanulója volt a legjobb. A diákok próbára tehették tudásukat a különböző járműveken t

Next