Vas Népe, 2015. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-01 / 204. szám

2 • VAS NÉPE KRÓNIKA RÖVIDEN Rendkívüli V4-es csúcstalálkozó lesz Prága (mti)­ A négy visegrádi ország miniszterelnökei pén­teken délután Prágában talál­koznak, hogy megvitassák a migrációs válság legújabb fej­leményeit és egyeztessék ál­láspontjaikat - közölte Bo­­huslav Sobotka cseh kor­mányfő hétfő este. A találko­zó legfőbb célja, hogy a négy visegrádi ország egyeztesse hozzáállását az Európába be­özönlő menekültekkel kap­csolatban. A találkozón a mi­niszterelnökök közös nyilat­kozatot terveznek elfogadni, amelyet most szövegeznek. Kisebb balhé is volt a szerelvényen Bécs (origo.hu) - A Budapestről induló, Münchenbe tartó, migránsokat szállító Railjet gyorsvonatok csak többórás késéssel indulhattak tovább Hegyeshalomról tegnap dél­után. Az osztrák vasúttársaság ugyanis órákra feltartóztatta a túlzsúfoltnak tartott vonato­kat: délután háromkor még Hegyeshalomnál vesztegelt az a vonat, amit délelőtt tizenegy órakor indítottak el a Keleti­ből. A járatok így egymásra torlódnak, és már kisebb bal­hé is kialakult az egyik sze­relvényen. Végül továbbme­hetett a három railjet és a mentesítő járat is. Emelkedik a gázolaj ára Budapest (mti)­­ Bruttó 2 fo­rinttal csökkenti a 95-ös ben­zin literenkénti nagykereske­delmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét 2 forinttal emeli. A 95-ös benzin átlag­ára 340-341 forintra csökken, a gázolajé pedig ugyanerre a szintre emelkedik. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor bruttó 9 forinttal csök­kent a 95-ös benzin és 8 fo­rinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. Halottja is van tüntetésnek Kije­v (mti) - Halálos áldozata is van az ukrán parlament előtti összecsapásoknak - kö­zölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere hétfőn. A pol­gármester a 112.ua hírteleví­ziónak elmondta, úgy érte­sült, hogy meghalt az ukrán parlament előtti rendet bizto­sító több fiatal rendőr. Klics­ko hozzátette, a hatóságok el­ső dolga most az, hogy meg­állapítsák, kik a felelősöket a történtekért. további képek, információk vach­y Vas Népe Online 2015. SZEPTEMBER 1., KEDD Mindenkinek becsengettek TANÉVKEZDÉS 39 tanítási nap van az első pihenésig, az őszi szünetig Gyöngyösfalu(bá) - Senkit ne tévesszen meg a forró, nyári időjárás: becsenget­tek. Ahogy az ország összes iskolájában, a Kő­szegi Tankerületben is. - Hol vannak a legkisebb tolnaysok? - erre a kérdésre felcsendült a fogadó zene és elfoglalták az első padsort a legifjabb iskolások. Tolnays jelvényt kaptak, ez jelzi, hogy a gyöngyösfalui iskola diákjai lettek és egyetlen fel­adatuk van: hogy mosolyog­va, vidáman és szívesen jár­janak iskolába. - A kis elsősök az óvodá­ban megkezdett játékot foly­tatják, csak közben megta­nulnak írni és olvasni — ezek­kel a szavakkal köszöntötte a kisdiákokat Kósáné Farkas Mária, a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola igazgatója. 33 fokos hőség, zavartalan napsütés - inkább vízpartra vágytak volna a gyerekek és a fiatalok, mint az iskola ud­varára - de hősiesen bírták a hőséget, csinosan felöltözve köszöntötték a 2015/2016-os tanévet a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola udvarán. 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás kezdi meg a tanévet. Vas megyében csaknem 18 ezer általános és 9 ezer középiskolás ül iskolapadba szeptember 1-jén. A végzős általános iskolá­sokhoz is szólt köszöntőjé­ben Háromi Jenő János, a Kőszegi Tankerület igazgató­ja a gyöngyösfalui évnyitón. Mint mondta, nyolcadikos­nak lenni rang és felelősség, hiszen a végzősök a példa a kisebbek előtt. Sok változást hozott az új tanév. Az általános iskola el­ső három évfolyamán, or­szágszerte 293 157 gyermek kapja ingyen a tankönyvcso­magját. A rendszeres gyer­mekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nagycsaládo­sok továbbra is ingyen vagy jelentős támogatással jutnak tankönyvekhez. 12 ezer forint körüli egy tankönyvcsomag ára, azt szeptember 15-ig kell befi­zetni a szülőknek. A pedagógusok szeptem­bertől 3,4 százalékos alapil­letmény-emelést kapnak. 878 Ingyen étkezhet 313 tanuló, további 204 637 tanuló ked­vezményesen, 50 szá­zalékos térítési díj fi­zetésével lesz menzás ebben a tanévben. Az idei 58 milliárd forint után jövőre már 70 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben a gyerme­kek díjmentes étkeztetésére. Egészségesebb és a korábbi­nál változatosabb reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzá­kon szeptembertől. Például mostantól nem lehet porból krumplipürét készíteni, nem lehet egészségtelen adaléka­nyagokat hozzátenni az éte­lekhez. Sok változást hozott az új tanév: a menzákon és a tanári fizetésekben is Ahogy minden esztendő­ben, az idei tanévkezdésnél is, rendőrök, valamint polgár­őrök segítik a közlekedést szeptember 1-jétől az iskolák környékén. Különösen a köz­lekedésbiztonsági szempont­ból veszélyesebb helyen el­helyezkedő iskoláknál irá­nyítják a forgalmat, segítik a gyermekek közlekedését a rendőrök szeptember végéig, reggelente és a napi utolsó kicsengetéskor. Szombathe­lyen ilyen kiemelt pont a Neumann isko­la és a Gothard iskola környéke is. A tanév 181 napos. Az őszi szünetig 39 tanítási nap van, szep­tember 1-jével együtt: október 26-ától októ­ber 30-áig tart majd az első iskolaszünet ebben a tanév­ben. A téli szünet december 21-étől december 31-éig tart, a tavaszi szünet 2016. márci­us 24-étől március 29-éig. Baumgartner Zsófi, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gim­názium diákja az iskola tanévnyitó szentmiséjén ■ifi5< Völferné Varga Krisztina az elsősök tanító nénije a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskolában, ahová az évnyitóra és az osztályterembe természetesen a szülők is elkísérték a megszeppent apróságokat Ausztria kiszűri az embercsempészeket (Folytatás az 1. oldalról) Arról nincs pontos informá­ció, hogy a belvárosi igazoltatás valamelyik karneváli helyszínen volt-e. Négy szír, négy banglade­si, egy mali és négy pakisztáni állampolgárral volt dolga a szombathelyi rendőröknek va­sárnap, derül ki a napi jelentés­ből. Szombaton csak a szombat­­helyi vasútállomáson volt elfo­gás, akkor két bangladesi és a hét szír állampolgárt fogtak el. Ők sem tudták igazolni, hogy van joguk Magyarországon tar­tózkodni. Ausztriába tartottak. A rendőrök a bevándorlókat előál­lították, és ellenük tiltott határát­lépés kísérlete miatt szabálysér­tési eljárást indított a Szombat­­helyi Rendőrkapitányság. Embercsempész elfogásáról nincs hír Vas megyéből. A szom­bathelyi elfogások csak töredé­kei az országban feltartóztatott illegális migránsoknak: három nap alatt 8792 személyt fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt, és 36 embercsempész is rendőrkézre került. Ausztria megszigorította a fellépést az embercsempészek ellen. Keleti határátkelőinél va­sárnap estétől minden olyan jár­művet megállítanak és ellenőriz­nek, amely alkalmas arra, hogy embereket rejtsenek el benne. Az ellenőrzések miatt reggelre húsz, később már harminc kilométeres torlódás alakult ki Hegyesha­lomnál. Azt egyelőre nem tudni, meddig tartanak az ellenőrzések, amelyeket határozatlan időre hir­dettek meg az osztrákok. Az osztrák intézkedések miatt eddig kétszáz menekültet és öt ember­csempészt fogtak el. Megkerestük Marczin Bencét, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezető­jét, hogy Vas megyében számíta­ni kell-e hasonló fennakadások­ra. Megtudtuk, az osztrák határ­­rendészeti szervek közúti ellen­őrzést tartanak a két ország kö­zös határátkelőhelyein, az ellen­őrzést vasárnap este fél 9-kor kezdték meg. Az M1-es autópá­lya országhatár felé vezető olda­lán alakult ki a legjelentősebb torlódás, de a többi osztrák-ma­gyar átkelőnél is lassú a haladás. A 84-es főúton, a 85-ös főúton és 861-es főúton erős a forga­lom, de komolyabb torlódásról nem kaptak bejelentést. Megtud­tuk azt is, hogy jelenleg nincs in­formációjuk arról, hogy várható­an meddig fognak tartani az el­lenőrzések. Azóta már tudjuk, hogy az osztrák rendőrök dél­után egykor újrakezdték a jármű­vek fokozott ellenőrzését, ezért az M1-es autópálya megint be­dugult Hegyeshalom környékén. Sopronnál, Fertődnél és Kóphá­­zánál nincs fennakadás police.hu szerint. Ausztria után a Bajorországban is ellenőrzéseket rendeltek el az autópályák határ­közeli szakaszain. Migránsok alszanak a szombathelyi vasútállomáson Hirdetés A mai árus példányainkban rossz újságárus melléklete ERITEKEN AZ ALMA0 ®­ c. receptfüzet olvasóink legjobb receptjeivel ^f Része az ízeinknek!4 ^^ s­L 1­9 Terítéken az alma v v I

Next