Vas Népe, 2017. május (62. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-02 / 100. szám

2017. MÁJUS 2., KEDD KRÓNIKA Táncosok lepték el a várost Szinte mindegyik stílus képviseltette magát a világnapi rendezvényen (Folytatás az 1. oldalról)­­ Részben a 14-ik, de leg­inkább a 15-ik alkalom, hi­szen egyszer a rendkívül rossz időjárás miatt ugyan el­maradtak a táncok a főtérről, ám valójában már 2003 óta táncosok százai veszik birtok­ba a belvárost ezen a napon - mondta Parais István, az Agora Szombathelyi Kulturá­lis Központ vezetője. Idén szerencsére az időjárás ke­gyes volt minden táncszerető­höz és táncoshoz, talán egye­dül a Mira Orient Art hastán­cosainak a helyében nem let­tünk volna, ám ők a 15 fokos hőmérséklet ellenére is szen­vedéllyel varázsoltak egy kis keletet a tulipánfák tövében felállított színpadra a Csá­szárkőnél. Közben persze a Savaria téren és a Fő téri nagyszínpadon is a legkülön­félébb műfajt képviselő tán­cosok váltották egymást, és ez így ment egész nap. Aki te­hát mindegyik produkciót fi­gyelemmel szerette volna kí­sérni, az a lehetetlenre vállal­kozott. Miközben az egyik helyszínen a legkisebbek zombáztatták meg a közönsé­get, addig arrébb a néptánco­sok csizmáitól döngött a szín­pad. Az Agora igazgatója elá­rulta: éppen az volt a céljuk, , hogy a Fő teret erre a napra színes kavalkáddá varázsol­ják, valódi tánctérré. Ha a harminc fellépő táncegyesület minden résztvevője egyszerre mutatta volna meg, mit tud, akkor nyolcszáz amatőr és profi táncosnak kellett volna helyet szorítani a színpadon. Szombathelyen a tánc tehát hatalmas népszerűségnek ör­vend, és ezt a hagyományt szorgalmasan ápolja is a vá­ros, főleg, hogy az idei tánc­ünnepet a Kodály-emlékév is gazdagította. - Szombat este a sportházban a hagyomá­nyos értékek előtt tiszteleg­tünk, az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes és a Tiszta A színpadi produkció művészet, de a táncra való felkészülés kőkemény sport Forrás Zenekar közreműködé­sével - tette hozzá Parais Ist­ván. A tradicionális táncok mel­lett gyakorlatilag minden stí­lus képviseltette magát a táncvilágnapi rendezvényen. Az amerikai linedance-től kezdve a baletten és a zum­­bán át egészen a hip-hopig minden stílusban el lehetett merülni. És ha már hip-hop. Éppen akkor, amikor Szom­bathely városa csatlakozott a tánc világnapjához, az Energy Dance Team is elindult hódító útjára, hogy fiatalok százaival szerettesse meg a táncot. Tóth Gábort, a táncosok vezetőjét arról kérdeztük, hogy szerinte mennyire népszerű manapság a tánc. - Nagyon. Különösen abban a stílusban, amit mi képviselünk. Ennek részben az is az oka, hogy nálunk ah­hoz, hogy valaki táncoljon, nem kell, hogy párja legyen, mint például a társastáncban, és nem számít az sem, hogy fiú vagy lány az illető. Sokan a mai napig nem tudják el­döntetni, hogy a tánc­sport vagy művészet, szerintem is­is. Amikor a színpadon bemu­tatnak egy produkciót a tán­cosok, az művészet, de az ar­ra való felkészülés kőkemény sport. Van, aki hetente négy alkalommal is eljár edzeni, gyakorolni. A tánc, ha komo­lyan veszik, rendkívül meg­terhelő testileg és szellemileg is, hiszen sokszor egészen bo­nyolult koreográfiákat kell fejben tartaniuk a táncosok­nak - fogalmazott Tóth Gá­bor. Persze van, amikor a tánc kizárólag csak a játékról szól, így van ez Dorkánál is, aki szinte minden reggelét tánc­cal és énekkel kezdi - mesélt kislányáról Bálint Éva, a Weöres Sándor Színház szín­művésze, aki hasonlóan több ezer szombathelyihez, a tánc világnapján is kilátogatott a Fő térre. 2003 óta a táncosoké a belváros ezen a napon. Idén összesen nyolcszázan ropták Fotó: Nagy Jácint .varázia zulum 2. Hirdetés ORSZÁGOS MULTIFOKÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY A TREND OPTIKÁKBAN A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szak­ma közös szervezésében már több alkalommal megrendezésre került az országos„MULTIFOKÁLIS SZEMÜVEG KAMPÁNY". A nagy sikerre való tekin­tettel a Trend Optikákban idén is elindult a kam­pány, melynek középpontjában a multifokális szemüveg áll. A kampány szombathelyi állomása a Trend Optika és a Belvárosi Szemészet. Most érdemes kipróbálni a technika legújabb vívmányának köszönhetően a személyre szabott legszélesebb csatornájú multifokális szemüvege­ket, melyek tökéletes látást biztosítanak minden távolságra. A multifokális szemüveg kipróbálása a „100%-os ELÉGEDETTSÉGI GARANCIÁ­NAK” köszönhetően kockázatmentes! Amennyi­ben a vásárló egy hónap viselés után elégedetlen,­­ a kampány ideje alatt, a kampányban résztvevő Trend Optika üzletekben vásárolt - multifokális/ progresszív/többfókuszú lencséjével, akkor azt 100% elégedettségi garanciával kicserélheti, az eredetivel megegyező minőségben és korrekciós értékben, a vásárlást követő 3 hónapon belül. Az évek mú­­lásával - ahogyan minden szövetünk nő - szemünk is elveszíti természetes HIlL alkalmazkodó képes­ségét, veszít Ilyenkor ta­pasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú, az apróbb betűk összemosódnak, az olvasnivalót egyre tá­­volabb kell tartani szemünktől, hogy élesen lássunk. Ez a teljesen természetes folyamat, mely előbb-utóbb min­den embernél bekövetkezik, a „presbyopia”, vagy öregszeműség. Bár az öregedési folyamatokat megváltoztat­ni nem tudjuk, modern világunk­ban a tech­nológia vív­mányainak köszönhetően az ezzel járó kellemetlen­ségek, már hatékonyan enyhíthetőek. A multifokális szemüveglen­csék átveszik a szem­­­idő múlása során elvesztett­­ munka­végző képességét, és viselőjük visszanyerheti a természetes éleslátás élményét. A progresszív vagy más néven multifokális lencse mindig a látási távolságnak megfelelő törőértékkel segíti a szemet, a lencse dioptriája a nézési távolsággal összhangban változik. Rendelkezik a hosszabb nézés célját szolgáló távoli és közeli látómezővek a két dioptria közötti átmenet egy úgynevezett látócsatornában kerül kialakításra, így alkalmas a közbenső távolságra lévő tárgyak nézésére. A fo­lyamatos fejlesztésnek köszönhetően ez a folyosó egyre szélesebb és a széli részek torzítása pedig egyre kisebb. A kiszélesedett látómező nagy könnyebbséget jelent pl. autó­vezetés közben, mert nem műszerfalat is tisztán láthatjuk vele. Kaphatóak speciális célra ajánlott multifokális szemüveg típusok is pl. számítógépnél a képernyő előtti munkához. A gyártók gondoltak a fényre érzé­keny szemű emberekre is, létezik fényre sötétedő változata is a lencséknek. Fényviszonyoktól füg­gően UV fényre sötétedik a lencse így a dioptriás napszemüveget is helyettesíti. A progresszív len­csék viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulni a használatukhoz szükséges fej és szem­mozgásokat. A legmodernebb lencsék esetében rövid a megszokási idő, mert ezeket a természe­tes szemmozgás és fejtartás figyelembevételével alakították ki. A progresszív lencse által nyújtott előnyök bőven kárpótolnak bennünket a kezdeti nehézségekért. Jelenleg a Trend Optikákban országosan el­érhető „MULTIFOKÁLIS SZEMÜVEG KAM­PÁNY” ideje alatt az üzlethálózat belvárosi üzleteiben egy most futó akció keretében nagy­szerű lehetőség nyílik a probléma ideális meg­oldására. A Trend Optika üzleteiben modern, korszerű vizsgálóberendezésekkel állapítják meg A kampány ideje alatt a TREND Optika szaküzleteiben térítésmentesen vizsgálják meg szemét, akár a legkorszerűbb AD-s technológiával is! Üzletünkben rendelnek: Dr. Csák Adrienn Dr. Gáti Éva, Dr. Nagy Zoltán szemész szakorvosok EGYEDÜLÁLLÓ AKCIÓ­­m pácienseinknek a legmegfelelőbb korrekciót. Most egy szemüveglencsét fizet kettőt kap, ha multifokális vagy fényre sötétedő szemüveget készíttet nálunk bármelyik kedves vásárlónk. A legszélesebb csatornájú progresszív szem­üveg viselők és a dioptriás napszemüvegre vá­gyók most féláron jutnak a tökéletes látás élmé­nyéhez. (x) A Trend Optikák szolgáltatásaira és akciójára jelentkezzen be most! Szombathely, Savaria tér 1/6 Tel.: 94/312-105 Szombathely, Fő tér 16. Tel.: 94/320-898 VAS NÉPE 3 RÖVIDEN Egy súlyos és egy könnyű sérült CENCSAPÁTI Egy Opel Astra és egy Mazda haladt Kőszeg felé a 87-es úton, amikor Kencsapátinál, a „kőszegi egyenesben”a Mazda előzésbe kezdett, de nem sikerült befejeznie a manővert: szemből jött egy autó. A Mazda ütkö­zött az előtte haladó Opel­lel, aztán megpördült és az árokba hajtva felborult. A benne utazó két ember kö­zül az egyik súlyos, a má­sik könnyű sérüléseket szenvedett. Az Opel veze­tőjének sikerült az úton tartani a járművet. SÍ Reménységek és Rumini aranyban CELLDÖMÖLK A 26. Weö­res Sándor Országos Gyer­mekszínjátszó Találkozó megyei fordulóján orszá­gos minősítéseket adott ki a szakmai zsűri. A legfé­nyesebben csillogó arany oklevéllel ismerték el a mozgásszínházzal jelent­kező Reménységek telje­sítményét, a szombathelyi Reményik iskola csoport­jának vezetője Németh Gyöngyi. Szintén arany minősítést kaptak a Soltis Színház gyerekstúdiósai: a „kisCRAZY színészek” Nagy Zsuzsi vezetésével Rumini-előadással készül­tek. A fordulót a Soltis Színház rendezte, már har­madszor az NKA hozzájá­rulása nélkül, színházbará­tok támogatásával. Öl

Next