Vas Népe, 2019. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-02 / 1. szám

2 VAS NÉPE RÖVIDEN Orbán külföldről üzent haza BRAZÍLIAVÁROS Orbán Viktor részt vett a jobbolda­li radikálisnak mondott Jair Bolsonaro brazil elnök beik­tatásán. Az ünnepségen 12 ál­lam- és kormányfő vett részt, köztük Netanjahu izraeli mi­niszterelnök. Részvételét jelez­te a portugál elnök, Marcelo Rebelo de Souza is. Az Egye­sült Államokból Mike Pompeo külügyminiszter volt ott. Or­bán érkezése után küldött haza újévi jókívánságot: Boldog új évet, Magyarország! - írta a miniszterelnök. MW Felsírt a baba, így élhette túl MAGNYITOGORSZK Élve találtak rá 35 órás kutatás után egy 11 hónapos kisfiú­ra Magnyitogorszkban, ahol hétfőn gázrobbanásban be­omlott egy tízszintes lakó­háztömb része. Súlyos az ál­lapota, az intenzív osztályon ápolják. A m­­entők a kisfiút azután találták meg, hogy a kutatás közben meghallot­ták a sírását. A robbanásban 9 ember halt meg, öt sérültet kórházban ápolnak, 36 em­ber sorsa ismeretlen. MW Meghalt az internet atyja WASHINGTON Nyolcvan­egy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tu­dós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években lét­rehozta az ősinternetet, az Arpanetet. Számtalan mér­nököt toborzott, hogy meg­építse a rendszer hardverjét és a programokat. MTI KRÓNIKA MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLíTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.nu BUDAPEST „Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent" - fogalmazta meg a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntő­jében. Az új esztendőnek számos régi-új elhatározással vágunk neki, a szilveszter elmúltával azonban néha úgy tűnik, mint­ha az újévi jókívánságok betel­jesülését, az újévi fogadalmak betartását rajtunk kívül álló erők akadályoznák - mondta ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök. Megfogalmazása szerint mondhatunk nemet mindar­ra, ami mérgezi hétköznapi életünket: az elaljasult köz­beszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő csele­kedetekre. Külső erők nem akadályozhatják meg, hogy nemet mondjunk „a másokra való mutogatásra, a magunk felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törte­­tésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására”. „Mondhatunk nemet az igénytelenségre, az ünnepe­inkből gúnyt űző cinizmusra, az érdekek szerint torzított valóságra, a rövidlátó gon­dolkodásra” - folytatta Áder János. Hozzátette azt is, hogy környezetünk felelőtlen kirab­lására, a vizeinket mérgező, a levegőt szennyező, a jövőnket felélő kíméletlen valóságra is lehet nem a válasz. „Mint ahogy mondhatunk igene­ket is” - emelte ki az állam­fő. Majd példaként említet­te, hogy „mondhatunk igent mindarra, amilyennek a jövőt, a magunk és gyermekeink életét szeretnénk látni”. A köztársasági elnök hang­súlyozta, hogy „mondhatunk igent a magyar nemzetre, Kárpát-medencei együvé tar­tozásunkra, a magyar érdekek képviseletére, hagyománya­ink ápolására, anyanyelvünk „Nemet kell tudni mondani a másik tisztességének elvitatására­ megóvására”. Továbbá egy erős Európára, egy erősebb Európai Unióban erős Ma­gyarországra, és mondhatunk igent a vizeink, földjeink, er­deink védelmére. Áder János beszédében felidézte, hogy a csángó magyarok az esztendő első óráiban még ma is házról házra járnak és áldást kérnek a falunak, szülőföldnek, a közös nyelvet beszélőknek, mert tud­ják: az összetartó közösségben az egyes ember is erősebb. „Szeressük embertársun­kat, vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen” - idézte Szent Ágostont a köztársasági elnök, aki beszéde végén bol­dog új évet kívánt Magyaror­szágnak. Sok múlik rajtunk Áder: Összetartó közösségben az egyes ember is erősebb Áder János újévi köszöntőjét Weisz Fanni jeltolmács jelenítette meg Fotó: MTI Lehetőség a túlórázás Kevesebb a többletmunka hazánkban, mint Nyugaton BUDAPEST Az OECD-nek a túlórákról készült hivatalos statisztikája tényszerűen is cáfolja azokat az ellenzé­ki, szakszervezeti vádakat és félreértelmezéseket, melyek szerint a munka törvénykönyve (Mt.) mó­dosításával itt elszabadul a pokol, mivel a magyarok már így is „rommá dolgoz­zák" magukat. Többször jeleztük: az önkéntességet betartva a törvénykönyvi módosítás célja az, hogy aki megteheti, többet ke­ressen a többletmunkával. Az OECD (Gazdasági Együtt­működési és Fejlesztési Szer­vezet) a napokban tette közzé a túlóra kapcsán készült sta­tisztikai adatait. A PestiSrácok áttekintéséből kiderül, azt mutatták be grafikonon, a 45 tagországban milyen arányban jellemző, hogy heti 60 órát - vagy annál többet - dolgoznak az emberek. Kiderült, Európában, sőt a világ nagy részén többet a dolgoznak az emberek, mint magyar munkavállalók. A szervezet kategorizálásában erős túlmunkának heti 60 órá­nyi munkavégzés számít, ami napi 12 óra. Ebben a törökök járnak az élen, akiknek több mint 20 százaléka dolgozik ennyit. Négy-öt százalék kö­zötti eredménnyel a közép­mezőnyben szerepelnek Fran­ciaország, Belgium, Ausztria, Portugália. Magyarország a maga alig 1,4 százalékával a 45 OECD-tagország közül az utolsók között található. A szervezet által közzétett grafikon 2016-os adatokat és összehasonlítást mutat be, de a helyzet ma is hasonló. Mivel a munkaerőhiány a többi tagor­szágot éppúgy sújtja, mint ha­zánkat, általánosan jellemző, hogy még több munkát vállal­nak azok, akik dolgoznak. Az EuroStat szerint átla­gosan évente 31,2 túlóra jut egy magyar munkavállalóra. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara úgy látja, a túl­óratörvény lehetőséget teremt azonak, akik többet szeret­nének dolgozni. Amihez a munkaadó és munkavállaló megállapodása szükséges, be­tartva a törvényben rögzített önkéntesség elvét. MW Hol, mennyit túlóráznak a dolgozók?­­a hetente 60 munkavállaló Törökország Kolumbia Costa Rica Mexikó Indonézia India Dél-Korea Dél-Afrika Görögország Japán Argentína Chile Izland Új-Zéland Ausztrália Kína OECD-átlag I* Izrael Franciaroszág Lengyelország Egyesült Kft. Ausztria Belgium vagy annál többet dolgozók aránya az összes százalékában) 0,9 17,2 6,7 14,7 Portugália Brazília Írország Olaszország USA Spanyolország Kanada Csehország Németország Szlovénia Finnország Hollandia Szlovákia Dánia Luxemburg Norvégia Svédország Svájc Magyarország Észtország Lettország Litvánia Oroszország 0,3­02 MW-grafika, forrás: OECD Gulyás: nem támogatja a többség a tüntetőket BUDAPEST A kancelláriami­niszternek meggyőződése, a munka törvénykönyve módosítása csupán ürügy­ként szolgált az ellenzéknek a parlamenti és az utcai demonstrációkhoz. Ezzel pedig demokratikus alapér­tékeket sértenek meg.­ ­ Egy tízmilliós országban nem teljesítmény elérni, hogy né­hány ezer ember radikalizá­­lódjon és szívből utálja a kor­mányt - közölte az Atv.hu-n Gulyás Gergely. A Miniszter­­elnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék „a kemény magnak politizál”, ami kizárja a többségi támogatást. Gulyás szerint a tüntetések tömegtámogatásra aligha fog­nak szert tenni. Kijelentette: a tiltakozók állításával ellentét­ben nincs „rabszolgatörvény”, tehát nem is kell semmit mó­dosítani. A túlóra szabályo­zása önkéntességen alapul, ezért a „rabszolgaság” nettó butaság, a törvény csak ürügy volt a tiltakozásokhoz. Közöl­te: az intellektuálisan szerény képességű ellenzék nagy ré­sze a demokrácia alapértékeit sem tiszteli és végtelenül anti­demokratikus. A demokrati­kus döntéshozatalban ugyanis az országgyűlési többség fo­gad el törvényeket, ennek az ellehetetlenítése a képviseleti demokrácia működése elleni támadás. Szerinte ez történt a parlament utolsó idei ülésén, a köztévénél tartott fellépése pedig jogellenes volt. MW 2019. JANUÁR 2., SZERDA A világ vezetői is köszöntötték az új évet EURÓPA A világ vezető po­litikusainak szilveszteri üze­netei közül is kiemelkedik Angela Merkel kancelláré, aki nagyobb német szerep­­vállalást helyezett kilátásba az idei évre. A világ vezető állam- és kor­mányfői is köszöntötték az új évet. Emmanuel Macron fran­cia elnök szólt „a mélten meg­­osztottságról és az igazságta­lanságok, a néha érthetetlen globalizáció, a túl bonyolulttá váló és a jó szándékot nél­külöző közigazgatás elleni haragról és a társadalom öna­zonosságát és értelmét meg­kérdőjelező mély változások elleni dühről”. Angela Merkel kancellá­ri beszédében kiemelte: az a meggyőződés vezeti munkájá­ban, hogy „korunk kihívásai­val csak az összetartás és a ha­tárokat átívelő együttműködés révén lehet megbirkózni”. Né­metországnak a saját érdeké­ben nagyobb szerepet kell vál­lalnia a nemzetközi közösséget feszítő gondok megoldásában. Putyin orosz államfő üd­vözlőlevelet küldött Trump el­nöknek. Moszkva sok témáról kész tárgyalni Washingtonnal. Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnöknek is küldött újévi üd­vözletet, és további támoga­tásáról biztosította Szíriát és a szíriai népet „a terrorizmus elleni küzdelemben, az ország szuverenitásának és területi egységének megvédésében”. A világ más vezetőinek is kül­dött üdvözletet, köztük példá­ul Orbán Viktornak. MW Terrorakciók ünnepre EU A megerősített bizton­sági intézkedések ellenére is történtek terrortámadá­sok szilveszterkor. Három embert megsebesített egy késes támadó hétfőn késő este a manchesteri Victoria pá­lyaudvaron, két áldozatot, egy férfit és egy nőt kórházba szál­lítottak, és egy a vállán meg­sebesült rendőrt is el kellett látniuk a mentőknek. A tettest elfogták, a rend­őrség a késelést terrortáma­dásként kezeli. Egy szem­tanú szerint a gyanúsított „Allah” nevét kiáltotta a tá­madás közben, a rendőröknek pedig kijelentette, hogy „amíg folytatjátok más országok bom­bázását, addig az effajta hülye­ségek is folytatódni fognak”. A városközponttól északra lévő vasúti pályaudvart a hatóságok lezárták. A németek sem úsz­­ták meg merénylet nélkül: gya­logosok közé hajtott egy autós szilveszter éjjel Bottropban, •a hatóságok szerint a szán­dékos támadásban legkeve­sebben öten megsérültek. Az 50 éves esseni férfi több helyszínen próbált elgázolni embereket, és a belvárosban si­került is belehajtania egy cso­portba. Áldozatai között szíria­­iak és afgánok is vannak, több sebesült állapota súlyos. Budapesten annyiban volt „más a helyzet”, hogy egy részeg 24 éves afgán férfi szilveszter éjjel ököllel bán­talmazott egy párt a Keleti pályaudvarnál. A két sértett egy buszra menekült fel, nyo­mukban az afgánnal. A sofőr egy Thököly úti megállóban leszállásra szólította fel az ag­resszív migránst, aki ezután pókhálós törést okozva be­rugdalta a jármű szélvédőjét. Az őrjöngő afgánt a rendőrök elfogták. MW A manchesteri támadó Allah nevében állt neki késelniFotó: AFP I TOKIÓBAN IS GÁZOLT EGY ŐRÜLT AUTÓS Kilenc ember megsérült, ami­kor egy autó kedd hajnalban já­rókelők közé hajtott Tokió egyik bevásárlóutcájában. Az esetet szintén terrorakcióként kezelik. A rendőrség emberölési kísérlet gyanújával őrizetbe vette a 21 éves Kuszakabe Kazuhirót. A férfi szándékosan hajtott a gyalogo­sok közé. A bérelt kocsiban egy tartályban kerozin is volt, amellyel fel akarta gyújtani az autót.

Next