Vas Népe, 2019. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-01 / 76. szám
2 VAS NÉPE RÖVIDEN Varga: Weber a baloldal túsza BUDAPEST Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje vérig sértette a magyar választókat - írta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Weber azzal sértette meg a magyarokat, hogy péntek este a német közszolgálati televízió vendégeként azt nyilatkozta, amennyiben a Fidesz szavazataival tudna csak bizottsági elnökké válni, akkor nem fogadná el a megbízatást. Bebizonyosodott, hogy Weber a bevándorláspárti baloldal túszává vált - tette hozzá Varga Judit. MW Lövöldözés az urnánál MALATYA Két ember életét vesztette egy szavazóhelyiségben kitört lövöldözésben vasárnap a törökországi Malatyában - adta hírül a DHA török hírügynökség. Két csoport összevitatkozott az urnáknál, majd valaki pisztolyt rántott és lelőtt két embert. A lövöldözőt őrizetbe vették. Az ellenzéki Szaadet párt vezetője, Temel Karamollaoglu a Twitteren azt írta, hogy tömörülésének két tagja az áldozat, akik választási megfigyelőként tevékenykedtek. A két politikai aktivistával állítólag azért végeztek, mert tiltakoztak az ellen, hogy nem biztosítanak szavazófülkét, hanem nyilvánosan kell szavazniuk. Egyébként több mint 550 ezer egyenruhás felügyeli a vasárnapi helyhatósági választás biztonságát. MW KRÓNIKA Európa a mi Európánk Novák Katalin: A kontinenst belülről kell megváltoztatni MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu VERONA Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és a fiatalok támogatásáról, ezért belülről kell megváltoztatni - mondta Novák Katalin államtitkár a Családok Világkongresszusa elnevezésű rendezvény után. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sikeresnek értékelte az olaszországi Veronában lezajlott, Családok Világkongresszusa elnevezésű rendezvényt, ahol arról beszélt: Olaszország és Magyarország kormánya hasonlóan kezeli a migrációt és kiáll a családok támogatása mellett. Az államtitkár hangsúlyozta: „Európa a mi Európánk, elemi érdekünk, hogy belülről változtassuk meg.” Szavai szerint Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és arról, hogy támogassa a fiatalokat a gyermekvállalásban, a családalapításban, majd a gyermeknevelésben. Ezt nem nézik tétlenül - jelentette ki az államtitkár. Novák Katalin kiemelte: a magyar kormány a családpolitikában a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt, azért dolgozik, hogy a fiatalok bátrabban vállalhassanak gyermeket. Hozzátette: az olaszok mellett amerikai, ausztrál, brazil, francia résztvevők is jelezték, hogy szeretnék megismerni a magyar családtámogatási modell részleteit és lehetőség szerint megvalósítani egyes elemeit, tehát hivatkozási alap lett, amit a magyar kormány tesz ezen a téren. Novák Katalin elmondta: ováció fogadta, amikor a családtámogatási akcióterv részeként bevezetendő babaváró támogatásról és a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességéről beszélt, hiszen ezek a lehetőségek „a világ legtöbb országában nem léteznek”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeket az intézkedéseket a magyar emberek szorgalma tette lehetővé. A magyar családpolitika a világ számos pontján hivatkozási alap lett Fotó: MW Szlovákia női elnöke Kerülték a kisebbségi kérdést a kampányban POZSONY Kállai István, a Corvinus-egyetem adjunktusa szerint színes értékkoalíció áll Zuzana Caputová mögött, aki a voksok 58,27 százalékával megnyerte a szlovákiai elnökválasztást. Ellenfelére, a szociáldemokrata Maros Sefcovicra a voksolók 41,72 százaléka szavazott. Kállai István azt mondta: a kormányellenes erők már korábban felsorakoztak Caputová mögé, de támogatják az unióbarát erők, sőt konzervatívok is. A magyarok helyzetét érintő kérdéseket, így az autonómiaépítés témakörét mindkét jelölt kínosan kerülte a kampány alatt, de Caputová körül vannak olyan magyar értelmiségiek, akik hatással lehetnek a gondolkodására - tette hozzá. Caputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, első államfői útja Prágába vezet majd. Tegnap, lapzártánk idején még zajlott az ukrajnai elnökválasztás. A felmérésekből ítélve a legnépszerűbb jelölt Volodimir Zelenszkij humorista, producer, sorozatszínész, őt követi fej fej mellett Petro Porosenko jelenlegi államfő és Julija Timosenko volt kormányfő, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt jelöltje. A választás második fordulójában már csak a két legnépszerűbb jelölt mérkőzik majd meg április 21-én. MW Harmincegyedik születésnap Megalakulásának harmincegyedik évfordulóján a párt fővárosi, Lendvay utcai székházában ünnepséget tartott a Fidesz. Az ünnepi tortát Orbán Viktor és Kövér László vágta fel. A Fidesz alelnöke, Németh Szilárd Facebookoldalán közzétett bejegyzéssel emlékezett meg az évfordulóról. „Isten éltesse az alapítókat a tagokat a szimpatizánsokat önkénteseket de leginkább a határon inneni és túli magyarokat akik bíznak bennünk!" - írta a politikus. MW Fotó: MTI SALVINI: TANULNI KELL A MAGYAROKTÓL Matteo Salvini a Családok Világkongresszusán elmondott beszédében méltatta Magyarországot, mely szerinte megmutatta, hogy a családnak kell a kormányok politikai és gazdasági döntései középpontjában állnia. „Tanulni kell Magyarország családügyi politikájából. Az az ország ahol nem születnek gyerekek, halálra van ítélve" - figyelmeztetett az olasz belügyminiszter. Salvini hozzátette az európai demográfiai fogyást sokan hajókkal érkező húszévesekkel akarják megoldani, ám ez tévút. Megújulnak az óvodai konyhák BUDAPEST Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is pályázhatnak bölcsődei és óvodai konyhák megújítására az önkormányzatok - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter közölte: a kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja, hogy a magyar gyerekek korszerűbb, hangulatosabb környezetben, jobb minőségű, egészségesebb ételeket kapjanak. A pályázat támogatást nyújt az óvodai és bölcsődei gyermekétkeztetést szolgáló konyhák, étkezők felújításához és újak kialakításához. A pályázat keretében különféle berendezések beszerzésére is lehetőség nyílik. Lényeges, hogy a támogatott beruházás által korszerű, energiabarát fejlesztés valósuljon meg, ami így csökkenti majd a fenntartás jövőbeli költségeit - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter. A maximális támogatási összeg 40 millió forint lehet önkormányzatonként, melyhez a településeknek költségvetésük teherbírása szerint önerőt szükséges biztosítaniuk. Ennek alapján az igényelhető állami hozzájárulás mértéke akár 95 százalék is lehet. A pályázatokat a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, legkésőbb 2019. június 20-áig. A megítélt támogatásokat - amelyek vissza nem térítendők - 2021. december 31-éig használhatják fel az önkormányzatok. MW 2019. ÁPRILIS 1. HÉTFŐ Szijjártó a liberális álhírgyárakról BUDAPEST Világméretű liberális álhírgyárak működnek, amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, s úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter felidézte: amikor Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, akkor „esett le igazán” a liberális nemzetközi médiának - élén a CNN-nel - és a liberális politikai elitnek, hogy nem ők választják ki az ország elnökét, hanem az amerikai polgárok. A külügyminiszter szerint Trump megválasztása hisztériát okozott az EU-ban is, kiforgatták az új elnök szavait például a NATO szerepe kapcsán, és rengeteg energiát vitt el az is, hogy azt állította a nemzetközi média, miszerint az oroszok beavatkoztak a választásba Trump oldalán. „Ez történt Amerikában, két évig létezett ez a világméretű hazugság, fake news, ahogy ezt az angolszász világban mondják, tehát álhír, és ez két év után úgy omlott össze, hogy akik ezt kitalálták és két éven keresztül fenntartották, azoknak a szemük se rebben” - emelte ki Szijjártó. A tárcavezető szerint már a következő álhír gyártásán dolgoznak, s ennek bármelyik politikus a céltáblája lehet, aki eltér a liberális fősodortól. A jelenség Európában sem szokatlan, és ez a bánásmód a magyar kormánnyal is, hiszen az összes, jogállamisági mázzal leöntött támadás az álhír kategóriába tartozik - hangsúlyozta a miniszter. MW A miniszter szerint fegyver a liberálisok kezében Fotó: MTI