Vasuti és Közlekedési Közlöny, 5. évf. (1874)
1874-01-01 / 1. szám
elhatározott szándékát a magyar nyelv keresztül vitelére nézve, többi közt így szól: „Szemközt tehát előlidézett körrendeletemnek ezen, nem minden tekintetben kielégítő eredményével, s szemközt azon ujabb időben is tett tapasztalattal, hogy némely társulat még most is véglegesen alkalmaz oly egyéneket, kik a magyar nyelvet az e részben kitűzött határidőkig elsajátítani előre láthatólag nem lesznek képesek, nehogy ennek folytán többször idézett rendeletem érvényesítésére szigorúbb s egyeseket netán érzékenyen érintő eszközöket alkalmazni legyek kénytelen, szükségesnek látom az érdekelt társulatokat, s ezek közt a czímet is már most saját érdekekben is figyelmeztetni, hogy vállalatoknál s illetőleg magyarországi vonalaikon oly egyéneket, kik a magyar nyelvet nem bírják, véglegesen ne alkalmazzanak." Érdekes illusztráczióul szolgált a kormány erélyére nézve ezen második körrendelet. Konstatálva lett — elég feltűnő őszintéséggel — magában a körrendelethez csatolt számszerű kimutatásban, hogy a kormány czélja: a vasutak magyarosodása, mily kevéssé tartatott szem előtt még azon vasutaknál is, ahol a kormány biztosai jelen voltak mindazon igazgató tanácsi üléseken, ahol a személyzet alakíttatott, így, hogy példáinkat ne keresgessük messziről , az erdélyi, alföldi, északkeleti, aradtemesvári, kassa-oderbergi vasutaknál is mutatkozik azon tény, miszerint a kormány első körrendelete után is vetettek fel a magyar nyelvet nem értő külföldiek, pedig mindezen vasutaknál vannak a kormánynak biztosai, kiknek minden esetben kötelességük a kormány nézeteit képviselni, és célzatainak, — amenynyire lehet, — érvényt szerezni. Ezeket s más itt részletesen nem ismételhető körülményeket figyelembe véve, ezen lap már korán kifejezte kételyeit az iránt, hogy a kormány rendelete erélyesen fogkeresztül vitetni, s hogy új évre megérjük az idegen nyelv kipusztulását — a várva várt eseményt, — vasúttársaságainknál. Senkinek sem fáj talán annyira, mint épen nekünk, hogy ezen jóslataink—fájdalom ! — úgy látszik, alaposak voltak, s a magyar nyelv keresztülvitelére alig lehet most az új év első napján számolni. Az okokat, melyek régebben vezették e lapokat ezen meggyőződésre, elmondták akkor, nekünk nincsen más hátra, mint mély fájdalommal konstatálni, mikép a kormánynak — eddig legalább szóval tartott, — erélye lankad, s többé nem oly határozott hangon beszél az ügyről, mint beszélt volt ennek előtte. Bizonyságul hadd szolgáljon a lelépett miniszter, Tisza Lajosnak, a képviselőház december 17-én tartott ülésében mondott beszédéből az erre vonatkozó következő részlet: „Kezdettől fogva, tisztelt ház, mind tisztelt elődeim, mind magam igen nagy súlyt fektettünk erre. Hogy mennyi nehézséggel kellett küzdeni, különösen elődeimnek, azt méltóztatnak tudni. Hogy azon, különben teljesen jó vasúti hivatalnokok, kik azon időben szerzőit ettek, minden jogcím nélkül el nem bocsáthatók, még ha helyettesíthetők volnának is ép oly képzettekkel, ez természetes. Ez tehát csak fokozatosan haladhatott így 1872-ben a haladási átlag kifejezhető 5%-al. Vannak pályák, ahol — mindig a közigazgatásról szólok, mert hisz ez a fő — ma még csak 46% magyar vasúti tisztviselőt tudnak felmutatni; de vannak olyanok, melyek 100%-tól, is, ahol általában nincsenek idegenek. Hogy ez másutt is lehető legyen, azt heszem, ez irányban igen üdvös hatással lesz azon vasúti iskola, mely a tisztelt ház és a törvényhozás pártolásában is részesült, mennyiben méltóztatott azon összeget a kereskedelmi akadémia számára ajánlatomra megszavazni, mely által lehetővé tette a vasúti iskola felállítását, melynél a Kormány befolyását fentartotta különösen arra, hogy teljesen magyar szellemű legyen. Innen fognak, azt hisszem, igen jó magyar vasúti hivatalnokok kikerülni. Ma ott vagyunk, hogy 1874-ben legtöbb pályánál, mind a központi igazgatás, mind pedig különösen a közegekkel és közönséggel való érintkezésben a magyar nyelv lesz alkalmazható. A pálya beligazgatása, különösen üzlet vezetésében, a vonalon ezt erőszakolni nem lehet; e tekintetben bátor vagyok figyelmeztetni, hogy egy félreértett távirat sok ember életébe kerülhet." Ezen nyilatkozatban körülbelül ki van fejezve azon körülmény, mitől mindig féltünk, nevezetesen az, hogy a kormány végre is belefáradt a csupán szavakkal megkezdett küzdelembe, s elvégre is igazuk lett azon hazafiitlan elemeknek, melyek elejétől fogva számítva a harcz ily kimenetelére, titokban markokba nevettek s fent hangon előre is gúnyt mertek űzni a nemzet közvéleménye s a kormány rendeletéből. Ha nem , annál jobb. Senki sem fog őszintébben örülni, mint mi, ha csalódunk, ha erélyesen látjuk működni a kormányt e téren, mert mély meggyőződésünk szerint, — amit csak erősíttek az azóta történt események, — valóban eljött már az ideje, hogy a nemzet kívánalmai végrehajtassanak ezen ügyben; s mély meggyőződésünk szerint az a miniszter ki megmagyarosítja közlekedésügyünket, nemcsak a nemzetiség érdekeinek nagy hasznot, de magának az ország közlekedés ügyének is ugyanakkor nevezetes szolgálatot teljesít. A Méja közelében történt vasúti baleset megvizsgálására kiküldött kormánybiztos jelentése. A Méja közelében folyó év deczember 7-én történt balesetről a helyszínen megejtett vizsga alapján bátorkodó a következőket jelenteni. A 102. számú vonat 1 podgyász, 1 posta, 2 III és 2 I/II osztályú kocsival Fiuméból rendesen elindulván, a menetrendszerinti mintegy 3 mértföld sebességgel haladott az '/4-п8 emelkedésen felfelé a Méja állomás védjelzőjénél fekvő alagút felső torkolatáig. Ez alagút és a méjai állomás között fekszik az 1565/1563 szelvénynél 1,0 emelkedésben 275 méteres sugara és 25 méternyi magas töltés, mely a baleset színhelye volt. Ugyanis a vonat a tűsméiből kirobogván, midőn a töltésen az 15664-20 szelvényhez ért, a bora a töltés tengelyére mintegy derék szög alatt fekvő sziklás völgyből rohanva oly erővel támadta meg a vonatot, hogy legelőször annak utolsó kocsiját és egy pillanat alatt egymás után a vonat minden kocsiját feldöntötte, és a podgyászkocsi kivételével a kanyarulat belső oldalán a töltésről a mélységbe lesodorta. A mozdony a vágányban állva maradt minden sérülés nélkül, a podgyászkocsi pedig csak azért nem sodortatott le a töltésről, mert egyrészt a mozdony erősebb kapcsoló lánczával volt a mozdonnyal összekapcsolva, másrészt pedig feldülés közben a podgyász és posta kocsi között a kapcsoló láncz elszakadván, m ig a többi kocsi a mélységbe gurult, addig az előbbi a mozdonyon csüngve felborítva a töltés koronáján fekve maradt. Ezen baleset következtében a vonattal utazott mintegy 22 utas közül 3 azonnal agyonzúzatott, 4 súlyosan, 15 pedig könnyen megsérült; ezen kívül a posta conducteur súlyos sérülés folytán meghalt, a vonatkísérő személyzet közül a jelző és középső kocsin elhelyezett kalauzok súlyosan megsérültek, a vonatvezető a podgyászkocsiban sértetlen maradt, a postakocsin helyet foglalt kalauz pedig csak az által mentette meg életét, hogy látván mikép a vonat hátulján a kocsik egymásután felborulnak, a töltés ellenkező oldalára hirtelen leugrott. A lesodort kocsik összetörve hevernek a töltés tövében kiálló sziklákon. A pálya járhatóvá tétele miatt a podgyász kocsi is a mozdonytól elválasztatván, szinte a mélységbe zuhant és összetörött. A pálya fel- és alépítménye sérületlen maradt,s a kisikamlásnak nyoma sincs, kivéve azon helyet, melyen a jelzőkocsi felfordittatván, annak a belső sinszalagon futott egyik kereke a sinről befelé lecsúszott, s egy talpfára esvén azon nyomot hagyott maga után, továbbá azon helyen, hol a podgyászkocsi felfordult,, egy csavar eltörött, s egy talpfának a feje — melyre a kocsi rágott, eltörött és helyéből elmozdittatott. A megsérültek ápolásásáról ugy a mérai állomáson várakozó 103 számú vonat utasainak egy része, valamint az egész állomási és vonatkísérő személyzet lehetőleg gondoskodott, míg Fiuméból egy segélyvonat orvosokkal és kellé ment." Eü közökkel a helyszínére érkezvén, a megsérültüket ahuni kórházba szillította. A halottak Májában adattak át a hatóságnak. A baleset színhelyén a vágány méreteit pontosan megállapítanom nem sikerült, mert folyó hót-én reggel ide érkezvén, Czer?так felügyelő, Rabauski közlekedési főnök és Bauer főmérnök kíséretében azonnal a vágány méreteinek megállapításához fogtunk, de mintegy 5 percznyi mivelet után e töltésen a bóra oly hevesen feltámadt, hogy mindnyájunkat a földre sújtott, s kénytelenek voltunk részint a civekbe, részint a kőpadkákba fogódzni, hogy a töltésről le ne sodortassunk, s ezen helyzetben a széllökés csillapodását megvárván, a munkát abban hagytuk, s az állomásra menekültünk. A kora még 10-ke estéig sem szűnvén meg, s mivel a vágányon szemmel látható hiány egyátalán észlelhető nem volt, annak pontos felvételét az államvasutak közegeiből megalakult vizsgáló bizottságra biztam s a nyugoti vasúton kitűzött teendőimet végzendő Fiuméból Sz.Péteren át elutaztam. Megjegyzendő, hogy a bora a Károlyváros-fiumei vonalon csupán Lits és Buccari vonalrészen, itt is csak mintegy 5 ponton lép fel oly hevesen, hogy emiatt a vonatok biztonsága veszélyezteti