Vasuti és Közlekedési Közlöny, 14. évf. (1883)

1883-10-14 / 120. szám

120. szám. Budapest, 1883. Október 14. Tizennegyedik évfolyam. Vasali és közlekedési közlöny. Szerkesztői Iroda : Slófizetési díj. Eladó hivatal . Helyben és vidéken postai küldéssel egész évre 12 írt. VI., sugárut 4. sz. a., Harkányi-féle ház n. em. . . . , fél évre 6 , VI., sugárút 4. sz. a., Harkányi-féle ház II. em. TARTALOM. A bécsi nemzetközi villamos kiállítás. (Folytatás.) Rácz Sándor. — A keleti vasutak. — Különfélék. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. A bécsi nemzetközi villamos kiállítás.*) II. A kiállítás vasúti részének általános áttekintésében láttuk, hogy e nemzetközi békés versenyben összesen 12 vasúti társulat vett részt. Ezek között tisztán magyar vasut csak a magyar állami és a közös vasutak közül is csak a szab.osztrákmagyar és a déli vasút, holott e kiállítás — úgyszólván — itthon van, legalább a birodalom egyik részének a fővárosában. Ezt látván, önként azt kérdezzük magunktól, hogy miért van az, miszerint hazai magyar és közös vasutaink, ha már némileg indokolható körülmények miatt a külföldi tárlatokon nem vesznek is részt, e bécsiről is elmaradtak ?! Lássuk, illeti-e ezért méltán szemrehányás az elmaradt vasutakat! ? Ki állít ki? Mindenesetre az, kinek érdekében áll az. Ha a dolgot elvont szempontból veszszük, akkor azt kellene hinnünk, hogy kiállítani csak a gyárosnak, a feltalálónak s nem pedig a fogyasztónak van érdekében. Igaz, be kell azt ismernünk, hogy a gyárosok és feltalálók sokkal több hasznot és eredményt várnak és húznak is a kiállításokból, mint a fogyasztók , de azért a vasutakat, a telegráf-intézetet, a telefonvállalatot nem épen csak puszta fogyasztónak kell tekintenünk kiállítási szempontból. Kiállításon ezek mint közintézetek, mint hatalmas közlekedési tényezők szerepelnek, és midőn hazai közönségünk, az egész világ látja, hogy a külföldi, osztrák vasutak hogy és miként használják fel czéljaikra a villamos készülékeket, az elektrotechnika vívmányait, akaratlanul azt kérdezi magától, hogy bár Magyarország összes vasútja milyen stádiumban van a személy és vagyon biztonságát illetőleg, miként igyekszik a közlekedést szabályozni és biztosítani a villamosság segítségével!"? De azokat hiába keresi, mert nem találja. Ezek nélkül pedig a festeni akart kép hiányos. Tudjuk mi azt, hogy kiállítani tetemes költséggel jár, mely »au fond perdu« irható, de azért a kiállításokat nem szabad elhanyagolni s kevésre becsülni, mert nem csak a külföldnek kell bemutatnunk híven kultúrtörekvéseinket, hanem a kiállításon való részvétel által a nemzeti önbecsülést, a hazafias alkotást és a közhasznú tevékenységet, az az iránt való hajlamot is fokozzuk és emelnünk kell is. A kiállításoknak minden tárgya nem lehet új. Hogy a bécsi kiállításon minden egyes állam, társulat és magánkiállító nem csupa újabb vívmányokat mutatott be, az igaz és természetes is; de az egyes állam, társulat viszonyainak, a korral való haladásának mégis hű képét nyújtja s ha nem is dicsekedhetünk más államokat jóval túlszárnyaló haladásokkal és tökéletesítésekkel, mégis el kellett volna foglalnunk a kiállításon a méltó és bennünket megillető helyet. Állami telegráf-intézeteinknek, vasúti társulatainknak, mint a kultúra és haladás előőrseinek, be kellett volna bizonyítaniok azt, hogy mi is a kor színvonalán állunk, a tudósok, a feltalálók és búvárok vívmányait magunkévá teszszük. Helyeselhetlen közönyösség az, hogy elmaradásunk által tündöklünk e félig-meddig hazai kiállításon közlekedési és közművelődési tekintetben. Egyetemeink is sok olyat, vagy talán szebbet is, tudtak volna produkálni, mint az osztrákok és csehek s ezek is itthon maradtak a megszokott négy fal között. Fővárosi telefonvállalatunk is, a helyi közlekedésügy körül eddig szerzett babérjain nyugszik s távol maradt, mig a bécsi telefon-társulat, egy pár németországi czég kiállítási osztályaikon kivül élvezetet is nyújtanak a kiállítást látogatóknak s a telefon-szobákért való bevételeiket nem lehet kevésre becsülni; fáradozásaik dija és a költségek biztosan búsásan meg lesznek téritve. Nem lehet czélunk a kiállítás ezen ismertetésénél recriminatiókba bocsátkozni; de azt hiszszük, hogy fenti véleménynyilvánításunk igazolt. — De térjünk a tulajdonképeni tárgyra, a kiállításra, mely megcáfolja az ősrégi pessimismust, mely el akarta hitetni a népek millióival, hogynincs semmi új a nap alatt. Hogy van, a bécsi villamos kiállítás igazolja azt s mint alább látni fogjuk, sok újjal, tanulságossal és érdekessel találkozunk itt s biztosan reménylhetjük azt, hogy az újítások soha meg nem fognak szűnni. Mint az általános felsorolásnál észrevették olvasóink, a külföldi vasutak közül csak kettő, a franczia északi és nyugati vasúttársulat volt a kiállításon képviselve; mindkettőnek kiállítása igen meglepő és ízléssel berendezett. A részleteket alább fogjuk látni. A német vasutak közül egy sem vett részt a kiállításon. Mint egy hírneves tudós és vasúti szakember megjegyezte, ezeknek nem csak szükségleteit fedezi Siemens, hanem még a kiállításokon is képviseli azokat. Az igaz, hogy ez az eljárás kényelmes és olcsó, de okvetlen és feltűnően jellemzi a német vasútügyi viszonyokat is. Ily monopólium nem igen üdvös a készülékek, gépek javítására, az eszmék sokoldalúságára nézve! Németországban maga Siemens idézi elő a szükségességet előbb, azután előállítja a szükséges készülékeket, — természetesen ezen világcéghez méltó módon, melyek a berlini gyárban készülnek. Nálunk, meg bizony más országban is, egészen másként történik a dolog. A vasúti és telegráf-hivatalnokok a gyakorlatban bukkannak rá a szükségesre, ott ismerik fel a hiányosságot ; a javítás és tökéletesítés eszméje az ő agyukban villan meg; elkészítik a szervezet tervezetét s aztán a mechanikusok testet adnak az eszmének. Nálunk, mint más országokban is, a vasutak voltak azok, melyek mindjárt igyekeztek czéljaikra kizsákmányolni a villámáramot és pedig mindig nagyobb és jobb eredménynyel, mert az egykor megszületett vasut gyermekéveiből hamar óriássá növekedett. Mindinkább szükségesebbé vált az értesítések gyors és pontos közvetítése s a vasutügyi viszonyok minden léptennyomon többet követeltek az a priori vasúti szolgálatba szegődött villamos áramtól. A telegráfia a kezdet szerény színvonaláról fel is küzdötte magát oly magaslatra, melyen már ma is képes kielégíteni a legtúlzóbb követelményeket is. Nem csekély érdeme van annak a vasútügy terén elért nagy haladásokban. Egyrészről az 1830 szeptember 15-iki keletű Stephensonféle gép, a mai colossalis erejű és sebességű mozdonyok, más részről a Semmering-féle electrochemikai telegraf - készülékkel szemben már lényeges haladást mutató 1832 évi első Schillingféle orosz tus telegraf és a mi ma használt telegraf-készülékeink a vasúti és electrotechnikában hosszú lánczolat első és végső szemeit jelzik. És valóban e régi belső viszony úgy jellemzi a bécsi kiállítás vasúti részét. Míg az optikai jelzéseket illetőleg alakilag alig van két egyenlő, a déli, Ferencz József és északnyugati vasút a Morsefővezeték, valamint a harangjelző-vezetékek által minden különös intézkedés és előleges berendezés nélkül összekapcsolták magukat és a rotundában a három vasúti osztály között levelezni, közlekedni lehet, ami a laikus közönséget igen érdekli. Egészen külön, más meg más időben épített s a fejlettség egész más stádiumában levő vasutak készülékeinek ezen összekapcsolása úgy a vasutak államosítóit, mint azokat is teljesen kielégíti, akik minden vasúti berendezésnél a hadi czélokra való használhatást keresik és kívánják. Ezek előrebocsátása után megkezdjük a részletes ismertetést, természetesen az általánosan használatban levőkről csak *) Lásd lapunk 108. számát.