Vegyipari Munkás, 1948. január-november

1948-01-01

1948 január A MAGYAR VEGYIPARI MUNKÁSOK ORSZÁGOS SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Tanulságok száz esztendő (Ikrében Irta: HARUSTYÁK JÓZSEF, a Vegyipari Munkások Szakszervezetének elnöke Az évmilliók történetében száz esztendő egy röpke kis pillanat. Munkásmozgalmunk kialakulásában azonban az utolsó száz év több tanulságot hord, mint előző életünk sokezer esztendős története. 1848-ban az európai forradalmak nyomán Táncsics, Kossuth és Petőfivel az élen a magyar nép is megkísérli lerázni magáról a hazai feudalizmus évezredes bilincseit. Történetünkben ez az első komolyabb megmozdulás, melyet nemzeti függetlenségünk, külső és belső előnyomatásunk megszüntetése érdekében tettünk. Ebben a küzdelemben már szerepet kap a magyar munkásosztály is. Mivel azonban önálló cél kitűzése még nincs, részvételével csak a polgári társadalom kialakulását segíti elő. Megmozdulásuk idegen célok támogatását szolgálják, melyeket a kapitalista Szent Szövetség lever, vezetőit kivégzi, vagy elüldözi és itt marad a nép, lever* ten és megalázottan és hosszú év* tizedeket kell várnia, amíg újból felveheti a harcot az elnyomók ellen, de most már azok ellen az elnyomók ellen is, kik az, ő segítségével kerültek hatalomra. Eme tanulságok alapján a múlt század végén a kapitalizmus kialakulásával Marx és Engels tanításai nyomán az európai munkásosztály új utakon indulva, most már tudatosan készíti elő a felszabadulás roppant munkáját. Politikai és gazdasági szervezeteket hív életre. Ezekben a szervezetekben most már nem* csak az elégedetlenség lázadásai nyilvánulnak meg, hanem programokat és célokat tűz ki maga elé, melyek pontrólpontra meg is valósít hatók. Előkészíti a nagy tömegeket, a forradalom bekövetkezésére és a hatalom forradalmi úton való átvételére. A munkásosztály szervezkedése óriási méreteket ölt. Hatalmas gazdasági és politikai megmozdulásokat hajt végre. Ebből a nagy megmozdulásból a magyar munkásosztály is kiveszi a részét,általános sztrájkokkal, poltikai tüntetésekkel és utcai harcokon keresztül követeli politikai jogainak elismerését, követeli a napi 8 órai munkáhét, tisztességes bánásmódot, a vasárnapi munkaszünetet, a szociális biztosítást, az általános titkos választójogot. A magyar uralkodóosztály azonban éppúgy, mint a többi európai uralkodóosztályok korlátlan hatalmukra támaszkodva ellenállnak és véres harcokban verik vissza a munkásosztálynak most már ezt a céltudatos előretöréseit. Gyűlölködő nemzeti politikájukkal háborúba sodoródnak: a háború terrorja látszólag elnémítja a munkásosztály hangját, de a háborúval járó még nagyobb szenvedés még inkább fokozza az elégedetlenséget és a magyar mun-kásosztály Európa nagyobb részé- nek népeivel együtt, elérkezettnek látja a leszámolás idejét és a négyesztendős vérfürdőnek forradalom útján vet véget. Európa munkássága most már némi elméleti előképzettséggel próbálja a hatalmat kézbe venni és birtokolni. És ettől az időtől kezdve Európa földjén nincs nyugalom, óriási jelentőségű dolgok történnek. Századunk első felében, a ma élő nemzedék szemei előtt roppant történések peregnek le. Háborúk rob* bálnák és háborúk buknak, forradalmak törnek fel és forradalmak buknak el. Embermilliók pusztulnak el és mérhetetlen értékek semmisülnek meg, és mégis mindeme szörnyű pusztulás ellenére óriási léptekkel haladunk társadalmi fejlődésünk útján előre. Az 1914—1918-as háború vérfergetege után ledől egy féltucatnyi örökéletűnek hirdetett trón és vele együtt hatalmát veszti ugyanannyi „Isten kegyelméből“ uralkodó koronázott fő. Európa arculata megváltozik: új nemzetek és új hatalmak alakulnak: Európa egyik részében forradalom, másik részében az ellenforradalom győz. Az ellenforradalom győzelmének nyomában egyes országokban a kapitalizmus még korlátalanabb ura lesz a politikai és gazdasági hatalomnak. Óriási méreteket ölt az ipari fejlődés és az árutermelés. A termelésben azonban nincs rend, az esztelen árutermelés következtében válságok válságot követnek és a válságok szenvedő alanyai újból csak a bérért dolgozó milliók és így ezekben a kapitalista országokban továbbra is óriási az elégedetlenség, a türelmetlenség és a forradalmi hangulat. Ebben a formálódó európai helyzetben a munkásosztály két pártja is külön uton jár: két külön kísérlet folyik a társadalmi berendezkedés megváltoztatására. Az egyik kísérlet Keleten, a Szovjet Unióban, a másik kísérlet Nyugaton, Németországban történik. A német kísérlet revizió alá veszi a marxizmus forradalmi tételeit, módosítja, megreformálja azokat. Új módszert vezet be: a polgári demokráciára felépített fokozatos fejlődés módszerét. És, hogy ehhez a módszerhez megnyerhesse a polgárság támogatását is, elhomályosítja a szocializmust, mint végcélt és inkább csak a mozgalomra helyezi a fősúlyt. Választásról választásra akar győzelmet aratni, az így kapott többséggel politikai hatalomhoz jutni ( és csak azután, a politikai hatalom birtoklása után megkezdeni fokozatosan a gazdasági hatalom átvételét, így, ezen az úton haladva tovább és tovább, egyszer, minden megrázkódtatás nélkül, tisztán a szavazócédulák erejével, szinte észrevétlenül akart a szocializmushoz eljutni. A kapitalizmus azonban nem nézi tétlenül ezt az irányában megnyilvánuló „fokozatos" elpusztítási szándékot. Ellenakcióba kezd és hatalmának biztosítása érdekében a széles dolgozó rétegek megtévesztésére szociális jelszavak hirdetésével, mint védősereget életrehívja a faszmust, maga előtt tárja a szolgálatkész diktorokat, megsemmisíti a demokráciát és rohamléptekkel viszi a népet a még borzalmasabb második világháború örvényébe. A másik orosz kísérlet, a hamisíthatatlan marxista forradalmi módszert választja. A cél világos megjelölésével, a tisztán proletár rétegek erejére támaszkodva a forradalom eszközével, egyszerre veszi birtokba úgy a gazdasági, mint a politikai hatalmat és a legkíméletlenebb eszközökkel semmisti meg az ellenséget. Kényszer útján keresztülviszi a munkásosztály akaratát és a hatalom teljes birtokában átformálja az egész társadalmi berendezést és csak az átformálás után és az ellenség megsemmisítése után fokozatosan enyhíti a proletáriátus diktatúráját, megteremti az elmaradt cári Oroszország helyén a népek igazi demokratikus hazáját. Ez a húszesztendős kétféle kísérlet kétféle eredményre vezetett. Az egyik kísérlet, mely,a minden eszközt igénybevevő kapitalizmussal szemben a mindent megengedő demokrácia módszerét választotta, belefulladt saját rendszerébe, önmagát emésztette fel, míg a másik kísérlet a körülötte történő világrengések és a vele szemben fellépő fegyveres megmozdulás, valamint a belső ellenforradalmárokkal való küzködése ellenére nemcsak megállta a helyét, hanem olyan fejlődésnek indult, hogy huszonöt esztendő lefolyása alatt szinte százötven esztendő hátrányát hozta be. A munkásosztály itt nemcsak megtartani tudta hatalmát, hanem azt hazai és nemzetközi viszonylatban is hallatlanul megnövelte és ma már a világnak ezen az egyhatod részén megterem tette a szocializmus alapfeltételeit, mintaképét minden szocialista törekvésnek. Előttünk tehát a jelenleg élő nemzedék előtt két példa áll: az egyik megbukott, a másik eredményre vezetett. Azóta a módszerek megváltoztak, az elvi ellentétek tisztázód* tak, mind a két munkáspárt bizonyos belátásra jutott. És, a fasizmus leverése után a munkásosztály új alapokról, indulhatott el, de mégis mindeme történéseken túl meg kell állnunk egy pillanatra és feltenni magunknak két kérdést: hol tarthatna ma már Európa népe, ha a munkásosztály nem jár külön utakon, ha nem egymást marcangolja, hanem eredeti marxista forradalmi alapon maradva vívja harcát a kapitalizmus ellen, így biztosan elkerülhettük volna a második világháború borzalmát is. De, ha már ez megtörtént és világosan látjuk, hogy ezek az eltérő utak hova vezettek, legalább most vonjuk le ennek tanulságait, most nem szabad tévelyegni újabb utakon, mert bár a második világháború a fasizmust mint fegyveres erőt leverte, a diktárokat megbuktatta és az európai népi demokráciák a kapitalizmus korlátlan hatalmát némileg megtörték, tévedés volna azt hinni, hogy a társadalom átalakulása sima uton haladhat tovább. A kapitalizmus ereje még mindig igen nagy, órási területeket tart még befolyása alatt, ezért félő, hogy fasiszta pártok megsemmisítése után újabb kísérletet tesz: más pártokkal kísérletezik (lásd francia példa) és ezen keresztül próbál éket verni a munkásosztály még egységben lévő szervei, a szakszervezetek közé is. Vonjuk le tehát ennek tanulságát: a célt mindig szem előtt tartva, éberen vigyázzunk pártjaink marxista tisztaságára és szakszervezeteink egységes erejére, mert a kapitalizmus még megmaradt erőit a két erős munkáspárt mellett csak az egységes, erős szakszervezetekkel lehet megsemmisíteni, hazánkban a kaptalizmus komoly vereséget szenvedett. Népi demokráciánk komoly eredményeket ért el. De itt is tévedés volna azt hinni, hogy ezzel munkánk végére értünk. Mert ahhoz, hogy a hároméves terévet sikerrel tudjuk folytatni és befejezni, hogy népi erők befolyását tovább tudjuk növelni, ahhoz elsősorban az szükséges, hogy a népi erőket, de ezen belül elsősorban a dolgozók erejét még jobban összekovácsoljuk és még határozottabban leszögezzük magunkat ahhoz, hogy a népi erőket igazán képviselő két munkáspártnak mindig és minden körülmények között együtt és sohasem egymás ellen kell küzdenie. Ez a tanulság és ez a feladat. Ezt kell elvégeznünk. El kell végeznünk ezt azért is, mert ezzel tartozunk önmagunknak, családunknak, demokráciánknak, a magyar és a világ munkásosztályának, de, tartozunk, mártírjainknak is, ki életüket áldozták a munkásosztály felszabadításáért, a szocializmusért. Ezek a tanulságok mutatkoznak száz esztendő tükrében. . .