Vegyipari Dolgozó, 1974 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Fiatalok a vegyiparban Adatok, elemzések, következtetések A Nehézipari Minisztérium ifjúságpolitikai bizottsága kezdeményezésére 1973-ban befejeződött egy tárcaszintű, ifjúsággal foglalkozó adatszolgáltatási rendszer kiépítése. Célja az volt, hogy megismerjük a fiatalok élet- és munkakörülményeit, szórakozási és sportolási lehetőségeit, a fejlődésükhöz szükséges szakmai továbbképzésüket és felsőszintű tanulásuk helyzetét. _ A rendkívül nagy munka értékelése és elemzése most folyik a NIM Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetében. Az eredmények felhasználása sok szempontból új lehetőséget nyit a tervszerű ifjúságpolitikai munkához. Vállalataink 1974. évi legfontosabb ilyen jellegű munkája kettős: egyrészt jól előkészíteni és lebonyolítani az ifjúsági parlamenteket, másrészt komolyabban beépíteni a vállalati éves tervekbe az ifjúságpolitikai feladatokat, felkészülni ezzel az V. ötéves tervi középtávú elképzelések kialakítására is. Mivel az adatszolgáltatás feldolgozása most folyik, ezért teljeskörű elemzést még nem lehet adni az eredményekről, de néhány adat és következtetés már levonható belőle. A Vegyipari Szakszervezethez tartozó trösztök és vállalatok több mint 160 ezer embert foglalkoztatnak, amiből 65 300 30 éven aluli. Ez az összdolgozók közel 41 százaléka. Már ez az egyszerű számadat is bizonyítja, hogy milyen jelentős erőket képviselnek a fiatalok, s nemcsak számszerűleg, hanem munkavégzés szempontjából is. Hozzávetőleges számítások szerint ezek a fiatalok egy évben 40 milliárd forintnyi termelési értéket hoznak létre. Az adatokat továbbvizsgálva örvendetes — bár maga a tény nem ad okot az örömre —, hogy a 8 általános iskolát a korábbi 18—20 százalék helyett „csak” 8 százalék nem végezte el a fiatalok közül. Megállapítható, hogy vállalataink igen nagy erőfeszítéseket tesznek a dolgozók általános iskolai képzésének megszervezésére. Az a tény azonban, hogy a fiatalok is igen szép számmal vannak, akik nem fejezték be az általános iskolát, felveti, hogy az oktatási rendszer ilyen jellegű hiányosságainak a megszüntetésére nagyobb figyelmet szükséges fordítani. Talán két kényes kérdésről kell még beszélni, ami az adatokból kitűnik. Az egyik a fiatalok kádertartalékként való kezelése, vezetővé válásuk, előrehaladásuk lehetősége; a másik a szakszervezeti munkában, a közéleti aktivitásban betöltött helyük, szerepük. A fiatalok vezetővé válása napjainkban és a gyakorlatban az úgynevezett szamárlétraelv alapján érvényesül. Természetesen vannak ezalól kivételek, például az olajtermelő vállalatok területén, néhány vegyipari üzemben, de ezek sajnos nem általánosak. Számokra lefordítva: a vegyiparban közel 12 000 egyetemet, technikumot végzett fiatal van, ebből mintegy 320 tölt be magasabb, vezetői és 1500 közvetlen termelő irányítói munkát. Ez az összfiatalok 2 százaléka. Ez még a végzettséghez mérten is csak 13 százalék. Talán a vállalatok vezetői is meglepődnek, ha saját adatszolgáltatásukat elemzik. Ezek az adatok ugyanis nemcsak a tárca vezetőinek fontosak. A legtöbb hasznot a vállalat vezetői nyerhetik belőlük, ha figyelmesen tanulmányozzák A pályakezdő fiatalok öt éven át történő figyelemmel kíséréséhez, a szociális intézkedést javító munkaterv elkészítéséhez, az ifjúsági parlamentek beszámolóinak elkészítéséhez, s sorolhatnám még sokáig, mi mindenhez ad segítséget ennek a statisztikának a helyes felhasználása. Visszatérve a másik kényes kérdésre, kiderül, hogy a fiatalok aránya a szakszervezeti tisztségekben az üzemi bizottságok választási kampánya során megnő, majd lassan visszaesik. Ennek két oka van, egyrészt a „kiöregedés”, a 30 éves kor fölé kerülés, másrészt az, hogy a vezetőségekből valamilyen oknál fogva kiváltakat nem fiatalokkal pótolják. Nem a számok bűvkörében élve, de újra a számokkal bizonyítva, az olajiparban a fiatalok 92 százaléka szakszervezeti tag és 1,6 százaléka vezetőségi tag, az alumíniumiparban 89 százaléka szakszervezeti tag és 2,3 százaléka vezetőségi tag, a vegyiparban 82 százalék szakszervezeti tag és 1,8 százalék vezetőségi tag. Úgy gondolom, a szakszervezetek ifjúságpolitikai szerepe semmivel sem kisebb, mint más társadalmi szervezeteké, sőt talán jelentősebb sok kérdésben. Nem árt tehát felülvizsgálni vállalataink szakszervezeti bizottságainak ezirányú munkáját, a kijelölt szakszervezeti ifjúsági felelősök hatáskörének növelését, általában az ifjúsággal való foglalkozás fontosságát. Ismert az az érvelés, hogy a szakszervezet az összdolgozók érdekeit és nem rétegérdeket képvisel, s ezzel egyet lehet érteni. De ha az összdolgozók arányához viszonyítva a juttatások nem felelnek meg a fiatalok arányának, sőt mint a számok bizonyítják, kirívóan eltérnek, akkor ez az érvelés már nem helytálló. Az elemzés — mint már em- lítettem —, most folyik. A néhány kiragadott példa azonban úgy érzem jól érzékelteti, milyen izgalmas kérdés e feladattal foglalkozni. A NIM ifjúságpolitikai bizottsága a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével, annak ifjúsági bizottságával közösen értékeli, s vonja le a végleges következtetést, határozza meg az újabb tennivalókat. Addig is azonban ajánlani szeretném minden vállalat szakszervezeti szervének — természetesen más szervezeteknek is —, hogy tanulmányozzák, használják fel a meglevő adatokat, ne kerüljenek íróasztalfiókokba porosodni ezek az értékes anyagok. Különösen fontos ez 1974-ben az Ifjúsági Parlamentek évében. Moravcsik Attila, MM Ifjúságpolitikai Bizottság titkára 28 éve a szakszervezeti mozgalomban A Dunai Kőolajipari Vállalat Péti Gyáregysége szakszervezeti tanácsa 1973. december 14-én kedves kötelezettségének tett eleget, amikor Stéger Károly elvtársat, gyáregységünk volt szb-elnökét, szb-titkárát, az szmt aktivistáját, a vállalat géplakatosát, művezetőjét nyugállományba vonulása alkalmából gazdasági vezetői, a tömegszervezetek vezetői és munkatársai körében köszöntötték. Stéger Károly 1940 óta folyamatosan dolgozott a vállalatnál mint lakatos és művezető. Hosszú ideig volt függetlenített szb-elnök és szakszervezeti aktivista. Már a felszabadulás előtt részt vett a munkásmozgalomban. Mint gazdasági cseléd harcolt a munkások jogaiért. 1945 óta a mozgalom különböző területein dolgozott. Munkáját legjobb tudása szerint végezte. Intézte dolgozótársai ügyes-bajos dolgait, problémáit, segítette a szakszervezeti mozgalom fejlesztését és nem utolsósorban a vállalati feladatok megvalósítását. Mint ember csendes és halkszavú, de a feladatok végrehajtásában töretlenül és példamutatóan harcias volt. Az eredményes gazdasági és mozgalmi munkájáért többször részesült kitüntetésben: „Kiváló dolgozó’’. Többszörös újító kitüntetésben, szakszervezeti oklevélben, „ Szakszervezeti munkáért ezüst fokozatában. Eredményes tevékenységéért, becsületes munkájáért nyugállományba vonulása alkalmából a „Szakszervezeti munkáért” arany fokozatát és tárgyjutalmat, a „Nehézipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapta. Stéger elvtárs meghatottan köszönte meg az erkölcsi és pénzbeni elismerést, és ígéretet tett, hogy továbbra is részt vesz a munkásmozgalom fejlesztésében, és harcos aktivista lesz. Erőt, egészséget és jó pihenést kívánunk neki! Hidegkúti István Mindig újra megválasztják Mindenkihez van néhány barátságos, kedves, tréfás szava. Nem kellett külön megtanulnia, hogy hogyan teremtsen jó emberi kapcsolatot az üzemben munkatársaival és elvtársaival a mozgalmi munkában. Ez jellemzi talán a legjobban Koczor János elvtársat, a Reanal Finomvegyszergyár Kémia IV. üzemének szakszervezeti bizalmiját. 1945 óta dolgozik a vállalatnál, mindig a legfontosabb gyártásoknál. A vállalati profilváltozás óta főleg új organikus félüzemi gyártások technológiáinak üzemesítésénél végzett kiemelkedő munkát. Ötször nyerte el a vállalatnál a „Kiváló dolgozó” címet, egyszer pedig a „Nehézipar Kiváló Dolgozója” kitüntetéssel jutalmazták munkáját. A Munka Érdemrend bronz fokozatát 1967-ben kapta meg. A szakszervezeti mozgalomban mindig tevékenyen vett részt. Évekig szakszervezeti bizalmi volt, majd a szakszervezeti bizottság termelési és bérfelelőse lett, felhasználva a bizalmi munka során szerzett tapasztalatait ebben a felelősségteljes szerepben. Ezután néhány évig a Reanal Finomvegyszergyár szakszervezeti bizottságának titkára volt. Az utóbbi években a Kémia IV. üzemben dolgozik, művezeti és egyben az üzem szocialista brigádjának vezetője. Munkatársai minden választáskor újra őt választják meg szakszervezeti bizalminak. Koczor elvtárs legfontosabb feladatának tartja, hogy a társadalmi és üzemi munkatapasztalatait a fiataloknak átadja. Kiér Emilné Elismerik eredményeiket , mert tisztelik érdemeiket Egy vállalat kiváló szocialista brigádjának lenni annyit jelent, mint a nap minden pillanatában érezni a tekintély kötelező felelősségét. Ez a szerep nehezebb, ha tudjuk azt, hogy 160 brigád közül mi vagyunk a cím egyetlen birtokosa ■ — mondja Szabó Lajos, a Dunai Kőolajipari Vállalat „Nguyen Van Troi” villamos szocialista ifjúsági brigádjának Munka Érdemrend ezüst fokozatával kitüntetett vezetője. A brigád 1967-ben, 14 taggal alakult, jelenleg 16-an vannak. Villamos karbantartók: 1 mérnök, 1 technikus, 12 szakmunkás és 2 betanított munkás. Az alapítótagok közül már csak 5 van a brigádban. A DKV fejlesztése következtében más munkakörbe vagy más munkahelyre kerültek között 3 csoportvezető, 5 elektronikus, 1 művezető, 1 főművezető van. Hétéves tevékenységük alatt két ezüst-, egy aranyelismerést értek el. A „Vállalat Kiváló Brigádja” címet soron kívül, év közben, augusztus 20-ám kapták meg. Szerencsésen összekerültek? A körülmények főbb alapjellemzői Kovács István villanyszerelő szerint azonosak a vállalat más hasonló területén dolgozó brigádokéval. — A különbséget, amivel kiemelkedünk, már magunk formáltuk, mert a körülmények tudatos, tervszerű megváltoztatása a kollektíva egyik elsődleges feladata. — Felvetődik talán a kérdés úgy is, hogy könnyű nekünk: szerencsésen összekerült kollektíva vagyunk — mondja Markó János naplóvezető —, pedig 16-an négy helységben lakunk, heten vagyunk bejárók. De a távolság ma már nem jelent akadályt. Nedelkovics Dömötör villanyszerelő folytatja: — Nem úgy gondolkodunk és cselekszünk tizenhatan, mint tizenhat érdekű ember. Egymás elgondolásait, cselekvőképességét és lehetőségét felelősséggel tartjuk tiszteletben. Segítünk annak, aki házat épít, aki költözködik, ha kell, kutat ásunk, leszedjük a beteg brigádtag kukoricáját, az egyiknek kitakarjuk a szőlőjét, a másikhoz szüretelni megyünk. Amíg együt dolgozunk, közösen tervezgetjük az egyéni gondjaink, közös ügyeink megoldását és a világ sorsának elemzésére is jut idő. Kácser József betanított munkás véleménye szerint a közös ügyért vállalt felelősség mértéke megítélhető a kollektíva olyan jellegű tevékenységéből, mint az árvízi védekezésben való részvétel, az árvízi helyreállításnál a vállalat álltal épített családi ház, az iskola tévémozgalom az iskolák villamosítása, az iskolakönyvtár-mozgalom, a vietnami kerékpár-, takaró- és iparitanuló-intézet akció, az egy üzem, egy iskola mozgalom, amelyekben mindenkor a legnagyobb arányokban vett részt a brigád. A vállalati programokat Schweiczer János csoportvezető sorolja fel: a tizennégy üzem indulásának elősegítésére szervezett kommunista szombatok, a lakótelep-parkosítási és -fásítási akciók, a balatonakarattyai ifjúsági hétvégi pihenőtelep építése, a vízi sporttelep és a tömegsportbázis építése, a bölcsődebővítés — ezekben a fontos feladatokban 100—200 óra társadalmi munkát is végzett egy-egy brigádtag. Évenként 10—15 szombat-vasárnapra szervezett közös kulturális rendezvényünk van. Ezek tapasztalatcserék, kirándulások, más egységek brigádjaival közösen rendezett vetélkedők és szórakoztató estek. A brigád minden tagja részt vesz az adottságának ,megfelelő valamilyen tömegsportban, önálló kispályás futtbal-, váltófutó- és lövészcsapatunk van. A sportrendezvények szintén 25—30 közös programot adnak a brigádnak, amelyek általában hétköznap kötik le szabad időnket. Pillinger János villanyszerelő szenvedélyesen állítja, hogy a közös programoknak Százhalombattán nagy szerepük van a brigádok kollektív világnézeti és morális fejlődése szempontjából. A különböző egyéni tapasztalatokat magukkal hozott dolgozóknak új, sajátos szokásformákat kell kialakítani. Meg kell ismerni a korszerű technikát és technológiát. Mindig tanulni és tanítani kell minden brigádtagnak. — Egymásra vagyunk utalva — mondja —, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás rovására bárkit is képessége alatt hagyjunk fejlődni, dolgozni. Jelenleg ketten szakmunkásképzőbe, egy főmunkásegyetemi előkészítőn tanul. Kilencen szemináriumot hallgatnak, négyen nyerték el a „Kiváló Ifjú Szakmunkás” címet. Egymásra utalva Gere Istvánná, az egyik női brigádtag nézete az, hogy a szabad idő bizonyos részét a kollektíva rendelkezésére kell bocsátani. — Nagyon jól kamatozik az embernek a közösbe adott idő. Mikor idekerültem, a roppant méretek, a sok új komoly érték nagyon megriasztott. Nem tudom, egyedül képes lettem volna-e arra, hogy megtanuljam, ami itt van. A brigád akarta, időt, tehetőséget és bátorítást adtak ahhoz, hogy jó szakember váljon belőlem. Nő létemre villanyszerelőnek lenni férfiak között nem olyan általános eset. Jó érzés volt, hogy befogadtak és közéjük valónak tartanak. Részt veszek minden megmozdulásban. A férjem is szívesen jön közénk, pedig ő más gyárban dolgozik. — Vállalásainkban a kulturális és közösségi feladatokat úgy határozzuk meg, hogy azok értelme és célja mindenkor hatással legyen a munkavégzésre. A mi technikánk szervezett munkavégzést igényel. Tíz üzemet tartunk karban, szerelőpárokra osztottuk fel a területet, minden pár gazdája az üzemének. Nagyjavítások vagy üzemzavar esetén összedolgozunk. Ezért fontos az, hogy mindenki ismerjen minden üzemet. A szerelőpárok versenyeznek abban, hogy kik ismerik jobban az egész területet — mondja Tornyi László villanyszerelő. — Németh Józsi bácsi — a brigád „44 éves veteránja” szerint — minden előrelépésnek, minden eredménynek alapja a tervszerűség és a tudatosság. Nálunk a vállalás programjának kialakítása részben úgy történik, hogy minden brigádtag betervezi magának, hogy az év során milyen munkavégzéssel, magatartással, szakmai és politikai képzéssel, a közös rendezvényekben és akciókban való részvétellel akar egyénileg több lenni, mint az előző évben volt. Szigorú mérce Sass István villanyszerelő meggyőzően fejti ki: a mi viszonyaink között fontos feladata a brigádnak a nevelés. Nevelni a munkára, a közösség tiszteletére, a közösségi és közéleti munkára. Brigádunkban nincsen olyan brigádtag, akinek ne lenne valamilyen társadalmi funkciója. Rendszeresen értékeljük a társadalmi tevékenységet is, öt párttagunk van és két főnek rzést van bent a tagfelvételi kérelme. A kommunistává nevelés és nevelkedés is tudatosan képezi feladatunkat. Az önmércénk szigorú és magas. Mindenkivel szemben kialakítjuk az elvárási szintet. Meg kell értenünk mindnyájunknak, hogy a közös eredmények erkölcsi és anyagi következményét mindenki olyan arányban sajátíthatja ki, mint amilyen eszköze a létrehozásában volt. Mészáros Ferenc villanyszerelő a négy legidősebb brigádtag egyike, a gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva folytatja: „ Az idén közel 60 ezer Ft-ot kapott a brigád, viszonylag nagy összeget. Mindenkor a differenciáltan, ez értékelt egyéni eredményesség arányában adjuk ki az erkölcsi és anyagi elismeréseket. Negyedévenként értékelünk, ez az önkontroll világossá teszi számunkra, hogy hol tartunk és esetleg hol kellene tartanunk. Vannak viták a pénzek elosztásánál, nem is lenne jó, ha nem lennének. Ezekre szükség van, hogy mindenki érezze a nyílt őszinteséget, amellyel a kollektívv értékeli az egyén cselekvését és magatartását. Adunk mi 1000 forint jutalmat szocialista címes brigádtagnak és adunk 400 forintot a bronzosnak. Egy brigádnál az is meghatározza a közösség fejlettségi szintjét, hogy milyen realitással tudja tagjait értékelni és milyen hatással van az értékítélet a brigádtagokra. — Amikor értékelünk — veszi át a szót Miákits Ferenc — az egyének és a kollektíva cselekvésén és magatartásán keresztül mindig azt keressük.., hogy világnézetük, ítélőképességük mennyiben és miben lett más, mint korábban volt. Amit megvalósítottunk terveinkből, az meghatározza a jövő tennivalóit is. Nem a különböző címekért, önmagunk fejlődéséért kell küzdenünk. Nem szabad az út célját összetéveszteni az útjelzőkkel. Nem a bronz- vagy az aranyplakett a cél, azok csak a megtett utat jelzik, azt a minőséget, amelyet a cél felé haladva, társadalmunk egy mikrorészeként közösségünk elért. Nem kirakatpolitika — Amíg egy brigád csak öt munkahelyen brigád — mondja Sass István —, az még áalami féloldalas kollektíva. Bár a legtöbb brigád így indul, mi is így kezdtük. Nálunk sok a vidékről települt dolgozó és nincsen a szabad idő eltöltésénektézislehetősége. Együtt megyünk keresni az alkalmat. Megismerjük egymást munkahelyen kívül is. R régi baráti környezetet pótolni kell. — Ahhoz, hogy rendbeli menjenek a dolgok — Balázs Géza véleménye szerint —, együtt kell dolgozni a kollektívának. Az ipari tanulóktól a villamos mérnökig minden embernek, vezetőnek és beosztottnak együtt kell akarni ezt a mozgalmat. Ha a vezetők vagy maguk a dolgozók nem őszintén állnak hozzá, hábavaló erőlködés az egész. Tőlünk idegen az önámítás. Kifelé sem engedünk kirakó politikát csinálni. Nincsen szükségünk arra, hogy valamit is szépítsünk. Eredményeinkre és brigádunk jó hírnevére nagyon vigyázunk. Valóban nem féltékeny rájuk a többi brigád. Elismerik eredményeiket, mert naponta látják szorgalmukat. Nem irigylik rangjukat, mert tisztelik érdemeiket, nem tesznek rájuk megjegyzéseket, mert megszokták, hogy minden évben a legjobbak. Nagyon sok brigád küzd azért, hogy hozzájuk hasonlóan ismerje el őket is a gyár közvéleménye. Az idén négy kollektíva tűzte ki célul a vállalat kiváló cím elérését. Vállalkozásaiknak megvan az alapa". Strasszer Gáspár munkaverseny-szervező VEGYIPARI DOLGOZÓ .