Katolikus gimnázium, Veszprém, 1852
A múlt és jelen tanmód. — — — Non levitas mihi, Sed certa ratio causam scribendi dedit. Phaedrui. Vannak, kik a jelent csak becsmérelni szokják; tán mert nem szenvedélyük bábja; és a lezajlott múlthoz mohón ragaszkodván, minket a jelen kötelességek szükkörü embereit, csak szánakodva szemlélnek. Vannak, kik a jelen bájaitól elkapatván, s ennek átidomított eszmeujdonságát fennen hirdetvén, a multat csak selejteiben emlegetik: de azért a jelen kötelességeit és terheit mégis csak mellőzni szeretnék. Az illy szerepcsere nem váratlan. — Az élet urai keresztül járnak egymáson. S ha az alkalmi téren is olly könnyen találkozunk emberekkel, kik a legközönyösb dolgokban is soha össze nem pontosítható nézetekhez tapadnak: miként lehetne feltűnő, ha a közérdekű elvek életbe léptetésénél olly kiáltó a véleménykülönség ? miután tagadhatlan, hogy gyakran az életemésztő gondosság, az őszinte szándék, sőt maga a legönzéstelenebb munkálkodás sem óvhat meg bennünket a tévedés, vagy legalább is a félreértési vádtól. Mert gyarlóságunk annyira botlékony, hogy inkább szint mint valót, inkább kényelmet mint sikert keresünk, óhajtunk. Ez tévut, s mert nyomain egyedül csalfény után bolygónk, ha szemünkbe ragyogand a valóság szövétneke, önként fordulandunk igaz ösvényhez. Ha mindennapi ügyeinkben tévedezünk, ott ritkán kérdezünk: hova, honnét? Különben is, a szokott mindennaposság nem egyéb, mint ezerkép meg-megtüremlő és visszsugárzó véleményár , de hol életkérdés jó szőnyegre, hol nem „ha“ szócska, ha*