Katolikus gimnázium, Veszprém, 1881
X. A magyar nyelvi és irodalmi oktatásnak széptani hatása. A nevelés-tanitás legnemesebb és legmagasztosabb életpályáján hivatottsággal és lelkiismeretes figybuzgalommal működni s igy a tanitói és nevelői ténykedés elé kitűzött, szent ezért megvalósítani: a legszebb hivatás, mit csak ember maga elé kitűzhet. Van-e hasznosabb tagja az emberi társadalomnak, mint a tanító; van-e eredményében áldásosabb foglalkozás, mint gondos kertészként ápolni, fejleszteni, idomítani a jövő reménysarjadékait? hogy ezek a józan tudomány fénye és melege, valamint az erény jótékony harmatcseppjeinek növesztő ereje által idővel majd viharokkal daczoló erős tölgyekké izmosodjanak. Tudomány és erény oly két fogalom, oly két eszme, melyeknek leírása kell, hogy képezze összes vágyainknak tárgyát; mert az ember értelem mellett érző szívvel is bír, azért tehát az igazság mellett az erkölcsi jóra és szépre is kell törekednie. Az igaznak, szépnek és jónak ezen három—egy eszméje körül kell forogni a nevelés-tanítás egész irányának, ez rész czéljának, ezeknek megvalósítására törekszik a tudomány bármely ágában, a hivatásának magaslatán álló tanító. Midőn ugyanis tanítás közben a lágy viaszként idomítható gyermek elméjét hasznos ismeretekkel gazdagítja, midőn termékeny szivtalajába üdvtermő erénymag-vakat vet, midőn ingadozó akaraterejét jó cselekedetekre vezeti: a szunnyadó szellemi erők vagyis az érző, értelmi, 1