Középdunántúli Napló, 1957. május (1. évfolyam, 102-127. szám)

1957-05-01 / 102. szám

! Csillagos t­rarga János nem érzi még hat­­­­an esztendejét. Most éppen arra készül, hogy részt vegyen a munkásőrség menet gyakorlatán. Elő­veszi a sötétkék egyenruhát, fölötti, majd ősi imát húz. Tükör elé áll és bajuszát helyresimítva, sapkáját igazgatja fején. Pillantása megakad a tükörből fe­­sccsilanó sapkacsillagon. Leengedi kezeit, s úgy nézi a kis piros jel­vényt. A fakó, kopottas csillag vörös színe, már csaknem megfeketedett rézpereme eszébe juttatja életét. Megmarkolja a sapkát, leül, s nézi, nézi a csillagot. Elhomályosodó sze­mei előtt megjelennek az elmúlt év­tizedek. 1915-ben mint tizennyolc éves fia­talt, az orosz frontra küldte a ször­nyű világháború. A fiatal munkás nem bírta nézni a haldokló, szétron­csolt katonákat, a lerombolt ottho­nukból jajgatva, futva menekülőket. Irtózott a vértől, nem tudta, miért hanoi úgy vette észre, hogy több társa is hasonlóan gondolkodik, ha­sonlóan érez. Egyik ködös, sötét es­te a fedezék távoli szöglet­ében öten­­hetan összeültek és a háborúról be­szélgettek. Előkerültek az otthoni nyomort, keserűséget elsíró levelek, és előkerült a szó , minden percben várható pusztulásról. Elsorolták, hogy ez meg az a gyerekkori pajtás a szomszéd utcából most ebben és ebben a gödörben alussza fehérre meszelt, örökké tartó álmát. Varga nem kapcsolódott a beszél­getésbe, mert ő már korábban elha­tározta magát valamire, amiben a hallottak megerősítették őt. Maga elé meredt és gondolkodott. A ma­gába feledkezett üh­ögélő katona megszokott látvány volt már a fe­dezékekben, árkokban, mikor éppen szünetelt a harc. Csak ha valaki job­ban f­gyeidé­zr, látná, ho­gy ajkai szorosaiban, keményebb,ék­ zárulnak, s valami szilárd elhatározás ül ki arcára. És így ült még sokáig, hunyott szemmel, mintha elaludt volt rá. Amikor már elhalkult a beszéd és társai elaludtak,­ nem hallatszott más, mint az­örök járkálása, s a ra­kjak időnkénti éles csattanósan fel­állt és zsák­jából egy darab kenyeret zsebébe csúsztatva, megindult kifelé. Az örök wmcsap, fázva húzódtak köpenyeikbe, néha-néha fejük is mellükre csuklott pillanatokra. Eze­ket a pillangvakat kihasználva kú­szott az orosz állások felé. Ha rakéta röppent, megpihent, egészen a sáros földhöz tapadva. Sikerült elérnie a drótkerítést és mintegy tíz perces munka után már a senki földjén, s újabb, megfeszített, igyekezet után az orosz állások te­rületén volt. Megkönnyebbülten só­hajtott és kúszott tovább. Az események gyorsan peregt­ek­és hosszú, végtelennek tűnő utazás után Varga János megérkezett a messzi Penza melletti hekkifogolytá­­bor­ba. Már­ sok magyar volt ott,akik örtdték, hogy — bar, keveset kaptak entől és sokat kellett dolgozni — él­tek, távol a fronttól. A fogság két esztendeje alatt sokszor sírta vissza, a gyá­rat, ahol dolgozott, a szegény, de kedves m­unkás szülői házat. Vágyott haza. Sok emberrel megismerkedett. Itt halt OH gy­öröktől és katonai ár - sajtól a háború menetéről és itt hal­lott beszélgetést a háború óladról Érdeklődve figyelte a beszélget­őket és meglepet­ten hallgatta őket. Mint­ha esek azt m­ondanák, ami ál is szökésre készte'le. Nem is ma-udt ti tőlük, mnden est* ve‘n­k 'arbvst. irkát te­szel’ek a háború előzménye' - ről és a nyomorrá’, ·»•*•'* ■»* o­g-c.tt. te é­­.ve a. sok baj*, ami eddig is súj­tana a szí­gphyembe,­•. IV hnT'ti elöször többet a szo- V áld el: ..o‘.rátákról, rs a kom­mun'z­­mus'ót. a pro'etá-rol. bvrzsuiró]. Meg 'oiw'y. hrjqji a pn’p’jr ellen­­sége a c-;r­swoknak czr--i. morf k‘­­isákm bv click öt. M.::’kón vált, és igazat rdc-v n beszélőknek, znc.rt sa­ját bőrén és s­vi'ei nyomorúságán érezte a való­ságot.­­ Egyre többet és többet tanult, még könyvekhez is hozzájutott és örült,­­ hogy jól eldugta azokat, és az őrök a kutatás során nem találtak nála semmit. Amikor pedig az oroszországi for­radalmi események híre elérkezett a táborba is, tudta már, hogy mit kell tennie. Együtt örült az orosz kom­munistákkal akik mo­st már szaba­don járhattak a táborba. Ezek el­mondták a foglyoknak, hogy prole­tárforradalom volt és győzött a pro­letárdiktatúra, a munkásosztály ha­talma, amelynek az is a célja, hogy Magyarországon is elősegítse a kapi­talizmus bukását. Varga János úgy érezte, hogy eh­hez neki is segítséget kell nyújtania. Belépett a Bolsevik Pártba, majd amikor a szovjet hat­almit támadás érte, elsők között jelentkezett az 1. nemzetközi brigádba. Szakaszpa­rancsnok lett. Rengeteget dolgozott, agitált. Amikor az első harci feladatot megkapta, hogy támadják meg a Penzában harcot kirobbantó cseh alakulatot, amely a proletárhata­lomra tört, úgy érezte, most meg­mutathatja, hogy kommunistává lett. Bár Jan vezette szakaszát, amíg meg nem sebesült, láblövést ka­pott, kórházba került. Itt egyszer idős vörös katona lá­togatta meg őt — még ágyban fe­küdt. Beszélgettek. Amikor a láto­gató megtudta, hogy Varga magyar, megölelte, megcsókolta és hálája je­léül sapkájáról levette a kis vörös csillagot és neki ajándékozta. Ekkor megfogadta új barátjának,­­ hogy élete végéig hű marad a vörös csillaghoz. A látogatás után tűrhetetlenné­ vált számára a betegség, a kórház.­­ Még alig lábadozott. Moszkvába kitt- 1­­lett táviratában kérte, hogy küld­jék a frontra, a vörös katonák közé. A válasz nem késett, azonban nem a frontra, hanem haza, Magyaror­szágra küldték, hogy segítse az alig két napja megalakult Tanácsköztár­saságot. Amikor az örömhírt meg­hallotta, fájdalntyit feledve sietett vonatra ütőt és nemsokára a rég nem látott, most már szabad hazába ér­kezett. A határállomáson megsimo­gatta a kis­ zsebében lapuló csillagot. Április 10-én már Budapesten van és megbízólevelét felmutatva jelent­kezett munkára a pártnál. Öröme azonban bánátiá, majd haraggá vál­tozott, errekor megtudta, hogy a ka­pitalizmus nem nyugszik bele, hogy Magyarországon győzött a forrada­lom és támadást indított. E k­ezéb­e vette kis csillagát, s "*■ mintegy erőt mentve, azon­­nal jelentkezett vöröskatonáinak. Sok csatában vett részt, sokszor elkedvetlenedett, ha látta a soroza­tos árulásokat. Ilyenkor mindig a csillagra, a győzelem jelvényére gon­dolt és új erővel, bizakodással har­colt tovább. Rátort volt, fáradhatat­lan, mert hitt a győzelemben. És amikor a győzelem helyett bukást lá­tott, megrettent. Féltve gondolt a vörös csillagra, féltve a szovjet ha­talomra, és menekült. Otthon nem tudták mi van vele, azt hitték eltűnt még régen a fronton. Eltitkolhatta kilétét, tevékenységét. Ofra munká­ba állt a gyárban. Borzadva figyelte, hogyan, amik össze körülötte a Ta­nácsköztársaság minden vívmánya. Folyt a korátyomtánc­ üldözése. A c­yárban is mindennapos volt a mo­tozás, zaklatás. A kis vörös csillagot jó’ eldugta otthon, nehogy, megtalál­ják rzá’á. Minden este megnézte, megsinto­­gatta és lassan-lassan visszatért te­­r­ménye. • Résztvett az egyik illegális párt­­öszzejövet­elen, ahol felmutatva a cse­tegot, a sz­ecillizmus győzelmének reményéről beszélt elvtársainak. Ek­kor■ már eldőlt a Szovjetun­óban fo­lyó polgárháború sorra és Varga János egyre éledő reményteli öröm­mel nézett a jövő­ elé. Büszkén nya­latta a csillagot és harcra buzdítot­ta barátait. Ám nem voltak elővigyázatosak és­­egy közéjük furakollott áruló jelen­tésére egyik éjjel elfogták őket. Bör­tönbe került Varga is. Úgy mondták, vizsgálati fogságba, valójában hóhé­rok karmai közé. Először őt vették elő. A vallatást vezető rerülőrörnagy pofonnal kez­dett munkájához, azután kérdezte gúnyos mosollyal? — Hol az a világot szabadító vö­rös csillag? ő pedig az ütéstől még mindig ká­buljan, megértette, hogy el akarják venni az ő csillagát, amely oly sok nehézségből nyújtott számára ki­utat, adott reményt. Elhatározta, hogy bármi történik, nem mondja meg, hová dugta, nem szolgáltatja ki kínzóinak. Nem mondta meg. Ütötték, ver­ték. Akkor sem. Amikor már nem bírta tovább a fájdalmakat, így szólt: — A csillagot nem adom, ha ke­resztre feszítenek, akkor sem". Elhallgatott, s a következő ütéstől elájult. Amikor a nyirkos cellában magá­hoz tért, bal vállában égető fájdal­mat érzett. Erőlködve nézett oda és a borzalomtól elkiáltotta magát. Vál­lán egy ötágú csillag beégetett, fe­kete rajzát látta. Megértette. Nem feszítették keresztre, de örök ke­resztül csillagot égettek vállába a szadisták. Sírt. Eszébe jutott a vörös katona és a rendőrőrnagy. Mind a kettőtől csillagot kapott. Az egyiktől a pro­­letárgyőzelem vörös csillagát, a má­siktól az elnyomás bélyegeként meg­gyalázott jelet. Újra vállára nézett és megfogadta, hogy azért is erős lesz és ha már így kell csillagot vi­selnie, hát hű is tesz a vörös csillag­hoz. A börtönévek alatt nem láthatta vörös csillagát, ezért a vállán már pirosló ötágú heget nézte és várta a szabadulást. Öt esztendő után ke­rült utcára és a munkanélküliség, a megaláztatás hosszú, nehéz ideje után vörös csillaggal a mellén és csillaggal a vállán fogadta a felsza­badító szovjet harcosokat. , És Varga János építeni kezdett ■— a vörös csillag jegyében új életet, új országot. Nehéz volt, de dolgozott. Már János bácsinak hívták és min­denki tudott csillagai történetéről. Úgy is hívták, hogy Csillagos Varga. A­z ellenforradalmárok is a Csil­­lagos Vargát keresték, hogy leszámoljanak vele. Varga János azonban nem hagyta magát. A zse­béből sohasem hiányzó csillag meg­mutatta útját: a csllagos szovjet katonáktól kapott menedéket. Ők vi­gyáztak rá, vigyáztak csillagaira. És most Csillagos Varga János gondolatait megszakítva, megsimo­­gatja a fakó kis vörös jelvényt mun­­kásársapkáján. Ránéz géppisztolyára és hangosan megszólal: — Nem, többé nem hagylak, vörös csillag, életünk csillaga. Feláll s kemény léptekkel indul megmutatni miindenkinek, hogy győ­zött a szocialista élet. A több évtize­des remény csillaga: Hazai Sándor. KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Központi Bizottsága politikai előadássorozatán­ak követ­kező előadása: „Az MSZMP a munkásosztály forradalmi pártja“ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága politikai elő­adássorozatának következő előadá­sára május 6-án, hétfőn délután 5 órakor kerül sor a Néphadsereg Köz­­ponti Tisztiházában (V. kerület, Vá­ci­ utca 38­). 12 alkalommal Kiss Károly, az MSZMP Központi Bizott­sága Intéző Bizottságának tagja tart előadást „Az MSZMP — a munkás­­osztály forradalmi pártja“ címmel. (MTI) JÓZSEF ATTILA: MUNKÁSOK Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató fogak. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyár a tenger! Termelő zabálás, a kis búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el. S hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata ing, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíjjá esetten és nyalint, hol a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok. Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn’ a múlt síkos hala. A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Újságpapír az asztalon kenyérrel s az újságban, hogy szabadok vagyunk —, poloskát űzünk lámpával s a kéjjel s két deci fröccsel becsüljük magunk’. Elvtárs és spicli jár a csöndben erre, részeg botlik, legény bordélyba lóg, mert hasal az éj s pörsenéses melle, mint szennyes ingből, füst alól kilóg, így élünk mi. Horkolva alszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon, nedves a lakás. De — elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztály harcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És, búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve ígyen készül a világ, ■hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! (1931.) 1939. május 1. japán közvélemény a japán-amerikai egyezmények felülvizsgálását követeli Tokio. (MTI) Az amerikai—japán­­ egyezmények felülvizsgálásáért in­dított mozgalom kezdeményező bi­zottsága sajtóértekezletet tartott — jelenti a TASZSZ. A sajóértekezle­­ten Uehara professzor, neves tudós kijelentette, hogy a japán—amerikai­­biztonsági paktum“ és a „közigaz­gatási egyezmény" felülvizsgálásáért indított mozgalom az utóbbi időben széles méreteket öltött az ország­ban. Nem csupán a nép, hanem a ve­zető körök is hajlanak a felülvizsgá­latra. Az ezután szóló Nakano professzor közötte, hogy eddig a japán értelmi­ségnek több mint hétszáz neves kép­viselője írta alá az amerikai—japán egyezmények felülvizsgálását köve­telő ívet. Hova lett Mussolini kincse? Olaszorszírjában per kezdődött Mussolini mesébe illő kincsei titokzatos eltűnésének kiderítésére Padua. (MTI) A Reuter jelenti: F­áduában hétfőn per kezdődött Mus­solini mesébe illő lencsei titokzatos eltűnésének kiderítésére. A kincse­ket , aranyrudakat, aranypénzeket, szőrméket és különféle külföldi va­lutákat — 11 milliárd líra értékre becsülik. Ezeket a kincseket a mene­külő fasiszta diktátor és miniszterei magukkal akarták vinni Svájcba, de olasz partizánok a svájci határtól 15 kilométerrel, Congónál megtámad­ták a konvojt. Az ügyészség most ki akarja deríteni, mi volt a kincsek pontos értéke és hová tűntek azok. Az előreláthatólag több hónapig tartó tárgyalásra legalább 300 ta­nút idéznek be. A 35 vádlott közül hétfőn 17-en jelentek meg a bíróság előtt. Washingtonban naponta ötször szólal meg a müezzin Az Egyesült Államok és az Izlám közeledésének jelképe: Washington­ban az 1957. évi Ramadan ünnep alkal­mából megszólal a müezzin, hogy imá­ra hívja a városban lakó arabokat. A magnetofonszalagra felvett híres ,,Allah az egyetlen isten és Mohammed az ő prófétája” naponta ötször hang­zik fel a város központjában épült új mecset minaretjének hangszóróján. A washingtoni rendőrség „örömmel” egyezett bele, hogy az izlám közösség hangosan hirdesse vallásának igéit. Az Egyesült Államok legnagyobb mecsetjét (a minaret 55 méter magas)­­ most építették fel Washingtonban. Ar­­­­ra számítanak, hogy a Ramadan ide­­jéiől, az Egyesült Államokban élő mint- ■ egy 75 000 muzulmán kivétel nélkül­­ mind felkeresi. A klasszikus hagyományok szerint épült mecset berendezésénél igénybe vették az Egyesült Államokhoz méltó korszerű eszközöket: az imákat Kairó­ban az arab világ zengő hangjukról híres papjai mondták mikrofonba. A kupolát és az árkádokat Egyiptomból hívott szobrászok és díszítőművészek készítették. A kék és fehér majolika­téglákat Törökország ajándékozta. A mecset padlóját borító szőnyegeket az iráni sah ajánlotta fel. A mecset és a hozzá tartozó mellék­épületek 1 100 000 dollárba kerültek. A költségekhez 15 arab állam, köztük Egyiptom, Pakisztán, Szíria, Szaúd- Arábia, Törökország, Marokkó és Tai­nisz is hozzájárult.

Next

/
Thumbnails
Contents