Középdunántúli Napló, 1957. május (1. évfolyam, 102-127. szám)
1957-05-01 / 102. szám
4L KOZEFOUINANTÜM JiAPLO Májusi ajándék A földfényben szikrázó tájra békésen borul az esti csend. Mintha ünnep lenne! A telehoki ragyogó képpel kúszik az égen, aranyos csóvákkal pásztázza a földet, s nincsen felhő, mely útját állná ebben. A fák, bokrok mozdulatlan állnak, a levegő balzsamos, illatoktól átitatott, s a természet mohón szürcsöli magába a tavasz leheletét. Fenséges, szép a tavaszi este. Olyan, mint a serdülő kisleány, életének virágzásában. Minden neki hódol: az ember, a fyák, a madarak, a virágok. Minden néma, csak a fenyveserdő susog titokzatosan. Az apró tűlevelek vágyakozva rezegnek, a satnyábbak leperegnek a földre, kristályosra rakódnak, hogy puha, süppedő szőnyegen járhassanak a fenyők között felbukkanó emberek, vadak, rovarok. A hold fénye csak nagyritkán téved be az erdő mélységébe. Mintha bújtatni, takarni akarna valakit. A belopakodó sugarak csak a tisztásokat világítják be vakító fénnyel, a sűrű néma, csendes és kísérteties. Most gyufa lobban, és sercegve pörkölődik meg az avar. Kemény, bakancsos láb tipor az eldobott gyufára. A pillanatra felvillanó cigaretta csontos, markáns arcot, tömött bajuszt, erős tekintetet világít meg. Az arc kemény, a természet edzette meg. A szél kicsertette, a nap megpörkölte, az eső megpaskolta. A fa tövében megbújó ember hatalmas termetű, erős, izmos és szigorú. Fején zöld erdész kalap trónol, melynek karimája árnyékot vet magas homlokára, szürke szemére. Széles vállán duplacsöves puska lapul, sörétre töltve. Az urasági erdész most emberre vadászik. Április utolsó lapját szakítják ma le a naptárakról, különös elővigyázatra van hát szükség. Egy alvás, s május elsejére ébred a vidék. Ila nem eléggé éles a szem, reggelre fehéren vakító tuskók sorjáznak az avar tetején, s a gyenge földbe lábnyomok ékelődnek. A falu pedig kicsinosodik. Sudár, kivirágzott májusfák hirdetik az új hónap kezdetét, a szívek pezsgését, a szerelem tavaszát. Ez mindenki számára örömet jelent, csak az erdész kivétel alóla. Mert mi haszna van mások öröméből? Annyi, hogy másnap a kopaszfejű, szúrósszemű, tömzsi intéző elé kell állni, hallgatni dühös kitöréseit, ocsmány, szitkozódó szavait, melyek egyedül az ő fejéhez csapódnak. Azután úgy kell kisompolyogni az ajtón mint a kuvasznak, akit oldalbarúg a gazdája. Ieien gondolkodik, töpreng az erdész, időnként nagyot szippant cigarettájából, kissé toporog,, unja az időt. Hát ilyet még nem ért. Egyetlen tolvaj sem akad az útjába. Unalmában leteríti dolmányát a zizegő tűlevélszőnyegre, puskáját térdére fekteti s szeme acélos merevség- ígél kémleli a sűrűt. Hirtelen megretten. Aztán mosoly ül vonásaira s úgy tekint a ficánkoló tapsifüles nyoma- ha. De könnyen lepuffanthatta volna. De nem. Elriasztotta volna a nagyobb vadat, mert most arra leselkedik. Éjfél felé kissé elnyomja az erdészt ez álom. Szempillái leereszkednek, aztán fölemelkednek, mert úgy alszik, mint a nyúl. A legkisebb zajra felébred. Egy ideig szuszog, piheg álmában, aztán hirtelen megébred. Apró gally reccsen vagy harminc lépésnyire tőle. Villámgyors, nesztelen léptekkel surran a fa mögé. Puskáját előrehúzva, feszülten figyel. Óvatosan süpped a finom avar a lopakodó lábak alatt, néha gally roppan, madár rebben fel ijedten s elfojtott suttogás hangzik. Egészenjól érti. — Ez a sudárfenyő jó lesz! Még az Isten is májusfának teremtette. Egész sima, teteje szép, hogyan örül majd szegény kisleány. A hang Biró Lajcsié. Szegény, napszámos gyerek, árva mint a fűszál. Nincsen annak senkije. De mégis van! Egy kislány, akit nagyon szeret, akinek mindenáron örömet kell szereznie. Ha lecsukják érte, akkor is. Így de nagyon szereti a kis Esztikét, hogyne szeretné, amikor olyan aranyos. Az alakja mint a nádszál, hajlékony, törékeny. Az arca hamvas rózsa, szája eper, haja aranysárga, a szeme... A szeme hát az olyan, mint ti tavaszi ég. Derűs, sugárzó, vidám, tele van örömmel, bájjal. Ebbe a két csodás szembe szeretett bele Biró Lajcsi. Eszti mit sem tud erről a szerelemről. Ügyesen eltitkolta eddig a fiatalember. Mert Esztike gyönyörű szeme minduntalan elsildolt, felette, pillantásra nem érdemesítette, s a fiú pedig nem akart megalázó szerepet játszani. Mindig azt tartotta: ne fuss olyan kocsi után, amelyik úgy sem vesz fel. S nem futott. Pedig ha tudta volna, hogy a felette elsuhanó tekintet csak tettetés, hogy a fiatal leányka szíve olyan hevesen ver blúza alatt, mint a kis madáré, amikor párjára vár... S haladt az idő, a maga útján. Egyszer aztán eltűnt előle a leány. Nem találkozott vele az utcán, a boltban, a mezőn sem hallgathatta vidám csicsergését. Hoszszú tépelődés után egy vasárnap elment hozzájuk. Csendes verőfényes délután volt, ez udvaron éppen virágot bontott a mandulafa. A levegő tisztán ragyogott, korai fecskéik cikáztak, gólya kelepelt a háztetőn. A tornácon Naca néni varrogatott, hatalmas okuláréja egészen előreszaladt hegyes orrán. A bátortalan léptekre felriadt , a legényre nézett. —Te vagy az Lajos? — Jó, hogy elgyüttél. Beteg az unokáin . Már napok óta ágyban van, nem ízlik neki sem étel, sem ital. Éjjel meg csak hánykolódik s téged emleget. Leveszi szemüvegét és tekintete eltéved ez. Aztán könny .Surran ki a szeméből nagy cseppben s leszalad a ráncos orcáján. Foghíjas szájával azt dünnyögi: — Szegény szülei, ha élnének! . . . Dehát tudod, régen meghaltak. Olyan árva a galambom, mint te édes fiam . . . Menj be és vigasztald meg, talán vidámabb lesz. Zajcsi benyit az ajtón, szemben■ vele fehér dunnák között sápadtan fekszik a leány. Apró, telt keblei lágyan rezegtetik a dunnát, nagy szeme kéklően ragyog, mint az esthajnal csillag. S ezek a mélytűzű szemek a legényre néznek bánatos, szelíd fénnyel. — Hát eljöttél Lajcsi? — Nagyon szép tőled. Úgy vártalak . . . Ne a székre ülj. Az ágy szélen puhább, közelebb is lehetsz. S mély szerelemmel tekint a fiára. Az meg, csak néz érthetetlenül. Hát az a kislány fekszik itten, aki eddig pillantásra sem méltatta, elnézett felette, mintha a világon sem lenne? De ahogy Esztikére nézett, mindent megértett: a titkolt szerelmet, vágyat, epekedést. Lehajtotta hát suta, szögletes fejét az ágy tataiéra, mire ahajában édes csiklandozást érzett. A lány apró, fehér kezei belefésültek hajába, turkáltak benne, s az öröm érzését csalták a fiú szívébe. Hát ez is lehet? — kérdezte önmagától. Csak így, minden udvarlás, hódítás nélkül? Erre sose mert gondolni. . . Mielőtt eltávozott, gyengéden megcsókolta a halvány arcot, melyre lázat kezdett festeni a betegség. Utána még többször ellátogatott, a kisleányhoz, s szerelmük mélyebb, igazibb lett. A leány lassan, nehezen javult. A remény azonban megvolt a felépülésre. A kis tömpeorrú orvos gyógyulást ígért neki. — Sok örömet, cseppnyi bánatot sem a kisleánynak — szokta ismételgetni. Hát Biró Lajcsi nagy örömet akart szerezni a kis Esztikének. Ezért indult el öt pajtásával az urasági erdőbe. S most azt nézegetik, hogy megfelelő-e a kiszemelt fa, nem sejtve, hogy mögöttük leselkedik az erdész. Mert ha tudnák, bizonyára nem várakoznának arra, hogy jelentkezzék. Dehogy várnának, hiszen elég nagy az erdő. Az erdész pedig vár türelmesen, bizonyítékot akar. Ezalatt Bíró Injcsi kabátja alól előkerül a fűrész, s nyiszálni kezdi a fenyő alsó törzsét. Az apró, hullámos fogacskák belevájnak a csorgó, lédús fába, s egyre mélyebbre húzódnak. Aztán egy reccsenés s a déli fenyő hatalmas puffanással aléllan terül el a földön. Egy pillanatra torkokban dohognak a szívek, s a parázsló szemek kutatva tekintenek minden irányba, veszélytől rettegve. Egy-két másodperc után megnyugodnak a kedélyek, rövidnyerű balra kerül elő, pattognak az ágak, csak az örökzöld lombkorona marad meg a fa csúcsán. Aztán két fiú elől áll, kettő középre, kettő hátra. Éppen felakarják emelni a fát, amikor egy vészes hang süvít feléjük. Megállja tok fálra sem néznek, tudják, hogy a Balázs erdész áll a hátuk mögött.Azzal pedig nem érdemes packázni, hiszen kőből van a szíve, vasból a keze s könnyen sörétet ereszthet a hátukba. Várják, mi lesz. Az erdész nyugodt, magabiztos léptekkel jön közelebb s fegyvere csöve ott ásilozik a fiúk előtt. Szétterjesztett lábakkal áll meg előttük, s ők behúzzák a nyakukat, mert olyan Balázs, mint egy hatalmas, évezredes tölgyfa. Kimért és hideg. — No fiacskáim? .. . Tolvajkodni, tolvajkodni? . . . Nem sikerült gyerekek. Balázs várt már rátok. Egy szó sem hallatszott a másik oldalról. Az első ijedségtől már magukhoz tértek a fiúk, kihúzták magukat, s vártak a sorsukra. Balázs pedig egyre beszélt, élvezte a kínos helyzetet, melynek egyedül ő a koronás ura. Most úrnak képzelte magát, az előtte lévőket pedig szolgáknak. Mert hát Balázs csak az erdőben úr, a majorban szolga. Úri szolga. — Májusfa lett volna úgy-e belőle?— kérdi ismét. Aztán ki az aranyos? — néz Uijesi szemébe. — Biztos a Tóth leány, az a sokszoknyás. Hát akkor az övékéből kellett volna rabolni. Nekik is van erdőjük ... Jó kis toroköblítő vagy talán más lett volna a jutalom. Ugye Lajcsi? Harsogva nevet, csak úgy rezeg a puska előtte. Lajcsi megszólal. Tompán törnek fel melléből a szavak. — Nem annak! A Harmat Esztinek. — Aki a falu szélén lakik?... Az'. . . árva lány . .. — Igen — feleli Lajcsi. Balász elgondolkozott. ' Egy pillanatra visszaemlékezett gyermekkori játszótársára, első reménytelen szerelmére, Eszti anyjára, a szép Sárára. . . S valami nagy erő összeroppantotta a szikár embert. Csendesen szólt oda a fiúknak. — Vigyétek! Azok nem akartak hinni a szemüknek. Hát ilyen lehetséges? Balázs elengedi őket? Nem mertek a fához nyúlni. Sürgető, parancsoló hang zúdult rájuk. Ez már a szigorú, kemény Balázsé volt, vágott feléjük, mint a vihar. 9 — Gyorsan, míg meg nem bánom! Fürge gyorsasággal pattantak a legények, Vállukra emelték a súlyos törzset, és siető léptekkel vágtattak kifelé. Balázs szomorú szemmel pislantott utánuk, aztán megtörölte verejtékben fürdő arcát, levelet kapart össze, s a frissen vágott tüskét betakarta vele. A legények pedig már árkony bokron túl voltak. Vidámon, megkönnyebbült szívvel lépkedtek előre, vállukon ott imbolygott a sudár fenyőtörzs, megbékélten, a Uhan. Végre Esztikéik kapujához értek. Ott óvatosan körülnéztek, aztán nagyi az udvarba. Előkerült az ásó, a kapa, óvatos düngetés, suttogó szavak, s a fehérre nyúzott fenyőtörzs díszesen, pántlikákkal, zászlókkal telítve büszkén nézett a csillogókra. Éppen ekkor fordult másik oldalára a beteg Esztike. Száján mosoly virult, mintha megérezte volna, hogy reggel nagy örömre ébred .. . S reggel, boldogságtól sugárzó arcval tekintett a gyönyörű, májusi ajándékra. Kása András Új fagylaltozó és borkóstoló nyílik május 1-én A dolgozók, de főleg a gyermekek örömére május 1-én új fagylaltozó nyílik a Sztálin-út sarkán, a borkóstoló helyén. A borkedvelőik azért ne, keseredjenek el, mert kedvenc borkóstolójuk azért, megmaradt, csak új helyiségbe költözik. A Bajcsy Zsilinszky-utcán nyílik meg egy borpince, ahol továbbra kóstolgathatják a jobbnál-jobb balatoni és homoki borokat. 1657. május 1. Azt akarjuk, hogy a magyar nép békében és boldogságban éljen Egy szovjet katona levele Lapunk vasárnapi számában Szabó Klárának, a veszprémi Leánygimnázium KISZ titkárának egy ismeretlen szovjet katonához írt levelét közöltük. Egy szovjet katonától válasz érkezett szerkesztőségünkbe a levélre, amelyet az alábbiakban közlünk: Drága Szabó Klára! Drága magyar KISZ-isták! Drága magyar ifjúság! Engedjék meg, hogy a szovjet ifjúság, a szovjet komszomotisták fel a magam nevében köszöntsem önöket május nemzetközi ünnepe alkalmából — a béke, a barátság és a földkerekség valamennyi dolgozói boldogságának ünnepe alkalmából. ■ Drága Klára! Megkaptuk a levelét, amelyben köszönetét nyilvánítja felénk, a szovjet hadsereg katonái felé azért a segítségért, amit a magyar népnek nyújtottunk az ellenforradalmi felkelés leverésében- Mi nem tehettünk másként. Fájó szívvel néztük a magyar népet, amikor a boldogságát sötét felhő homályosította, elfödve a napot. Nálunk van egy szent törvény: segíteni barátunknak a bajban, nem kímélve vérünket és saját életünket sem. Mi nem tudtuk közömbösen nézni népük kínjait, szenvedéseit. Valamennyien egyet akartunk : segíteni népüknek megvédeni szabadságát, függetlenségét, megzabolázni a fékevesztett terroristákat, akik a magyar hazafiakkal szemben embertelenül számoltak le, azokkal, akiknek drága a becsület és szabadság. Nem akartuk, hogy a magyar nép a kapitalizmus láncaiban nyögjön, hogy hazájukba visszatérjenek a kapitalisták és földbirtokosok, akiknek a világa rég elmúlt és akik a múltban sok keserűséget okoztak a magyar dolgozóknak. Azt akarjuk, hogy barátunk, a magyar nép, békében, boldogságban, éljen, hogy velünk és a világ valamennyi békeszerető emberével együtt ünnepelje május 1-ét, a tavasz ünnepét, hogy neki is kellemes legyen a májusi szellő; hogy Magyarország örökre szocialista ország maradjon, ahol a dolgozó ember boldogan tud élni. Hadd dühöngjenek azok, akik azt akarták, hogy Magyarországon újjászülessen a kapitalista rend, akik a régi barátokat — a magyar és szovjet népet — akarták összeveszíteni. Hadd tudják meg, hogy bármilyen kísérlet, ami a kapitalizmus visszaállítását célozza, csődbe jut, mert a szocialista országok népeit erős barátság forrasztja egybe, amit semmilyen erő sem tud megbontani. Különösen világosan és meggyőzően mutatták ezt a magyarországi események. Nagy figyelemmel kísérjük, hogyan gyógyítja be a magyar nép az ellenforradalom okozta sebeket. Örülünk a fiatalság sikerének, igaz szívből köszöntjük a KISZ születését a maguk országában. Drága Klára! Nem kételkedhet, hogy a vörös zászló sebe, amit október 23-a ejtett, be fog gyógyulni. Nyugodtan dolgozhat, tanulhat, pihenhet. Most már semmi sem tudja megzavarni a maga örömét, mert a béke és biztonság felett őrködnek a békeszerető országok, élükön a Szovjetunióval. Nem akarjuk, hogy a városok és falvak hamu és romhalmaz lesgyenek, hogy az anya sírnion a gyermeke holtteste fölött. Mi sokan vagyunk, és ha összekovácsolódunk a békéért folyó harcban, akkor el tudjuk zárni az újabb csapások és áldozatok útját. Hadd legyen még erősebb, és virágozzék a világ békeszerető népeinek megbonthatatlan barátsága! Növekedjen és erősödjön a magyar és szovjet nép barátsága! Éljen a magyar és szovjet ifjúság barátsága. Éljen a béke az egész világon! NYIKOLAJ SZUSZLOV alhadnagy Komszomol szervezet titkára. Vidáman szórakozhatnak a dolgozók Az emberek szeretnek vidámak, , jókedvűek lenni Szeretik a szépet, a kellemeset és jót. Szeretnek kacagni, dalolni, egyszóval jól szórakozni. Ma, jó nagy ünnepet, a munkások ünnepét is kellemes szórakozással akarják eltölteni. Nézzük meg, hogy a veszprémi, ünneplők hol szórakozhatnak, kinek- s kinek ízlése és kedve szerint. Aki a jó kultúrműsort, népi táncokat, ének- és zeneszámokat szereti, az már délután két órakor megtalálója szórakozását a Színházkertben. ! A műsort a zenész szakszervezet zenekara kezdi meg. Népdalokat és csárdásokat játszik a Hungária-étterem zenekara. A tánczene kedvelői pedig a Tiszti Klub tánczenekarának játékában gyönyörködhetnek. A Városi Kultúrház tánckara szebbnél-szebb népi táncokat ad elő. Még a sportkedvelők is láthatnak érdekes számokat a szabadtéri színpadon, s nem kell kimenni a sportpályára, mert a sportkörök itt mutatnak be egy-két tornagyakorlatot, valamint tőr- és kardvívást. Kellemesen szórakozhat a mozilátogató közönség is, mert ezen a napon egy nagyszerű olasz filmet vetítenek: Vihar Itália felett. Érdekes, izgalmas és szórakoztató. Hát a gyermekek hogyan szórakozhatnak! Nekik is kedvenc szórakozóhely lesz a színházkerti játszótér. A picinyek vidáman hintázhatnak a hajóhintán és a többi hintán. A nagyobbak birtokukba vehetik a csúzdát. Csak aztán nehogy sírás legyen a vége, ha valamelyik nem elég ügyes a lecsúszásnál. Bőven van a mindnyájunknak oly kedves nyári csemegéből, a fagylaltból is. A vendéglátó vállalat négy mozgó fagylaltárust küld a Leron-ligetbe és Színházkertbe. Lesz itt vanília, csokoládé, puncs, karamell, eper, citromfagylalt stb. Ki milyet szeret. S a cukrászdák is teli vannak finomabbnál finomabb édességgel. Ha már az evést említjük, nézzük meg, mit lehet fogyasztani, mert bizony a sok séta jó étvágyat teremt és az éhes gyomrokat ki kell elégíteni. Egy csomó sátor áll a Lenin-ligetben s finom lacipecsenye illatát hozza felénk. Ott sül sokak kedvence, a lángos is. Aki pedig a virslit szereti ,azt is ehet. 200 kg-ot biztosítottak erre a célra. A prtométer után jó lesz egy-két pohár bor vagy sör is. Bőven kapható a borkóstoló sátrakban a móri ezerjó, piroskadarka, balatonfüredi rizling stb. A sörkedvelők is ihatnak kedvükre, 250 hektoliter sört hozattak erre a napra. Aki sem a bort, sem a sört nem szereti, ihat málnát, narancsszörpöt, van bőven. Aki az asztal melletti csendes szórakozást szereti és a kellemes zenét, leülhet a Béka-sörkertben, a Hungária melletti Pihenő-sörkertben, vagy a Balaton cukrászda kerthelyiségében. A kirándulók megpihenhetnek a Betekintsben, mert ma minden nyári szórakozóhely megnyílik. A fiatalság kedvére kitáncolhatja magát a különböző szórakozóhelyeken kívül az utcabálon is, amit a Vöröshadsereg téren rendeznek meg. Nincs tehát hiány a szórakozási lehetőségekben s ezért mindenkinek jó mulatást kívánunk.