Középdunántúli Napló, 1958. január (Veszprém, 2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

KÖZÉPDUNÁNTÚLI ' 1­1 NAPLÓ II. évfolyam — 1. szám. ÁRA 60 FILLÉR Szerda, 1958. január 1. Világ proletárjai, egyesüljetek! Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasójának a Középdunántúli Napló Szerkesztősége Az új esztendő küszöbén írta: Pap János a Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém megyei Bizottságának első titkára Új esztendő küszöbét lépjük át. Elmúlt egy nehéz, küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal tele esztendő. El­múlt az 1957-es év, az az esztendő, amely oly sok bi­zonytalansággal, nehézséggel köszöntött ránk, próbára tette a magyar nép minden becsületes fiának erejét. Az elmúlt év nemcsak a megpróbáltatások éve, si­kereink éve is. A párt vezetése alatt a magyar mun­kásosztály győzelmet aratott, győztesen kerültünk ki abból a nagy küzdelemből, amely az elmúlt év­ben zaj­lott. Egy évvel ezelőtt, 1957. január 1-én nehéz szív­vel és sokan kétségektől gyötörve néztek a jövő elé. Az ellenforradalmi hordák fegyveres csoportjait alig pár héttel azelőtt vertük csak szét, és itt Veszprémben is fülünkbe csengett még a lövések zaja. A fegyveresen megvert ellenség igyekezett támadását olyan területen folytatni, amely több sikerrel kecsegtette. Azt a leg­­elvakultabb, legfanatikusabb ellenforradalmárok is lát­ták, hogy fegyveresen nem lehet a magyar nép ellen támadni, az az idő elmúlt 1956. november 4-éve. Megpróbálták gazdasági eszközökkel elérni azt, amit fegyverekkel nem sikerült. Az ellenforradalmi támadás eredményeként az ország rendkívül súlyos gazdasági helyzetben volt. Itt álltunk a tél közepén tüzelőanyag, villamosenergia nélkül. A kereskedelem úgyszólván alig rendelkezett tartalékokkal, az ipari termelés rendkívül vontatottan indult csak meg egyes területeken, elsősorban azért, mert megfelelő készle­tekkel nem rendelkeztünk. Veszprém megyét különösen súlyosan érintette az energiahiány, hisz üzemeink csaknem kivétel nélkül energiaigényesek, ráadásul folyamatosan termelő üze­mek, amelyeknek egy-egy leállása és újraindítása igen sokba kerül, és a berendezés fokozottabb felhasználó­­dásával jár. Tehát ezekkel az üzemekkel csak akkor lehetett indulni, amikor a biztonságos termeléshez szükséges készletek rendelkezésünkre álltak már. A termelés bizonytalansága, az ellenforradalmárok ter­melés ellenes agitációja, a vásárlóerő hirtelen megnö­vekedése és az állami bevételek csaknem teljes elapa­dása megingatta népgazdaságunk egyensúlyát, s a leg­józanabb számítások is arra mutattak, hogy az inflá­ciót, a mintegy 300—400 ezer munkásnak munkanél­külivé való válását nemigen tudjuk elkerülni. Valóban minden eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy hasonló helyzetben egy ország nem képes elke­rülni a tömeges munkanélküliséget és az inflációt. Ezt mutatja a kapitalista országok példája. Azonban a mi országunk tagja a szocialista tábornak, szocializmust építő ország. A mi országunkban a párt harcának eredménye­ként a munkásosztály tulajdonába vette az alapvető termelőeszközöket és az állami kereskedelemben nem következett be az árak rohamos emelkedése, mint a magánkiskereskedelemben az hasonló helyzetben tör­ténni szokott. Amikor a tőkés Nyugat napról-napra azt számolgatta, hány napig bírja még a Kádár-kor­mány, mikor omlik össze a gazdasági nehézségek sú­lya alatt a munkás-paraszt hatalom Magyarországon, ugyanakkor a szocialista tábor országai — élükön a Szovjetunióval — segítségünkre siettek, hatalmas mennyiségű anyaggal, a legkülönfélébb árucikkekkel, devizahitelekkel láttak el bennünket. Mindez megte­remtette az anyagi előfeltételét annak, hogy ne fájdal­mas és hosszadalmas úton, hanem gyorsan be tudjuk indítani a termelést, helyreállítsuk népgazdaságunkat. A kommunisták felvilágosító szóval harcoltak a dol­gozók között az ellenforradalmi uszítás ellen, magya­rázták a gazdasági, politikai helyzetünkből adódó felada­tokat. Itt a megyében is, Várpalotán, Ajkán és a fon­tosabb ipari centrumokban a kommunista pártszerve­zők voltak azok, akik egyszerre harcoltak a párt újjá­szervezéséért és a termelés beindításáért. Az eredmény nem is maradt el Sorra indultak a gyárak és a vártnál gyorsabban íveltek felfelé a termelést jelző grafiko­nok. Májusban már azt állapíthatta meg a párt Köz­ponti Bizottsága, hogy „az élet minden területén sok­kal gyorsabb a konszolidáció, mint azt néhány hó­nappal ezelőtt feltételeztük, jelentős sikereket értünk el a proletárdiktatúra megvédésében és megszilárdí­tásában, a vártnál gyorsabb ütemben normalizálódik gazdasági helyzetünk.” Országosan az egy munkanapra eső termelés az iparban szeptemberben már 7 százalékkal túlhaladta az előző évi első 9 hónap átlagát. Termelékenységben szeptemberben elértük az 1956-os első háromnegyed­­évi színvonalat, s azóta tovább haladtunk előre. Vesz­prém megye bányászai dunántúli barnaszénből novem­berben már 7,5 százalékkal többet termeltek, mint 1956. szeptemberében. Az országban elsőnek a Közép­dunántúli Szénbányászati Tröszt dolgozói befejezték éves tervüket és 140 000 tonna szenet adtak terven fe­lül a népgazdaságnak. Tudták azt a bányák dolgozói, hogy az ipar kenyere a szén, s adtak elegendő „ke­nyeret” az iparnak, hogy zökkenőmentesen haladhas­sunk előre. Köszönet érte bányászainknak, köszönet mindazoknak, akik ezt elősegítették. Novemberben már túlhaladtuk Veszprém megyében az 1956. szep­temberi termelési szintet, lignitből, villamosenergiából, nitrogén és foszfor műtrágyából, benzinből, gázolajból, papírból, vajból, péksüteményből, stb. Sikereket értünk el a mezőgazdaságban elsősorban a parasztság megnövekedett termelési kedvének, vala­mint a jó időjárásnak eredményeként. Az ellenforra­dalom komoly károkat okozott a termelőszövetkezetek­ben, de többségük kiállta a próbát és ebben az évben már szemléltető, kézzelfogható eredményekkel bizonyí­tották a megye termelőszövetkezetei a fejlett szocia­lista nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Egy évvel ezelőtt a párt alig éledt meg fel alélt­­ságából. Kis csoportokat alakítottak csak egy-egy üzem­ben, vagy falun azok a kommunisták, akik a pártot szervezték, de tudták, mit akarnak. Szilárd, elvicsi, bátor kommunista emberek voltak és munká­juk nyomán újjáépült a párt, egyre erősebben hallat­szott a kommunisták szava, egyre inkább elnyomta az ellenforradalmi demagógiát. A párt nagy megpróbál­tatáson ment keresztül, azonban bátran mondhatjuk, hogy ma erősebb, mint volt, mert az ellenforradalom elleni harc tüzében­ edződött, acélosodott. Fontos feladatunk volt a gazdasági feladatok mel­lett, hogy eszmeileg zúzzuk szét az ellenforradalmi demagógiát. Kemény munka volt, mert rendkívül nagy volt a zavar az emberek fejében, igen sok hazugságot, hintettek el a megelőző években a dolgozók között az ellenséges elemek. De ma már az év lezártával elmond­hatjuk, hogy a legfontosabb területeken értünk el si­kereket, a dolgozók jelentős része ma már látja, hogy az ellenforradalom támadás volt minden egyes dol­gozó békés, boldogabb jövője ellen. 1958 küszöbét eredményekkel és tapasztalatokkal felvértezve lépjük át. Az eredményekhez mindjárt hoz­zá kell tenni azt, hogy ezek még kezdeti eredmények, elbizakodottságra semmi okunk nincs, igen komoly erőfeszítéseket követelő feladatok állnak előttünk. Té­vedésbe esne, aki azt gondolná, hogy most már úgy magától fog minden menni, — ahogy mondani szok­ták — mint a karikacsapás. Erről szó sincs, a jövőben is meg kell dolgozni előrehaladásunk minden centimé­terjéért, meg kell küzdeni, ha talán nem is úgy, mint 1957-ben, amikor a szó szoros értelmében foggal, kö­römmel és ha kellett fegyveresen is harcoltunk az el­lenforradalom ellen, de a jövőben is harcot jelent az előrehaladás. Egy biztos:­­ 1958-ban sokkal biztosabb alapról indulunk, mint egy évvel korábban, sokkal többen bíznak abban, hogy az előttünk álló feladatok megoldhatók és a tavalyinál sokkal jobban kitűzhetők az elérendő feladatok. Gazdasági téren eddigi eredmé­nyeink alapja barátaink segítsége volt elsősorban. 1957-ben jóval többet fogyasztottunk és fordítottunk beruházásokra, mint amennyit megtermeltünk, mint amennyit a nemzeti jövedelmünk lehetővé tett. Ezt egyszer meg lehetett tenni és csak ez volt az egyetlen kivezető út, mint amennyit a nemzeti jövedelmünk lehetővé tett. Ezt egyszer meg lehetett tenni és csak ez volt az egyetlen kivezető út a szomorú gazdasági helyzetünkből. Azonban arra nem építhetünk és nem is akar senki becsületes ember építeni, hogy barátaink vállaljanak újabb terheket azért, hogy a mi gazdasági életünk stabilitását biztosítsa. Feladatunk az, hogy egyre inkább saját lábunkon álljunk, barátaink segít­ségével elért eredményeinket stabilizáljuk és biztos alapot teremtsünk a további, saját erőnkből történő előrehaladáshoz. Igaz, hogy 1957 végére elértük az 1956. harmadik negyedévi termelési és termelékenységi szintet, de ez lényegében azt jelenti, hogy a két év előtti színvonalon mozgunk. 1957-ben nem tudtuk a termelés állóalapjait bővíteni, ezen is feltétlenül vál­toztatni kell. Bizonyos szerkezeti változásokat is követel ipa­runk, ehhez is erőforrásokra van szükség. Igaz, a Szov­jetunió ismét egy 300 milliós kölcsönnel sietett segít­ségünkre,­­azonban nekünk is saját területünkön min­dent el kell követni, hogy előrehaladhassunk. Veszprém megyében nagy lehetőségeink vannak, csakúgy, mint országosan, hogy tartalékokat mozgó­sítsunk és a tervezettnél többet adjunk a népgazda­ságnak. A termelékenység úgyszólván kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezik és minden egyes üzemünket felül kell vizsgálni, hogyan tudjuk a munka termelé­kenységét minél gyorsabb ütemben emelni. A munka­­fegyelem megszilárdításával, a munkaidő jobb kihasz­nálásával, kis gépesítéssel és műszaki fejlesztéssel vi­szonylag kevés beruházással, minden üzemünkben to­vább tudjuk növelni a termelékenységet. Minden dol­gozó a saját érdekében is cselekszik, amikor javasla­taival, újításaival segíti ezt a feladatot. Kommunis­táktól joggal várja el a párt, hogy mint minden terü­leten, itt is kezdeményezők és élenjárók legyenek. Mindenkor, de most különösen fontos feladatunk, hogy termelésünk gazdaságosságát szem előtt tartsuk. Úgy termelni és annyit termelni, hogy az kifizetődő legyen az ország, a nép számára. Vezetőknek és beosz­tottaknak egyaránt m­eg kell tanulni abból a nézőpont­ból szemlélni minden cselekedetüket, hogy amit tesz­nek, az kifizető-e, megéri-e a nagy közösség, az egész ország számára. Az ellenforradalom után különböző területeken lazaságok kaptak lábra, elég nagyfokú pa­zarlással találkozunk egyes területeken. 1958-ban egyik legfontosabb feladatunk széleskörű takarékossági mozgalom megszervezése. Bányafától a felesleges lét­számig, import anyagoktól a villamosenergiáig sok ezer lehetőség van, ahol takarékoskodni lehet és kell. Nincs az életnek egyetlen területe, ahol ne lehetne takaré­koskodni és ha azt akarjuk, hogy az elért eredmények megmaradjanak és újabb eredményeket tudjunk elérni, akkor valamennyiünknek, minden becsületes dolgozó­nak kötelessége a maga területén a széleskörű taka­rékosság. A KISZ fiatalok Várpalotán és néhány helyen már kezdeményeztek, várjuk tőlük, hogy tovább folytas­sk az e téren végzett munkát és felhívjuk megyénk dol­gozóit, kövessék a fiatalok példáit. Igen nagy feladatok állnak előttünk a mezőgazda­ság területén is. 1957-ben szerencsénkre jó termést takarítottunk be. Ez komoly segítséget jelentett a sta­bilizáláshoz. Azonban mezőgazdaságunkban még igen sok a véletlen tényező, igen sok függ az időjárástól, s lehetőségeinket nem tudjuk kihasználni a szétapró­zott kis parcellák miatt. Az elmúlt évben viszonylag kevés szó esett arról, hogy a jövő útja a nagyüzemi gazdálkodás. Bátran ki kell mondanunk és hirdetni kell, hogy nagyüzemi szocialista mezőgazdaságot aka­runk, ezért harcolunk, ezért dolgozunk, hogy ezt mi­előbb megvalósítsuk a magyar mezőgazdaságban. Nem mindegy számunkra, hogy mikor lehetne úgy is mon­dani, hogy minél előbb, annál jobb. Veszprém megyé­ben az országos átlaghoz képest is erősen le vagyunk maradva. Nálunk különösen nagy az ellentét a fejlett szocialista nagyipar és az elmaradott mezőgazdaság kö­zött. Igen nagy e téren a kommunisták feladata. Fá­radságot nem ismerve kell hirdessük a szocialista jövő útját a mezőgazdaságban is. A falusi kommunistáknak kell élenjárni ebben a harcban, felvilágosító szóval, az eredmények ismertetésével, de a saját egyéni példamu­tatásukkal is. Termelőszövetkezeteinkben dolgozóknál­ is sokkal inkább kell a jövőben a termelőszövetkeze­tek fejlesztéséért harcolni. Nekik is akarni kell, hogy a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi útra léphessen. Igen sokat tudnak segíteni, ha elmondják a még egyé­nileg dolgozó parasztoknak, mennyivel jobban élnek a termelőszövetkezetben, mint egyéni gazda korukban és még mennyivel jobban tudnának élni a jövőben, ha a még egyénileg dolgozó parasztok is velük együtt dolgoznának a nagyüzemi gazdaságban. 1958-ban is tovább kell eszmei harcunkat folytatni az ellenforradalmi ellenséges nézetek ellen. Az ideoló­giai harc nem zárult le, sőt még igazában ki sem bon­takozott a kommunistáknak, a progresszív erőknek támadása a visszahúzó erők, téves és ellenséges néze­tek ellen. Sőt egyes területeken újra kezd lábra kapni egyes intézkedések, határozatok felelőtlen bírálgatása. Ismét jelentkeznek demagógok, akik szeretnének olyan légkört teremteni, mint az ellenforradalom előtt, an­nak előkészítése során amilyent sikerült. Ezeknek ígér­hetjük, hogy ezt nem fogjuk megtűrni és ahol ilyen nézetekkel, demagógiával találkozunk, azt a jövőben is keményen vissza fogjuk verni. Mi kommunisták tovább fogjuk pártunkat erősíteni, mert tudjuk azt: erős, egységes párt a biztosítéka annak, hogy az egész dolgozó nép érdekében sikeresen járjuk a szocializ­mus útját. Harcunkban lelkesít bennünket a kommu­nista pártok moszkvai nyilatkozata, amely erőt és biz­tatást adott minden becsületes ember számára. Meg­mutatta azt, hogy elérhető közelségbe került a szo­cializmus világméretű győzelme. Erőt ad harcunkban a 40 éves Szovjetunió hatalmas sikerei és igyekezni fogunk mi is úgy dolgozni, úgy harcolni, hogy ered­ményeinkkel erősítsük a szocialista tábort, a világ né­peinek a haladásért folyó harcát.

Next