Középdunántúli Napló, 1958. március (Veszprém, 14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-02 / 52. szám

1958. március 2. Egy riporter feljegyzéseiből EMBER A TURULMADÁRON Szomorú szenzációja volt Budapestnek az úgy­nevezett „régi jó időkben" Csipcsala Mihály tizen­­kilencéves gyári segédmunkás esete. Akkoriban, a tőkés gyártulajdonosok egyre­­másra bo­c­sújtották el a munkásokat, gazda­sági válságra, üzleti pangásra, rezsicsökkentési kény­szerre hivatkozva. Az előzetes tervek nélkül gyár­tott ipari és közszükségleti cikkek tömege nem talált felvevőpiacra és az áruházak polcain roskadozó por­tékákat a leszegényedett lakosság képtelen volt megvásárolni. „Háromnegyedmillió koldus városé­nak" nevezte a szociáldemokrata sajtó ebben az idő­ben Budapest fővárost, és ez a megállapítás teljes mértékben fedte is a valóságot. Az a 150 000 kivált­ságos lény, aki a nincsteleneken kívül lakta a fővá­rost, a bankfejedelmek és az „ipari mágnások" köré­ből került ki. A Lánci Leók, Weiss Fü­löpök, Chorin Ferencek, Weiss Manfréd -bárók, Láng Gusztávok köréből... A kapitalista közgazdaság azonban súlyos vál­ságba került ezekben az időkben. Estek, zuhantak a részvényárfolyamok és bekövetkezett az a bizonyos, sokat emlegetett „fekete péntek“ a budapesti tőzs­dén. A „Rimamurányi Vasművek“ részvénye például, alig tizenöt perc leforgása alatt 200 koronáról 30 koronára esett, s a „sztár”-ként becézett tőzsde­­panir, a „Schrick-Nicholson“-részvény, nyolcvanöt százalékkal zuhant... A pánik, amely a tőkések tá­borában keletkezett,­­ leírhatatlan volt. Másnap megkezdődött a „Mentsük, ami ment­hető­“-akció az iparábobok portáin, amit a meg­riadt gyárosok azzal vezettek be, hogy azonnali ha­tállyal elbocsátották, szélnek eresztették a munká­sok kétharmadát. És itt kapcsolódott be az eseményekbe Csip­csala Mihály tragédiája. Ez a sápadtáncú, sovány fiatalember a Dunán­túlról jött fel Pestre. Odahaza elárvult­ apja is, anyja is meghalt Valaki azt tanácsolta Mihálynak: menjen fel a fővárosba, ott majd felveszik segédmunkásnak. Fel is vették. A Láng-gépgyárban kapott mun­kát. Mint afféle senki fia, n­ágyrajáró volt. Mint so­kan, nagyon sokan az akkori munkások közül. Amikor Csipcsala Mihályt egy fagyos január végi napon, másfélezer társával együtt kidobták, szélnek eresztették a gyárból, h­a kívülrekedtek tanácstala­nul bámultak egymásra. — Mit fogunk csinálni, mihez kezdjünk most?... — tanakodtak. — Majd csak lesz valahogy! — mondotta egyi­kük és azt tanácsolta: men­jenek szépen haza és az­tán várják meg, míg a helyzet kialakul. — Mun­káskézre szükség van — hangoztatta —, s előbb­­utóbb majd visszahívnak bennünket! — Ki kell bírnunk ezt a válságot! — szólt köz­be egy öregebb munkás. — Ha az állunk belekopik is, ki kell bírnunk!... * Csipcsala Mihály segédmunkás nem bírta ki. Elkeseredetten, megkínzottan csatangolt szerte a városban, céltalanul. Nyúzta a szegénység és a bizonytalan jövő. Tudta, hogy ha szombaton nem fizet özvegy Bajárménak a Magdolna­ utcában , a harcias némber irgalmatlanul kipenderíti a vaságy­ról... Amellett éhes is volt. A kevés pénz, ami zse­­­bében lapult, legfeljebb két napra elegendő, ha mind­egyik huszonnégy órában csak kétszer eszi­k. Tíz-tíz deka töpörtyűt és negyedkiló kenyeret. Cigarettája sem volt. „Ebből az életből nem kérek­“ — jajdult fel benne a kétségbeesés... Munkát hiába keresett volna, — ebben az időben az ily szándék teljesen reménytelen volt. Estefelé a Duna-parton találta magát, a Boráros­­téren. Cudar hideg volt, lehetett talán tizenhat—tizen­nyolc fok, a fagypont alatt. Vékony felöltőjében irtó­zatosan vacogott Csipcsala Mihály. Nézte a Dunát és a hidat, mely keresztülveze­tett rajta. És a híd legtetején, a Ferenc József-híd (a mai Szabadság-híd) ormán, mintegy tíz emelet magasságban, az aranysárga színű, vasból készült turulmadarat. Lélek sem járt arrafelé, odalent a rakparton is síri csend honolt. A hídon rongyokba burkolódzott koldusféle haladt csak át, fázósan cammogott a pil­lérek alatt. „Sorstársam!“ — gondolta magában Csipcsala Mihály, aki e pillanatban épp olyan koldus volt, mint amaz. Hirtelen elhatározással kapaszkodni kezdett fel­felé, a turulmadár irányába. Vonzotta a magasság és vonzotta a mélység. A Duna . .. Tudta, hogy kitűnő üsző, és arra gondolt, ha alacsonyról, csupán a híd korlátjáról veti magát bele a vízbe,­­ feltétlenül úszni kezd vagy ha nem is tempózik, mégsem merül alá. És talán életösztöne is felülkerekedik a habok között és legyőzi a halált. Csipcsala Mihály pedi­g meg akart halni, konokul el­határozta, hogy végez magával... Hideg fejjel fon­tolgatta: tízemeletnyi magasságból, ha leveti magát, esés közben eszméletét veszti, elszédül és menthe­tetlenül elnyelik a jeges habok. A vasárboc, melynek tetején a turulmadár tró­nolt, túlontúl síkos volt. Jégcsapok lógtak a traver­zekről és a halálra szánt fiúnak minden erejét meg kellett feszítenie, hogy kapaszkodás közben alá ne csússzon. A később eszközölt rendőrségi helyszín­vázlat és nyomozás nem tudta megjelölni, hogy mi­ként sikerült a tetőre mégis feljutni­a és azt sem ál­lapíthatta meg, mennyi időt vett igénybe, amíg fel­jutott a turulmadárhoz. Már a legtetején vergődött és éppen átkarolta a vasmadarat, hogy egy pillanatnyi pihenéshez, lé­legzetvételhez jusson, amikor Németh N­. József rendőrtizedes, aki a Vámház­ téren posztolt, de a hideg elöl egyik kapual­jban húzódott meg — észre­vette a mozgó alakot odafent. Közelebb baktatott, kezeiből tölcsért formált és úgy kémlelte a magas­ságot. — Ki az, áld odafönt van? — kiáltotta. — Azon­nal jöjjön le! — Nem jövök! — hallatszott határozottan, on­nan fentről. — De hiszen lezuhan és meghal! — ordította fölfelé a rendőr. — Azt akarom! — így Csipcsala Mihály, a tu­rulmadárról. A rendőr az „Elevátor“­kávéházba rohant és telefonon felhívta a főkapitánysági ügyeletet. Tíz perc múlva gépkocsin a helyszínre érkezett Vigh Já­nos rendőrfogalmazó, a központi ügyelet szolgálat­­tevője és dr. Simkó István rendőrkapitány, az élet­védelmi osztály vezetője. A fogalmazó szócsövet is hozott magával. Megkezdődött most a drótnélküli távbeszélés a boráros­ téri hídfő és a turulmadár között: „Halló, itt a rendőrség. És ott?...“ — „Itt Csipcsala Mi­hály! ...­­kidobtak a gyárból, nincs munkám, nincs fedelem, nincs ennivalóm, nincs senkim-semmim a világon, meghalni akarok!....“ És még kétségbeesettebben: — Hallják az urak?... Nincs munkám, meg­halni akarok!! A rendőrtisztek tanakodtak, sugdolózni kezdtek. — Ha lemászik onnan — kiáltotta fel a szócsö­vön keresztül a fogalmazó —, nem büntetjük meg kihágásért. Szabadon továbbmehet! — Két koronát azonnal kiutalok­ az életvédelmi alapból! — ajánlotta a kegyet a kapitány. Csipcsala a fejét rázta: — Nem megyek le. Ha elég lelki erőt érzek majd magamban- leugrom!...­­ Percek múlva a tűzoltók is megérkeztek, tele­fonhívásra. Parancsnokuk megbízta legügyesebb emberét, hogy kússzon fel a magasságba, hozza le az öngyilkosjelöltet. A derék tűzoltó fel is mászott, de a legutolsó felsőpillérnél akadályba ütközött: a jéggéfagyott traverzet nem merte megközelíteni. Szorultságában alkadozni kezdett tehát Csipcsala Mihállyal. Pró­bálta „rábeszélni“ a visszavonulásra. Akkorra már — ki tudná megmondani, hogy honnan verődtek össze — csaknem ötvenfőnyi izga­tott nézőközönség szorongott a hídfő mellett. — Jöjjön le!... Jöjjön le! — kiabálták kórus­ban a turulmadár lovasának. A fiú odafent nem válaszolt. Lehajította magé­ról kopott felöltőjét, ledobta a sapkáját is, és egy remekbeszabott fejesugrással levetette magát a mélységbe. Zizegve, sustorogva jajdult fel a folyó. Az em­beri test jégtáblák közé esett. Aztán ismét egymás­­ra tolódtak az úszó táblák és betemették, magukkal sodorták Csipcsala Mihály munkanélküli segédmun­kást, aki a Dunántúlról jött fel Pestre, és akit most a befagyott Duna cipelt földöntúlra... Herczegh Kálmán Következő vasárnapi számunkban­­— március 9-én — kezdjük meg folytatólagosan közölni a „B—52. négyzet" című izgalmas kémre­gényt, magyar nyelven először. A regény egy amerikai ejtőernyős kémcsoport leleplezésének igaz tör­ténetét beszéli el. Már most felhívjuk olvasóink fi­gyelmét erre az érdekes és valóban megtörtént eseményeket tartalmazó regényre. KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPLÓ HUMOR Falun A szokás hatalma Egy newyork kisfiú, aki még so­hasem vált meg a nagyvárostól és annak neonfényeitől, szüleivel együtt egyszer vidékre utazott. A hirtelen zápor után gyönyörű szivárványt lát a mennybolton. Csodálkozva kér­dezi a mellette álló felnőttektől: „Minek a reklámja ez?“ A vakbélgyulladás Késő éjszaka egy izgatott férj telefonál az orvosnak, s miután be­mutatkozik, kéri őt: „Gyorsan jöj­jön el, kedves doktor úr, mert a feleségemnek súlyos vakbélrohama van." — Hiszen tavally operáltam meg a feleségét vakbélgyulladással, — vá­laszolja csodálkozva az orvos. — Lehet, de azóta újból megnő­sültem. Pali bá: Tudja kee, hogy Kovács szomszéd miből építette a házát? Mihály bá: Miből? Hát téglából! Pati bá- Keveset tud kee. Nem látja, hogy a kapuit, ám­ az vagyon írva: „Isten segedelméből!" Az őszinte pincér Vendég: Mi van ma ebédre? Pincér (akinek éppen felmondtak)­ Hideg leves, kemény, sületlen tészta és állott sör. Ugyanazok, ami rende­­sen. Szenzációs reklámötletek * mint én . a­­ ötlet«« reklámfilmekkel szóróhoz­ 1 — Egy MOMETTA fényképező­társák mostanában a moziba járó gépet kérek. Jobb képeket csinál, közönséget. 1­­—‘ A Gyümölcsértékesítő Vállalat filmjében például Ádám­ a Paradi­­csombeli Évától nem fogadja el az almát, élvezettel veszi azonban a GYOMÉRT elárusítónőjétől, sőt még fizet is érte. A Gyógyvízért­ékesí­tő az ókori Ró­ma történetének sötét fejezetét viszi színre. Brutus, Julius Caesar és egész udvartartása (legalább 40 statiszta) a „Te is fiam Brutus” jelszóval Sal­­vus-vizet isznak. E remek ötleteket sürgősen to­vább kell fejleszteni. Szeretnénk er­re néhány javaslatot tenni: SZÍN: Az OFOTÉRT pazarad be­rendezett luxusüzlete. Kopott, régi öltözetű, hosszú hajú öreg tér be, hóna alatt vásznak. Lát­szik rajta, hogy festő. Az elárusító megkérdi: — Mit parancsol Rembrandt úr? SZÍN: Az ókori Róma. Néhányat a tagában állnak a hegytetőn. Lent az égő város látszik. Egy udvaronc odamegy Néróhoz: „Oké, Néró, a város nagyon jól ég.” Meg­hiszem azt — válaszolja a császár — TUKER alágyújtóval gyújtottam fel. S végül, hogy a magyar történe­lem se maradjon ki. Vitézek futnak a mezőn. Ki pán­célban, ki csak úgy, könnyű öltözet­ben, öreg vitéz jő szembe velük. — Hova futtok fiam Zalán —— kérdezi az egyik különösen gyorsan szaladó vitéztől. — Tán a magyarok üldöznek. — Nem — válaszolja a kérdezett méltatlankodva. — Mára vizet it­tunk! .. . * ­ Egy hét tűzesetes megyénkben VIGÁNTPETENDEN február 23-án Romp­os Lajos és Varga István, Kos­suth u. 73 szám alatti lakosok szal­mak­a­pj­át meggyújtotta Romposék 3 és fél éves kisfia azzal a játékkal, hogy sertést perzsel. A tűz következ­tében 45 mázsa szálastakarmány és mezőgazdasági felszerelés égett el. A kár 2712 forint. A ZSÓFIAPUSZTAI Á. G. lakóte­lepén Pintér Jánosnál február 25-én tűz keletkezett, úgy, hogy nevezett la­kótársa a közös használatra szolgáló kéményt tisztítás helyett ki akarta égetni. A füstelőnyílás nem volt megfelelően elzárva. Az azon kiömlő lángtól meggyulladt és elégett egy esőköpeny. A tűzrendészeti hatóság Tóth Gyuláné és Pintér János ellen szabálysértési eljárást indított . LOVÁSZPATONÁN Szűr Ernő és Laki József lakásán február 25-én Magasiházi János kéményseprő meg nem engedett időben égette a zsúp­pal fedett épület kéményét Az erős szél a kéményből az épület tetőze­tére fújta a szikrát, amelytől az meggyulladt. A kár 5363 forint. Ha­sonló módon okozott tüzet Magas­­házi János február 24-én özv. Ge­lencsér Gyuláné­ ugyancsak lovász­­patonai lakosnál. Ott a kár 6822 fo­rintra tehető. A gondatlan kémény­seprő ellen az ügyészségnél tettek fel­jelentést A BALANTONFÜZFŐI Nádgazda­­ság területén február 25-én elégett 570 kéve nád. A tüzet a mozdonyból kipattanó sát­ra okozta. Mivel a nádgazdaság nem tartotta be a meg­előző tűzrendészeti szabályokat, 2508 forint kár keletkezett. * LESENCEFALUBAN Nagy p. Jó­zsef és Szabó Pálné, Kossuth u. 7 szám alatti lakosoknál Nagy P. Jó­zsef 4 és fél éves kisgyermeke meg­gyújtotta a pajtában lévő szénát. A tűz az istálló és pajta tetőzetére is átterjedt. A keletkezett kár 12 152 fo­rint.­ * * Régi bakafurfang Káplár (egy közemberhez): Azt a kolbászt, amit hazulról küldtek ne­ked, majd én eszem ,meg, hogy ne kapjál honvágyat­­tőle. 1 Megyes Bérbizottság rejtvénye * 1 2 3 4 5 KÉRDÉSEK, FELELETEK: 1. Az Egyesült Arab Köztársaság elnökét 1. _______________ 2. Csehszlovákiai falu, melyet a II. világháborúban a fasiszták le- _ romboltak? 3. Támadó Jellegű agresszív nyugati 3. _____________ _____ katonai tömb? 4. A napokban járt hazánkban, a« A .. .. ........................ Osztrák Béketanács titkárát 5. Az afrikai—ázsiai népek szolida­ ga­rítási értekezletének időpontja?

Next