Középdunántúli Napló, 1958. június (Veszprém, 14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-01 / 128. szám

középbünAmtuli NAPLÓ AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vasárnap, 1958. június 1.Ára 60 fillér XIV. évfolyam — 128. szám. Köszöntjük pedagógusainkat! Elérkezett a VII. Pedagógus Nap. Az iskolák tanulói kedves titkolódzással tervezgettek. Keresték a módját, hogyan tudják meglepni, megörvendeztetni nevelőiket. Már napokkal előbb fé­nyesebben csillant szemük nevelőik felé. Gyermekeikkel együtt készültek a szülők is. Nem a peda­gógust, hanem a „mi pedagógusainkat” köszöntik június 1-én. Mert a pedagógus napnak már tradíciói, gyökerei vannak ifjú­ságunk, dolgozó népünk szívében. Mert a magyar pedagógus valóban a népé. Közte él, dolgozik állandóan. Vele örül és szomorkodik. Egy a célja, egy a harca. Ma valóban egész népünk köszönti pedagógusainkat! Úgy érzem, ma pedagógusaink is megállnak egy pillanatra. Vissza­tekintenek a megtett útra. Messziről és mélyről indultunk el. Emlékezzünk, milyen volt helyzetünk a felszabadulás előtt? Milyen kínos érzés még visszagondolni is az állástalanság keserű napjaira, az ínség­­munkák idejére. Néha nekibuzdultunk és megírtunk felcsillanó reménységgel egy-egy kérvényt a „Nagyméltóságú Miniszter­­árnak.” Azután hosszú időre kezünkbe vettük a kalapot és megindultunk a protekciószerzés megalázó útján. Mit kértünk? Munkaterületet, lehetőséget fiatal erőtől duz­zadó tenniakarásunk számára. Kis kenyeret, hogy végre leg­alább részben önálló emberré válhassunk. Akinek sikerült, gondoljon az akkori iskolára, akkori hely­zetére. Ha elgondolkodunk, világosan látjuk, hogy a magyar pe­dagógus a szó legmélyebb értelmében valóban felszabadult 1945- ben. A falu „alázatos embere” önálló lett. Felszabadult népünk új élet­csinálásában élen jártak peda­gógusaink. Az új távlatok küszöbén rádöbbentünk, hogy a régi iskola egész rendszerével, berendezésével elavult, megfeneklett. Az új iskola létrehozásában szinte nem ismertünk határo­kat. Romboltuk a régit, és építettük az újat. Magunk sem ér­tettük, hogyan tudtunk dolgozni a régi szűk falak között. Egy­szerre elviselhetetlen lett az elavult, száz esztendős padok re­csegése, a szemléltető eszközök hiánya. Nem részletezem. Csak annyit emlékeztetőül, hogy megyénkben több, mint harminc új, korszerű iskola épült, 190 tantermet szereltünk fel új be­rendezéssel a felszabadulás óta! A háborús pusztulás ellenére volt ereje ehhez az országnak. Pedig mennyi mindent kellett itt újjáépíteni, és mennyit építettünk. Volt ereje, mert új tár­sadalmi rend keretében, a dolgozó nép vette kezébe az irányí­tást, a hatalmat. Ez hozta a döntő változást a pedagógusok életében is. Kell beszélni erről. Kell, mert a közelmúlt események 1956. októberében, még a legkézzelfoghatóbb tényeket is elferdítet­ték, legszebb eredményeinket is feledtetni akarták. Az ellen­­forradalmi uszítók csak a hibákról beszéltek. Rövid időre sok pedagógusunk szemét be tudták vonni fátyollal. Nemzeti szí­neink fedezete mellett indították támadásukat, a legnemzetiet­lenebb célokért! Mit várhattunk volna tőlük? Az újra derék­szögbe görbített pedagógus már elfelejtett figuráját! Miért nem ordítottak 1956. októberében arról, hogy ez a rendszer a volt proletár és cseléd gyermekének is ingyen és kötelezően megadta a régi IV. gimnáziumnál szélesebb művelt­séget? Miért nem beszéltek arról, hogy a diákotthonokban, napköziotthonokban, óvodákban fillérekért lakást, étkezést, gondos nevelést kapnak ifjúságunk tömegei? Miért nem han­­­­goztatták, hogy ma mindenki pótolhatja műveltségét, a tanító tanárrá, a tanár professzorrá lehet, ha erre van képessége! Ki­áltani kellett volna, hogy megkétszereződött és mégis kevés a pedagógusok száma, hogy megszűnt az analfabétizmus, hogy milliárdokat költöttünk tankönyvekre. Pedagógusok! Gondoljunk az idei pedagógus napon ezekre a tényekre. És nézzünk előbbre, a jövőbe! Új általános iskolai tan­­­ terv, új, gyönyörű lehetőségek. A volt három millió koldus or­­­­szága épül, virul, felszámolta évszázados lemaradását, dolgozik,­­ kutat, alkot, defékezhetetlen lendülettel halad a szocializmus­­ felé. A népi demokratikus országok milliárdos tábora a biztosí­ték, hogy elértük célunkat. Pártunk, a Magyar Szocialista Mun­káspárt a garancia, hogy útunkon többé nem lesz törés. Tudjuk, hogy tehetetlen dühvel nézik fejlődésünket azok, akik évszázadokon keresztül gőgösen keresztül néztek a magyar pedagógusok feje fölött. Ezek cinkosai lettek a nyugati kapitalis­táknak. Közösen készítik a tervet — és itt a háborút is latolgat­ják —, hogy uralmukat visszaszerezzék, illetve megtartsák! Soha nem volt szebb feladata pedagógusainknak, mint ma! Az iskolában és az iskolán kívül tanítani, nevelni­ az embere­ket. Hirdetni népünk, ügyünk igazságát. Megmutatni az utat, amelyet megtettünk, és a jövőt, amelyet építünk! Lelkesíteni az embereket magasztos célok érdekében, elért eredmények alapján. Felsorakoztatni az ifjúságot, a szülőket a békés, alkotó munka védelmére és a háborús gyújtogatók megbélyegzésére. Van-e, lehet-e pedagógus, aki ebben a munkában nem tart velünk? Hisszük, hogy a még félig becsukott szemek is ki­nyílnak. Hiszem, hogy a VII. Pedagógus Nap kedves örömei, dolgozó népünk felé irányuló szeretete és megbecsülése újabb sikerek, újabb eredmények elérésére ösztönöznek valamennyi­ünket. Köszöntjük megyénk minden pedagógusát! Rozsnyai Géza megyei tanács művelődésügyi osztály vezetője Aczél György elvtárs is felszólalt Veszprémben a pedagógus ünnepségen Szombaton délelőtt rendezték Veszprémben a VII. Pedagógus Nap alkalmából a díszünnepséget, ame­lyen kiosztották a megye legjobb pe­dagógusainak a kitüntetéseket. Az ünnepségen megjelent Aczél György elvtárs is, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a műve­lődésügyi miniszter első helyettese. A díszelnökségben helyet foglalt Rácz Béla elvtárs, a Veszprém me­gyei Tanács elnökhelyettese, Storno­­­vics Zoltán elvtárs, az MSZMP me­gyei végrehajtó bizottságának tagja, Kiss János elvtárs, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Gyimesi András elvtárs, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Rozs­­nyai Géza elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezető­je, a Pedagógus Szakszervezet, a KISZ és az úttörő szervezetek kép­viselői,­­ Gyimesi András elvtárs rövid megnyitója után Rácz Béla elvtárs tartotta az ünnepi beszédet. Beszé­dében emlékeztette az ünnepség résztvevőit a pedagógusok felszaba­dulás előtti helyzetére, és kiemelte az idei pedagógus nap azon jelentő­ségét is, hogy éppen tíz esztendeje államosították hazánkban az iskolá­kat. Beszéde további részében ismer­tette a megye pedagógusainak az utóbbi esztendőben elért jelentős eredményeit, és elmondotta, hogy a kitüntetéseken kívül az idei pedagó­gus nap alkalmából a megye nevelői részére mintegy hétszázötvenezer forint jutalmat osztanak ki. Az ünnepi beszéd után Aczél György elvtárs emelkedett szólásra. Beszédében számos statisztikai adattal és példával bizonyította, hogy a pedagógusok helyzete milyen rossz volt az elmúlt rendszerben. — Azt mondják néhányan — mon­dotta többek között —, hogy nálunk a munkásosztály és a parasztság mögött háttérbe szorul az értelmi­ség. Ennek cáfolására elég azt is megemlíteni, hogy a Horthy rend­szerben Magyarországon 11000 egyetemista tanult, és egy egyete­mistának a tanulmányi költségei há­romezerötszáz forintba kerültek. Ma hazánkban közel har­mincnégyezer egyetemista tanul, s azok mintegy ötven százaléka munkás- és pa­rasztfiatal. A többi százalék túlnyomó többsége értelmisé­gi szülők gyermeke. Ma több értelmiségi szülő gyermeke tanul egyetemeinken, mint a Horthy rendszer alatt az egyetemisták össz­­létszáma volt, így áll nálunk az ér­telmiség úgynevezett „elnyomása“. Beszéde további részében hangsú­lyozta, hogy mindazt az eredményt, amelyet a nép magáénak mondhat a szocializmus építése terén, azt a pe­dagógusokkal együtt értük el, s ha történtek hibák, azt ugyancsak a pedagógusokkal együtt követtük el. Beszélt a világnézeti kérdésről és a hazaszeretetről is. — A hazafiság, a hazaszeretet nemcsak azt jelenti— mondotta —, hogy a népet szeretem. A saját né­pemet. Jelenti, hogy minden olyan népet szeretek, amely a haladás út­ján van, minden olyan népet, amely felszabadulásáért vagy az emberi békéért és boldogulásért küzd. És ezzel párhuzamosan pedig a hazaszeretet érzése elvá­laszthatatlan attól, hogy a nép ellenségeit szívből és szenvedélyesen kell gyűlölni. Aczél elvtárs beszéde befejező ré­szében a következőket mondotta: — A nevelői munka hivatás. És csakis az maradjon meg mellette, aki szíves-lélekkel hivatásának is érzi. És a Veszprém megyei pedagó­gusok is, ne csak az eszükkel, ha­nem a szívükkel is munkálkodjanak a szocializmus építésében. Aczél György elvtárs beszéde után a kitüntetett pedagógusoknak ki­osztották a jutalmakat, majd utána díszebéden vettek részt. Leleplezik József Attila szobrát Veszprémben Ma, vasárnap délelőtt 9 óra 30 perckor leplezik le Tarr István „József Attila” szobrát Vesz­prémben, a Szabadság-téren. A szoborleleplezésen ünnepi beszédet mond Gyimesi András elvtárs, a Hazafias Népfront me­gyei titkára. A szoboravatásra mindenkit szeretettel vár a Rendezőség. Révfülöpi borok a Budapesti Ipari Vásáron A révfülöpi Kossuth Termelőszö­vetkezet borai után nagy az érdek­lődés a Budapesti Ipari Vásáron. A szövetkezet 20 hektó bort szállított fel, melynek kétharmada már elfo­gyott. A borok kiváló minőségűek. Világ proletárjai, egyesülje­tek! Mai számunkból: Nemzetközi szemle Agrárpolitika, konzultáció a Mezőgazdasági Akadémián Mitől fáj az építésvezető feje ? fórum Ülést tartott a megyei pártbizottság Tegnap délelőtt a Veszprém megyei Pártbizottság kibővített ülést tartott. A végreha­jtó bizottság beszámolóját Vándor József elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára tartotta a Központi Bizottság határozata alapján „A falusi helyzetről, s a falusi pártpolitikai munka megjavításáról.” A pártbizottság a beszámolót megvitatta, kiegészítette, és ennek alapján megfelelő­­határozatot hozott. A mongol parlamenti küldöttség válasza Cs. Szurundzsab, a Mongol Nép­köztár­saság parlamenti küldöttségé­nek vezetője táviratot küldött Rónai Sándornak. Távozóban még egyszer őszinte köszönetet mondott a szívé­lyes fogadtatásért és vendéglátásért. Több, mint nyolcezer holdon termelnek aprómagot megyénkben A megyében eddig 8235 hold aprómagtermesztésre szerződtek a ter­melők. Az állami gazdaságok 2773 holdra, a tsz-ek 2526 holdra, az egyé­ni termelők pedig 2935 holdra szerződtek a megyei magtermeltető vál­lalattal. Ez a szám aránylag kielégítő. Csak néhány növényféleség szerződése halad vontatottan. A fehérhere szerződéskötésben lemaradás van. Ezt legnagyobbrészt az időjárás okozta, mivel az új vetésűek is kisültek. A termelők nem mernek vállalkozni a termelésre. A mustár és a szójabab magterme­lésétől is vonakodnak. Az előirányzott holdnak alig a felére kötöttek szerződést. A nyúlszapuka, szarvaskerep viszont kedvelt a ter­melők körében. A tervet jóval 100 százalék fölött teljesítették. Mégis akarják a keszthelyiek a kultúrházat! Május 28-án tartotta Keszthely város tanácsa­­ azt az ülését, amelyen megtárgyalták a város ez évi költségvetését, s ugyan­akkor dönteni kellett a községfejlesztési járulék­ról, s a kö­z­ségfejlesztési alap felhasználásáról. A tanácsülésen a pénz­ügyi osztály vezetője is­mertette a gondosan, apró­lékosan elkészített tervet, amely egyben a végrehajtó bizottság javaslata volt. Az ismertetett terv, amely a legszükségesebb, legsürgő­sebb feladatok megoldását célozza a községfejleszté­si alap felhasználásával, megkövetelte, hogy a köz­ségfejlesztési járuléknak 20 százalékot javasoljon a végrehajtó bizottság. A javaslat után nagy vi­ta k­örekedett. Többen fel­szólaltak és kifogásolták a járulék mennyiségét. Sok­nak tartották, valamint azt kérték, hogy ne csak az adózók, hanem a bérből és fizetésből élők is fizesse­nek községfejlesztési já­rulékot. A vita összefoglalója­ként Horváth Ferenc ta­nácselnök megmagyarázta a tanácstagoknak, hogy a húsz százalékos járulékra (négy évi időtartamra) az­ért van szükség, hogy fel­építhessék az évek óta nél­külözött kultúrházat, amelynek hiánya Keszthely szégyene. Elmondta azt is, hogy nemcsak az adózók fizetnek járulékot, hanem végeredményben mindenki, mert minden vállalat és intézmény községfejleszté­si járulék befizetésére kö­telezett. A részletes felvilágosí­tás és a szükségesség meg­értetése azután eldöntötte a vita sorsát. A tanácsta­gok belátták, hogy más­ként nem lesz kultúrház a városban, hiszen államunk anyagi lehetőségei nem en­gedik, hogy csak a keszt­helyi kultúrházra súlyos milliókat költsön. Ehhez a városnak is hozzá kell já­rulnia. A tanácstagok válaszol­tak. Úgy, hogy egyhangúan elfogadták a javaslatot és a községfejlesztési járulé­kot húsz százalékban álla­pították meg. Válaszuk azt jelentette, hogy a keszthe­lyiek mégis csak akarják, hogy mielőbb megépüljön­ a kultúrházuk.

Next