Középdunántúli Napló, 1959. október (Veszprém, 15. évfolyam, 232-256. szám)

1959-10-03 / 232. szám

2 RO/BHIHM­ANTOLI NAPI-0 Forog a filmfelvevőgép a Balaton partján T­i­bornak nem kell cégér­e *" mondja a közmondás, de­­hát ez is csak annyit ér, mint a többi példabeszéd. A modern, mindinkább zsúfoltabbá, lükte­tőbbé váló életformában igenis szükség van a termelés értéke­sebb eredményeit, a jó árucikket közismertté tenni, terjeszteni, pro­pagálni. Áll ez elsősorban exportcikkeink­re, vonatkozólag. Ezért határozta el külkereskedelmi szervünk, a MOPIM­PEX, hogy színes kisfil­­met készíttet a magyar bor szülő­hazájáról, elsősorban a Balaton mellékéről. Ismerje meg a kül­földi ezt a nagyszerű tájat, ahol kiváló borainkat adó szőlők te­remnek. Mert­­túlmenőleg a bor szerepén e készülő filmben, a filmkockák ennél sokkalta többet mutatnak bel, remek tájakat gazdag műem­lékekkel, mit mindenütt a mély kultúra, a nyugalom, a békesség áraszt el. Kezdjük mindjárt a szőlő bala­toni kultúrtörténetével. A beve­zető kép: kilátás a tihanyi Csúcs­hegyről a Balatonra, Badacsony irányában. Nagy, szélesen elterü­lő, mozdulatlan tófelület, messzi­ről kéklő, párás hegyekkel, s az egészre ráboruló kék égbolttal. A táj­ a messziről idevetődött ró­mait hazája kék egű, kék tengeri­ vidékére emlékeztethette, kelle­mes szőlőlugasaira, s ezt a szőlőt a, hasonló tájban meg is honosí­totta. De a filmkockák tovább pe­regnek, s legott római szőlőemlé­keket is be tudunk mutatni, a Ba­konyi Múzeumban levő Baláca­­pusztai falfestménytöredékeket, a a szőlőműveléssel kapcsolatos mo­tívumokat, mint a szépen meg­festett, élethű szőlőfürtöket, hety­kén­ lépkedő szüretelő rómait, s más egyéb hasonló­ ábrázolásokat. S ha már itt kattog a múzeumban a felvevőgép, filmre kerülnek a szebb céhkorsók is. Mert hát a céhkorsó is a Balaton melléki borivás szolgálatában állt. De , lépjünk vissza a Balaton- Felvidékre, ahol elsősorban né­hány régi, kiváló présházat kell a filmen rögzíteni. Ott áll az alsó­örsi hegyben egy régi, középkori lakóházformájú présház, mintha emberi arcra emlékeztetne hom­lokzata: két nyitott szem a két ab­laka, tátott száj a pince bejárata. H­asonló korú, de sokkal dí-11­szesebb formájú présház áll a pécselyi hegyben. Gyönyö­rű, ívelt, oszlopos, emeletes hatá­sú tornáca van, e loggia és az in­nen széttáruló kilátás délszaki, mediterrán hangulatot áraszt. Ta­lán sohasem volt ennyi mozgás, sokadalom e távoleső szőlőhegy­beli présháznál, mint most, a filmfelvétel idején: a filmesek ko­csija, állványok, gépek, derítők, kábelek, rendezők, technikusok, szereplők, bámulók stb., ahogy ez már felvételkor szokásos. Persze, a szép présházat meg kell eleve­níteni, ezért jeleneteket rögtönöz a rendező. A tornácra asztalt tesz­nek ki, az asztal körül szépen fa­ragott székeken néhány falubeli üldögél, a lépcsőn pedig mosolygó arccal jön fel a ház gazdája, ke­zében a teli boros héberrel. Meny­nyire szép, idillikus kép a remek loggiás tornácon, nagyszerű kilá­tással a széles Balatonra, kék ég alatt. Sorra kerülnek majd a híres présházak is, mint Balatonfüre­­den a Gombás-kúria, Badacsony­ban a Szegedy Róza ház, Szent­­györgyhegyen az egykori Lengyel borház. A Szegedy Róza házban megörökíti a felvevőgép a prés­házszoba muzeális értékű borá­szati tárgyait, no meg a Kisfaludy ház előtt a kedélyes borkóstolga­tást. A szentgyörgyhegyi Lengyel présház több, mint amennyit a neve mond: inkább holmi kis kastélyka, kúria, aminek erkélyé­ről feltáruló kilátást már százöt­ven évvel ezelőtt megcsodált egy biise angol orvos, Bright. A Ba­laton mentén üdülők kevésbé is i­­merik ezt a kiváló műemléket,­ s­­ talán még kevesebben tudják,­­ hogy oromzatán hordón lovagló kis Bacchus kőszobra látható. Ter-­­­mészetesen az érdekes szobrot megörökítette a filmfelvevőgép, ahogy filmkockákra kerültek a Szentgyörgyhegy páratlanul szép bazaltoszlopai is. Most Szigliget következik, ahol a bátor filmesek me­részen kikúsznak az omladozó fa­lakra s onnan veszik fel a Bala­tont és átellenben a méltóságos Badacsonyt. S az egésznek befejezése: vidám társaság a szépen megtérített asz­talok körül, a tihanyi Sportszálló teraszán, most már valóban iddo­­gálva a híres balatoni borokat. Ennyi a film és elkészítése, de­­hát a kívülálló nem is tudja, mennyi váratlanul felmerülő ne­hézség akad felvétel közben. Nem tudja, hogy épp akkor, amikor a felvételhez szükség volna, nincs hal, nincs vitorlás, nincs napsu­gár. A reprezentatív tálaláshoz reprezentatív sült hal szükséges, de kiderül, hogy épp akkor kifo­gyott, messzire kell utazni, míg halat kapunk. A felvétel hátteré­ben két-három vitorlás kellene, de fél napba kerül, amíg Tihanyba lehet csalogatni egy szép vitorlá­­jú hajót. Aztán színes felvételekhez ra­gyogó napfény szükséges, s ez bi­zony úgy szokott lenni, hogy mire megsütik a halat, elrendeznek mindent szépen az asztalon, a sze­replők is nekikészülődtek, a hát­térben ott ringatódzik a megren­delt vitorlás, s már minden jele­netet alaposan elpróbáltak, hirte­len a Nap egy komor felhő mö­gött eltűnik, s két órát is vára­kozni kell, amíg ismét előbukkan. Akkor is csak néhány percre. Máskor meg hiába nyargalnak ki a györöki Szépkilátóhoz, épp akkor reménytelen párákba ful­lad a távlat, a nyugtalan bazalt­hegyek sora, így az egész nem al­­­kalmas a színes felvételre. Munka közben derül ki az is, hogy Ti­­hanyból Füredre telefonálni nem oly egyszerű művelet: másfél órát várakozni kell, amíg a kapcsolást megadják. Dehát végül is túljutot­tunk minden nehézségen. M­indenek utána joggal felte­­hetjük a kérdést: miért ne lehetne máskor is, s ennél sokkal­ta hosszabb lélegzetű filmet ké­szíteni a Balatonról és a környező páratlanul érdekes tájakról? Az idei hatalmasan megnőtt idegen­­forgalom azt bizonyítja, hogy a külföldieket nagyon érdekli a szép tó. A belföldiek közül, noha sokszázezres tömegekben látogat­ják a Balatont, még mindig na­gyon kevesen ismerik épp a leg­szebb részeket, például virágfaka­­dáskor a Szigligetet, a Szent­­györgyhegyet, vagy a hangulatos, a szömörcebokroktól lángvörösbe öltözött őszi Balaton-felvidéki tá­jakat (Halomhegy, Balázshegy), vagy a távolabb eső műemlékeket, mint a balázshegyi, alsódörgicsei romokat. S talán egy balatoni filmhez tartozna színes képekben bemutatni az európai jelentőségű sümegi Maulbertsch freskókat. Mindezzel filmgyártásunk a mai napig adós maradt. DR. VAJKAI AURÉL DVflLOV: n­Má­vMAitth " Bűnügyi történet a kémek akna• 11 IVMy Ulllll munkájáról a háború alatt Még egyszer kezet fogtunk. Be­ültem az autóba és alig, hogy el­robogtam, a szőke leány nyomban megindult Pronyin felé. Amikor mellé értem biccentet­tem, de ő nem viszonozta köszön­tésemet. Lakásom elé érve Mártát pil­lantottam meg, aki — még ki­szállni sem volt időm — máris odaszaladt a kocsihoz. — Berzing úr! — mondta gyor­san. — Távozzék innen minél előbb! Alig hogy elment, két SS kereste, ön után érdeklődtek. Azt mondtam, hamarosan visszatér. Erősködtek, hogy megvárják, és azóta is a szalonban ülnek. Men­jen kérem, amíg nem késő. Azt hiszem önért jöttek ... 9. A DOHÁNYSZÍNŰ lámpaernyő alatt Az SS-ek elől nem sok értelme lett volna megszöknöm. Rigát sem ismertem valami jól, no meg ismerőseim sem voltak, arra a né­hány emberre pedig, akik tudtak rólam, csak bajt hozott volna megjelenésem. Az állandó ember­vadászat elől, amelyet a náci megszállók folytattak, csak ke­vésnek sikerült megmenekülnie. Végül pedig abban sem voltam olyan biztos, hogy értem jöttek-e. Inkább az érdekelt, hogy Márta miként szökött ki a házból anél­kül, hogy az SS-ek észrevették volna. Meg is kérdeztem tőle. — A szalonban ülnek és ciga­rettáznak — magyarázta Márta. A konyhába be se néztek. Azért határoztam el, hogy itt megvárom önt és figyelmeztetem ... Márta tudta, hogy nem vagyok Berziny, valami okból mégis meg­sajnált ... Arra azonban nem volt idő, hogy ezen törjem a fejem. — Csak menjen szépen vissza, és ne nyugtalankodjék —­ mond­tam Mártának. — Nem olyan fe­kete az ördög, mint amilyennek festik. Beléptem a főbejáraton, fel­mentem a lépcsőn, kulcsommal kinyitottam az ajtót, és egyenesen a szalonba tartottam. — Halló! — üdvözöltem fiúkat. — Jó napot, fiúk! Két, „munkája” jellegétől el­­butult fiatal fiú ült a karosszék­ben, és fújta a cigarettafüstöt. Belépésemkor mindketten fel­ugrottak: — Heil! Heil Hiller! Nem, nem úgy viselkedtek, mintha le akarnának tartóztatni. — Nagyon helyes — mondtam. — Felugrottak egy kis pihenőre, vagy van valami dolguk velem? Az egyik elvigyorodott, a má­sik komoly maradt. — August Berzing úr? — kér­dezte a komolyabbik. — Paran­csot kaptunk, hogy kísérjük be önt a Gestapóra! — Talán mehetnénk a kocsi­mon — ajánlottam. — Nagyszerű — vélte a komo­lyabbik, és fenséges mozdulattal előre engedett. — Tessék! Nem, az SS-ek nem így szoktak valakit letartóztatni. Amikor odaértünk a Gestapo elé, a gőg mentén lefoszlott kísé­rőimről. A komolyabbik kiugrott­ az autóból, tisztelgett és ottma­radt a kocsinál, a másik, a vi­­gyorgó legény, Edinger elé kí­sért. Ismét ott álltam az ismerős szo­bában, a rigai Gestapo vezetője előtt. — Foglaljon helyet — mondot­ta az Obergruppenführer, és a na­gyobb hatás kedvéért egy percig gondolkodott. — Foglaljon helyet, Blake kapitány. Két ügy miatt hivattam. Ó jaj, Edinger, úgy látszik, be akarja tartani az ostorral és ka­láccsal való kormányzás elvét: az első alkalommal kaláccsal kínált, most pedig meg akar félemlíteni! — Közölni szeretném önnel, hogy most kaptam kézhez Himm­ler birodalmi vezető parancsát — jelentette ki ünnepélyesen. — Minden külföldi tisztet köteles vagyok különleges rendeltetésű táborba internálni. Ez azonban csak azokra a tisztekre vonatko­zik, akiket egyenruhában, fegy­veresen fogtunk el. Fakó szeme jelentőségteljesen nézett rám. — Nem vonatkozik azonban azokra a kémekre, akik a békés lakosság körében rejtőznek — kezdte a felsorolást —, azokra a személyekre, akik az állambizton­ságot veszélyeztetik. Nem vonat­kozik azokra az egyénekre, akik ellenséges érzülettel viseltetnek a Führerrel és a német néppel szemben. Nem vonatkozik azokra sem, akik szökést kísérelnek meg. Festett bajusza megmozdult, mint valami svábbogáré. Nem tett hozzá semmit, de anélkül is megértettem, mit akart ezzel mondani. Tudtam, hogy belőlem könnyen válhatik bújkáló kém, az állam biztonságát veszélyeztető személy, ellenséges szándékú egyén, és végül szökési kísérlet címén egyszerűen le is lőhetnek. Ezt értettem, de azt már kevés­bé, hogy Edinger mit akar kicsi­karni belőlem, mert hogy vala­mit el akart érni, az bizonyos. — Nem szabad elfelejtenie, hogy kinek köszönheti az életét — emlékeztetett ünnepélyesen. — Amikor a szovjet hírszerző szol­gálat keze saját lakásán érte utol, mindent elkövettünk, hogy kira­gadjuk önt a halál karmaiból. A történteknek ez a változata, melyet nyilván Jankowska agyalt ki, nem felelt meg éppen a való­ságnak, de kénytelen voltam el­fogadni. Edinger magabiztosan és hatá­rozottan, amely tulajdonság egyébként legfőbb jellemzője volt abban az időben a német hivatal­nokoknak, egy percig sem késle­kedve, szegezte nekem a kérdést: — Tud maga hálás lenni? Hoz­zánk tartozik-e, vagy sem? A kapott utasítás értelmében nem kellett törődnöm azzal, hogy mit gondolhat Edinger Obergrup­penführer úr az angol tisztekről, akiket — legalábbis azt hitte — most én képviselem előtte. (Folytatjuk­) 1959. október 8. 4% első esztendő Megalakulásuk híre tavaly augusztusban bejárta a környé­ket. Sokan kételkedtek, nem hit­ték, hogy termelőszövetkezet ala­kulhat a várpalotai iparvidéken. — Annyi itt az ipari üzem, hogy füstjük szinte megfullasztja a mezőgazdaságot — mondták egye­sek —, elvonja a munkaerőt, s ezzel lehetetlenné teszi a nagy­üzemi gazdálkodást. Ősi község egyénileg dolgozó parasztjai, akik a tavalyi nyár vé­gen a még tetőzetlen művelődési ház falai között üléseztek, s jövő életük felett döntöttek, hittek és bizakodtak, hogy mire a művelő­dési ház tetőt kap, a szövetkezet fölé is aranykupola hengeredik. Ma már teljes díszben, szépségben áll a művelődési ház, s a terme­lőszövetkezeti tagok is túl vannak a nehézségeken. Alig egy éves a szövetkezetük, de máris akkora eredményeik vannak, melyekkel bátran és büszkén dicsekedhet­nek. Az egyik legszebb és legértéke­sebb eredmény, hogy az ötszáz katasztrális holddal és negyven taggal alakuló Béke Termelőszö­vetkezet ez év tavaszán új tagok­kal, új földterülettel gyarapodott. Jelenleg 1500 katasztrális holdnyi területen 180 szövetkezeti tag gaz­dálkodik. S hogy jól, arról bárki meggyőződhet. Fél évvel ezelőtt még szántó­föld lapult a mai major helyén. Olyan szántóföld, amelyen kevés növény termett. Ezt a kavicsos, gyenge tápértékű földet választot­ta majorhelyül a termelőszövet­kezet. Először egy ötszáz férőhe­lyes juhhodály és egy tejház épült fel. Ez utóbbi most az ideiglenes iroda. Az építkezéshez szükséges munkaerőt a szövetkezet biztosí­totta, az anyag beszerzése pedig hosszúlejáratú állami hitelből tör­tént. A két létesítmény 335 ezer forintjába került az államnak. Az első építkezést követ­te a többi. Büszkék is arra a ter­melőszövetkezeti tagok, hogy egy ötszáz férőhelyes, modern baromfi­ólat és egy 150 férőhelyes sertés­­hizlaldát állami segítség nélkül, saját erőből építettek fel. A ba­romfiól tetőzetének elkészítéséhez segítséget nyújtott a patronáló Péti Nitrogénművek, a sertéshiz­­laló építése azonban teljesen a szövetkezeti tagok munkájának eredménye. A termelőszövetkezet továbbra se fejezte be az építkezést. Az ud­varon már magasodik az épülő ötven férőhelyes tehénistálló fala, melyet később száz férőhelyesre bővítenék. Ez nagyobbrészt álla­mi segítséggel létesül. Bent a fa­luban harminc férőhelyes lóistál­ló építését kezdték meg a terme­lőszövetkezeti tagok a közelmúlt­ban. A lóistálló építési költségeit saját erőből fedezi a termelőszö­vetkezet. Épül ezenkívül egy ku­­koricagóré is, százezer forint ér­tékben. Gyors számítást végezve, a szövetkezet eddig mintegy száz­ezer forintot fordított építkezésre saját erőből, s még több mint 50 ezer forint értékű munkát végez el saját költségből. Ha az építke­zések befejeződtek, egy évig szü­netel ez a munka. Pénzt és erőt gyűjtenek az emberek, hogy a kö­vetkező évben még többet alkot­hassanak. Főleg önerőből. A ma­jortérképen számos megjelölt pont van, ahol az elkövetkező­­években épület foglal majd he­lyet, s ez olyan biztos, hogy ké­telkedni sem lehet benne. Ebből a néhány adatból is ki­tűnik, hogy az ősi Béke Termelő­­szövetkezet alig egy év leforgása alatt megteremtette az alapot a nagyüzemi gazdálkodáshoz. Sőt, ennél több történt. Az első zár­számadást biztos alapokra he­lyezte a termelőszövetkezet. Ter­vezés szerint 52,19 forintot ér majd egy munkaegység, melyből 30,32 forint a készpénz. Ha kiesés is lesz egynéhány termékből, ak­kor sem szűkölködnek a szövet­­kezeti tagok. Az már ma is biztos, hogy negyven-negyvenöt forint alá nem süllyed a munkaegység­részesedés. Miből adódnak a főbb bevéte­lek? Az idén még a növényter­mesztés adja a nagyobb hasznot. Tervezés szerint növénytermesz­tésből 892 ezer forint, az állatte­nyésztésből 250 ezer forint, egyéb üzemágak munkájából pedig 280 forint lesz a bevétel. Jövőre for­dítani szeretnének a számokon. Azt akarják, hogy az állattartás­ból, a belterjes gazdálkodásból adódjon a fő haszon. A belterjes­ség érdekében fejlesztik az állatál­lományt, elsős­orban saját nevelés­ből, növelik a pillangós vetéste­rületet, s több ipari növényt ter­melnek, mint az idén. A belterjességre való törekvés­ből már ez évben is adódott ha­szon. A növénytermesztésben a sörárpa és a vetőmag-burgonya fizetődön ki jól. Szép termést ígér a tizenhárom holdnyi cukorrépa is. Számítás szerint kétszáz mázsa terem minden katasztrális holdon. Az állattenyésztésben a hizlalás, a baromfitenyésztés ad takaros ösz­­szeget. A juhtenyésztés is jól fi­zet. A nyírási átlag négy kilo­gramm. Egy év rövid idő, s a Bé­ke Termelőszövetkezet tagjai any­­nyit tettek a rövid idő alatt, ami néhol két év alatt sem valósulna meg. kósa andrás A SZOT Elnökségének üdvözlete A SZOT Elnöksége nevében Gáspár Sándor főtitkár, a Szak­­szervezeti Világszövetség megala­kulásának 14. évfordulója alkal­mából a magyar szakszervezetek kétmilliós tagsága nevében szív­ből jövő, forró testvéri üdvözle­tét küldte a Szakszervezeti Világ­­szövetség Titkárságának. (MTI)

Next