Középdunántúli Napló, 1960. február (Veszprém, 16. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-02 / 27. szám

4 KÖZÉPDÚN A NU­­ÚLI NAPIG Veszprém fiatalsága készül a Felszabadulási Szemlére ▼ ártjunk fiatalsága lelkéiért készül felszabadulásunk 10. évfor­­dulójának megünneplésére, a Fel­­szabadulási Szemlére. A KISZ szervezte ezt a mozgalmat, s így az alapszervezetekre igen nagy feladat hárul. A Felszabadulási Szemle kultu­rális programja rendkívül sokré­tű és a művelődés egész területét magában foglalja. A részvevők jelentkezhettek énekre, zenére, népi táncra, de a program magá­ba foglalja a színjátszást és a sza­valatokat is. Részt vehetnek a fiatalok irodalmi és fotó pályáza­tokon, kiállítások, ismeretterjesz­­tő előadások látogatásában, szel­lemi öttusák versengéseiben. Megalakultak a szakbizottságok is, a foglalkozások vezetésére. A KISZ felhívására hatalmas kulturális felpezsdülés keletke­zett Veszprémben. A Felszabadu­lási Szemle bemutatóján tíz tánc­csoport, tíz szinjetszócsoport, há­rom énekkar vesz részt városunk­ban. Alakult egy vokálegyüttes is. A bemutatóra három tánczenekar készül: az egyetemi, az AKÖV és az Ifjúsági Ház zenekarai, öt énekes, hat hangszerszólista, va­lamint száz szavaló nevezett a be­mutatóra. A három fotószakkör a kiállításhoz nyújt majd komoly segítséget. Dicséretes a két képző­művészkör munkája is. A színház épületében dolgozik majd a bábcsoport, a szellemi öt­tusának pedig hat-hét helyen ter­vezik megrendezését. Nagy sikert aratott a szellemi öttusa a vegy­ipari egyetemen. A versenyben sok hallgató vett részt. Minden évfolyamból az öt legjobb indult, összesen huszonöt pályázó. A kér­dések témái változatosak voltak: az általános műveltség köréből műszaki, háztartási és sportkérdé­sek, valamint Veszprém neveze­tességeiről. A versenyt két tanár­segéd vezette. A József Attila olvasómozga­lomba hétszázan kapcsolódtak be,­­s a megyei könyvtár jelentős se­gítséget nyújtott számukra. Ezen­kívül az összes városi alapszerve­zetnél megkezdődött a mozgalmi a­datok tanulása. A Felszabadulási Szemlével párhuzamosan folyik — ez eset­ben már kizárólag KISZ-tagok részére — az „Ifjúság a szocializ­musért” próba, melyben 1860 KISZ-tag vesz részt városunk­ban, így a kulturális foglalkozás­ban több, mint kétezren vesznek részt. Szépen szerepeltek a középis­kolák és a vegyipari egyetem fia­taljai, az AKÖV és a KISZÖV fiatal dolgozói. Helytelen azonban a Fémfeldolgozó fiataljainak pasz­­szi­vitása. Végül meg kell dicsérnünk a TIT irodalmi színpadának sze­replőit, akik túlnyomórészt fiatal kiszisták. Nagyon szép és nagyon hasznos hiúnket végeznék. Közsé­gekben, városokban, munkásszál­lásokon egyaránt fellépnek és 1959-ben ötven előadást tartottak. Ez év első negyedére huszonki­­lenc előadást terveztek. Részt vesznek a győri fesztiválon, ahol majd a jelenlevő külföldiek előtt is dokumentálhatják művészi te­­vékenységük színvonalát. (M. J.) Csorba a vidián­­­és a becsületen A Dunántúli Ásványbánya Vállalat egyes üzemeinél a nagy­­keménységű kőzetek fúrására vidiaéllel ellátott fúrófejet hasz­nálnak. Joggal kifogásolják azon­ban az itt dolgozó munkások, hogy a vídia-fejek minősége bizony nem mindig kifogástalan, sűrűn kicsorbulnak, használhatatlanná válnak. A vídia-fejeket gyártó vállalat valószínűleg nem kellő gonddal hőkezeli ezeket az érzé­keny készítményeket, mert azok minősége időközönként nagyon hullámzó. Az ásványbányának egyetlen üzemében nemrég három nap alatt 27 darab vidiaéllel ellá­tott fúrófej vált használhatatlan­ná! Ha meggondoljuk, hogy egy darabnak az ára több kétszáz fo­rintnál, teljes mértékben jogos az ásványbányászok méltatlankodá­sa. Az illetékesek, akik rossz mi­nőségű vídia-fejeket szállítanak az ásványbánya részére, megkáro­sítják népgazdaságunkat, hiszen az ilyen nem várt kiadások ala­posan megemelik az önköltséget, de megkárosítják magukat az ás­ványbánya dolgozóit is, akik ily módon nyereségrészesedésüket ér­zik veszélyben forogni! Bizony, nemcsak a vidinélen esik így csorba, de a gyártó cég jóhírnevét is. (ki) Már a „tavaszi műszakot“ kezdik a Veszprémi Kertészeti Vállalatnál A naptár még február első nap­ját mutatja, de a Veszprémi Ker­tészeti Vállalat dolgozói pár la­pot előrelapoztak benne: lázasan készülődnek az előidényre, és „beindították” a tavaszi műsza­kot, ötven holdas gazdaságukat elő­nyösen, tervszerűen parcellázták. Húsz holdon őszi búzát vetettek el, s ugyancsak nagyobb terüle­ten lucernát. Gyümölcsösük hét holdnyi területén külön „szakosz­tályt” létesítettek, ahol díszcser­jék, díszfák zöldellnek majd. Újabban gombapincét is létesítet­tek, ahol megkezdik a Champion­­gomba tenyésztését. A közeli na­pokban megkezdik már a meleg­ágyak elkészítését, annál is in­kább, mert az 1960. évben kiszéle­síteni óhajtják eddigi tevékenysé­güket A veszprémi piacon felállított árusítóhelyükön naponta friss zöldáruval fogják ellátni a közön­séget. Az idényszerű főzelékféle­ségeken, leveszöldségen kívül ál­landóan „prímőr”-cikkekkel je­lentkezik majd a Kertészeti Válla­lat a piacon. Kossuth Lajos utcai virágüzletében pedig cserepes- és vágott virágjait kínálja. Egyik büszkeségük az üvegházi tulipán, amelynek árusítását máris meg­kezdték. A közületek parkírozási, kert­­díszítési munkálatait is fokozott mértékben végzik ebben az év­ben. Veszprémben a NEVIKI és a MAFKI belső udvarrészeiben, Pápán az Elekthermax és a kór­házban folytatnak parkírozást. Balatonkenesén a strandfürdő környékét hozzák rendbe. — Eze­ket a munkákat — mondotta Szentgyörgyvári Vendel elvtárs, a Veszprémi Kertészeti Válalat igazgatója — különösen szívü­gyünknek tekintjük. A vállalat adminisztratív dolgozói felaján­lották, hogy minden hónapban egy teljes napot fizikai munkával töltenek, é­s ezzel kívánják elő­segíteni ebben az esztendőben a még eredményesebb, még sikere­sebb munkát. A vállalat egyéb­ként az 1959 évi tervét 106 száza­lékra teljesítette. Emberismeret V­­ilágéletemben büszke vol­­­­­am csalhatatlan ember­­ismeretemre. A kéményseprő­ről már messziről meg tudtam állapítani, hogy mi a foglalko­zása, és ha a bíróságon, a vád­lottak padján apagyilkost lát­tam,­­ első pillanatban az volt az érzésem, hogy az illető nem mimóza-lélek, és valami hiba van a jelleme körül... Úgy­szintén holtbiztosan megérez­tem, ha Bobulák Feri barátom — pillanatnyi pénzzavarában — ötven, vagy száz pengőt kért kölcsön tőlem, hogy sohasem fogja visszaadni. Megérzésem­ben ezekben az esetekben sem csalódtam. Amikor kilenc felvonásos drá­mámat benyújtottam a Nemzeti Színházhoz, és a színház drama­turgja, — miután rátekintett ezernégyszáztizennyolc olda­las kéziratomra és hangosan ol­vasta darabom címét, hogy: „És mégis mozog a föld, noha gömbölyű..." — ahogy rám te­kintett, nyomban kiolvastam a szeméből, hogy nem fogja elő­adatni a művemet... És Aran­kám, midőn a természet sza­bad élén,­­ egy kopasz akácfa alatt a padon megesküdött, hogy hűsége a sírig kísér, mást szeretni soha nem fog: én már éreztem, tudtam, hogy nem váltja be esküjét. Amikor pe­dig két hónap múlva az anya­könyvvezető előtt láttam Csuhas Bandival, m íme bizonyságot szereztem újból emberismere­temről. , Nemrégiben benyújtottam fel­vételi kérelmemet és önélet­rajzomat a FOLÉKIV-hez, a Fáradt Olajat Lecsapoló és Ki­szerelő Vállalathoz, ahol több nyelvet beszélő, szakképzett anyagkönyvelőt kerestek. Bár csak két nyelven beszélek: ma­gyarul és perfektül, de viszont az anyagkönyveléshez egyálta­lán nem értek,­­ azt hihetné valaki, hogy marhaság volt be­adni a kérvényemet. , El's itt mutatkozik meg fölényes módon, mindent lehengerlő csalhatatlansággal az én közismert emberismere­tem. Másnap sürgősen beren­deltek és alkalmaztak a FOLÉ­­KIV-nél. A személyzeti vezető ugyanis, a legjobb haverom, sőt barátom volt... (h. k.) Jó hír a nőknek: Megjavítják a nylon harisnyák minőségét Az elmúlt hónapokban a vá­sárló közönség részéről gyakran merültek fel panaszok a hazai gyártmányú női nylon harisnyák­kal szemben. A Belkereskedelmi Minisztérium Minőségellenőrző intézete megállapította, hogy a panaszok jogosak. A tapasztalatok alapján úgy in­tézkedtek, hogy felül kell vizsgál­ni a sik­kötőgépeket és a nem megfelelő alkatrészeket, amelyek fonalsérülést okoznak, ki kell cse­rélni. Nyárra tárolják a Balaton jegét A Balaton vidékén nemrégen népes halászbrigádok láttak mun­kához, hogy a tó vastag jégpáncél­jából vermeikben melegebb na­pokra tároljanak. A nagyméretű,­­30—40 vagonos vermekben nyári haltárolásra és szállításra mint­egy 180 vagon jeget raknak el. A tihanyi halászok az elmúlt napok­ban a keszthelyieknek segédkez­tek, mert a keszthelyi öbölben korábban felenged a tó jégpán­célja, mint a tihanyi félsziget környékén. A halászokkal együtt az üdülő és vendéglátóipari dol­gozók is munkához láttak, hogy ne legyen majd panasz nyáron a meleg sör miatt. HÍREK 1tt60. február 2. kedd Kalendárium A Nap­kel. 7 óra 11 perckor, nyugszik 16 óra 45 perckor. A Hold kel■ 9 óra 43­ perckor, nyugszik 23 órakor. Mai névnap: KAROLIN, Időjárásjelentés Felhős idő, élénkülő északi szél­lel, helyenként futó havazás. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet: mínusz 1—mínusz­­ fok között. A MAI NAPON Meghalt Szinyei-Merse Pál festőművész (40 éve) Meghalt Nadányi Zoltán költő (3 éve) Született: M. V. Frunze, a Vörös Hadsereg egyik szervezője és veze­tője (75 éve) Meghalt: A. A. Voszkreszenszkij orosz vegyész (80 éve) Született: F. Kreisler osztrák hegedűművész és zeneszerző (83 éve) — ÁTALAKÍTJÁK VESZPRÉMBEN a Vöröshadsereg téri fűszer- és cse­­megeboltot. Új berendezéssel látják el, korszerűsítik. — ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS MIN­TABOLT NYÍLT szombaton délelőtt Veszprémben, a Kossuth Lajos utcá­ban, a régi zöldségbolt helyén. A kor­szerűen berendezett, neonfénnyel el­látott új árusítóhelyen ízlésesen sora­koznak az árucikkek a polcokon. Kü­lönböző gyümölc­s- és zöldségféléken kívül, konzerveket és savanyúságokat is árusítanak az új üzletben, amely­nek külső képe előnyösen díszíti az egyre színvonalasabbá váló veszprémi városképét. — KIOSZTOTTÁK a félévi bizonyít­ványokat megyénk iskoláiban is. Ál­talában jók voltak a bizonyítványok; mind az általános, mind a középisko­lákban — értesülésünk szerint — job­bak voltak, mint az előző tanév első fél évében. — A RIGOLETTO című négyfelvo­­násos Verdi-operát mutatja be ked­den este Veszprémben a Győri Kis­faludy Színház társulata. Az előadás iránt nagy az érdeklődés. A BANGALORE VÁROS képviselő­testülete pénteken fogadást adott az Indiában tartózkodó Kliment Vorosi­­lov, Froi Kozlov és Jekatyerina Fur­­ceva tiszteletére. 1960. február 8. "ríTiMTiBBaa 'r T~rii~inj T|niiiii Van-e forrás a Balaton fenekén? A Tihartyi Biológiai Kutatóin­tézet munkatársait évek óta fog­lalkoztatja az a kérdés, van-e for­rás a Balaton fenekén? A bioló­gusok a napokban korcsolyával járták be a tó jégpáncélját, ugyan­is ilyenkor megközelíthetők az úgynevezett „hevesek”, amelyek az északi part mentén, Badacsony és Káptalanfüred között találha­tók. Az elmúlt télen végzett vizs­gálatok szerint még valószínűnek tartották, hogy kisebb hévforrá­sok táplálják a Balatont, amelyek esetleg hatással lehetnek a tó élővilágára. Dr. Entz Béla, a bio­lógiai tudományok kandidátusa, a tihanyi intézet igazgatóhelyettes a napokban behatóan megvizsgálta a Csopak közelében levő „hevest”, amely a legnagyobbak közé szá­mít a Balatonon. Sikerült megál­lapítani, hogy a balatoni „heve­sek”, amelyek felolvasztják a tó jegét, nem hévforrások, hanem gázfeltörések. A szénsavgáznak — amely a nyári szárazság miatt idén télen már sokkal gyengébb volt — nincs jelentős hatása az élővilágra. , köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik jó édes­anyánk, özv. Szőlősy Jánosné te­metésén megjelentek, sírjára ko­szorút vagy virágot hoztak, ez úton mondunk hálás köszönetet. 210 Tóth-család, Veszprém TEHERTAXI már Ajkán és Várpalotán is igényelhető. Ajkán a 28, Várpalotán a 90-es telefonszámon. adás-vétel SEZLONOK 900 Ft-tól, ágybetétek 900 Ft-tól nagy választékban ál­landóan kaphatók. Cso­magolás, vasúti szállítás az árban benne van. Mintákat és árajánlato­kat postafordultával kül­dök. Heimlich Sándor Pápa, Márton u. Fény­képész Szövetkezet mel­lett. (214) BALATONFÜZFŐN be­költözhető villa eladó. Érdeklődni lehet Vesz­prém, telefon: 22-39. — (215) állás SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Veszprémi víz­mű Vállalat Veszprém, Szeglethy György utca 4/a. Jelentkezni lehet reggel 7—0 óra között. (202) A VESZPRÉM megyei Mezőgazdasági Gépjaví­tó Vállalat Veszprém, Viola u. 5—7., munkavál­lalókat vesz fel az aláb­bi munkakörre: szer­­számszerkesztő mérnököt vagy technológust hosz­­szabb gyakorlattal. Gé­pészmérnököt és gépész­technikust, lakatost, for­gácsolót és villany­he­gesztőt. Egyszeri étkez­tetést térítés ellenében biztosítunk. (161) VESZPRÉM megyei Adatforgalmi Vállalat Veszprém, Kossuth La­jos u. 27. sz. ideiglenes alkalmazásra keres anyagkönyvelői­ és ér­tékkönyvelői munkakör­ben jártas, iehetőleg nyugdíjas dolgozókat. Fizetési feltételek meg­beszélése a jelentkezés alkalmával. (207) KISGYERMEKRE vi­gyáznék saját lakáso­mon. Veszprém, József A. u. 10. (208) EGYÉB A PÁPA és­ - Vidéke Körzeti Frsz szeszfőz­déje ismét üzemel. Bér­főzést vállalunk. Anyag átvétel és árukiadás minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön, éjjel, nappal. (216) Ap­róhirdetések

Next