Napló, 1962. március (Veszprém, 18. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

1900. március 1. Mangánérc és a tudományos munka Ezelőtt néhány évvel már ér­tekezleten is elhangzott, hogy az Úrkúti Mangánércbánya napjai meg vannak számlálva, mert ki­fogy az oxidos készlet. Akkor foglalkoztak először komolyab­ban a földtani kutatásokkal. Az első saját kutató-fúró gar­nitúrát 1958-ban munkába ál­lították. Rá két évre a máso­dikat is. Azóta a felkutatott ércvagyon állandóan növeke­dett. Ma a szakemberek állítják, hogy Urkútnak még nagy jövője van. Erről a témáról beszélgettünk Fekete Sándor főmérnök elv­társsal. Elöljáróban érdemes megemlé­kezni arról, hogy Úrkúton a bá­nya megnyitásától, 1917-től egé­szen 1954-ig csak a 40—42 száza­lék mangántartalmú oxidos mo­sott ércet termelték. A még 14 százalék mangánt tartalmazó úgy­nevezett mosási meddő egészen eddig az ördögároki iszaptóba került. Meddőként kezelték a bá­nyában a 20—22 százalék man­gántartalmú karbonátos ércet is. Ezt 1951—52-ben ismerték fel. A kohászat kényszerhelyzetben volt. A vasgyártásnál magas man­gántartalommal dolgoztak. Dr. Tarján Gusztáv akadémikus 1952- ben kezdte meg a hidrociklonok alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a mosási meddőből 0,5 millimé­tertől 50 mikronig leválasztották a mangánszemcséket, így 22—25 százalék mangántartalmú ércet kaptak, amelyet a kohászok hasz­nosítani tudtak. A hidrociklonokkal a fém­­kihozatal mintegy 15—18 szá­zalékkal megnövekedett. Úrkúton 1954 óta dolgoznak ez­zel a módszerrel. A karbonátos ércet 1951 óta ismerik. Hasznosítására csak 1956-ban kezdődött meg az első kísérlet. Azóta Úrkút rendszere­sen szállít ebből, s a nyersvas gyártásnál használják. Ma még megoldatlan a dúsítása.­­ Már több szaktekintély ki­fejtette véleményét, szinte egyön­tetű, hogy fizikai úton a karbo­nátos ércet nem lehet dúsítani. Én azonban meg vagyok győződ­ve, hogy lehet és gazdaságosan lehet dúsítani — mondotta Fekete elvtárs. Ezzel a kérdéssel azért kell fog­lalkozni igen intenzíven, mert ez jelenti Úrkút jövőjét, hisz ebből igen nagy tömeg áll rendelkezés­re. Néhány év alatt sokat fejlő­dött a laboratóriumi munka, ma már gyorselemzésű mód­szerekkel dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy jóval több elem­zést tudunk elvégezni, és a gyorsaság, pontosság mellett az elemzési költség egynegye­dére csökkent. A másik laboratóriumot tulaj­donképpen csak tavaly kezdtük berendezni. Itt az érc előkészítés problémáinak a megoldására folynak kísérletek. Az érc össze­tételt, az oxidos ércek mosási meddőjének, hidrometalurgiai feldolgozásának elővizsgálatait és egy sor egyéb kérdéssel kapcsola­tos vizsgálatot már elvégeztet­tünk a veszprémi és szegedi egye­temeken, kutatóintézetekben. Ezek a vizsgálatok inkább tudo­mányos szempontból folytak. Ná­lunk viszont elsőrendű fontosság a gazdaságosság. Egy sor adat már rendelkezésre áll. Mondha­tom azt is, hogy kialakulóban van egy új technológiai elképzelés. A laboratóriumi kísérletekhez már elkészültek a készülékek is. Ennek alaptétele a dúsítás ve­gyi úton történő megvalósítá­sa, ami lehetővé tenné az ol­csó, jó minőségű termék elő­állítását. Az itt keletkező mellékterméke­ket pedig valószínű a karbonátos érc dúsítására tudnánk felhasz­nálni. A másik kutatási ág a karbo­nátos érc dúsítása. Elképzelésünk szerint őrléssel, flotálással a kar­bonátos érc is dúsítható — mon­dotta Fekete elvtárs. Amikor Úrkútra indultam, az volt a célom, hogy a műszaki fejlesztésben elért eredményekről írok. A tájékoztatástól is azt vár­tam, hogy majd a bányabeli gé­pesítésről, a korszerű biztosítás­ról és egyéb ilyen megszokott kér­désekről szól. Nem mintha ilyen nem lenne. A statisztika szerint növekedett a gépek száma, több a korszerűen biztosított vágat, folyamatban van a mosó re­konstrukció, amire 16 millió fo­rintot költenek és 1963-ban ké­szül el. Ezzel lehetővé válik a külfejtésből termelt csárdahegyi érc dúsítása. A külfejtés előké­szítése már megkezdődött. Az is érdekes, hogy 100 mé­terrel a karsztvízszint alá mé­lyítették a hármas aknát. Onnan még egymillió tonna oxi­dos ércet akarnak felszínre hoz­ni. Ezek a kérdések a műszaki fejlesztésnek csak egyik részét, a természetesebb oldalát mutatják. A másik, amikor a műszaki el­képzelésekkel, a jövővel tudomá­nyos alapon foglalkoznak, leg­alább ilyen fontos. Úrkúton csak néhány évvel ez­előtt kezdtek intenzívebben fog­lalkozni ezekkel a kérdésekkel. Azóta közelebb kerültek egy­máshoz a műszakiak. Növe­kedett az alkotókedv. Igaz, a siker annál nagyobb örömet jelent, minél fáradságosabb munka eredménye. A műszaki klub rendezésében már sok értékes előadás elhang­zott, amelyekhez az alapot a he­lyi sajátos problémák tudomá­nyos vizsgálata szolgáltatta. Van­nak ma is megbízatások, célfel­adatok, amelyeket egy-egy mér­nöknek, műszakinak a minden­napi termelést irányító munka mellett kell elvégezni. A kísérletezésekhez persze — bármennyire is szerény keretek között, önzetlen munkával, a he­lyi lehetőségek figyelembevételé­vel folyik — szükség van anyagi alapra. Ennek hiánya nemegy­szer gátolja, lassítja, vagy visz­­szaveti a munkát. Az erre fordít­ható keret Urkúton kevésnek bi­zonyult. A tiszta árbevételnek módot kellene találni arra, hogy növekedjék ez a keret. Az ilyen befektetés busásan megtérül. És nem mindegy az a népgazda­ságnak, hogy egy-egy kutatási munka meddig tart. Az urkúti műszakiak törekvése példamuta­tó, tanulhatnának belőle még me­gyénk jónéhány más üzemében is. (Bodó) Beszédes számok A tapolcai Vörös Mező Ter­melőszövetkezet tiszta vagyo­na a múlt gazdasági évben egymillióhatszázhuszonnyolc­­ezer forinttal emelkedett. Az államtól 603134 forint ked­vezményt k­aptak a műtrágya és növényvédőszerek felhasz­nálása és a saját erőből történt beruházások után. Több, mint félmillió forintot költöttek gépek vásárlására. A nem dolgozó szövetkezeti tagok után 61 815 forint társa­dalombiztosítási díjat fizettek ki. Az SZTK 75 idős ember­nek fizet nyugdíjat. Tanulmányutakra, kirándu­lásokra, könyvekre, folyóira­tokra és továbbk­épzésre 24 498 forintot fordítottak az év so­rán. NAPLÓ Az újítások haszna A termelékenység emeléséért folyó harc döntő eszköze a műszaki fejlesztés. Ebben igen nagy tartalékunk az újítómozga­lom, a dolgozók alkotó kezdemé­nyezésének, gazdag élet- és mun­katapasztalatainak hasznosítása. Kimeríthetetlen, évről évre job­ban gyümölcsöztethető erőforrá­sunk ez. Ezt mutatja az utóbbi két esz­tendő újítási mérlege is. 1960- ban megyénkben 5490 dolgozó vetette papírra a jobb, a terme­lékenyebb, vagy biztonságosabb, könyebb munkát segítő elgondo­lását. 1961-ben tíz százalékkal többen — 6145-en — kapcsolód­tak be megyénk munkásai közül e mozgalomba. Az újért, a jobb­ért fáradozó dolgozó munkájának eredménye milliókban mérhető. A megvalósított újítások haszna 1961-ben meghaladta a 152 millió forintot. 40 millió forinttal töb­bet „adtak” újítóink, feltalálóink a népgazdaságnak, mint egy év­vel korábban. Ez a 152 millió forint az újítók, az újért, a jobbért küzdők fárad­hatatlan munkájának gyümölcse. Sok töprengés, a szabadidő, sőt nemegyszer a számítgatással, rajzolgatással töltött hetek, hó­napok eredménye. Fáradságukért az anyagiakon túl­i erkölcsi elismerés és köszönet is illeti újí­tóink ezreit. A számok azt is igazolják, hogy egyre többen értik meg az újító­mozgalom jelentőségét, mind töb­ben tulajdonítanak nagyobb és nagyobb szerepet az újításoknak. Egyre többen vannak, akik nem­csak tudják, hogy elavult, kor­szerűtlen berendezésekkel nem lehet előbbre jutni, hanem, akik arra vállalkoznak, hogy az adott körülményekhez és lehetőségek­hez képest korszerűsítik, töké­letesítik az elavult gépeket, köny­­nyítik a munkaműveleteket, ol­csóbbá teszik a termelést. Törekvésük igen örvendetes eredményeket hozott me­gyénkben, különösen a vegyipari üzemekben: 110 millió forintos eredménnyel zárták 1961-et, azaz a megyében elért megtakarítás 72 százalékát adták. Ebben az ipar­ágban volt a legmagasabb — 98 ezer forint — az egy újításra eső gazdasági érték. Különösen jól dolgoztak a peremartoni újítók. Megszüntették a hibák zömét a Péti Nitrogénműveknél is. Sajnos a Nitrokémia újítási eredményei nem olyanok, mint amilyeneket tőlük megszoktunk. A kimutatott megtakarítás nagy része az előző évi újítások, találmányok alkal­mazásából ered. A második he­lyen a vasipar, harmadik helyen a bányászat szerepel. Bár a gazdasági eredmény na­gyon jó, elbizakodottságra még­­sincs ok. Az adottságok jobb ki­használásával az újítások száma, gazdasági kihatása magasabb is lehetne. Többet tehetett volna a Herendi Porcelángyár, jobb ered­ményeket érhettek volna el a he­lyiipari vállalatok, a közlekedés­ben dolgozóknak is tágabb tér áll rendelkezésre. Hogyan lehetne még nagyobb az újítások haszna? Úgy, ha min­denütt közüggyé, a szó szoros ér­telmében mozgalommá tennék az újítómozgalmat. Ha nemcsak vár­nák a dolgozók javaslatait, ha­nem biztatnák, bátorítanák és se­gítenék is munkájukban az újító­kat. Nem egy ember kedvét, lel­kesedését vette már el az újítások elbírálásánál még mindig tapasz­talható huzavona, bürokrácia. N­agyobb megértéssel, ember­­i­­­ségesebb módon kellene foglalkozni a javaslatok felülvizs­gálásával, az elfogadott újítások bevezetésével. Sok helyen érvelnek azzal, hogy jelentéktelenek az újítások, hogy nem a legfontosabb felada­tok megoldását segítik. Nagyrészt igazuk is­­van. De vajon ki a hi­bát ebben? Nem elsősorban az újítók! Őket többé-kevésbé az fog­lalkoztatja, amire felhívják fi­gyelmüket, amiről többször hall­ják, hogy nem jó, hogy tökélete­síteni kellene. A mozgalom he­lyes irányítása, tervszerűsége hiányzik a Téglagyári Egyesülés­nél, jó néhány élelmiszeripari üzemnél. Ezt kell mondani az Ajkai Üveggyár újítómozgalmáról is, amely a tavaly megtartott el­lenőrző vizsgálat óta sem javult semmit. 50 újításból csupán nyol­cat fogadtak el bevezetésre. Az újítók, feltalálók alkotó kezdeményezésének helyes irá­nyítása az üzemek műszaki, gaz­dasági és társadalmi szerveinek kötelessége. Főleg sokat tehetnek a mozgalom irányításáért, élesz­téséért a szakszervezeti bizottsá­gok. Kár, hogy a legtöbb üzemben nem igen támaszkodnak reájuk. A mozgalom fellendítésében so­kat segíthetne a nagyobb nyilvá­nosság is. Jó lenne, ha a ver­senyhíradókon ott lennének az újítómozgalom hírei, a legjobb újítók fényképei. S—hasznos lenne, ha mindenütt a­­ közérthetően megszövege­zett — a legfontosabb problémá­kat tartalmazó — újítási feladat­terv állna rendelkezésre. Megér­né a fáradságot, ha időközönként az üzem vezetői tanácskoznának az újítókkal, feltalálókkal, és egy­­egy nehézség leküzdéséhez segít­ségüket kérnék. Még jobban kell éreztetni az újítókkal és feltalálókkal, — és tudatosítani mindenütt —, hogy újításaikkal nemcsak maguknak, hanem az egész közösségnek jó szolgálatot tesznek. Mike Ti­bom# Az erdészet elsőrendű feladata: a favagyon növelése A Balatonfelvidéki Állami Erdőgazdaság tervcsoport-vezetőjének nyilatkozata Csórtól, Inotától Veszprémen át Márkáig, Herendig — végig a 8-as főútvonal mentén, de ha­sonlóképp másfelé — a sok-sok letarolt, terméketlen terület lát­tán önként vetődik fel a kér­dés: végtére is mi maradt ránk a híres-nevezetes Bakony erdőrengetegeiből? Még szerencse, hogy a való­ság, a Bakony nem eddig tart, hogy jóval túlnyúlik a látott kopárosokon. Hogy van itt még erdő jócskán, akár úgy is mondhatnánk — ma is Bakony meg a Bakony. Csak az emlí­tett útvonal mentén kétoldalt közel 20 ezer hektár erdő te­rül el. A továbbiakban nézzük hát az illetékest, a Veszprémben székelő — teljes nevén: Bala­­tonfelvidéki Állami­­Erdőgazda­ságot. Főnyi Albert elvtárs, a gazdaság tervcsoport vezetője fogad bennünket, tőle kapunk választ kérdéseinkre. — Gazdaságunk mintegy 50 ezer hektár erdőterületet foglal magába, mely közel egyharma­­dát képezi a megye erdeinek. De mondhatom, sehol ilyen elhanya­golt, leromlott állomány öröksé­gül nem maradt. De mit tehe­tünk? Ezzel kellett beérnünk. Ne­kifogtunk hát, változtassunk a helyzeten. Az ország állandó fa­szűkében szenved. A népgazdaság évi faszükséglete 6 millió köbmé­ter körül van, ezzel szemben a ha­zai erdők évi hozama alig 3 millió köbméter. A hiányt drága pénzen, import útján fedezzük, így érthe­tő, hogy kormányzatunk minden lehetségest elkövet a hazai fava­­gyon növelése érdekében. Hallhatnánk-e valamit a ko­­párosok és egyáltalán a Bakony erdeinek leendő sorsáról? A közvélemény ugyanis a szőlő­­termesztéshez hasonlóan az er­dészetben is valami rekonstruk­ciós méreteket öltő telepítése­ket vár. Mi a helyzet? — Kezdjük talán azzal, hogy mi nem csak ittunk, hanem tele­pítünk is. A gazdaság fennállása óta korszerű erdőművelést foly­tat, ami eleve kizárja a rablógaz­dálkodást. Kezdjük talán ott, hogy tervfeladataink között ott szerepel ugyan a fakitermelés is, de annak ellenére, hogy évente 70—74 ezer köbméter fát kell ki­termelnünk és mi e feladatot száz százalékban teljesítjük, mégis a fakitermelés szinte csak másod­lagos tevékenységnek számít, hi­szen elsőrendű feladatunk az er­dőnevelés, a végzett munkálatok zöme az ország favagyonának nö­velését szolgálja. Kívülállók számára az erdőmű­velés leglátványosabb formája az új telepítés, hisz láthatóan ez nö­veli az erdők területét, bár a fe­lületes szemlélő számára ez sem mindig érthető, hiszen az évente előírt 320—350 hektár új telepítés­ből csak 160—180 hektár az úgy­nevezett új kivitelű telepítés, míg a fennmaradó 140—160 hektárnyi telepítés már a meglévő erdő intenzív termését szolgáló pótlás.­­ Látványos eredménnyel jár még az olykor csupán tájszépí­tés, vagy máskor a klíma megvál­toztatását célzó úgynevezett fásí­tás, amit az összefüggő erdő­táb­lák kialakítására alkalmatlan he­lyeken alkalmazunk leginkább. Ilyen fásítást évente általában 160—170 hektárnyi területen vég­zünk — a megyei tanács megbí­zásából. Erre ugyanis ő biztosít­ja a költségkeretet, míg az előző telepítések költségét az országos beruházási keret fedezi.­­ Szóval gazdaságunk évente mintegy 500—550 hektár területet vesz művelés alá, de ezzel még korántsem mondtunk el mindent a favagyon évről évre történő nö­veléséről, a korszerű erdőműve­lésről. Ugyanis a munkák zömét a felújításokat a gazdaság saját erejéből végzi. A saját erőből tör­ténő felújításoknak ugyanis óriási jelentősége van, különösen itt, ahol már említettük — igen le­romlott, elhanyagolt erdők ma­radtak ránk. Ezekben az erdők­ben a felújítás sok esetben meg­előz mindenféle fahasználatot. A korszerű művelési elvek ugyanis előírják, hogy az első koronaszin­tet, a fák első nemzedékét nyo­mon kövesse a második, mire az kitermelésre kerül ez nyomban vegye át valamennyi funkcióját: a fatermést, az árnyékolást, a ta­lajvédelmet. Ezt úgy érjük el, hogy az első koronaszint alatt alávetéssel, vagy ültetéssel új ge­nerációt létesítünk. Óriási mun­kával jár ez. Gazdaságunk éven­te 10—12 milliót fordít e célra és ezzel mintegy 700—750 korszerű­en kezelt új erdő létesül a régi el­hanyagolt helyén. Ezzel ugyan az erdőterület nem növekszik, de an­nál inkább nő a favagyon. Befejezésképpen mondjuk még el — amit szintén Fényi elvtárstól tudtunk meg — hogy a Balatonfelvidéki Állami Erdő­­gazdaság nagyszerű gépi felsze­relés mellett még nagyszerűbb személyi állománnyal rendelke­zik; az ismert zöld — erdész­ruhát viselők egész régiója dol­gozik itt, köztük 34 műszaki, csupán a mérnöki végzettséggel bírók száma fölötte van a har­mincnak. Az egész országban nincs még egy erdőgazdaság, ahol ennyi mérnök serényked­ne. Szükség is van munkájuk­ra. De meg is teszik, amit ten­niük kell. A nagy körültekin­téssel, szakértelemmel kidolgo­zott távlati terv évről évre törté­nő megvalósulása során a nagy hírű erdők végtére is elnyerik a hajdanihoz hasonlatos új arcu­kat. Ebben bízhatunk. Hogy az a sokak által várt és kívánt re­konstrukció — bár kimondat­lan, de mégis megvalósul. D. 1. 9

Next