Napló, 1962. december (Veszprém, 18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-01 / 281. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam — 281. szám. ARA 60 FILLÉR Szombat, 1962. december 1. Három óra 20 percig tanácskozott Mikojan elvtárs Kennedyvel Kubáról, Laoszról, a leszerelésről volt szó (Rádiófotó / MTI) Washington. Mikojan, a Szov­jetunió első miniszterelnökhelyet­tese három óra húsz percet ta­nácskozott Kennedy elnökkel a Fehér Házban a kubai kérdésről. A tanácskozás magyar idő szerint pénteken hajnalban egy óra ötven perckor ért véget. Mikojan­­ később tudósítóknak kijelentette: „Az elnökkel kicse­réltük nézeteinket a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről, főként Kubáról”. „A tárgyalások eredményeképpen megállapodtunk abban, hogy utasítjuk New York-i képvise­lőnket, folytassák a tárgyalá­sokat a kubai kérdés végleges megoldása érdekében”. A Fehér Ház közleményt adott ki, amely hangoztatja, hogy a tárgyalások őszinte és tárgyilagos légkörben folytak le. Jólértesült források szerint ha­bár a kubai válság kitörése óta sikerült haladást elérni, még mindig számos pont vár tisztázásra. Jóllehet a megbeszéléseket fő­leg Kuba kérdésére összpontosí­tották, szóba került a laoszi és a le­szerelési probléma is, beleértve a nukleáris kísérleti rob­bantások megszüntetését. A tanácskozáson amerikai rész­ről az elnökön kívül részt vett Dean Rush külügyminiszter és Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete. Szov­jet részről viszont Mikojanon kí­vül jelen volt Dobrinyin, a Szov­jetunió washingtoni nagykövete, valamint Bubonov, a nagykövet­ség egyik képviselője. A Reuter hírügynökség megál­lapítja, hogy ez volt a leghosszabb tanács­kozások egyike, amelyet Ken­nedy elnök valaha is a szov­jet kormány képviselőivel folytatott. Az amerikai hadügyminiszté­rium szóvivője csütörtökön este közleményt adott ki. Ez hangoz­tatja, hogy az Egyesült Államok a jövő héten visszavonja a közelmúltban a guantanamói támaszpontra irányított tengerészeti erők egy részét. (Folytatása az 5. oldalon) felvétel a Mikojan—Kennedy találkozóról: az amerikai elnök és a szovjet első miniszterelnök-helyettes a Fehér Házban Vasutas fiatalok tanácskozása Tapolcán Vasúti csomópontjaink titkárai és funkcionáriusai, a KISZ me­gyebizottság mellett működő tár­sadalmi munkabizottság Tapol­cán tartotta negyedévi tanácsko­zását. Veszprém, Pápa, Várpalo­ta, Tapolca & Ajka küldte el képviselőit. Salamon Ferenc elv­társ, a társadalmi munkabizott­ság titkára ismertette a munka­tervet, majd az elmúlt negyedév eredményeiről, hibáiról szólt. A munkabizottság 1961 októbe­rében alakult. A munkafegyelem javításában, az ifjúsági brigád­­mozgalom szélesítésében elismerő ■fledmények vannak. Kár, hogy ex egyenruha viselését a fiatalok nem tekintik szívügyüknek. Sok KISZ titkár, sajnos, nem kapja meg a kellő segítséget a vasútál­lomástól, így Tapolca (forgalom). Panaszként említhető meg az is, hogy a Veszprém városi KISZ Bi­zottság alig támogatja a Veszp­­rém külső csomóponti KISZ bi­zottság munkáját. Salamon elv­társ követendő példaként emlí­tette a Tapolcai Járási KISZ Bi­zottságot és a Vasutas Kultúrott­­hont, amelyek messzemenően tá­mogatják az ifjúság ügyét. A fiatalok hozzászólásaikban a társadalmi munkabizottság egyes csomóponti tevékenységéről szá­moltak be. Felszólalt Török Jó­zsef, a Szombathelyi MÁV Igaz­gatóság főfelügyelője, valamint Bácskai Béla elvtárs, a megyei KISZ bizottság részéről. (Töreky) ................ . 1720 km közutat szabadítottak fel a hó alól Lánctalpas traktorokkal szántják az utak jégpáncélját Veszprém megye legöregebb em­berei sem emlékeznek az elmúlt napokhoz hasonló zord időjárás­ra, ilyen nagyarányú novemberi havazásra. A hó több mint 50 fa­lut teljesen elzárt a külvilágtól. Veszprém megye 1900 kilométer­nyi közúti hálózata a legutóbbi felmérések szerint 180 kilométer kivételével hosszabb-rövidebb időre járhatatlanná vált. Az utóbbi napokban az ország csaknem minden közúti hóeltaka­rító gépét és járművét a Balaton­­felvidékre és a Bakonyba vezé­nyelték. Sokszáz egyéb járművön kívül 33 nagyteljesítményű hóel­takarító gép dolgozott még pén­teken is a megyében. A nagy gé­pi erővel, az üzemek, a fegyveres erők és a lakosság segítségével egy hét alatt szinte hihetetlen nagy hótömeg alól szabadították fel az utakat Megyénkben 1720 kilométernyi útszakaszt borított el a 40 centimétertől három mé­terig váltakozó hóréteg, amelyet november utolsó napjára, péntek­re 8—10 kisebb bekötőút kivéte­lével felszabadítottak. Hatszáz ki­lométernyi útszakaszon a hótor­laszok magassága egy méternél magasabb volt. Ajkarendek kö­zelében a hó magassága megha­ladta a három métert. Pénteken már csak két­ község, Bakony­­szentlászló, Hidegkút és néhány pusztai település volt elzárva a külvilágtól. A letaposott és megjegesedett I tetejű hóban még a legnagyobb­­ teljesítményű gépek is sokszor felmondták a szolgálatot. A leg­több úton a gépek után is körül­ményes a közlekedés, mert fél­méteres, vagy még ennél is na­gyobb, úgynevezett hóbordák ke­letkeztek. Az állami közutakon 800 ideiglenes hómunkást foglal­koztatnak az utóbbi napokban, hogy csákánnyal próbálják fella­zítani a jeges döccenőket. A zirci és a veszprémi járásban több he­lyen, nagy vonóerejű lánctalpas traktorokkal szántják a közutakat borító vastag havas jégpáncélt. A községekben, a tanácsi bekö­­tőutakon és a majorokat megkö­zelítő dűlőkön pénteken még mintegy ötezer ember fáradozott az akadályok eltávolításán. Mai számunkban: Az ifjúsági szervezetek segítsék a tanulóifjúság szocialista nevelését (2. oldal) Lépésváltás Nyirádon (3. oldal) Otthon-oldal (6. oldal) Fejlődő társadalmi élet a veszprémi járásban A Hazafias Népfront megyei elnökségének ülése Tegnap délelőtt ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnök­sége. Az elnökségi ülés két napi­rendi ponttal foglalkozott: meg­tárgyalta a jelentést, amelyet az Országos Béketanács elé terjesz­tenek a megtartott megyei bri­gádvizsgálat tapasztalatai alap­ján, majd Gerván József, a Haza­fias Népfront veszprémi járási titkára számolt be a járási és köz­ségi népfront-bizottságok munká­járól. A Veszprémi Járási Népfront Bizottság munkájáról megállapí­tották, hogy állandóan fejlődik és jó eredményeket ér el. Sok segít­séget adtak a tsz-eknek a politi­kai és gazdasági munkában, se­gítettek a falvak kultúrájának fellendítésében, a népek barátsá­gának elmélyítésében. A község­fejlesztési munkákban is jó ered­ményeket értek el. A járás köz­ségeiben átlagosan 101 százalékra teljesítették a társadalmi mun­kát. A népfront járási műszaki munkacsoportja 70 létesítmény tervét dolgozta ki társadalmi munkában, többek között kultúr­házak, utak és gazdasági­ épületek tervdokumentációit készítették el. A mezőgazdaság területén a köz­ségi akcióbizottságok értek el jó eredményeket a tsz-ek megszilár­dításában, a rét- és legelőgazdál­kodás megjavításában és az állat­­állomány fejlesztésében. A nép­front aktivisták hozájárultak ah­hoz, hogy ez évben a járás terü­letén az egy munkaegység terve­zett értéke 30,80 forint, a szemé­lyenkénti jövedelem pedig 11 000 forint lesz. Hasonlóan szép ered­ményeket értek el a népművelés­ben és a békemozgalomban. A könyvbarát­ mozgalom keretén belül 30 irodalmi estet, 37 béke­­gyűlést, 21 népek barátsági estjét és számos egyéb rendezvényt tar­tottak a községekben az év folya­mán. Mint a beszámolóban kiemel­ték: a járási népfront bizottság munkájának jó eredményei annak köszönhetők, hogy jó a munka­­kapcsolat a járási pártbizottság­gal és egyéb társadalmi szervek­kel is. Ülést tartott Veszprém város tanácsa Tegnap délután ülést tartott Veszprém város Tanácsa. A ta­nácsülés munkájában részt vet­tek: dr. Bodogán János elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke és Szabó Lászlóné elvtársnő, a Veszprémi Városi Pártbizottság titkára, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjai. A tanácsülés elsőnek a munkás­­osztály helyzetéről szóló pártha­tározat végrehajtásának tapaszta­latait értékelte. A beszámoló ele­mezte a város lakáshelyzetét, a lakosság ellátásának tapasztala­tait, a város kommunális ellátott­ságát. Értékelte a tanácstagság munkáját és azt, hogy a lakosság miként vesz részt a közhasznú társadalmi munkákban. A tanácsülés értékelte a pénz­ügyi állandó bizottság munkáját is. Az előterjesztett beszámolókat élénk vita követte. Veszprém megye első helyen a felvásárlásban Tegnapi számunkban hírt ad­tunk arról, hogy az országos ér­tékelés szerint Veszprém megye második a megyék között a felvá­sárlási terv teljesítésében. Ez az adat azóta megváltozott, a legfris­sebben beérkezett jelentés szerint megyénk felvásárlásban az éves terv 99,9 százalékos teljesítésével az első helyen áll. Az év végéig még felvásárlandó növényi- és ál­lati termékek, valamint élőállatok jóvoltából minden remény meg­van arra, hogy a felvásárlási ter­vet túlteljesítve, ezt az első he­lyet továbbra is megőrizzük. Vállalatösszevonások az érc- és ásványbányászatban A nehézipari miniszter a Gaz­dasági Bizottság határozata alap­ján újabb vállalatösszevonásokat rendelt el tárcája területén. Az átszervezések az év végé­re befejeződnek és a vállalatok az új évet már a közös szervezeti egységben kez­dik. Az erc- és ásványbányászatban a Révfülöpön székelő Dunán­túli Ásványbánya Vállalatot a Pestvidéki Ásványbánya és Előkészítő Vállalattal vonták össze Pestvidéki Ásványbánya és Előkészítő Vállalat néven, budapesti székhellyel. Az egyesítés legfőbb jelentősége, hogy ezzel az ország valamennyi homoktermelő egysége közös irá­nyítás alá kerül. Névváltoztatás és profilmódosí­tás is történt az érc- és ásvány­bányászatban. Az Úrkúti Mangánércbányai Vállalat új neve Mangánérc­­bánya Vállalat, az Ércbányászati Feltáró Vállalaté pedig Érc- és Ásványbányászati Kutató Vállalat _ _ .

Next