Napló, 1963. április (Veszprém, 19. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-02 / 77. szám

1963. április 8. Húsvéti bárányok Itt a tavasz. Sarjadzik a fű, nő ! Éppen ideje. Kivágyik már­a a vetés, duzzadnak a rügyek a parasztember a határba... Hát gyümölcsfákon. Még néhár­y nap, még a juhász! Az várja csak iga­­s kivirágzik a természet.­­­zán a jó időt. Megérkezik a váltás Marton Lajos már 31 éve járja a legelőket. Tízéves volt, amikor először nyomták kezébe a pász­torbotot. Azóta sem tette le. Enél­­kül nem érzi magát egész ember­nek. Legeltet. Körülötte juh és kés­gyűrű, lépni sem tud az élő gyap­jútömegtől. Nem is akar. Mozdu­latlan, mint a szobor. Csak akkor rezzen meg, amikor egy-két birka kiszakad a tömegből. A kutyáit küldi. Nem ejt egy szót sem, csak a botját mozdítja. Az irányt jelzi. Elég ez a két őr­zőnek, Csöpinek és Ancsáknak. Egy-kettőre összerakkantják a nyájat. De szép az Öcs-környéki vidék.­­ Ide kéklik a Kabhegy, az Agár­tető, ideintenek a még csupasz lomberdők. Sokat legeltetett a Bökönyben, a Csoportosban és a Kőris-tetőn. Még lélegzeni sem kell ott, átjárja az embert a friss, üdítő hegyi levegő. Ember kaptat felfelé a domb­oldalon. Kelemen Károly, a ju­hásztársa tér vissza az ebédről. Váltva őriznek, váltva ebédelnek. A maguk kosztján élnek. Heten­ként egyszer mennek haza Mo­nostorapátiba és Kapolcsra. Ti­zenkét kilométer a távolság. Té­len, amikor a hó elzárta az uta­kat, derékig érő hóban mászták meg a dombokat, percre se hagy­ták egyedül a szövetkezet juh­állományát. — No végre, itt vagy — mond­ja Marton Lajos a társának ... — Azt hittem, sosem érsz ide. — Nagy a kaptató — válaszol amaz kifulladva. Marton Lajos átadja a parancs­nokságot, Kelemen Károly átve­szi. Útjaik szétválnak. A juhok leszánkóznak a völgybe a köves, sziklás meredélyen, Marton Lajos pedig az akol felé lépkedő­ben. Eddig nem volt baj, egész­ségesen jöttek világra a bárá­nyok. — Hány húsvéti bárány lesz — kérdi később egy új látogató. — Kétszázra számítok — mondja a juhász. Négy nap alatt 53 juh ellett le, április végéig mind a 260 anya túl lesz majd. Eddig kilenc ikerellés volt, bár minden második párost ellene. A domb aljáról kiáltás hangzik. Egy bágyadt juhot „tragacsol” Kelemen Károly az akol felé. — Eljött az ideje — mondja. — Hamarosan leellik. Hálás jószág Kint javul az idő. Meleg nap­fény csókolja a földet, a rétet, a mezőt. — Szentgyörgynapkor kihajtjuk a bárányokat is — ha ilyen idő lesz — elmélkedik Marton Lajos. — Addigra már szépek lesznek — mondja Kelemen. — Megszűnik az éjszakázás. Csak akkor álmoskodunk, ha be­tör ide is az aszály. Éjjel, küssi­­vel gyönge a fű. — Nyárra meglesz a törzs­könyvezés. — Addig kiválogatjuk őket. — Kiselejtezzük a durvagyapjaso­kat, magyar fésűs merinóit te­nyésztünk. Talán megépül majd a 300 és a 600 férőhelyes juhho­­dály is. — Ha jó lesz a sarjú, fejünk. — Kellene a jövedelem. A bir­ka hálás jószág, ha igényét tel­jesítik. A beszéd megszakad. A domb­hajlaton tilost közelítenek a ju­hok. Kelemen fut, Marton marad. A magasban madarak rikkant­­gatnak. Az erdőben ostor csat­tan. A mezőn traktorok pöfög­nek. Fent, a juhakolnál füttyel szórakoztatja a bégető bárányká­kat Marton Lajos, a juhász... Kása András -------------­Kölni az akolban Éktelen báránybégetés fogadja. A kis barik éhesek, keresik az anyjukat. Egyik talál tejet, a má­sik nem. Az idegen anya nem szívesen veszi, ha feleslegesen zaklatják. Ilyenkor közbenjár a juhász. Jó útra vezeti a megté­vedt báránykákat. Van, amikor a saját anyja se fogadja el a szü­löttjét. Ekkor bepermetezik köl­nivel az anyát és a babit is. Mes­terséges szaggal kedveltetik meg őket egymással. Előfordul, főként esténként, hogy elszakad, elsod­ródik a bárány az anyjától. A juhász percek alatt összehozza a családot. Számozva vannak az öregek és a fiatalok. A hodály előtt saroglya lucer­naszéna áll. Pótlékot kapnak a szoptatós anyák. Napi egy kilót. — Nehogy sajnáld tőlük — bosszantják a juhászt az arrajá­­rók. — Sajnálja a fene — pödörgeti mérgesen hárijánosszerű baju­szát... Ilyenkor kell a takar­mány, nem nyáron. Jön a brigádvezető, sűrűn be­néz az akolba. Kell-e segítség, Lajos? — Egy ember elkéne ... Álmo­sak, fáradtak vagyunk. — Keve­set­­alszunk éjjel. — Egy óra múlva itt lesz az ember — határoz a brigádvezető. Két fogatos is benéz a hodály­­ba. A barikat szemlélik. Azok ijedten szimatolnak, kevés ember­rel volt még dolguk. — Gyengécskék, véznák — mondják a juhásznak. — Majd megerősödnek. — Szelídek? — Mint a ma született bárá­nyok. Nevetnek. Aztán a juhász kis időre magára marad. Álmol, tesz­­vesz, a szeme mindig a birkákon. A fiatal anyáknak segít az ellés­ ■........................... Más vállalatnál segítségre találtak KISZ lakást építenek a VTRGY fiataljai (Tudósítónktól) A megyei KISZ bizottság ismerve a fiatalok lakásproblé­máit, felhívással fordult az alapszervezetekhez, hogy kapcsolód­janak bele a KISZ lakásépítési akcióba. A lakásprobléma az át­lagosnál nagyobb a VTRGY veszprémi telepén. A még újnak mondható gyárban jó néhány fiatal dolgozik, akik még nem tud­tak megfelelő lakáshoz jutni. A meghirdetett akcióról érdeklőd­tünk Tóta László elvtársnál, a vállalat KISZ titkáránál. — Milyen fogadtatásra talált a lakásépítési akció? — Külön alapszervi gyűlést hívtunk össze, ahol nemcsak, hogy egyhangúlag elfogadtuk a felhí­vást, de azonnal nekiláttunk a tervezgetésnek is. Felkerestük még aznap a vállalat vezetőségét és segítségüket kértük, amit meg is ígértek. — Mennyi pénzük van a résztvevőknek? — Az OTP és a városi tanács biztosított részünkre részletvásár­lásra telket, a Dózsa városi te­mető mellett. Fejenként 2800 fo­rintot kellett befizetni és további havi 240 forintot. A lakásépítke­zésben résztvevők 4—8 ezer Ft-tal rendelkeznek. A két szintes há­rom szoba komfortos lakás költ­ségvetése eléri a 100 ezer forin­tot. Az építkezésre az OTP vi­szont csak abban az esetben ad hitelt, ha bizonyos fedezet van. Mi ezt társadalmi munkával akar­tuk biztosítani. — Hogy érti azt, hogy akar­tuk? — Ugyanis tudomásunkra hoz­ták, hogy fedezetként csak a költségvetés 20—25 százalékát fogadják el, pénzben vagy anyag­ban. Tehát ha nincs pénzünk, el kell készítenünk a hat felépülő lakás alapzatát. A székesfehér­vári központunkhoz fordultunk segítségért. Hasznos hulladék át­adását, munkagépek használatát kértük anyagi fedezet mellett. Kérésünket azzal utasították el, hogy a gépkocsi szabad idejében való használatán kívül, támoga­tást nem tudnak adni. Ehhez még azt is hozzátették, „mi a biztosí­ték arra, hogy a megmunkált anyag be lesz hozva a gyárba és nem-e a vállalat anyagát hasz­nálják fel?” Azt hiszem, ehhez a bizalmatlansághoz nem kell külö­nösebb kommentár. — Ez azt jelenti, hogy a KISZ lakásépítés zsákutcába jutott? — Szerencsére nem. Bár néhá­­nyan látva a nehézségeket, ki­váltak a lakásépítő társaságból, de azonnal mások jelentkeztek a helyükre. Újabb gyűlést hívtunk össze. Elhatároztuk, hogy idegen vállalat, segítségét kérjük a nyí­lásszerkezetek, a beépített búto­rok, a parketta alapozás és a lá­bazat társadalmi munkában való elkészítéséhez. A Faárugyártól kaptuk a segítséget. Igaz, a mi gyártelepünk vezetői is próbáltak támogatni, de a központ passzi­vitása „meggondolásra” késztette őket.­­ Az eredményes lakásépítés után normális, társadalmi rendünknek megfelelő életkörülményekhez jutnak majd azok a fiatalok is, akik családtagjaikkal jelenleg egy szoba konyhás lakásban, vagy albérletben laknak. (Kaiser Tibor) Brigyruhához készülnek a lovasi szövetkezet fái. (Fotó: Péterfay) NAPLÓ 3 Vita a szocialista brigádmozgalomról Folytatjuk a március 12-i számunkban közölt vitaindító levélre érkezett hozzászólások szemelvén­yes közlését: „Nálunk is csak papíron vannak patronálók,a­jon az ő vállalásaikat kik értéke­lik? Arra nem gondolnak, hogy az ő rossz példamutatásuk szüli a hanyagságot a brigádoknál? Ezek­ből is látható, hogy a helyzet az üveggyárban sem rózsás. Nálunk 31 brigád küzd immár két éve a szocialista címért, de csak egy­nek sikerült elérni azt a két íz­ben. Esélyük jelenleg is csak ne­kik van. Brigádjaink zöme a há­tában dolgozik, ahol az üzemfej­lesztés miatt nagyarányú fiatalí­tás történt és a részvevők gyako­ri változása miatt a korábban tett vállalások irreálissá váltak. Ilyen körülmények között a mozgalom erőszakolása csak a szocialista cím lejáratásához vezetne. Hiba az is, hogy a többtermelés a töb­bi vállalás rovására domborodik ki. Nekünk tehát a feltételek meg­teremtéséért kell előbb harcot in­dítani, hogy vállalásaik ne csak papíron maradjanak, hanem ele­ven, teljesíthető valósággá válja­nak.’’ Az Ajkai Üveggyár szocialista el­mért küzdő brigádjainak vezetői együtt beszélték meg a lapunkban folyó vitát. A megbeszélésre tudó­sítónkat, Németh Istvánt is meg­hívták és őt kérték meg arra, hogy az elhangzottakat foglalja írásba. „Amit Z. Gábor írt az anyagi ösztönzésről, azzal nem értünk egyet, mert a szocialista címet olyan kitüntetésnek tartjuk, amely értékben társai fölé emeli tulaj­donosát, rangot ad neki, példakép lesz a többi dolgozó előtt. Ez pe­dig többet jelent néhány száz fo­rintnál. Az a panasza, hogy „ná­lunk minden csak a munkásokra vár”, sajnos, nálunk is így van. Itt sem küzdenek a szocialista cí­mért műszakiak. Pedig úgy gon­doljuk, az ő példamutatásuk min­­den­képpen előre vinné a mozgal­mat. Főleg ha a munkafeltételek biztosítása mellett az emberi ma­gatartásban is utat mutatnának beosztottjaiknak. Nálunk is csak papíron vannak patronálok. Va­ „ Vezetőink miért nem tartanak velünk?“ „A mi brigádunk is szocialista brigád, igaz, hogy nálunk Z. Gáborékhoz hasonló eset nem fordult elő, de ha igen, akkor sem próbálkoztunk volna azzal, hogy kitaszítjuk közülünk. A kollektív vezetésnek igen nagy hatása van, ezt Z. Gábornak is látni kell, hisz ez formálja legjobban az embereket, így születnek meg az új em­berek napjainkban. Ettől függetlenül változtatni kellene az elbí­ráláson. Ha egy brigádban öten teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettséget és egy nem, úgy öt kapja meg a címet, a ha­todikat neveljék tovább, kiközösíteni semmi esetre nem szabad. Hogy szocialista lesz az bizonyos, csak később, mint a többiek. Ami a tanulást illeti, nemcsak érettségivel lehet valaki szocia­lista! Én a bajokat inkább abban látom, hogy a munkások előbb­­■utóbb szocialista típusú emberek lesznek, de mi lesz a vezető be­osztásúakkal, funkcionáriusokkal, adminisztratív és egyéb foglalko­­zásúakkal? Mert eljön az idő, amikor egy üzem szocialista lesz, eddig rendben is van. Azonban lehet-e szocialista egy olyan üzem, amely­nek munkásai szocialisták, a vezetői pedig nem? Talán úgy gondolják vezetőink, hogy elég annyi, ha a termelő munkában irányítanak bennünket, ettől automatikusan szocialistá­vá válnak? Ezt nem hiszem. Úgy válhatnak csak azzá, ha közénk jönnek és valóban patronálnak bennünket, nemcsak papíron, tet­tek nélkül." Nagy József­­ vájár, Dudari Szénbányák „Már nem szempontokra van szükség!“ „Nem adunk igazat Z. Gábor­nak abban, hogy abból az ember­ből nem lesz szocialista, aki be­rúgott. Nincs igaza abban sem, hogy nem lehet 86 ember, egy üzem, egyformán szocialista, fő­leg, ha 34 sosem volt még belőle brigádtag. Ez az elvek, az eszmék, de az emberek és munkatársai lebecsülését is jelenti. Nálunk a Elekthermaxban ta­valy a vállalat vezetősége­ ver­senyt hirdetett a szocialista bri­gádok között. Bár az értékelésbe mindenkit bevontunk, mégsem tudtuk közmegelégedéssel elvé­gezni. Első helyre a műszaki szo­cialista brigád került, második helyre a Május 1, harmadikra a Kossuth villamos tűzhely szerelő brigád. (Jutalmuk 5­, 3­ és 2000 forint.) A javaslattal nem min­denki értett egyet. Nem helyesel­ték, hogy magasabb képzettségű, éppen ezért nagyobb feladatok elé is állítható műszaki brigádot összehasonlították a fizikai dol­gozók kollektíváival. Nem titok az sem, hogy évközben a műsza­kiak közül háromnak szóbeli fi­gyelmeztetése volt. A kiértékelő bizottság azonban ezt nem tekin­tette elmarasztaló körülménynek. Végül is a vállalati párt-vb. úgy döntött, hogy az első és második díjat megosztva kell kiadni. Mindezek teljesen szubjektív szemlélet alapján történtek, mert a végrehajtási rendeletek ilyen, de egyéb körülményeket sem vesznek figyelembe. Vélemé­nyünk szerint ezeket az élet és a gyakorlat kinőtte. Ma már nem szempontokra, irányelvekre van szükség, hanem bizonyos kérdé­sekben határozott állásfoglalásra. A szocialista munkaverseny el­bírálásában csak egységesen le­het dönteni. Vállalatunk termelési bizottsá­ga szerint az idén csak azok nyerhetik el a kiváló dolgozó ok­levelet és jelvényt, akik részt vesznek a munkaversenyben. Az ide vonatkozó minisztériumi ren­delet ezt nem fogalmazza meg egyértelműen. Sejteti ugyan, hogy állásfoglalásunk nem egészen helyes. De vajon helyes-e az, hogy egy szocialista munkaversenyben résztvevőtől elvárjuk, hogy mun­káját a legodaadóbban lássa el, részt vegyen az újítási, anyagta­karékossági és társadalmi munka­mozgalmakban, mindemellett ké­pezze magát szakmailag, politi­kailag is, ugyanekkor egy mű­szaki dolgozónak mindezt nem kell vállalnia, mert esetleg köz­reműködik egy termelési feladat megoldásában és elnyerheti a ,,Kiváló Dolgozó” kitüntetést? Helyes-e, ha két mércével mé­rünk? Helyes-e, ha az egyik embertől megköveteljük, hogy elinduljon azon az úton, amely a szocialista emberré váláshoz segíti, a másiknál viszont elte­kintünk ettől?” az Elekthermax Vállalat szak­szervezeti termelési bizottsága nevében Kerek Tibor

Next