Napló, 1963. április (Veszprém, 19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
1963. április 8. Húsvéti bárányok Itt a tavasz. Sarjadzik a fű, nő ! Éppen ideje. Kivágyik mára a vetés, duzzadnak a rügyek a parasztember a határba... Hát gyümölcsfákon. Még néháry nap, még a juhász! Az várja csak igas kivirágzik a természet.zán a jó időt. Megérkezik a váltás Marton Lajos már 31 éve járja a legelőket. Tízéves volt, amikor először nyomták kezébe a pásztorbotot. Azóta sem tette le. Enélkül nem érzi magát egész embernek. Legeltet. Körülötte juh és késgyűrű, lépni sem tud az élő gyapjútömegtől. Nem is akar. Mozdulatlan, mint a szobor. Csak akkor rezzen meg, amikor egy-két birka kiszakad a tömegből. A kutyáit küldi. Nem ejt egy szót sem, csak a botját mozdítja. Az irányt jelzi. Elég ez a két őrzőnek, Csöpinek és Ancsáknak. Egy-kettőre összerakkantják a nyájat. De szép az Öcs-környéki vidék. Ide kéklik a Kabhegy, az Agártető, ideintenek a még csupasz lomberdők. Sokat legeltetett a Bökönyben, a Csoportosban és a Kőris-tetőn. Még lélegzeni sem kell ott, átjárja az embert a friss, üdítő hegyi levegő. Ember kaptat felfelé a domboldalon. Kelemen Károly, a juhásztársa tér vissza az ebédről. Váltva őriznek, váltva ebédelnek. A maguk kosztján élnek. Hetenként egyszer mennek haza Monostorapátiba és Kapolcsra. Tizenkét kilométer a távolság. Télen, amikor a hó elzárta az utakat, derékig érő hóban mászták meg a dombokat, percre se hagyták egyedül a szövetkezet juhállományát. — No végre, itt vagy — mondja Marton Lajos a társának ... — Azt hittem, sosem érsz ide. — Nagy a kaptató — válaszol amaz kifulladva. Marton Lajos átadja a parancsnokságot, Kelemen Károly átveszi. Útjaik szétválnak. A juhok leszánkóznak a völgybe a köves, sziklás meredélyen, Marton Lajos pedig az akol felé lépkedőben. Eddig nem volt baj, egészségesen jöttek világra a bárányok. — Hány húsvéti bárány lesz — kérdi később egy új látogató. — Kétszázra számítok — mondja a juhász. Négy nap alatt 53 juh ellett le, április végéig mind a 260 anya túl lesz majd. Eddig kilenc ikerellés volt, bár minden második párost ellene. A domb aljáról kiáltás hangzik. Egy bágyadt juhot „tragacsol” Kelemen Károly az akol felé. — Eljött az ideje — mondja. — Hamarosan leellik. Hálás jószág Kint javul az idő. Meleg napfény csókolja a földet, a rétet, a mezőt. — Szentgyörgynapkor kihajtjuk a bárányokat is — ha ilyen idő lesz — elmélkedik Marton Lajos. — Addigra már szépek lesznek — mondja Kelemen. — Megszűnik az éjszakázás. Csak akkor álmoskodunk, ha betör ide is az aszály. Éjjel, küssivel gyönge a fű. — Nyárra meglesz a törzskönyvezés. — Addig kiválogatjuk őket. — Kiselejtezzük a durvagyapjasokat, magyar fésűs merinóit tenyésztünk. Talán megépül majd a 300 és a 600 férőhelyes juhhodály is. — Ha jó lesz a sarjú, fejünk. — Kellene a jövedelem. A birka hálás jószág, ha igényét teljesítik. A beszéd megszakad. A dombhajlaton tilost közelítenek a juhok. Kelemen fut, Marton marad. A magasban madarak rikkantgatnak. Az erdőben ostor csattan. A mezőn traktorok pöfögnek. Fent, a juhakolnál füttyel szórakoztatja a bégető báránykákat Marton Lajos, a juhász... Kása András -------------Kölni az akolban Éktelen báránybégetés fogadja. A kis barik éhesek, keresik az anyjukat. Egyik talál tejet, a másik nem. Az idegen anya nem szívesen veszi, ha feleslegesen zaklatják. Ilyenkor közbenjár a juhász. Jó útra vezeti a megtévedt báránykákat. Van, amikor a saját anyja se fogadja el a szülöttjét. Ekkor bepermetezik kölnivel az anyát és a babit is. Mesterséges szaggal kedveltetik meg őket egymással. Előfordul, főként esténként, hogy elszakad, elsodródik a bárány az anyjától. A juhász percek alatt összehozza a családot. Számozva vannak az öregek és a fiatalok. A hodály előtt saroglya lucernaszéna áll. Pótlékot kapnak a szoptatós anyák. Napi egy kilót. — Nehogy sajnáld tőlük — bosszantják a juhászt az arrajárók. — Sajnálja a fene — pödörgeti mérgesen hárijánosszerű bajuszát... Ilyenkor kell a takarmány, nem nyáron. Jön a brigádvezető, sűrűn benéz az akolba. Kell-e segítség, Lajos? — Egy ember elkéne ... Álmosak, fáradtak vagyunk. — Kevesetalszunk éjjel. — Egy óra múlva itt lesz az ember — határoz a brigádvezető. Két fogatos is benéz a hodályba. A barikat szemlélik. Azok ijedten szimatolnak, kevés emberrel volt még dolguk. — Gyengécskék, véznák — mondják a juhásznak. — Majd megerősödnek. — Szelídek? — Mint a ma született bárányok. Nevetnek. Aztán a juhász kis időre magára marad. Álmol, teszvesz, a szeme mindig a birkákon. A fiatal anyáknak segít az ellés ■........................... Más vállalatnál segítségre találtak KISZ lakást építenek a VTRGY fiataljai (Tudósítónktól) A megyei KISZ bizottság ismerve a fiatalok lakásproblémáit, felhívással fordult az alapszervezetekhez, hogy kapcsolódjanak bele a KISZ lakásépítési akcióba. A lakásprobléma az átlagosnál nagyobb a VTRGY veszprémi telepén. A még újnak mondható gyárban jó néhány fiatal dolgozik, akik még nem tudtak megfelelő lakáshoz jutni. A meghirdetett akcióról érdeklődtünk Tóta László elvtársnál, a vállalat KISZ titkáránál. — Milyen fogadtatásra talált a lakásépítési akció? — Külön alapszervi gyűlést hívtunk össze, ahol nemcsak, hogy egyhangúlag elfogadtuk a felhívást, de azonnal nekiláttunk a tervezgetésnek is. Felkerestük még aznap a vállalat vezetőségét és segítségüket kértük, amit meg is ígértek. — Mennyi pénzük van a résztvevőknek? — Az OTP és a városi tanács biztosított részünkre részletvásárlásra telket, a Dózsa városi temető mellett. Fejenként 2800 forintot kellett befizetni és további havi 240 forintot. A lakásépítkezésben résztvevők 4—8 ezer Ft-tal rendelkeznek. A két szintes három szoba komfortos lakás költségvetése eléri a 100 ezer forintot. Az építkezésre az OTP viszont csak abban az esetben ad hitelt, ha bizonyos fedezet van. Mi ezt társadalmi munkával akartuk biztosítani. — Hogy érti azt, hogy akartuk? — Ugyanis tudomásunkra hozták, hogy fedezetként csak a költségvetés 20—25 százalékát fogadják el, pénzben vagy anyagban. Tehát ha nincs pénzünk, el kell készítenünk a hat felépülő lakás alapzatát. A székesfehérvári központunkhoz fordultunk segítségért. Hasznos hulladék átadását, munkagépek használatát kértük anyagi fedezet mellett. Kérésünket azzal utasították el, hogy a gépkocsi szabad idejében való használatán kívül, támogatást nem tudnak adni. Ehhez még azt is hozzátették, „mi a biztosíték arra, hogy a megmunkált anyag be lesz hozva a gyárba és nem-e a vállalat anyagát használják fel?” Azt hiszem, ehhez a bizalmatlansághoz nem kell különösebb kommentár. — Ez azt jelenti, hogy a KISZ lakásépítés zsákutcába jutott? — Szerencsére nem. Bár néhányan látva a nehézségeket, kiváltak a lakásépítő társaságból, de azonnal mások jelentkeztek a helyükre. Újabb gyűlést hívtunk össze. Elhatároztuk, hogy idegen vállalat, segítségét kérjük a nyílásszerkezetek, a beépített bútorok, a parketta alapozás és a lábazat társadalmi munkában való elkészítéséhez. A Faárugyártól kaptuk a segítséget. Igaz, a mi gyártelepünk vezetői is próbáltak támogatni, de a központ passzivitása „meggondolásra” késztette őket. Az eredményes lakásépítés után normális, társadalmi rendünknek megfelelő életkörülményekhez jutnak majd azok a fiatalok is, akik családtagjaikkal jelenleg egy szoba konyhás lakásban, vagy albérletben laknak. (Kaiser Tibor) Brigyruhához készülnek a lovasi szövetkezet fái. (Fotó: Péterfay) NAPLÓ 3 Vita a szocialista brigádmozgalomról Folytatjuk a március 12-i számunkban közölt vitaindító levélre érkezett hozzászólások szemelvényes közlését: „Nálunk is csak papíron vannak patronálók,ajon az ő vállalásaikat kik értékelik? Arra nem gondolnak, hogy az ő rossz példamutatásuk szüli a hanyagságot a brigádoknál? Ezekből is látható, hogy a helyzet az üveggyárban sem rózsás. Nálunk 31 brigád küzd immár két éve a szocialista címért, de csak egynek sikerült elérni azt a két ízben. Esélyük jelenleg is csak nekik van. Brigádjaink zöme a hátában dolgozik, ahol az üzemfejlesztés miatt nagyarányú fiatalítás történt és a részvevők gyakori változása miatt a korábban tett vállalások irreálissá váltak. Ilyen körülmények között a mozgalom erőszakolása csak a szocialista cím lejáratásához vezetne. Hiba az is, hogy a többtermelés a többi vállalás rovására domborodik ki. Nekünk tehát a feltételek megteremtéséért kell előbb harcot indítani, hogy vállalásaik ne csak papíron maradjanak, hanem eleven, teljesíthető valósággá váljanak.’’ Az Ajkai Üveggyár szocialista elmért küzdő brigádjainak vezetői együtt beszélték meg a lapunkban folyó vitát. A megbeszélésre tudósítónkat, Németh Istvánt is meghívták és őt kérték meg arra, hogy az elhangzottakat foglalja írásba. „Amit Z. Gábor írt az anyagi ösztönzésről, azzal nem értünk egyet, mert a szocialista címet olyan kitüntetésnek tartjuk, amely értékben társai fölé emeli tulajdonosát, rangot ad neki, példakép lesz a többi dolgozó előtt. Ez pedig többet jelent néhány száz forintnál. Az a panasza, hogy „nálunk minden csak a munkásokra vár”, sajnos, nálunk is így van. Itt sem küzdenek a szocialista címért műszakiak. Pedig úgy gondoljuk, az ő példamutatásuk mindenképpen előre vinné a mozgalmat. Főleg ha a munkafeltételek biztosítása mellett az emberi magatartásban is utat mutatnának beosztottjaiknak. Nálunk is csak papíron vannak patronálok. Va „ Vezetőink miért nem tartanak velünk?“ „A mi brigádunk is szocialista brigád, igaz, hogy nálunk Z. Gáborékhoz hasonló eset nem fordult elő, de ha igen, akkor sem próbálkoztunk volna azzal, hogy kitaszítjuk közülünk. A kollektív vezetésnek igen nagy hatása van, ezt Z. Gábornak is látni kell, hisz ez formálja legjobban az embereket, így születnek meg az új emberek napjainkban. Ettől függetlenül változtatni kellene az elbíráláson. Ha egy brigádban öten teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettséget és egy nem, úgy öt kapja meg a címet, a hatodikat neveljék tovább, kiközösíteni semmi esetre nem szabad. Hogy szocialista lesz az bizonyos, csak később, mint a többiek. Ami a tanulást illeti, nemcsak érettségivel lehet valaki szocialista! Én a bajokat inkább abban látom, hogy a munkások előbb■utóbb szocialista típusú emberek lesznek, de mi lesz a vezető beosztásúakkal, funkcionáriusokkal, adminisztratív és egyéb foglalkozásúakkal? Mert eljön az idő, amikor egy üzem szocialista lesz, eddig rendben is van. Azonban lehet-e szocialista egy olyan üzem, amelynek munkásai szocialisták, a vezetői pedig nem? Talán úgy gondolják vezetőink, hogy elég annyi, ha a termelő munkában irányítanak bennünket, ettől automatikusan szocialistává válnak? Ezt nem hiszem. Úgy válhatnak csak azzá, ha közénk jönnek és valóban patronálnak bennünket, nemcsak papíron, tettek nélkül." Nagy József vájár, Dudari Szénbányák „Már nem szempontokra van szükség!“ „Nem adunk igazat Z. Gábornak abban, hogy abból az emberből nem lesz szocialista, aki berúgott. Nincs igaza abban sem, hogy nem lehet 86 ember, egy üzem, egyformán szocialista, főleg, ha 34 sosem volt még belőle brigádtag. Ez az elvek, az eszmék, de az emberek és munkatársai lebecsülését is jelenti. Nálunk a Elekthermaxban tavaly a vállalat vezetősége versenyt hirdetett a szocialista brigádok között. Bár az értékelésbe mindenkit bevontunk, mégsem tudtuk közmegelégedéssel elvégezni. Első helyre a műszaki szocialista brigád került, második helyre a Május 1, harmadikra a Kossuth villamos tűzhely szerelő brigád. (Jutalmuk 5, 3 és 2000 forint.) A javaslattal nem mindenki értett egyet. Nem helyeselték, hogy magasabb képzettségű, éppen ezért nagyobb feladatok elé is állítható műszaki brigádot összehasonlították a fizikai dolgozók kollektíváival. Nem titok az sem, hogy évközben a műszakiak közül háromnak szóbeli figyelmeztetése volt. A kiértékelő bizottság azonban ezt nem tekintette elmarasztaló körülménynek. Végül is a vállalati párt-vb. úgy döntött, hogy az első és második díjat megosztva kell kiadni. Mindezek teljesen szubjektív szemlélet alapján történtek, mert a végrehajtási rendeletek ilyen, de egyéb körülményeket sem vesznek figyelembe. Véleményünk szerint ezeket az élet és a gyakorlat kinőtte. Ma már nem szempontokra, irányelvekre van szükség, hanem bizonyos kérdésekben határozott állásfoglalásra. A szocialista munkaverseny elbírálásában csak egységesen lehet dönteni. Vállalatunk termelési bizottsága szerint az idén csak azok nyerhetik el a kiváló dolgozó oklevelet és jelvényt, akik részt vesznek a munkaversenyben. Az ide vonatkozó minisztériumi rendelet ezt nem fogalmazza meg egyértelműen. Sejteti ugyan, hogy állásfoglalásunk nem egészen helyes. De vajon helyes-e az, hogy egy szocialista munkaversenyben résztvevőtől elvárjuk, hogy munkáját a legodaadóbban lássa el, részt vegyen az újítási, anyagtakarékossági és társadalmi munkamozgalmakban, mindemellett képezze magát szakmailag, politikailag is, ugyanekkor egy műszaki dolgozónak mindezt nem kell vállalnia, mert esetleg közreműködik egy termelési feladat megoldásában és elnyerheti a ,,Kiváló Dolgozó” kitüntetést? Helyes-e, ha két mércével mérünk? Helyes-e, ha az egyik embertől megköveteljük, hogy elinduljon azon az úton, amely a szocialista emberré váláshoz segíti, a másiknál viszont eltekintünk ettől?” az Elekthermax Vállalat szakszervezeti termelési bizottsága nevében Kerek Tibor