Napló, 1963. május (Veszprém, 19. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
-1 NAPRÓL NAPRA Pillanatkép Az első osztályban a „ty” betűt tanulták a gyerekek. A tanító néni, hogy mindenképpen megismerjék, megtanulják a kicsik az új betűt, szavakat, majd mondatokat kért tőlük. „Ty” betűvel kezdődő és végződő szavakat. — Tyúk, Tyukodj-pajtás, pötty... — felelték a gyerekek. Már-már „kimerült’ a szótár, amikor az utolsó padból magasba emelkedett egy kezecske. Tulajdonosa megkapta a szót és bátran kivágta: — Hártyái —lyé— — MEGKÉTSZEREZŐDÖTT egy év alatt megyénk építőiparában a felnőtt általános iskolások száma. A szocialista brigádok tagjai közül mind többen tanulnak. A DIKONTRT GYOMIRTÓSZER gyártás műveletének korszerűsítésével akarják javítani a minőségét. A levegőszennyezés megszüntetésére pedig berendezést építenek még ebben az évben Füzfőgyártelepen. TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK VESZPRÉMBEN Május 2-án Angyal László.ig—19 óráig Kiss Lajos It. XI. ép. A. lépcsőház 3. ajtó, a 41. körzet lakói részére tanácstagi fogadóórát tart. Május 3-án Horváth Józsefe 19 órától a dózsavárosi pártszervezet helyiségében a 78. sz körzet lakói részére tanácstagi fogadóórát tart. ffl « a Ä Ä « » ft .«ft A A A A A A ft ; — SZÁLLÁSHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA szervezésének gondolatával foglalkozik az Építők Szakszervezete. Szükség lenne erre, mert az építőiparban különösen nagy azoknak a száma, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. — A BAUXIT KUTATÓK 5—6 százalékkal növelték az elmúlt évben az ország bauxitkészletét. Orkúton pedig a kutatások alapján több mint egymillió tonnával növekedett a mangánkészlet. - HAZASSAGKÖTsS — hipnotikus álomban. Miamiban egy asszony beperelte a férjét, illetve házasságának érvénytelenítését kérte, mert állítása szerint a férje, aki ezzel hivatásszerűen foglalkozik, hipnotikus álomban kényszerítette őt házasságkötésre, és ezenfelül ellopta 14 000 dollárját. A bíróság helyt adott az asszony kérelmének és a hipnotizőrt a házasság felbontásán kívül a kár megtérítésére ítélte. HUSZONEGY BRIGÁD kapcsolódott be az elmúlt évben a szocialista brigádmozgalomba a Tanácsi Építő és Szerelő Vál-lalatnál. Közülük kilenc brigád már elnyerte a megtisztelő címet. Versenyükben azonban akadály volt, hogy több ízben szétosztották a brigádokat. — MŰVÉSZTELEP ÉPÜL a veszprémi vidámparkhoz vezető kisvasút alagútjának viadukt felőli oldalán. — HARMINC SÜTŐIPARI TANULÓ végzett az elmúlt években megyénkben, de ebből már csak hét dolgozik a szakmában. Az ÉDOSZ vizsgálja az okát a nagyarányú szakmunkás vándorlásnak. 96e939ae«8«9f«49f««9f«4«4ees9ees899ee699«8e«9e6fee§ e*eeee®#e«6®se©«9í®s9 8®98es9e8< — A KISS LAJOS LAKÓTELEPI ÉPÍTKEZÉSEN szekciókra bontották a munkát és előre meghatározták, hogy melyik brigád mit kap érte. A határidők lerövidítése így nagyobb keresetet jelent a dolgozóknak. — PANELHÁZAS TURISTATELEP létesítéséről adtunk hírt tavaly ősszel. Veszprém új idegenforgalmi létesítményét, mely a festői szépségű Vadasparkban kapott helyet, május derekán adják át rendeltetésének. — GÉPÉSZETI ÚJÍTÁSOKKAL, kisgépek beállításával, a szállító eszközök jobb kihasználásával akarják behozni a téli elmaradást a Betonútépítő Vállalat ajkai főépítésvezetőségén. Ehhez persze az aranyalapot a dolgozók vállalása jelenti, akiknek 72 százaléka a szocialista brigádmozgalomban is részt vesz . ÖTMILLIÓ FORINTOS ELMARADÁST akar behozni a megyei Építőipari Vállalat még ebben a negyedévben. (17) — Köszönöm — mondta Likov, s kivett belőle egy cigarettát. — Kialakult már valamilyen véleménye, Alekszej Iljics? — Nem . .. Intézkedtek, hogy Otto Lasst szállítsák ide? — Igen, ahogy a parancs szólt. — Rendben van. Holnapra azt hiszem itt lesz az a német katonaszökevény is. — Az előtte fekvő papírra nézett — Georg Homann. — Bonyolult ügy, — mondta elgondolkozva Likov. — Bonyolult. Gondolom, nem ellenzi, ha mind a kettőt Ribinre és Kerimovra bízzuk? — Nem, nem. Természetesen. — Likov közelebb húzta magához a hamutartót, s óvatosan beleszórta cigarettája végéről a hamut. — Csak azt szeretném... — Mondja csak. — Úgy vélem, Alekszej Iljics, alaposan utána kellene néznünk ennek az Ottó Lissnek. Vállalkozni inkább mindenre, ami csak elképzelhető. — De hiszen tudja, hogy ez lehetetlen. — Megértem, de... — Meg aztán aligha lehet minden szavának hitelt adni. Most foglalkozzunk a másikkal. Hómannal. — Itt egyetlen kiút van. — Mégpedig? — Utána néztem. Azon a frontszakaszon most csend van. A mi csapataink még két hétig várnak a támadás megindításával. Minden jel arra mutat, hogy a közeli napokra a németek nem terveztek ott semmiféle hadműveletet. Alekszej Iljics elmosolyodott. — Elképesztő, — mondta nevetve. — Nem értem. — Azt mondom, elképesztő, hogy néha mennyire azonos gondolatok jutnak különböző emberek eszébe. Még mindig nem érti? Szóval maga azt javasolja, hogy alakítsunk egy különleges csoportot, s dobjuk át a fronton ugyanahhoz a „Teufel” divízióhoz, ahonnan átszökött hozzánk Homann. Nem így van? Likov bólintott. — A csoportnak — folytatta a gondolatot Alekszej Iljics — foglyokat kell szereznie abból a zászlóaljból, a vagy még jobb, ha abból a századból, amelyikben Homann szolgálatot teljesített. Így gondolta? Likov ismét bólintott. — És ez arra kell, hogy kihallgassuk a foglyokat és megállapítsuk, miféle szerzet ez a Homann. Jól értettem, amire gondolt? — Pontosan ezt akartam javasolni. — Akkor rendben van. — Alekszej Iljics ravaszkásan hunyorított. — Közölhetem, hogy fél órával ezelőtt elküldtük a frontra ezt a megbízatást. — Alekszej Iljics, vissza kellene vonni! — Likov felállt. — Miért? — Az ügy túlságosan bonyolult és kényes ahhoz, hogy a mi megfigyelésünk nélkül... Szóval Kerimov őrnagyot, szerettem volna odaküldeni. Alekszej Iljics szintén felállt. — Ami azt illeti, — mondta — igaza van. — Akkor én most megyek a repülőtérre, beszélek vele, mindent megmagyarázok neki, s nyomban útnak indítom. — Menjen. A hadseregparancsnokságnak pedig üzenünk, hogy amíg Kerimov oda nem érkezik, ne kezdjenek hozzá semmihez. Április utolsó napjait írták. Késő este volt, amikor Aszker kilépett a liftből, s benyitott a titkárságra. Az ott ülő tiszt felállt, s katonásan kezet szorított Aszkerrel. — Üdvözlünk újra itthon, — mondta közben. — Köszönöm. — Aszker Ribin ezredes szobájának ajtaja felé intett. — Nincs itt, — mondta a tiszt. — Likovnál ül. Azt hagyta, hogy te is menj oda, amint megjössz. Aszker bólintott és sietve elindult Ribinhez. Likov tábornok és Ribin ezredes gratulált Aszkernek a feladat sikeres teljesítéséért. Likov az egyik karosszékhez vezette, s leültette. — Meséljen, őrnagy. — Két alakulatunk tevékenykedett a bennünket érdeklő alegység ellen. A tankok a harmadik zászlóalj oldalszárnyát támadták meg, hogy magukra vonják a figyelmet. A lövészek, akiket a páncélzatukon vittek, szemből indítottak támadást. Közben pedig ejtőernyősök ereszkedtek le a zászlóalj mögöttes területére. — Ilyen módon izolálni tudták a zászlóaljat? — Majdnem ,tábornok elvtárs. Az utolsó pillanatban aknavetőtűzzel sikerült a németeknek néhány tankunkat ártalmatlanná tenni, így egy rés keletkezett, amelyen egérutat nyert két század. Pontosabban ennek a két századnak a maradványa Ha ez nem történik, még több foglyot ejthettünk volna. A tankok a harmadik zászlóalj oldalszárnyát támadták meg. — Maga hol tartózkodott? — A hadtestparancsnokság körletében. Ahogy a parancsot kaptam. — Igen, — mondta Likov elgondolkozva. — És kiket hoztak. — Tizenkilenc személyt, köztük két tisztet, tábornok elvtárs. — Mindannyian a harmadik zászlóaljból valók? — Igen. — Hogyan hozták őket idáig? — Nem tudtak egymással érintkezni. — Nagyon jó. — El is felejtettem, tábornok elvtárs: a foglyok között van Homann századparancsnoka is. — A zászlóaljparancsnokot nem sikerült foglyul ejteni? — Az alakulat tagjai elmondták, hogy az utolsó pillanatban sikerült meglógnia. Az egyik hiradóstiszt motorkerékpárján menekült el. — Kár. — Likov az asztalon lévő papírokat forgatta a keze között. Gondolataiba merült. (folytatjuk) Alakítsunk egy különleges csoportot, s dobjuk át a fronton ugyanahhoz a „Teufel” divízióhoz KAPJA 1963. május 1. Kalendárium A Nap kel 4,29 órakor, nyugszik 18,55 órakor. A Hold kel. 11,23 órakor, nyugszik 1,50 órakor. Mai nap: MUNKA ÜNNEPE. Időjárás jelentési Felhőátvomoások, több helyen kisebb esővel, élén,ü !külő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között A MAI NAPON Május 1 a munkásosztály szolidaritásának nagy ünnepe. Első alkalommal 1539-ben a EL Internacionálé alakuló ülésén, a francia küldött javaslatára határozták el, hogy május 1-ére a nemzetközi munkásosztály ünnepévé avatják., 1520 május 1-én — 343 évvel ezelőtt — született ZRÍNYI MIKLÓS a költő és hadvezér, a szigetvári hős dédunokája. Amikor a középkori Habsburg-uralom Németországból kiszorult, és a magyarság gyarmati kizsákmányolásának fokozásával akarta kárpótolni magát, Zrínyi határozottan ellenállt és a központosított nemzeti monarchia álláspontját képviselte. Ennek a célnak érdekében írta 1645—46 telén legnagyobb irodalmi alkotását, Szigeti Veszedelem című eposzát. Okos javaslatai nem találtak meghallgatásra a hatalmát féltő udvar és főnemesség körében. Minden reakciós ármánykodás ellenére is egy ideig vezetőszerepet vitt és fényes győzelmeket aratott a törökökön, de Bécs olyan megállapodást kötött a vesztesekkel, ami a magyarság erejét gyengítette. Halálával a függetlenségi mozgalom elvesztette hivatott vezérét, de emlékét és tanításait a következő évtizedekben kibontakozó kuruc szabadságmozgalomnak harcosai híven megőrizték. 1333 május 1-én — 80 évvel ezelőtt — létesült Veszprém megyében Aszófő, Balatonfüred, Nemespécsely, Tihany és Zalavár községekben a posta. 1356 május 1-én — hét évvel ezelőtt — indult a Veszprém Megyei Tanács VB Kereskedelmi Osztályának és a EPOSZ területi Bizottságának negyedéves tudósítványa, a Veszprém megyei Kereskedelmi Versenyhíradó. L Rádió és televízió műsora SZERDA, MÁJUS 1. Kossuth-rádió. 8,10: Mindenki kedvére! 9,43: Kabajevszkij: Kantáta a reggelről. 9,55: A munkásosztály nemzetközi ünnepén. Riportok, tudósítások a felvonulásról. 13,01: Népi zene. 13,45: Májusi köszöntés. 14,00: Operahangverseny. 14,50: A jövőnk — nemzetközi kérdéseink. — 15,20 Könnyűzenei híradó. 16,10 : Vers és muzsika. 16,30: Népdalcsokor. 17,10: Tánczene. 18,03: Zenés est Ráday Imrével. — 19,00: Filharmonikus zene. 20,10: Éva, a manöken. Zenés rádiójáték. 22,18: Zenekari muzsika. 23,20: Verbunkosok, népdalok. 0,10: Éji zene. Petőfi-rádió. 13,00: Művészlemezek. 14,20: A Szabó család. 14,50: Zenekari muzsika. 15,23: Tíz vödör namu. Rádiójáték gyermekeknek. 16,10: Paoho Alonso énekel. 16,30: Mező jó illatot. .. Versek. 16,40: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos opera. 18,53: Az öreg hangszer. Elbeszélés. 19,19: Hanglemezparádé. 20,10: Edwin Fischer zongorázik. 20,35: Vidám országjárás. 21,05: Prokofjev Budapesten. 21,40: Színházi élet Pécsett. 22,00: Tánczene innen-onnan. A televízió műsora: 7,45: Közvetítés a május 1-i ünnepségekről. 17,15: A Magyar Hirdető műsora 1, 25: Bajnoki kézilabdamérkőzés. 19,00: Vaskovácsok. Csepel. 19,30: öt perc sport. 19,35: Majális lámpafénynél. Közben: 20,30: TV Híradó. 22,30: Hírek. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 2. Kossuth-rádió. 8,10: Reggeli hangverseny. 8,55: Édes anyanyelvűnk. 9,00: Hamupipőke. Meseopera. 9,50: Baráti országok gyermekei énekelnek. 10,10: Napirenden. 10,35: Operettrészletek. 11,10: József Attila napjai. 1. rész. 12,15: Tánczenei koktél. 13,05: A vidéki színházak műsora. 13,07: Egy falu — egy nóta. 13,50: Vállalatok a bíróság előtt. 14,00: Kamarazene. 15,10: A Gyermekrádió énekszakköre. 15,30: Peti, a csodakertész. Jelenet. 15,50: Vidám szólisták. 16,05: Lányok, asszonyok . . . 16,20: Operakettősök. 17,10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17,20: Dallal, tánccal a világ körül. 17,50: Kulturális világszemle. 19,00: Tánczene. 20,25: Szimfonikus hangverseny. 21,10: Juhász Gyula verseiből. 22,15: Szép esti muzsika. 22,40: Az állam érdekében. Elbeszélés. 23,00: Részletek Dvorzsák operájából. 23,40: Népi zene. Petőfi-rádió. 14,20: Daljátékrészlet. 14,51 ♦ A külföldi sajtó hasábjaitól. 15,01: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 15,35* Kósa György: VUL szimfónia. 16,05: Tánczene. 16,50: Ezer szó franciául. 17,00: A Gyermekrádió műsora. 17,20: Csapda. Elbeszélés. 17,40: Madrigálok. 18,08: Hirdetőoszlop. 18,23: Könnyű zene. 19,05: Muzsikáló könyvek. Marien Andersen visszaemlékezéseiből. 19,45: Ismeretterjesztő előadás. 20,01: Kamarazene. 20,25: Nemzetközi brigádok a spanyol polgárháborúban. 20,25: Élőszóval — muzsikával. A televízió műsora. 17,55: Hírek. 18,30: Kicsinyek műsora. 1. A zsémbes pillangó (képes mese). 2. óvodások találkozása Böbe babával. — 18,30: Thornwaldsen, Dán kisfilm. 18,40: Az üvegpipa mesterei. Helyszíni közvetítés a Tokodi Üveggyárból. 19,00: A jövő hét műsora. 19,05: Telesport. 19,30: TV Híradó. 19,45: Szép álmokat, gyerekek! 19,55: Mai vendégünk. . 20,25: Figaró házassága. NDK operafilm. 21,35: Hol tart ma az orvostudomány? Az érbetegségekről. 22,00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. IMS május 1. NAPRÓL NAPRA — BŐVÍTIK A PRESZSZÓT Zircen. A volt apátsággal szemben levő épületet eddigi terjedelmének mintegy kétszeresére építik át. — egymilliárd tonnával növekedett az ország szénkészlete a tavalyi kutatások alapján. Ebből 800 millió tonna a lignit vagyon növekedése. — ÖRÖM A GÁZIGÉNYLŐKNEK! Jövőre 30 ezer gáztűzhelyet készít a tervek szerint a Salgótarjáni Tűzhelygyár is. A NIPLEX SZERVESÜVEG színes és opál vállfajainak kidolgozásával akarják még az idén bővíteni az organikus üvegválasztékot a Fűzfői Nitrokémiában.