Napló, 1963. augusztus (Veszprém, 19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

Vady proletárjai, egyesüljetek ! NAPLÓ « MSZMP VESZPRÉM HEGYII BIZON­SUGH­OL « MEGYEI »»CS­UPI» XIX. évfolyam — 178. szám. ÁRA 60 FILLÉR rték, 1963. augusztus 1. « Isíkt..." Dél-vietnami szabadság­­harcosok győzelme Az amerikaiak és diemisták el­len küzdő délvietnami szabadság­­harcosok sikeres támadást haj­tottak végre a fővárostól ötven kilométernyire északra a kor­mánycsapatok egyik állása ellen. A partizánok az ellenség állásait elfoglalták, több diemista katonát megsemmisítettek, 17-et foglyul ejtettek, négy géppuskát és szá­mos gyalogsági lőfegyvert zsák­mányoltak. McNamara Bonnba utazott Robert McNamara amerikai hadügyminiszter szerdán dél­előtt háromnapos látogatásra Bonnba érkezett. McNamarát el­kísérte nyugat-németországi út­jára Taylor tábornok, az ameri­kai vezérkar főnöke és Paul Nit­­ze, Kennedy elnök katonai kér­désekkel foglalkozó tanácsadója is. McNamara Von Hassel had­ügyminiszterrel és Adenauer kancellárral folytat majd meg­beszéléseket Bonnban. A tárgya­lások témakörét a bonni hadügy­minisztérium szóvivője úgy je­lölte meg, hogy „a stratégiai és biztonsági politika tervei, vala­mint a fegyverkezési kutatás és termelés kérdései” szerepelnek majd a megbeszélések napirend­jén. Vámháború az USA és a Közös Piac között Washingtoni jól értesült körök szerint amerikai hivatalos helyen jelenleg az Európai Közös Piac elleni megtorló gazdasági intéz­kedések lehetőségét fontolgatják. Az intézkedésekre azért kerülne sor, mert az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának kedden véget ért brüsszeli ülés­szakán nem született kedvező döntés az Egyesült Államokból származó fagyasztott baromfi be­hozatali vámjának csökkentésé­re. Amerikai részről már május­ban felhívták a figyelmet arra, hogy bizonyos lépéseket lenné­nek kénytelenek foganatosítani, amennyiben a Közös Piac orszá­gai nem csökkentenék az ameri­kai baromfi behozatal vámját. A Bakony körzetébe vonulnak a berhidai kombájnok A Berhidai Gépállomásnak már csak kétezer hold hiányzik az aratási tervéből. A Balaton-vidé­­ki lapos területeken már befejez­ték az aratást és a kombájnokat a Bakony vidékére irányították, hogy ott segítsenek. A/1 / " Olcsóbb a zöldség és a gyümölcs, de gyorsítani kell a szállítást, jobban óvni az áru minőségét ♦ • Ülést tartott a megyei tanács vb A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága tegnapi ülésén­­ dr. Bodogán János elvtársnak, a me­gyei párt-végrehajtó bizottság tagjának, a megyei tanács vb el­nökének vezetésével — elsőnek a megye nagyüzemei munkaegész­ségügyi helyzetét tárgyalta dr. Karvaly Elemérnek, a KÖJÁLL igazgatójának jelentése alapján. A napirend tárgyalásának vitájá­ban részt vett dr. Bonta János elvtárs, az Egészségügyi Minisz­térium képviselője- A végrehajtó bizottság beható vitában értékel­te a megye városaiban működő lakóbizottságok tevékenységét és Paulovics Vince elvtársnak, a Sümegi Járási Tanács VB elnö­kének előterjesztése alapján a járási tanácsi szervek irányító, szervező és ellenőrző tevékenysé­gét. A megye lakossága gyümölcs­ös zöldségellátottságát Mitykó Já­nos elvtársnak, a MÉK igazgató­jának jelentése alapján vitatta meg. A megyei lakosság ellátását 103 zöldség- és gyümölcsbolttal vég­zik. Ebből 82 MÉK, és 21 FMSZ kezelésben van. Ezenkívül a nyá­ri idény idején 112 FMSZ vegyes­bolt is foglalkozik zöldség- és gyümölcs árusítással — mondja a jelentés. A jelenlegi bolthálózat nem al­kalmas arra, hogy a megye la­kossága ellátását biztosítsa, mert a legtöbb egység kicsi, korsze­rűtlen, raktározási lehetőségei nem megfelelőek. A MÉK 1962 I. félévéhez ké­pest 1963 I. félévi tervét 370 va­gonnal túlteljesítette. Érdemes összevetni egyes áruféleségek idei árát a múlt év első félévivel. 1963 I­ félévében az újburgonya átla­gos fogyasztói ára 3,20, 1962-ben 5,80 volt. A fejeskáposzta fo­gyasztói ára kg­ként 1,40-nel, a kelkáposztáé 2,30-cal, a főzőtök ára 2,20-szal, a zöldhagyma cso­mója 20 fillérrel, a cseresznye ki­lója 1 forinttal volt olcsóbb, mint tavaly. A fogyasztói árakat dön­tően az határozta meg, hogy az idén zöldség- és gyümölcsféléből gazdagabb volt a termés, mint tavaly. Zavarja a lakosság ellátá­sát, hogy a más megyékből érke­ző áru késve jut a boltokba. Ezt tetézi, hogy a bolti intézők nem, vagy késve minősítik alacsonyabb minőségűre az árut, így a lakos­ság joggal kifogásolja a minősé­get. A Balaton-parti ellátásban 38 zöldségbolt és pavilon működik, ebből 13 új pavilon. A Balaton­­parton levő zöldség-gyümölcsbol­­tok és pavilonok naponta kapják a friss árut és az értékcsökkent, öregedett árut visszaszállítják. A MÉK-nek 1963 I. félévében majd 11 millió forint volt a kiskeres­kedelmi forgalma, tekintve, hogy az árak az idén alacsonyabbak voltak mint tavaly, ezért a tava­lyinál 370 vagonnal többet kellett értékesítenie. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága számolva azokkal a nagy nehézségekkel, amelyekkel a MÉK-k­ek napról napra, sőt órá­ról órára meg kell küzdenie, f­elismerését fejezte ki a MÉK és a zöldség-gyümöcs kereskedelem dolgozóinak. A végrehajtó bi­zottság nyomatékosan felhívta a figyelmet a háztáji gazdaságok zöldség- és gyümölcstermelésének fontosságára, arra, hogy a lehető­ség szerint nemcsak saját szükség­letüket fedezzék, de piacra is termeljenek­ A végrehajtó bizott­ság nagy fontosságot tulajdonít az áruszállítás meggyorsításának, annak, hogy az áru mielőbb a fogyasztóhoz kerüljön. Nagyon fontos a zöldség-gyümölcs bolt­hálózat fejlesztése, megfelelő raktárterek kialakítása. A végrehajtó bizottság mind­amellett, hogy elismerését fejezte ki a MÉK dolgozóinak, arra kér­te a zöldség- és gyümölcskeres­kedelem apparátusát, hogy a gon­dosabb árukezeléssel, a szállítás meggyorsításával segítse a lakos­ság mind jobb ellátását. Az ülés részvevői végezetül be­jelentéseket és vegyes ügyeket tárgyaltak. A legtöbb panasz oka: a törvények és rendeletek nem ismerése a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsa Ülést tartott Szerdán Veszprémben ülésezett a Szakszervezetek Veszprém me­gyei Tanácsa. Először a munka­ügyi panaszok okairól és az el­intézés módjáról a közgazdasági bizottság jelentése alapján tár­gyaltak. Az elnökségi ülés megállapí­totta, hogy a legtöbb panasz oka megyénkben is a törvények, ren­deletek hiányos ismerete. Igaz, az utóbbi időben már mindenütt megtalálhatók a munkatörvény­könyvek, rendelkezések, azonban szükséges, hogy a jövőben job­ban elsajátítsák azokat, akik pa­naszügyekkel foglalkoznak. A szakszervezetek megyei taná­rához ez évben július közepéig IMI panaszos ügy érkezett. A pa­naszok 40 százaléka munkaügyi, 30 százaléka pedig bérügyi jel­legű. Ennél még sokkal nagyobb az SZMT Elnökséget felkereső panaszos dolgozók száma. A jelentés foglalkozott a vál­lalati, valamint a területi egyez­tető bizottságok munkájával is, amelyben ugyancsak fejlődés ta­pasztalható az elmúlt évekhez viszonyítva. A második napirendként a munkáslakta vidékek áruellátása szerepelt, a KPVDSZ megyebi­zottság jelentése alapján, majd „Szakszervezeti szerveink ho­gyan foglalkoznak a sportmunká­val, a tömegsporttal” című je­lentést vitatta meg az elnökség. U Thant is Moszkvába utazik Finnország és India az atomcsend U Thant, az ENSZ főtitkára azt tervezi, hogy augusztus 5-én Moszkvában részt vesz a részle­ges atomcsend-egyezmény aláírá­sán — jelentették be New York­ban. A közlemény szerint az ENSZ főtitkár elfogadta a három érdekelt kormány meghívását, s szombaton in­dul a szovjet fővárosba. Helsinkiből érkezett jelentések is csatlakozni akar­t szerződéshez szerint a finn kormány megvitat­ta a légkörben, a világűrben és a víz alatt végrehajtott atomrob­bantási kísérletek eltiltásáról szóló részleges egyezményt, és közölni fogja az érdekelt kormá­nyokkal: csatlakozni kíván a megállapodáshoz. Nehru indiai miniszterelnök táviratot intézett Nyikita Hrus­csov szovjet miniszterelnökhöz abból az alkalomból, hogy Moszk­vában parafálták a részleges atomcsendről szóló megállapo­dást. A Moszkvában született megállapodás — hangoztatja a távirat — fontos mérföldkő a nemzetközi együttműködés és kölcsönös megértés történetében. Az indiai kormány hajlandó aláírni a szerződést, „mihelyt erre lehetőség nyílik’’ — írja Nehru. A külföldi állami és társadal­mi személyiségek újabb és újabb táviratokat intéznek Nyikita Hruscsovhoz és Leonyid Brezs­­nyevhez és elismerésüket feje­ik ki a részleges atomcsenddel kap­csolatos megállapodás parafálása miatt. Jorge Alessandri chilei elnök hangoztatja, hogy a szerződés megfelel a népek békeóhajának. Mohammed Juszuf afgán mi­niszterelnök azt a véleményét fejezi ki, hogy a szerződés előkészítésével Hruscsov nagy mértékben já­rult hozzá az emberiség óha­jának valóra váltásához. Julius Nyerere tanganyikai el­nök és Ben Bella, az algériai mi­nisztertanács elnöke közös táv­iratot intézett Hruscsovhoz. A távirat hangsúlyozza, hogy a szer­ződés megfelel a népek érdekei­nek, majd Ben Bella és Nyerere elismerését fejezi ki mindazok­(Folytatás az 5. oldalon) Katonasapkás, kék munkaruhás fiatalok, akik békénk, építő­munkánk őrszemei — az építésből is derekasan kiveszik részüket. Segítik felhúzni a falakat, hogy mielőbb termelhessen a gyár — segítik az új termés betakarítását, a szántóföldek elmunkálását — a megnövekedett áruforgalom lebonyolítását. Katonás fegyelemmel, becsülettel és jókedvvel dolgoznak a honvéd­ fiatalok, bárhol is legyenek. Megértve: mindaz, amit tesz­nek, a haza erősítését szolgálja — a haza erősítése pedig, a haza védelme is! Távoli őrhelyen Megérkezett a raj, a kijelölt „őrhelyre”. Alig rendezkedtek be a fiúk, a felderítők máris kikém­lelték a falut és egyöntetűen je­lentették: a sör jó hideg, a lá­nyok szállingóznak a kultúrba, tévét nézni! S mivel a „harci­szellem” kitűnő — lévén szombat este —, a helyzet kipuhatolása és az átkaroló mozdulatok rögvest megkezdődtek. És csak a KISZ- béli záróra után gyülekeztek a hadfiak — szerencsére a gépállo­­mási portás bácsi „jelszó” nélkül is beengedte őket a „körletbe”. A vasárnap már hasznos mun­kával telt el. Megtörtént a négy­órás tűz- és balesetvédelmi okta­tás — a munkabeosztás. Olyan eligazítás féle. Délután újra „sza­badfoglalkozás”, barátkozás a helybeli kiszesekkel — szórako­zás. A takarodókor mindenki jó­kedvű volt. Magas figyelők Hétfőtől hétfőig egy hét telt el, de beszéljenek a katonák és civil „parancsnokaik”. — Négy katonám van — mond­ja Majsa Sándor brigádvezető. — Valamennyit a kemenesszentpé­­teri tsz-ben foglalkoztatom. — Kádái István és Szatmári Sándor váltóműszakos az MTI-eknél. Fehér Miklós és Vas Ferenc ma­gas­ figyelő. — Hogy­ hoffy? — Kombájnolnak! — Elhelyezésük? — Minden a legnagyobb rend­ben. Egy baj azért mégis van­— Éspedig? — Hamar leszerelnek, leg­alábbis nálam. Augusztus köze­péig maradnak. Pedig az őszi idényre is lenne munka bőven. Harci feladat Mezőlakon a reggeli váltásnál lepjük meg a katonákat. Máté Zoltán Bolla Sándort, Koródi Sán­dor pedig Pál Miklóst, a gépál­lomás traktorosait váltja és szal­mát huzatnak be. — Előbb egy harci feladatot kellett megoldaniuk — mondják a katonák. — Lapos volt az egyik traktor gumija. Egy-két saller hiányzott róla, hát gyorsan rá­nyomkodtak. — Hogy tetszik itt? — kérde­zem Kóródi Sándort. — Jól! Az emberek barátságo­sak, segítenek. A szállásunk és az étkezés kitűnő­— Akkor szinte szabadság ez? — Hát, az ágyaknak nem kell olyan sarkosnak lenni, mint bent, ez igaz. De a munkát azt meg kell ragadni. Mert nem akarunk szégyent hozni parancsnokunkra. — Szórakozás? — Kimegyünk a KISZ-be. Jó ott. Helyesek az itteni lányok, bizonygatják. (Persze a Napló nem, jár oda!) — A tévében is jó műsor van, a mozi is szép, új. Nem unatkozhatunk ... Elszámolás a ráír­ái A „körletben” csak Tóth Tibor tartózkodik- Sokoldalú honvéd! Rádiót hallgat, újságot olvas és reggelizik — egyszerre! Éjszakás (Folytatás a 3. oldalon) ----'WWVWWWWWW­---­ Katonák a munka frontján A munka nehezében segít a honvédség is Gyors­ javítás katonasegédlettel

Next