Napló, 1965. július (Veszprém, 21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
Nagysikerű orgonahangverseny Tihanyban A „Balatoni játékok, 1965” zenei eseménysorozatának keretében kedden este fél 9 órai kezdettel rendezte meg az Országos Filharmónia első idei orgonahangversenyét a tihanyi apátsági templomban. Pécsi Sebestyén orgonaestjére, melyen énekszámokkal Werner Mária, az Országos Filharmónia szólistája is közreműködött, „teltház” előtt került sor. Igen sok külföldi és magyar hallgatta meg a nagysikerűnek joggal nevezhető hangversenyt, amelyen a művész Vivaldi, Bach, Liszt, Gigout, Frank, Cooper, Maros és Hidas műveit játszotta. A sikerre azonban árnyékot vet a sötétség. Mármint a templomhoz vezető két út kivilágítatlansága. A hangversenyről kijövő látogatók botladozva bukdácsoltak a sötét úton. A véleményeket nem idézzük, csupán megkérdezzük: a hátralévő hét hangverseny után is — melyek közül a július 14-it az Intervízió is közvetíti — vaksötétben kell távozniuk a vendégeknek? A templom hangversenyek alatti hagyományos reflektoros kivilágítása ezúttal elmaradt. Az ok: a restaurálás még nem fejeződött be, pedig a rendezők szerint a hangversenyek kezdetére ígérték. A jelek arra mutatnak, sokáig kell még várni, hacsak az illetékes Műemlékfelügyelőség gyors intézkedéssel nem szorgalmazza az építkezés befejezését. Disszonáns hangok is fokozták e keserű mellékízt. A hangverseny alatt a nyitott ajtón jól behallatszott a közeli vendéglőben beborozott néhány bús magyar nótázása. A „Gyere Bodri kutyám szedd a sátorfádat...” semmiképpen nem illett Bach g moll prelúdium és fuga, sem Cooper: Fohász című örökbecsű műveihez. Intézkedni lehet és kell is, hogy e hiányosságok ne homályosíthassák el a nagy érdeklődésre számot tartó hangversenyek sikerét, fényét (H.) NAPLÓ Hátha nem szeretnék őket? Belefáradt ebbe a nagy melegbe,a Nap is. Végigfeküdt a keszthelyi Georgikon utcán, aztán se té, se tova. Hogy a gidres-gödrös út befogadta a Napot, a szegényes árnyék csak a tekintetnek nyújt enyhét. Vasas Albert brigádvezető szemre húzta a bőrszegélyes kis sapka simléderét, és felnéz a gödörből: — Szeretnék elpanaszHa a mély gödör falához odaütődik a csákány, kibukik egy-egy rög. Így indul a beszéd is, darabosan. Két éve harcban áll a brigád az építésvezetővel. Egy elintézetlen tévedés nyomja őket és az azóta halmozódó vélt, vagy igaz sérelem. — Jól megvoltunk mi 1963-ig. Akkor ősszel kaptuk az üzenetet, mi heten menjünk Dabronyba dolgozni, minden el van intézve. De nem volt semmi, se kaja, se sparherd, se mosdótál, se törüző. — Így mondja: törüző. — Visszajöttünk, hogy felvételezzünk. Nem kaptunk semmit, hát nem fordultunk vissza. Azt üzente Szabó kortárs: menjünk, ahova akarunk. Elveszett két napunk. Aztán kijöttek Zalaegerszegről, lett minden. 12 forint 41-et állapított meg anarkodni magának. Meg nemcsak én, mindnyájan — és az intésre tempósan kikászálódnak az árokból. Erősek, feketék, bakancsosak. Játszik az izom a bőrük alatt, ahogy tenyerük kézfogásra indul. A vendégnek tiszta munkaruha jut az üléshez, maguknak papírzsák-darabot kanyarítanak az izzadó földre, más, ami elő volt írva az árok burkolására, betonban. Mikor kaptuk a pénzt, kiderült, hogy 9 forintjával számoltak el bennünket. Ez volt az első kitolás. (Szabó Ferenc építésvezető, szúrósszemű, kemény ember: — Megértem én az ő panaszukat. Harmincöt éve csinálom én ezt, de még senki sem mondta, hogy kitolok vele. Észrevettük mi is a hibát, egy tizedesponttal eltért a normakönyv. Odaadtam nekik is, hogy emiatt lettek rosszul elszámolva és odavágták elém az asztalra. Hát ilyen emberek ezek. Én azért szeretem őket. — És az 500 forint különbözetét kifizették nekik? — Az a vállalat feladata lett volna. hoz, oszt felborultak. Kiderült minden, fegyelmi is volt, főépítésvezetőből építésvezető lett, azóta különösen nem jövünk ki.— Engem kérem nem váltottak le, én mindig építésvezető voltam. Nem váltottak le, csak megszűnt az a beosztás. Nem volt fegyelmim sem. Eljárás volt ugyan, mert felborult a kocsi, de műszaki hiba volt. Csillárt nem hoztunk. A komaasszonyom kislánya volt velünk, hadd jöjjön a gyerek! — gondoltam.. Hozott valami kis üveggömböket, de csak egy ekkorka doboz volt az egész. Az már csak nem bűn? — De hát neki elsimítanak mindent, mert a főépítésvezető udvarol a lányának. A fia meg munkavezetőnk, az apja beosztottja. Hű, de egy pökhendi alak! Azt mondja egyszer benn az irodán, hogy „kimegyek megnézni a rabszolgáimat.” És tudja, ez a legnagyobb baj. Itt kéne valamit tenni, hogy vegyenek embernek bennünket. Mert olyan szavakat rágnak az embernek. Hogy én taknyos? Negyven éves vagyok kérem, szégyellem, hogy nem dobtam vissza!— Én csak nyersen szoktam beszélni, magyarosan, őszintén. Hogy a fiam itt van? Én nem kértem, meg ő sem. Az, hogy az én lányomnak udvarol, vagy nem? Hát nem udvarol. De, hogy egy fiatalember udvarol-e, szóba áll-e valakivel, vagy nem, az az ő dolga. Kérem én, azt is nézze meg, honnan erednek ezek az emberek, mit csináltak mielőtt ide jöttek. Ezek a Vasasok pálinkafőzéstől kezdve bikanevelésig mindennel foglalkoztak. De én azt mondtam, jöjjenek, dolgozzanak. Nem haragszom rájuk. Persze, ha ilyen dolgokat felhoznak, nem tudom milyen emberek lehetnek? Az biztos, hogy egy csomó rosszindulat van bennük. Hogy miért? Mert mindegyik brigád benevezett a szocialista versenybe, csak ők nem. Én azért mégis szeretem őket. Kétéves háború •Vegyenek embernek bennünket, kánk, egy a fizetésünk." Régen volt, más nóta járja. Itt volt Varsányi, a tervosztály főnöke a múltkorjában és azt vágta oda: „akinek nem tetszik, elmehet.” Bántja őket az emlék is. Ők maradni akarnak. Hallgatnak. A vízhordó gyerek nem bírja a csendet, ő tesz valamit. Felkel és odamegy a lehorgonyzott zöld kalyibához. Négy lépésszel két lépés az egész. Az oldalán tábla: Zalaegerszegi Közúti Vállalat. Raktár, ebédlő, fürdő, mosdó, öltöző — minden ez a kétkerekű tákolmány. A gyerek csörömpölve előszedi a pléhkannát, kiborítja az állott vizet és elbaktat frissért, tisztáért. — Nincs szava az embernek. Itt nekünk nem lehet igazunk! — És már egy kicsit az egész világgal hadakoznak. Mélyek az indulatok, mint a kút, melynek vízéért elment a fiú. — Tudja, Szabó kortársnak a komaasszonyánál valami építkezést csináltak, amiben állítólag ő is „segített”. Most az ősszel hozták a vállalati kocsival a csillárt a lakás. Én azt sem tudom hány éve, hogy itt volt Szarvas főmérnök és azt mondta, hogy „emberek, egyek vagyunk, egy a mun Elkezdődtek az egyetemi felvételi vizsgák Háromszáznál több jelentkező közül 160 nyer „bebocsátást“ a VVE-re Nagy a titkolódzás: egyformák a kérdések az egész országban A felsőoktatási intézményekben tegnap reggel kezdődtek el a felvételi vizsgák. A Veszprémi Vegyipari Egyetem nappali tagozatára több mint háromszázan, levelező hallgatónak pedig 165-en jelentkeztek. A hat felvételi bizottság előtt jövő hét péntekig dől el, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik a felvehető 160 hallgató közé bejutnak. (Csökkenti a létszámot, hogy tavaly 32-en nyertek előfelvételt, akik most a tavalyi vizsga alapján már elsőéves hallgatói az egyetemnek. Természetesen az idén is alkalmazzák a jól bevált előfelvételi rendszert.) A jelentkezőket reggel osztják el a bizottságok között, de sem ők, sem a vizsgáztatók nem tudják, ki hová kerül. Az egyenlő feltételek biztosítása érdekében most először közös írásbeli feladatot kapnak az egész országban a matematikából és fizikából írásbelizők, így érthetően nagy a titkolódzás, zárt ajtók mögött kerülnek fel a táblákra a feladatok. Hogy az elbírálás pártatlanságát teljes egészében biztosítsák, hasonlóan a tavalyihoz az idén sem írnak nevet dolgozataikra a tanulók. A jeligés megoldásokat még aznap elbírálják és másnap tesznek szóbeli vizsgát a jelentkezők. A felvételi követelmények azonosak a tavalyival. Néhány rendkívüli esettől eltekintve — például, aki országos tanulmányi versenyt nyert — a felvételt az elért eredmény dönti el. Csupán az azonos eredményűek között jelent előnyt a szociális helyzet, illetve a származás. A felvételt nyert 160 hallgató közül az egyetem csak a rászorulók és az arra érdemes hallgatóknak tud kollégiumi ellátást biztosítani. Ünnepélyes tanévzáró a Veszprémi Tanácsakadémián Tegnap délután két órakor ünnepélyes tanévzárót tartottak a Veszprémi Tanácsakadémián. Dr. Maróti János, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának helyettes vezetője tartott ünnepi beszédet, majd dr. Lóczi László igazgató búcsúztatta a Tanácsakadémia 98 végzett hallgatóját, akik 10 hónapon keresztül tanulták a közigazgatási ismereteket az épület falai között. Az év elején hét megyéből sereglettek össze a hallgatók, s most ezen az ünnepélyes búcsúztatón, valamennyi megye tanácsi vezetése képviseltette magát. A tanévzárót kedves műsor tette még ünnepélyesebbé, amelyet teljesen öntevékenyen a végzős hallgatók állítottak össze. Kiosztották a legszorgalmasabbaknak a pénz, illetve könyvjutalmakat, majd fehér asztal mellett folytatódott az ünnepség, a Veszprémi Tanácsakadémia második évének tanévzárója. ülést tartott a megyei tanács vb A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap ülést tartott. Az ülésen a szociális követelményeknek meg nem felelő lakótelepek felszámolására vonatkozó 2014/1964. sz kormányhatározat alapján tett intézkedéseket tárgyalta meg. Az eltűnt ezer forint Pihennek a kezek. A dagadó izom furcsa tojást csinál a szívből, melynek közepéből csöpög a tetovált vér. „Szívet-szívért. T. L.” — ennyi benne a szöveg. Mint az időhöz szabott beszélőn, most már mindenki el akar mondani gyorsan mindent. Az első mondat mindig a brigádvezetőé. Ha ő beszélt, a többiek hallgatnak, ha nem, egymás szájából kapják a szót: — Szét akartak szórni bennünket! — Úgy vagyunk mi, mint a testvérek! — Mikor két embert más brigádba tettek, összeadtuk nekik a pénzt, ők is annyit vigyenek haza, mint mi. — Cigarettás is csak egy van közöttünk. Nem veszekszünk mi soha. — Majd elsírtam magam, mikor a Lalinak azt mondták, hogy a három hónapos fagyszabadságunk alatt nem kap munkát. Pedig ők vannak a legtöbben, meg a legszegényebben. Mégis a fagyszünetben Hahóból jártak Hévízre dolgozni és nem ő. — Kinulláztak bennünket mindenből, hát mi nem versenyzünk a szocialista címért! — Mikor már jól kijöttünk a pénzzel a keverőtelepen, akkor raktak el ide bennünket. Megmondták jó előre, hogy „na a Vasasék ezen a munkán leégnek”. Kiszámoltam, négy forint jut itt egy órára. Megértjük mi, ha 3—400 forinttal kevesebbet kapunk, de hogy ennyivel? És mindig csak azt mondják, hogy most gazdasági év van, meg takarékossági év. Oszt az őszszel is hány hónapig ott állt a hengergép Zsiden és csak fizettük érte a 600 forintos napi bérletet. A keverőtelepen is ott van az ikerdobos keverő, semmi hasznára. Ezekkel takarékoskodnának inkább! — Jönnek! — szól hirtelen Takács László, és hamarjában nem is tudják mit csináljanak, ahogy megáll a két motorral ifjabbik Szabó és Ambrus László normás. Letámadják a fiatalembert a modora miatt, aztán a normással kezdenek vitatkozni. — De emberek, ragaszkodni kell a normakönyvben előírthoz. Meg nem biztos, hogy amit kiadnak, végig úgy marad. Ha nehezebb lesz a talaj, kapnak javítást. Meg lehet külön prémiumot is adni. — Hátha van egy kis protekciónk! — Higgyék el, ha maguktól 10 fillért elveszünk, azért nem jár senkinek se jutalom, se dicséret. — De mi még sosem kaptunk jutalmat, meg prémiumot. Meg ha már úgy kell rátenni a pénzre, akkor ha akarják adnak, ha nem, nem. Adják meg rendesen a normát, akkor tudja az ember mennyit kell dolgozni!— Nincs kérem minálunk normarendezés. Nem nevezzük ezt mi rendezésnek, más nevet adtunk neki.) A fenekestül felfordult helyzetben egy kívülálló nehezen tud igazságot tenni. Az biztos ,hogy a két éve tartó huzavonáért a vállalati szakszervezeti és pártbizottság is felelős. Nekik nem szabad lett volna ennyire elmérgesedni hagyni a helyzetet. Különösen megnő a vezetők felelőssége, ha figyelembe vesszük, hogy alapjában véve kitűnően dolgozó vállalatról van szó, amelyik legutóbb elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját. Hogy az igazság Vasasék oldalán van, annak bizonyítására megnéztük több brigád fizetését. Általában 50—300 forinttal kevesebbet keresnek az idén az emberek. De Vasasék tavaly áprilisban és májusban 2700—2800 forintot vittek haza. Az idén pedig 1500—1800-at. Itt valami nincs rendben, mégha Szabó Ferenc szereti is őket. f» Jänkistt Aqtst