Napló, 1967. szeptember (Veszprém, 23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-01 / 206. szám
1 Ú Tanévnyitóra jra benépesülnek az iskolák; a nyári vakáció és a ma délelőtti tanévnyitó ünnepségek után holnap reggel megyénkben 59 831 általános iskolai tanuló (körülbelül ezerrel kevesebb, mint tavaly!), 8525 középiskolás diák, 3450 általános és 320 középiskolai nevelő munkakezdését jelzi a szeptemberi csengőszó. Azoknak a gyermekeknek és fiataloknak (no és az új, friss diplomás pedagógusoknak), akik most először lépik át az általános- vagy a középiskola küszöbét, természetesen életre szóló jelentőségű nap, ünnep a mai. Egyébként azonban talán a szokottnál is csendesebb, szerényebb, évről évre szinte menetrendszerűen ismétlődő „rajt’. A most kezdődő, az 1967—68-as tanévnek talán épp ez a fő jellegzetessége, hogy nincs benne semmi különleges, semmi új. A megelőző, az 1961. III. számú reformtörvényt követő tanévekben mindig volt valami újdonság — valami újnak a bevezetése, fokozatos elindítása — valami társadalmi érvényű izgalmasság. A kidolgozott reform immár „sínen van”; most már évről évre (persze, a menetközbeni, szükséges finomításokkal, módosításokkal együtt) lényegében a megvalósításon, a gyakorlati alkalmazáson a sor. Ebben az évben az általános iskoláknak már valamennyi osztályában (s már a középiskolák I—II. osztályaiban is) teljes mértékben a reform tantervek alapján, új tankönyvekből, az új Nevelési Terv szellemében s az új rendtartást alkalmazva folyik a nevelő-oktató munka. Új dokumentumként most kapnak kézbe még néhány segédeszközt, segédkönyvet a pedagógusok. Megyénkben a reformcélkitűzések szellemében folytatódik a középiskolák szakosodása, két új tagozat nyílik (a veszprémi Lovassyban matematika tagozat, a pápai Petőfiben asszisztensnőképző tagozat); tovább folytatódik (de még nem fejeződik be) megyénkben az iskolakörzetesítés, a kis falusi iskolák felső osztályainak nagyobb községi, szakos tanárokkal jobban ellátott, s így korszerűbb, színvonalasabb oktatást nyújtó iskolákhoz való csatolása. Javul az iskolák anyagi és személyi ellátottsága, a nyáron több helyen új tantermekkel, műhelyekkel toldották meg az iskolaépületet. Egy pedagógusra átlagosan kevesebb tanítvány jut, ezáltal csökken a túlterhelés, javulnak az oktató-nevelő munka feltételei, stb. Mindez azonban, hangsúlyozzuk, nem újdonság, hanem megvalósulása, érvényesülése a bevezetett reformnak. Éppen ezért nem újak azok a célkitűzések sem, amelyek az iskolai oktató-nevelő munka előtt állanak e tanévben. Ismerősek a pedagógus-kollektívák számára, s nem csengenek már idegenül a szülők fülében sem. Nem ismeretlen az az igény — bár, hogy valósággá, gyakorlattá váljék, azért még bizony meg kell küzdeni minden egyes pedagógus-kollektívában, hogy a nevelő tevékenység végre egyenrangú legyen az oktató tevékenységgel. A mi társadalmunkban, fejlődésünk mostani szakaszában az iskola nem lehet puszta ismereteket átadó intézmény; emberformáló, közösségszervező, társadalomalakító műhellyé kell válnia, olyan kohóvá, amelyből évről évre már egy új típusú, erkölcsében, gondolkodásmódjában és ízlésében szocialista nemzedék évjáratai kerülnek ki. Ne csak képessé, hanem késszé — készségessé — is tegye az iskola az ifjúságot majdani történelmi hivatásának — a szocializmus teljes felépítésének s majd a kommunizmus építésének — teljesítésére. Ne csak az ehhez szükséges általános műveltséggel és szakmai képességgel vértezze föl őket, hanem megfelelő világnézeti meggyőződéssel s erkölcsi habitussal is. Sokan a nevelésre helyezett nagyobb hangsúlytól az oktatás színvonalát féltik: a pedagógusok közül is néhányan, de főleg a kevésbé tájékozott szülők. Nos, valóban nem volna helyes a ló túlsó oldalára esni, „fő a nevelés” jelszóval menlevelet keresni a gyenge, a rosssz oktatómunkára, de tény, hogy még a ló innenső oldalán vagyunk, a reform szelleme még nem mindenütt hatja át a gyakorlatot.A nevelés területei közül továbbra is legfontosabbak: a marxista—leninista világnézetre, a szocialista hazaszeretetre, valamint a munkára rajlő nevelés. Valamire mutat, hogy megyénkben az idén tovább csökkent (igaz, sajnos, egyes községekben váratlanul megemelkedett!) a vallásoktatásra beiratkozottak száma. De ami ennél is fontosabb: most a marxista—leninista világnézetre való nevelést vertikálisan, mélységében kell fokozni, igazi meggyőződést kialakítani. Ennek pedig előfeltétele: a pedagógusi meggyőződés. A pedagógus pártalapszervezetek ennek legyenek kikovácsolói. Ami a munkára nevelést illeti: tapasztalatainak szerint épp e területen tapasztalható a legtöbb bizonytalanság, elkedvetlenedés, mert változatos formái közül egyesek nem váltak be. Nos, ez nem teheti kétségessé magának a munkára nevelés elvének érvényességét, sőt, annál inkább kell törekedni a jó, célravezető megoldások megtalálására. Nem vitás már, az idei tanévre az sem, hogy a nevelőmunkát illetően maga az iskola csak „félkarú óriás’’ — az iskolában működő ifjúsági szervezet, az úttörőcsapat vagy a KISZ szervezet nélkül. Egyenrangú, egymás hatását erősíteni hivatott partnerei egymásnak. A reform egyik legkézenfekvőbb követelménye (amely persze tulajdonképpen már az 1945-ös iskolatörvény kövevetelménye!), hogy a nyolcosztályos általános iskola valóban általános legyen. Mert, sajnos, még ma sem az a szó teljes értelmében: még sokan nem végzik el, vagy nem időben végzik el; még mindig nagy a bukások aránya. A legnemesebb pedagógusi kötelesség: küzdelem azért, hogy egyetlen egy gyermek se kallódjék így el, egy se „morzsolódjék le”, hogy a rendezetlen családi körülmények között élők, a „nehezen nevelhetők”, a túlkorosak is meg tudják szerezni a nyolc osztályról szóló bizonyítványt. Csak néhány, bár igen fontos mozzanat ez a most kezdődő tanév feladatai közül. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása végett kell keresniük és megtalálniuk egymást, egyetérteniük és együttműködniük nevelőknek és szülőknek. A szeptemberi csengőszót — ha az tulajdonképpen nem is hallatszik ki — meg kell hallani az iskola falain kívül is: ébressze, figyelmeztesse ez a csengőszó azokat is, akik — saját iskoláskorukból — e napnak már csak kedves emlékét, hangulatát őrzik. K. L KA Pt 6 Minden második vagy harmadik...? Ha elhiszi azt az olvasó, hogy a színész megérzi színpadon, követi-e a nézőa sereg az előadást, vagy éppen „langyos” a figyelem — ha ezt elhiszik, azt is megértik talán, miért szeretnek a veszprémi Szigeti József Faárugyár munkásainak játszani. Az ünneplőruhás embereket legtöbb színész ismeri, munkaruhásan is — szívesen éltek mindig a művészek a faárugyári meghívásokkal, s hosszúra nyúltak ezek a munkás—művész találkozók mindig. Ezek az Király László kulturos kísér az üzemben, ő mutatja be az embereket. Végighallgat minden feleletet, s kontráz is, ha nem tartja helyénvalónak. Szándékosan kérdeztem őt utoljára, a többiek véleményének tükrében akartam látni, mérlegelni az ő szavait. — Az a tavalyi eredmény kissé látszateredmény volt és nagyon sokba került nekünk — mondja. Az üzemben nem egészen 500 fős létszám van, s mi a félház megvásárlásával 280 bérletet vettünk. Ez így még semmi, mert miért ne lehetne megközelíteni azt az ideális szintet, hogy minden második — sőt annál több! — dolgozónk színházba jár? Csakhogy: nem számolunk, ha csak a puszta számokat nézzük, az 50—60 „vándormadárral”, vagy például a 107 bejáró dolgozóval (Persze azért akad ez utóbbiak között is színházbérletes.) Szeretik a színházat — De tavaly sikerültT — Dehogy, kérem. Tavaly mi is árultunk bérletet. Ne csodálkozzék, így van. Nemcsak a rokonság körében, de vállalatoknál is. Ezért volt látszateredmény ez a 280 bérlet , pedig a mi gyárunknak sincs arra pénze, hogy munkaidőben ezzel foglalkozhassunk Mondjuk is a színházban: nem éri őket kár, mert a nézőtér tele volt mindig. Csak mi nem tudjuk így. Úgy tudom. Zétényi Péter szervező titkár felkereste ezeket a vállalatokat. Ez bizony szomorú képet fest Mert igaz ugyan, hogy nem minden bérlet kelt el itt, de így is, ezt számítva is — kevesebb egyelőre a bérletvásárló. Először talán Simon vánnét hallgassuk meg. Iszaki a legrégibb bérletesek egyi Bérletszervezés a veszprémi faárugyárban emberek szeretik a színházat. Tavaly „félház” volt, előkelő napon, bérletük a premier utáni vasárnap. Az idén ez nem lesz. Miért, miért, miért? — ezt nyomoztuk az irodáktól az asztalosműhelyig és a kárpitosokig ke, s mint személyzetis, ismeri jól az itt dolgozókat. — Talán csak annyit elöljáróban, hogy a rokonságomban 9 bérlet lelt gazdát. Megvitattuk most is a műsort, nekem tetszik, mégha olyan darab is van — a Tanítónő, az Ex vagy a Phaedra — amit már ismerünk, láttunk. Kiváncsiak vagyunk, hogy tudja a mi színházunk előadni, ez is érdekes, nem? Ami az embereket illeti, sok véleményt ismerek. Sokszor összeveszésig egy-egy előadás vitatkozunk után. Nálunk nagyon szeretik a veszprémi színészeket, s ki-ki a kedvencét megvédi... Völgyi Ferenc SZB titkár azt fűzi hozzá: a vidám zenés darabok, vígjátékok felvillanyozzák az embereket. Van aki kétszer is megnézi a vígjátékot, még elsősorban szórakozni akarnak az emberek. De járnak színházba és olvasnak a munkások, ez a lényeg — mondja. — Kik szerveznek bérleteseket? — A pártalapszervezet, a KISZ meg a szakszervezet aktívái. Voltak eddig is jutalomjegyek, az idén is lesznek. Úgy véljük, ez is hangsúlyozza értékét, hogy jutalomnak adjuk. Csak látszat? Még nincs a végén „pont" Molnár Sándorné szakszervezeti bizalmi a kárpitosműhelyben eddig két bérletet adott el. Az itt dolgozók száma 23. Ez nem végső eredmény, sokat várok attól, hogy színész találkozót tervez a kulturosurtk. Utána mindig jobban fogy. Még idő is van. Két nehézség van: itt legtöbben családos anyák, akik nehezen mozdulnak. A fiatalok meg vasárnap estére nem akarják lekötni magukat. — Más napon is lehet színházba járni. — Na, mondom, nincs itt még végső szám. Aki az idén nem vett bérletet. Dabronoki Gyuláné mondja: — Tetszett nekem a műsorterv tavaly is, most azt hiszem jobb lesz De úgy jött ki tavaly is, hogy kétszer mentünk el. Inkább nekem volna kedvem, a férjem meg csak a TV-t nézné. De ott is színházi közvetítést. Ha időnk lesz, egy-egy előadást megnézünk. Nem akarok én leszokni a színházról! Aki most vett: Mohos Margit. — Tavaly is voltam egyegy előadáson. Én a vígjátékokat szeretem zenés nagy fiam meg a komolyabbat. Majd elosztjuk. Ha az ember nem vesz bérletet, elmarad a színháztól, ezt tavaly észrevettem. Nekem ez a legis szebb, legtartalmasabb szórakozás. Nem ő az egyetlen, aki ezt vallja. Évek óta egy egész buszra való ember megy a Szegedi Szabadtéri Játékokra is igénylik, szeretik a színházat, sokan méghozzá. Kár, hogy a bérlet előnyeit nem használják ki. De — ők mondták, nem is egyszer: ami a bérletszervezést illeti, még nincs a pont a mondat végén... P. Sz. M. Péntek, 1967. szeptember 1; Technikumi pótfelvételek Néhány felsőfokú technikum nappali tagozatára a következő szakokon pótfelvételi vizsgát hirdet: felsőfokú építő- és építőanyagipari gépészeti technikum (Bp. I. Szabó Ilonka u. 2—4), épületgépészeti, szilikátipari és épületvillamosítási szakon, felsőfokú gépipari technikum (Bp. VIII. Népszínház utca 8.). gyártástechnológiai szakon. felsőfokú gépipari technikum (Kecskemét, Izsáki utca 10.). gépgyártástechnológiai szakon, felsőfokú kohóipari technikum (Dunaújváros, Táncsics utca 1.). kohóipari szakon, vegyipari gépészeti felsőfokú technikum (Kazincbarcika), mérésszabályozás technika szakon, felsőfokú vegyipari gépészeti technikum (Pécs, Alkotmány utca 77.), vegyipari gépész szakon, felsőfokú villamosenergiaipari technikum (Budapest, XIII. Üteg utca 15.) villamosenergetikai szakon. Felvételre jelentkezhetnek azok, akik középiskolai végzettséggel, vagy a képzés szakirányának megfelelő szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek. A jelentkezés határideje 1967 szeptember 6. Az írásbeli vizsgákra szeptember 12-én kerül sor. Meghívó Mihályházáról Lvovba Fia sírját keresi Verdis Szemjon Fjodorovics. szovjetunióbeli Ferencze városából. Verdis hadnagy páncélos felderítő volt. Hősi halált halt 1945. márciusában Magyarországon, a fasizmus elleni harcban. Sokáig várták fiukat szülők. Várták, még akkor a is amikor már tudták: soha nem tér haza. És az évek múltával egyre erősödött a vágy az idős emberekben, hogy legalább megtudják, hol, merre van a fiuk sírja. Az egykori parancsnokának segítségét kérték. Tőle tudtak meg ennyit: valahol. Veszprémhez közel esett el a felderítő tiszt. Márkó körül lehet — vélték a megyei pártbizottság munkatársai a leírás alapján. Ezen a vidéken keresték a sírt, hiába. Levélben kérték a parancsnokot, pontosabban jelölje meg a helyet. Térképvázlatot küldött, feltüntette az útvonalat: Veszprém — Városlőd — Bakonyjákó — Pápa — Mihályháza. Ennek a falunak a határában halt meg, s ott temették el az út mentén, egy fa alá. Verdis hadnagyot. A sírt most sem találják. De keresik majd még — a községet felszabadító szovjet csapatok volt parancsnokával. A termelőszövetkezet és a község vezetői meghívták Mihályházára a Lvovban élő Rossihin Nyikoláj Jefrinovics tartalékos alezredest, lányával együtt. Októberre ígérték a látogatást: Mihályházán szeretettel várják a kedves vendégeket. ••Ötven év a katedrán ÖTVEN ÉVI PEDAGÓGUSI SZOLGÁLAT UTÁN NYUGDÍJBA VONUL HORVÁTH GÉZÁNÉ ROSKOVECZ MARGIT VÁRPALOTAI PEDAGÓGUS. KARTÁRSAI MA BÚCSÚZNAK TŐLE. Ötven éve, hogy 1917 júliusában a martonvásári árvaház kertjében egy törékeny, fiatal tanítónő kopott ruhába öltöztetett apró gyerekeknek magyarázta a káposztalepke káros voltát, együtt szedegették le a kártevőket a növényről. Itt érte a felügyeleti hatóság látogatása. A keménykalapos urak fölényességét riadt, tágra nyílt szemekkel fogadta, ez az első találkozás a hatalommal félelmet és ellenkezést váltott ki belőle. — Tudja, kisasszony! — ezeknek a gyerekeknek nem kell más, mint értsenek a földműveléshez, hogy jó napszámosok legyenek, tudjanak egy kicsit olvasni, le tudják írni a nevüket...! Summa summárum — ne akarják mindkét lábukat egy csizmaszárba dugni. Horváth Gézáné Roskovecz Margit — a várpalotaiak Manci nénije — ekkor megfogadta, hogy amíg tanít, míg gyermekek nevelését bízzák rá, mindent megtesz, hogy többet adjon ennél. A martonvásári fogadalmat becsülettel megtartotta ötven éven át. 1917 szeptemberében már Pusztavámon tanít, és 1921-ben Várpalotára kerül. Ötven év a katedrán ritka szép idő. Nemzedékek sorát tanította meg az írás, olvasás, számolás tudományára. Az első tanítványok unokái szoronganak előtte a tanterem padjaiban, megilletődött volt tanítványok a sok év előtti bátortalansággal veszik okos, intő szavait a szülői értekezleteken. Nem mindenkinek adódik meg ez az idő, nem mindenkinek így e termékeny élet. Ötven év alatt nem vezette más gondolat, mint az, hogy mivel szolgálhatja legjobban tanítványai érdekeit, és ezt a gondoskodást egy tanítványa sem felejtette el. A nyári szünetek sem a pihenést jelentették számára, hanem bejárta Európát, Ázsiát, hogy minél többet lásson, minél többet tudjon adni „gyermekeinek.’’. E fáradhatatlanság gyümölcseit minden percben érezheti, akiket ő tanított nem tudják elfelejteni Harminc-negyven év távlatából leveleken keresztül jelentkeznek volt tanítványai, akik szétszóródtak az országba, a nagyvilágba. Pár hónappal ezelőtt Amerikából jött egy levél. író jártak jóra fordult sorsa és gazdagságában sem tudta elfelejteni azt a tanítónőt, aki betűvetésre tanította. Két levél kerül egymás mellé, egyik nyelvi idegenségéből félszeg dicsekvés a másik — harminc évvel előbb íródott — őszinte gyermekhang: „Nekem nagyon rossz sorom van, reggelit soha nem eszek, mert nem bír édesanyám tejet venni, mert nincs tehetsége. Nagyon kelene téli ruha is, de ászt sem bírnak venni. Nem tudom hogy mi lesz velünk, a télen újan nagyon rosszu vagyunk, hogy kenyérből sem ehetünk eleget." És amit tudott, segített elesett kis tanítványain, enyhítette a bajt, ha nem volt más, jó szóval. Tanítói munkásságának elismerését csak a felszabadulás hozta meg számára. A város nevelői közül első volt, aki gondolkodás nélkül tudta hol a helye. 1945. április 8-án délután a Magyar Kommunista Párt nagygyűlést tartott, ahol Horváth Gézáné a rombadőlt tájak között a meginduló életről beszélt. „A háború vad vihara elvonult a fejünk felett. A sok szenvedés és pusztulás után legnagyobb örömünk, hogy legdrágább kincsünkkel, a gyermekkel foglalkozhatunk..." A szovjet hadsereg helyi parancsnoka pártfogolja az iskolaügyet. Legelső cselekedete volt, hogy lehetővé tegye a tanítást... Szülőkhöz, nevelőkhöz beszélt, minden szavát a felszabadultság, a türelmetlen tenniakarás töltötte be. Az ötven esztendőt ez az állandó céltudatos cselekvés jellemezte. Nyolc évig a városi tanács tagja, megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. Szülők és mi valamennyien, pedagógusok csodáljuk ezt az energiát, örök mozgást, ami még ötven év után is jellemzi. Ilyen hosszú idő alatt az ember elfásul, de ő még most is szenvedélyesen keresi az újat, kísérleti iskolákban hospitál és hozza tapasztalatait iskolája nevelőinek. Major József