Napló, 1967. október (Veszprém, 23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
2 -------- — ICairó tel Aviv nyíltan fenyegeti Damaszkuszt Az Arab Ligához közelálló körök rámutatnak arra, hogy Izrael nemcsak elutasítja a közel-keleti válság rendezését célzó úgynevezett Titotervet, hanem alig burkolt formában ismét agresszióval is fenyegetőzik. Az izraeliek különösen Szíriát fenyegetik és „büntetést” ígérnek nekik a Palesztinai komandók támogatásáért. Az arab megfigyelők emlékeztetnek Yigal Allón izraeli tábornok, jelenlegi munkaügyi miniszter kihívó nyilatkozatára, amely szerint „Izraelnek fel kell készülnie a negyedik arab-izraeli háborúra, minthogy az arab államok nem hajlandók közvetlenül tárgyalni vele. ( Az izraeli tábornoknak a haifai diákok előtt elhangzott nyilatkozata a Szíria ellen előirányzott „megtorlásról” szóló hírekkel egyidőben jelent meg a Tel Aviv-i sajtóban. Tel Aviv szerint Damaszkusz a felelős azért, hogy a Szíriai területen lévő táborokban kiképzett Palesztinai szabadságharcosok szabotázsakciókat hajtanak végre az izraeli megszálló csapatok ellen és nem elégszenek meg a passzív ellenállással. Ezért Tel Aviv „példás büntetést” szán a Szíriai kormánynak. Kairóban figyelmet keltett francia sajtótudósítóknak az az értesülése is, hogy Izrael nem zárja ki a szíriai határon javára fennálló helyzet további kiaknázását. A Le Monde jeruzsálemi tudósítása szerint Szíria „engesztelhetetlensége” esetén Izrael ki fogja használni az „új határ topográfiai előnyeit”. Izrael a Szíria ellen fokozódó nyomással párhuzamosan fokozza a feszültséget a Szuezi-csatorna övezetében is, ahol meg-megújuló támadások érik Szuezt, Izmailiát, Alantarát. Az izraeli tüzérség nemcsak az egyiptomi katonai állásokat lövi, hanem a városok lakónegyedeit is, ahol semmiféle katonai objektum nincs. Célja a lakosság demoralizálása. Moszkva „Dnyeper“ hadgyakorlat Péntek este befejeződött a „Dnyeper” hadgyakorlat, amelynek körzete Ukrajnára és Belorussziára terjedt ki, s amelyen a szovjet hadseregnek valamennyi fegyverneme részt vett. A hadgyakorlat legnagyobb páncélos csatájában mindkét fél részéről többezer harckocsi indult rohamra. MI—4 és MI—6 típusú helikopterek, továbbá száz és száz korszerű szállítógép messze a feltételezett „ellenség” vonalai mögött tette le tömeges arányokban a régi gyalogos egységeket. A hadgyakorlat során kialakult feltételek nagyon hasonlítottak egy korszerű hábború reális harci helyzeteihez. A gyakorlat folyamán adódó feladatokat, így például a Dnyeperen történt erőszakos átkelést, a szovjet katonák és tisztek rekordidő alatt, rendkívül magas felkészültségről téve tanúbizonyságot, mesterien oldották meg. A szovjet lapok nyomatékosan aláhúzzák, hogy a hadműveletek sikeres végrehajtásában rendkívül nagy szerepe volt a hadsereg politikai munkatársainak, a hadseregben szolgáló kommunisták és komszomolisták példamutató magatartásának. Moszkvai katonai szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának előestéjén lezajlott „Dnyeper” hadgyakorlat újból megmutatta: a szovjet hadsereg Varsói Szerződés-beli fegyvertársaival együtt képes megsemmisíteni bármilyen agresszort, képes megvédelmezni a békét. New York Kuba-ellenes szervezkedések Amerikában Az AÁSZ külügyminisztereinek a közelmúltban Washingtonban tartott értekezlete és annak határozatai buzdítólag hatottak bizonyos reakciós körökre, amelyek most fokozzák tevékenységüket Kuba ellen. A szigetországból elűzött ellenforradalmárok különleges „bizottságot” szerveztek, amelynek feladata az Egyesült Államok közvéleményének és mindenekelőtt az amerikai kongresszusnak a megdolgozása. Több kongresszusi képviselő nyíltan támogatja a kubai ellenforradalmárokat. Sajtójelentések szerint a képviselőház egyik tagja törvényjavaslatot terjesztett elő, amely követeli „a kubai kommunista rendszer bármely eközzel történő felszámolását”. Az említett képviselő szerint az Egyesült Államoknak ilyen kezdeményezéssel kell fellépnie az AÁSZ-ban. A Kuba-ellenes hangulat fokozódik néhány latin-amerikai ország uralkodó köreiben is. Az egyik bostoni lap jelentése szerint Kolumbia és Venezuela kidolgozza a „Kuba aknamunkája” elleni harcban való „együttműködés” módszereit. Saigon Harcok a Mekong deltájában A délvietnami hadszíntéren megújult harci tevékenységről számolnak be a hírügynökségek. A szabadságharcosok a Mekong deltájában szombat reggel heves ágyútűzzel árasztották el a térségben fekvő amerikai főhadiszállást, Dong Tamnal, 67 kilométerrel Saigontól délnyugatra. Ez a kilencedik gyalogoshadosztály központja. A támadás következtében tizenhárom amerikai sebesült meg. A térségben fekvő négy délvietnami támaszpontot szintén lőtték a szabadságharcosok. Saigonban egy amerikai katonai szóvivő bejelentette, hogy az amerikai bombázók lerombolták azt a négy hidat, amely Haiphong kikötővárost az ország egyéb részeivel köti össze. Az utolsó híd a csütörtöki bombatámadások során vált használhatatlanná. Budapest Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség utazik Csehszlovákiába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével október első felében magyar párt- és kormányküldöttség utazik baráti látogatásra Csehszlovákiába. NAPLÓ Ifjj törvényt alkottak Az ember és a munka viszonya a nagy téma — nyilatkozott az újságírónak még a parlamenti ülés szünetében egy képviselő. És ez a nagy téma szinte teljesen városi és falusi, ha úgy tetszik, ipari és mezőgazdasági valóságában kapott hangot az országgyűlésen, az új Munka Törvénykönyv, valamint a termelőszövetkezet és a földjogi törvény háromnapos vitájában és elfogadásán. Igaz, hosszú és fontos előzmények vezettek e törvényjavaslatok elfogadásához: az új Munka Törvénykönyv tervezetéről mintegy négyszázezren formáltak véleményt az előzetes tanácskozásokon, a két agrárjavaslathoz pedig már hozzászóltak csaknem valamennyi tsz közgyűlésen és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek első országos kongresszusán. És a legkevésbé sem formálisan. Hiszen — kezünkben a bizonyság — ezer meg ezer elhangzott vélemény formálta meg az országgyűlés elé került törvényjavaslatokat. Mindezek után tanácskoztak a képviselők, vagy félszáz hozzászólás jóvoltából olvas, lelkiismeretesen és mélyrehatóan, hogy — mi megy végső simításként — még jónéhány módosítás jelzi a választók kívánságát, véleményét. Bár, még ez sem az utolsó szó! Ezek az immár elfogadott törvények ugyanis nemcsak abban hasonlatosak egymáshoz, hogy az ember és a munka viszonyát szabályozzák a közelgő gazdasági reform követelményeinek megfelelően, és nem is csupán abban, hogy messzemenően demokratikus szellemüket köszönhetik azoknak a demokratikus módszereknek is, amelyeknek segítségével létrejöttek. Van még egy hasonlatosság. Úgynevezett kerettörvények, amelyek csupán az alapelveket rögzítik, a tényleges megvalósítás a helyi viszonyoknak, a való körülményeknek megfelelően, a vállalati kollektív szerződésekre, illetve — az agrártörvények esetében — az alapszabályokra, a tsz-ek és a most alakuló területi szövetségek demokratikus szervező és fejlesztő tevékenységére hárul. Ebben pedig még pontosabban, még személyesebben kifejeződhet az érdekeitek minden jogos, méltányos kívánsága. Annyi bizonyos: ilyen sok stáció, ennyi demokratikus „szűrő” még aligha csiszolt, tisztított, munkált nálunk törvényt. Hogy mi a legfontosabb az új törvényekben, azt meglehetősen nehéz e szűk helyen összefoglalni. Az új Munka Törvénykönyv — amely egész sor kérdésben bátran szakít a régi, merev, egysíkú szabályozással —, amenynyire csak lehetséges, igyekszik a kölcsönös érdekek alapjára helyezni a jogokat és a kötelezettségeket a munkáltató és a munkavállaló viszonyában. Bérezés, jutalmazás, munkaidő, szabadságidő, munkakörülmények, s mindenekelőtt s munkaviszony létrehozása és megszakítása az elhelyezkedés, felmondás, elbocsátás — csupa olyan kényes kérdés, amelynek ésszerű rendezései általában mindenki kívánta, sőt sürgette, még ha konkrét esetben elfogult is a maga, vagy a vállalata javára. Az új törvényt dicséri: úgy igyekszik maximális létbiztonságot teremteni minden tisztességes dolgozó ember számára, hogy közben megfelelő munkaügyi feltételeket teremt az egész gazdaság biztonságos fejlődéséhez, a prosperitáshoz, amely nélkül minden személyes biztosíték csak írott malaszt. Hasonlóan nagy jelentőségű és a kiteljesedő demokratizmus bizonyítéka, hogy egyazon törvény keretein belül sikerült-e a vállalatok minden eddiginél önállóbb vezetését és a szakszervezetek minden korábbinál erőteljesebb érdekvédelmi jogkörét elismerni. A termelőszövetkezeti törvényben viszont a paraszti társulás, azaz a szövetkezeti jelleg erősítésének, valamint a nagyüzemi gazdálkodás, tehát a vállalatszerű munka fejlesztésének egyaránt elismert követelménye jelenik meg párhuzamosan, nem egymással ellentétes, inkább egymást erősítő, kiegészítő tényezőként. Társadalmi szempontból vizsgálva pedig: a termelőszövetkezeti mozgalom általános győzelme óta alighanem ez a törvény adja majd a legerősebb ösztönzést a munkás, illetőleg a paraszti életviszonyok további közelítéséhez, a különbségek gyorsabb megszüntetéséhez. Tagadhatatlan, hogy e törvények, éppen mert számos területen elevenbe vágnak, nem zárják ki az élet kisebbnagyobb konfliktusainak lehetőségét. Számolnak a gazdálkodás, a munka ellentmondásaival, nehézségeivel, a helyi és időleges érdekellentétekkel. Ezért is bízzák a részletes rendezést olyan további szabályozásokra, amelyek körültekintőbben számolhatnak a vállalatok és a tsz-ek, a mindenekelőtt az érintett dolgozók helyi, sajátos körülményeivel, érdekeivel. Ezért van az is, hogy bár a földjogi törvény pontosan meghatározza a szövetkezeti földtulajdon bevezetésének elvi, jogi kereteit, a megvalósítást — a méltányosság és a legszigorúbb önkéntesség érvényesítésével — a gazdasági tényezők, az élet, az idő hatására bízza. De mindenesetre olyan fejlődést indít el, amely végül is szocialista földtulajdon általános elterjedésével megteremti a tulajdon és a használat egységét, a szövetkezeti gazdálkodás végleges, szilárd alapját. Mindent egybevetve úgy tűnik, olyan törvényeket sikerült alkotni az országgyűlésnek, amelyeknek nem anynyira a betűje, hanem eleve inkább a szelleme a mértékadó, sőt utat mutató. Jogászok a megmondhatói, hogy ez milyen ritka, nagy eredmény. És persze, utóbb, mindazok is így mondanak majd igent, akiknek e törvények segítségével dolgozniuk, vezetniük, boldogulniuk kell. Akik a megelégedés pecsétjét üthetik e törvényekre. BALOG JÁNOS Egy hét a világpolitikában Munkavacsorák évadja — Sorompó-ellenőrzés aZ AÁSZ és Kiuba — S két szavazás között Az ENSZ-palotában , a közgyűlés általános vitájának második hete és a várakozásoknak megfelelően nem hozott drámaian új fejleményeket. A küldöttségek vezetői, akik általában az illető országok külügyminiszterei, kifejtették álláspontjukat, s ez a tárgyalt témák sokféleségéből valamint a határozott véleménynyilvánításból következően nem igen adott lehetőséget beható tárgyalásokra. Ugyanakkor megkezdődött a „munkavacsorák évadja”, s ezeken a személyes találkozókon már jobb alkalom kínálkozik az esetleges érintkezési pontok kitapogatására. A különböző páros találkozók közben így került sor a héten a legfontosabb összejövetelre; a négy nagy külügyminiszteres Thant vacsoravendége volt. Jellemző a tanácskozás sűrítettségére, hogy még tolmácsok sem voltak jelen, tehát tizennyolc szem között vitatták meg az ügyeket. A „tizennyolc szem” a külügyminisztereket, az állandó ENSZ-nagyköveteket, valamint a világszervezet főtitkárát jelentette. Természetesen még az ilyen, önmagukban jelentős találkozóktól sem szabad valamifajta szenzációs eredményeket várni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vietnami helyzet elmozdítása a holtpontról nem az egyes külügyminiszterek képességein múlik, hanem azon, hogy az Egyesült Államok hajlandó-e végre lemondani a katonai megoldásról, s — első lépésként — valóban minden feltétel nélkül beszüntetni a VDK bombázását. (Ennek azonban nincsen jele, s miközben Goldberg amerikai ENSZ-delegátus békeszándékát bizonygatta a világszervezetben, a héten csak tovább erősödött a légitámadások hulláma, ismét B-52-es szuperbombázók dobták le halálos terhüket a demilitarizált övezetbe, s megszólaltak a szirénák Hanoiban is.) Hasonlóképpen, a másik viszálygóc, a Közel- Kelet ügyében sem történt előrelépés. Sőt, mutatkoztak bizonyos új veszélyek is. Egyrészt kitűnt a fegyverszünet törékenysége; az elmúlt napokban súlyos izraeli—egyiptomi tüzérségi párharc volt a Szuezi-csatornánál, — másrészt Izrael látható erőfeszítéseket tesz, hogy hosszabb távra rendezkedjék be a megszállt területeken. Akár az a cél, hogy véglegesen bekebelezzék ezeket a vidékeket, akár csupán nyomást akarnak gyakorolni a másik félre — az események aggodalomra adnak okot. A külügyminiszteri találkozó ily módon lényegében csak két vonatkozásban hozhatott pozitív fejlődést. Általános érdeklődéssel fogadták U Thant indítványát, hogy a Biztonsági Tanács tartson rendszeres zárt üléseket, s a tagállamokat a külügyminiszterek képviseljék Ez a forma tulajdonképpen egy időről-időre összeülő külügyminiszteri értekezlet rendszeresítését jelenthetné A másik terület, ahol kétségtelenül mozgásba jött a nemzetközi politika, az atomsorompó-tárgyalások ügye. Az ENSZ előtt fekszik a párhuzamos, azonos szövegű szovjet és amerikai javaslat az atomfegyverek továbbterjedésének megakadályozásáról. Lényegében már csak az ellenőrzés kérdésének tisztázása van hátra. A Szovjetunió, a szo■ alista országok és számos más állam az ENSZ bécsi Nemzetközi Atomerő Ügynökségére kívánja bízni a kontrollt, míg egyes nyugati hatalmak, főként a Német Szövetségi Köztársaság, az Euratomot kívánja ellenőrző hatósággá tenni. Mivel az Euratomnak csak a Közös Piac hat országa tagja, egy ilyen ellenőrzés megbízhatósága és pártatlansága legalább is erősen kétséges ... Új elemként említhetjük tehát, hogy az előzetes tárgyalások után, az atomügynökség bécsi közgyűlésén úgy a szovjet, mint az amerikai küldött helyeselte az ENSZ-ellenőrzést. Édesben a magyar diplomácia is fontos kezdeményezést tett. Hazánk küldötte be.jelentette: Magyarország az ENSZ-terv ellenőrzése alá helyezi atomreaktorait, ha ugyanezt teszi Nyugat-Németország is. Hasonló bejelentés történt már korábban Csehszlovákia, Lengyelország, és az NDK részéről is. Bonn válaszán múlik tehát, hogy sikerül-e kialakítani a közép-európai „ENSZ-ellenőrzéses atomzónát”, amely egy atommentes övezet előfutára lehetne. Kevéssé rokonszenves diplomáciai akcióról érkezett hír Washingtonból. Az Amerikai Államok Szervezete tanácsülésén újabb Kuba-ellenes bojkotthatározatokat fogadott el. Újra kiderült, hogy a latin-amerikai államok ahelyett, hogy saját társadalmi ellentmondásaikon próbálnának változtatni, „Kuba kezét” keresik a lakosságuk körében megmutatkozó elégedetlenség mögött. Az értekezlet még így sem ért el teljes sikert. Mexikót nem sikerült rábírni a Kubával fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakítására. Brazília és Chile pedig viszonylag mérsékeltebb nyilatkozatokat tett. Az ANSZ-döntés némi nehézségeket támaszt amerikai—angol viszonylatban is. London ugyanis a washingtoni nyomás ellenére sem kívánja feladni kereskedelmi kapcsolatait Kubával. Nem lenne teljes !-------------------------------------a heti krónika a francia járási választások említése nélkül. Vasárnap tartották meg az első fordulót, és október 8-án kerül sor a másodikra. A két szavazás között máris adódhatott néhány tanulság. A demokratikus-baloldali ellenzék a szavazatok 56 százalékát szerezte meg, egyedül a kommunisták szavazataránya 26 százalék fölé került. Mivel a lakosság csaknem fele járult urnákhoz, ezt szinte a tömegelégedetlenség kifejezésének foghatjuk fel a kormány rendkívüli felhatalmazása és szociális megszorításai ellen. Ugyancsak figyelemreméltó, hogy a jobboldali ellenzék, amely De Gaulle külpolitikáját támadta,s erősen visszaesett. A két szavazás között fontos egységtárgyalások zajlottak le a baloldal pártjai között, s minden bizonnyal a második fordulóban is megmutatkozik majd növekvő befolyásuk, vonzerejük. Réti Ervin Vasárnap, 1969. október 1. Migstria Enugut ágyúzzák Lagosi jelentések szerint a péntekről szombatra virradó éjszaka ágyúlövedékek hullottak a szakadár Biafra fővárosának, Enugunak egy északi lakókörzetére. Az okozott károkról a jelentések nem tesznek említést. Az enugui rádió szombat reggel a biafrai vezető Ojkwu alezredes 15 perces beszédét sugározta, aki kijelentette: „szó sincs a főváros feladásáról, a biafraiak mindenáron megvédik fővárosukat.” Bejelentette, hogy csupán a gyermekek és a nyak hagyhatják el a váróst