Napló, 1968. szeptember (Veszprém, 24. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
.2 . Magyar államférfiak távirata a VDK vezetőihez a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének, Truong Chinh elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlése Állandó Bizottsága elnökének Hanoiba. „Kedves Elvtársak! A Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 23. évfordulóján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és az egész magyar nép nevében szívből jövő, testvéri üdvözletünket küldjük önöknek és a hazája szabadságáért, az emberi haladás ügyéért küzdő hős vietnami népnek. A felszabadulás óta a vietnami nép a Vietnami Dolgozók Pártja vezetésével kiemelkedő eredményeket ért el a szocializmus építésében és évek óta sikeresen védelmezi hazája függetlenségét, szocialista vívmányait az amerikai agresszorok barbár támadásaival szemben. A magyar nép — internacionalista érzelmeitől vezettetve — erejéhez mérten a jövőben is megad minden segítséget, támogatást harcoló vietnami testvéreinek. Szilárd meggyőződésünk, hogy igazságos harcuk győzedelmeskedni fog! — hangzik többek között a távirat. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke üdvözlő táviratot küldött Ho Si Minh elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnökének ,a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének, Pham Van Dong elvtársnak. Tüzérségi és partizántámadás Dél-Vietnamban A dél-vietnami felszabadító népi fegyveres erők könnyű- és nehéztüzérsége szombatra virradó éjszaka súlyos tűzcsapásokat mért az amerikai expedíciós hadtest és a saigoni bábhadsereg több fontos támaszpontja és hídfőállására az ország egész területén. Az AP amerikai hírügynökség helyzetrajza szerint a szombat hajnalra virradóan végrehajtott rajtaütéseiben a gerilahadsereg váltakozva alkalmazta aknavetőit és 122 mm-es rakéták kilövésére alkalmas rakétavetőit. A katonai objektumokat hangtalanul és láthatatlanul megközelítő partizán-tüzérség a danangi tengerészgyalogsági és légitámaszpont berendezéseit, a kulcsfontosságú Bien Hoa-i amerikai légitámaszpont kifutópályáit, Plesku erődítményváros katonai építményeit, valamint a Márvány-hegyen kiépített amerikai helikopter-támaszpont fel- és leszálló pályáit szemelte ki célpontnak. A legsúlyosabb károkat az amerikaiak Pleikuban szenvedték, mert a DNFF tüzérsége ide összpontosította nagyhatósugarú rakétavetőinek tüzét. A saigoni hivatalos szóvivők elismerik, hogy fegyveres erőik veszteségeket szenvedtek,pontos adatokat azonban erről nem közöltek. A saigoni katonai rezsim rendőrei, titkos ügynökei és provokátorai szombaton házkutatásokkal, razziákkal és többrendbeli letartóztatással igyekeztek elébe vágni a vietnami nép 1945-ben megkezdett szabadságharcára emlékező tüntetéseknek. Besúgók tájékoztatásai alapján a rendőrök őrizetbe vettek „Vietcong-gyanúsnak” minősített személyeket, akiknélfegyvereket és „kommunista jelszavakat feltüntető” transzparenseket találtak. A központi hatóságok szeptember 4-ig riadókészültségbe helyezték a rendőrséget A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ugyanis szeptember 2-án emlékezik meg arról, hogy 23 évvel ezelőtt ugyanezen a napon indította be Ho Si Minh elnök a francia gyarmatosítók elleni harcát. Helyzetkép Csehszlovákiából (Folytatás az első oldalról) ügyminisztérium sajtótitkára kijelentette, „az ország gazdasági élete nem szenvedett komoly fennakadást”. . — Bonyolultabbnak látszik a politikai és társadalmi élet rendezése, a hangulat normalizálása, de ez is folyamatban van — mutatnak rá a tudósítók. Prágában eltűnőben van a feszültség. Az Izvesztyija pozsonyi jelentése szerint a szlovák fővárosban tovább normalizálódik az élet. A lap a továbbiakban rámutat, hogy fokozódik a nyugati hatalmak ügynökeinek tevékenysége. Növekszik az ellenforradalmi, szovjetellenes propagandairatok és röp- Iratok érkezése Csehszlovákiába. A napokban a csehszlovák—osztrák határon feltartóztattak egy Prágába utazó „kereskedőt”. — írásos propagandaanyagot vitt magával. Pozsonyban még előfordulnak provokációk. A Slavinmagaslaton, a Csehszlovákia felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékművénél rálőttek egy szovjet tisztre. A golyó célt tévesztett A Pravda csehszlovákiai tudósítói a lap szombati számában a helyzet további rendeződéséről számolnak be. Az ipar, a közlekedés, a kereskedelem lassanként viszszaállítja normális tevékenységét. Ez nem könnyű dolog, mivel Csehszlovákia gazdasági élete jelentős mértékben függ az importtól: a nyersanyag körülbelül 50 százalékát külföldről hozzák be. Ezért igen fontos, hogy a Szovjetunióból újra megindultak az ércet, szenet és gabonát szállító szerelvények. A tudósítók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a helyzet rendeződése nem megy simán. A prágai repülőtér vezetői például nem akarják helyreállítani a repülőtér normális tevékenységét, bár ezt a szovjet fél többször javasolta. Jellemző, hogy a repülőtér vezetői megtiltották még azoknak a szovjet repülőgépeknek a kiszolgálását is, amelyek a Szovjetunióban üdülő csehszlovák gyerekeket hozták haza. A gyerekeket szovjet katonai autóbuszok juttatták vissza szüleikhez. Az ellenforradalom most a vidékre teszi át működését. Bőrzakós, pisztolyos ifjoncok járják a falvakat és halállal fenyegetik azokat a parasztokat, akik kenyeret adnak a „megszállóknak”. Borzenko végezetül rámutat, hogy a becsületes csehek és szlovákok maguk sürgetik az ellenforradalmár bandák felszámolását, amelyek létszáma mintegy 40 000-re tehető. NAPLÓ /V. Gingyuh: Egy legendás hírszerző Fordította: Sárközi Gyula (35.) Még egy körülmény fokozta gyanúmat, hogy Lisowska kettős játékot űz. Amint járni kezdtem hozzá, kopó szegődött a sarkamba. Szinte mindennap a nyomomban járt. Egyszer egy egész napot csatangoltam a városban (elmentem a piacra, a borbélyhoz, egy hivatalba, majd egy másikba, vendéglőbe, moziba), de mindenütt ott láttam ezt az alakot. Nagyon fontos lett volna találkoznom társaimmal, de semmiképpen nem sikerült. Csupán Iván Prihogyko ismerősét tudtam figyelmeztetni, akivel az utcán találkoztam, aztán betértem régi ismerősömhöz, Zelenko úrhoz. „Barátom” csak ezután „kopott le” rólam (nyilván meggyőződött, hogy semmiféle gyanús helyen nem fordultam meg) és többé nem járt a nyomomban. Ez után az eset után még óvatosabb lettem és a Szakramertumos Wacek állandó vendége lettem. A kopóról természetesen egy szót sem szóltam Lisowskának. Úgy döntöttem, hogy társaim elől is eltitkolom. Vártam a kibontakozást, kerestem a megoldást, helyesebben igyekeztem megtalálni a helyes kiutat. Kockázatos volt korábban is eljárni Lidia Lisowskához ,mert ha kettős játékot folytat, előbb-utóbb a Gestapo is akcióba lép. Ha meg elhagyom Lisowskát, megszakítom a partizánokkal való kapcsolatait, azt jelenti, hogy kilépett a játékból. Ahhoz pedig semmi okunk nem volt, hogy nyomtalanul eltüntessük. Ki ő? Hogyan lehetne ezt megtudni? Nem könnyű dolog. Az események, amelyek nap mint nap lejátszódtak, csak bonyolították a helyzetet és én, sokáig nem adtak végső választ a kérdésre. Valóban ki is ez a Lidia Lisowska? Ismét egy eset késztetett arra, hogy elgondolkozzam azon, végeredményben kivel is van dolgunk? A birodalmi komisszariátus munkatársának, Fräulein Valentina Dorgernek sok ismerőse volt a náci hivatalnokok, Gestapo-munkatársak és más fasiszta pribékek között. A legbuzgóbb volt közöttük a népi német származású Léon Metus. Beloruszsziából érkezett Rovnóba. A háború előtt a szovjet bíróság garázdaságért. .élte, amikor pedig bejöttek a megszállók, ügynök lett. Szívesen mesélt a náciknál szerzett érdemeiről Az erdőkbe küldték a partizánokhoz. „Bevágódott” náluk, aztán a nácik az ő segítségével a szovjet hazafiak egész csoportjait semmisítették meg vagy ejtették fogságba. Minden ilyen sikeres akció után az áruló pénzt kapott a németektől. Méghozzá nagy pénzt. De hát ez nem ment sokáig. Rádöbbent, hogy az árulót és provokátort előbb-utóbb utoléri a sors keze. Ő ekkor egyik társa, valami Alexander nevezetű odesszai fickó ezt javasolta neki: — Gyér, Léon, menjünk Ukrajnába. Rovnóba Ott kevesebb a partizán, mint ezekben az átkozott belorussziai erdőkben és mocsarakban. Viszont tele van szebbnél szebb lányokkal. Ott aztán élhet az emberi Metust nem kellett sokáig agitálni, s mind a ketten kijárták, hogy átvezényeljék őket Rovnóba. 1943 áprilisában ismerkedtem meg ezekkel az alakokkal, közvetlenül azután, hogy Valja Dovgerral a városba érkeztünk és a lány lakást szerzett Marija Kozlovszkájánál a Piac utca 24. szám alatt. Én akkor nyomban felkerestem régi „barátaimat”, Zelenko urat és Millert. Utóbbi, találkozásunk örömére becipelt magával a Deutscher Hof vendégéró. Miller ott mutatta be nekem Léon Metust, a J-vel hamar összemelegedtünk (amennyiben lengyelnek adta ki magát, én meg jól beszéltem lengyelül). Vacsora után Léon javasolta, hogy menjek vele a lányokhoz. — Van nekem itt egy nagyon szép ismerősöm. Egyikük nagyon tetszik nekem. Valóságos szépség! Lengyel nő, a neve Lella! — kérkedett Léon. — Príma nő! Igen ám, de hogy jövünk ki hozzá. Olyan büszke, hogy mivelünk szóba sem áll. Meg sem lehet közelíteni. Úgy látszik, sokkal előkelőbb társasághoz szokott. Ennek ellenére Léon mégis azt javasolta, ismerkedjem meg Lellával. — Különben — mondta, — az ördög sem ismeri ki magát benne. Megtörténhet, hogy megtetszel neki. Ha kedved tartja, gyere velem! Azt mondtam, hogy elmegyek vele csinos ismerőséhez, csak máskor, nem most. Metus kedvességére azzal válaszoltam: cserébe elviszem őt az én ismerőseimhez, hogy kibővítsem felderítőink ismeretségi körét a Gestapo-munkatársak között. Metus megígérte, hogy barátjával együtt jön el és megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Elbúcsúztam a Gestapo-ügynöktől s átszaladtam Valja Dorgerhez, hogy figyelmeztessem. — Holnap vendégeket kapsz. Két gazembert. A németek szolgálatában állnak. Lehet, hogy fel tudjuk használni őket céljainkra. Mindent készíts elő, hogy meg legyenek elégedve. — Jól van — felelte Válja —, beszélek Marijával, hogy még egy pár lányt hívjon meg. Barátnőjétől elhozza a gramofont a lemezekkel, * házimarit rendezünk. Másnap este, ahogy megbeszéltük, Metus eljött a barátjával. — Alexander — mondta Metu* barátja kurtán, és merően a szemembe nézett. Pillantása nem tetszett, de nem kaptam el a tekintetemet, hanem mereven néztem új ismerősöm szeme közé. — Ó, de erős akaratú ember vagy — csodálkozott Alexander. — Először találkozom olyan emberrel, aki állja a tekintetemet. Még nem fordult elő, hogy kihallgatásakor a partizán na mondta volna meg az igazat. Látom a szeméből, ha hazudik és kényszerítem, hogy az igazat vallja. — „Érdekes — gondoltam —, miért kezdett ez a Gestapo-ügynök mindjárt a partizánokról beszélni? Talán azt szeretné látni, hogyan reagálok a szavaira? Hát akkor csak hadd nézze, hadd ellenőrizze. Fő a nyugalom”. — Remélem, Alexander úr, hogy engem nem akarsz partizánként vallatni — mondtam nyugodt hangon. — Hát persze, hogy nem! Hiszen csak tréfáltam, és kérlek, ne haragudj rám. Csak a tekinteted tetszett. Szeretném, ha ilyen cimborám lenne. Micsoda remek dolgokat tudnánk véghez vinni. — Ugyan már, én alkalmatlan vagyok az olyan munkához, mint a tiéd! — legyintettem. — Oda vasidegek kellenek és kőszív. Én viszont még egy csirkét sem tudok levágni Alexander felkacagott. — Csirkét én se vágnék le. De mihelyt a banditákról van szó, az más! — Belevörösödött, düllesztette csillogó szemét és úgy sziszegte: — Elevenen meg tudnám fojtani őket! — Nyugalom — szólt közbe Válja. —• Inkább üljünk asztalhoz, még kibeszélgethetik magukat. Ám Alexander az asztalnál még nagyobb tűzbe jött. Néhány pohár erős pálinka megoldotta a nyelvét (Folytatjuk) . Vasárnap, 1908. szeptember 13 Egy hét a világpolitikában A moszkvai tárgyalások után — Chicagói krónika Dél-vietnami csatatereken — Tűzharc és diplomácia a Jordánnál Az elmúlt hét elsőszámú eseményének Moszkva volt a színhelye. Négynapos, sűrített tárgyalásokra került sor a szovjet és a csehszlovák vezetők között, majd a Szovjetunió képviselői másik négy szocialista ország — köztük hazánk — magasszintű delegációival konzultáltak. A megbeszélések arra irányultak, hogy miután az öt szocialista ország határozott fellépése katonai biztosítékokat jelentett egy esetleges ellenforradalmi fordulattal szemben Csehszlovákiában, megtalálják a politikai kibontakozás útját. • A Moszkvában aláírt okmány jó alapot jelenthet a csehszlovákiai konszolidációhoz. Igaz, csupán a kiinduló pontot adja, és nem a végállomást. Hosszú és bonyolult harc vár a csehszlovák kommunistákra, hogy megszilárdítsák a szocializmus vívmányait és felülkerekedjenek a jobboldali provokációkon. A külső körülmények kedvezőbbek, mint korábban, a küzdelmet azonban maguknak csehszlovák barátainknak kell megvívniuk. A prágai jelentések egyelőre továbbra is igen összetettek. Az élet normalizálódásának, a konszolidációnak első jelei kétségtelenül mutatkoznak már. Az elmúlt időszak felgyorsult eseményei igen sok ember józanságát, realitásérzékét növelték. Ugyanakkor jócskán vannak olyanok is, akik nem ocsúdtak fel nacionalista mámorukból, s a jobboldal, a szocialistaellenes erők legfeljebb taktikájukat változtatják, céljaikat nem. A következő hetekben minden valószínűség szerint az erők polarizálódása várható, s a moszkvai megállapodásokhoz történő hozzáállás szinte választóvízül szolgálhat annak eldöntésére, ki képviseli a csehszlovák szocializmus igazi érdekeit, s ki áll azzal szemben. A CSKP központi lapja, a Rude Pravo pénteki számában azt vetetnék fel, hogy az új feladatoknak megfelelően a pártnak hamarosan új központi bizottságot kell alakítania, s az erre illetékes fórum kizárólag a már korábban összehívott XIV. rendkívüli pártkongresszus lehet. E vélemény azért jelentős, mert hivatalosnak tekinthető állásfoglalás keretében első ízben határolják el magukat a múlt héten megtartott, úgynevezett pártkongresszustól. A mai körülmények között a kongresszusra fontos feladatok hárulnak, szinte újjá kell szerveznie a párt- és az állami életet. Ha a Csehszlovákia körül zajló események ki is emelkedtek a mozgalmas hét történés-sorozatából, a világpolitika földünk más pontjain sem csendesedett. A Chicagóban lebonyolított demokrata konvencióval újabb fordulatot tett az amerikai elnökválasztás gépezete. A külsőségek egészen drámaiak voltak. A város felfegyverzett táborhoz hasonlított; az elnökjelölő gyűlés színhelyét, a nemzetközi amfiteátrumot szögesdrót-kerítés vette körül; a televíziós operatőrök gázálarcban dolgoztak az utcai csetepaték közepette. Legalább négyszáz személy — köztük több delegátus — megsebesült, a letartóztatottak száma még magasabb. Chicago „klasszikus” gengszterkorszaka óta nem folyt ennyi vér az utcákon. A papírformának megfelelően Humphrey-t választották meg a demokraták elnökjelöltjének. A meglepetések elmaradtak. Voltak, akik Johnson drámai visszakozására számítottak, de az elnök — aki éppen a konvenció második napján töltötte be 60. életévét — úgy tűnik, valóban elhagyja a Fehér Házat. Lehetőségként vetődött fel Edward Kennedy jelölése, de a fiatal politikus — a jelek szerint — még vár; a vietnami csődtömeg, valamint a demokrata párt zűrzavara nem csábította a szorítóba. A novemberi elnökválasztások Humphrey—Nixon párharca egyelőre igen nyíltnak, s a negatívumok versengésének ígérkezik. Walter Lippmann találó jellemzése szerint a demokraták ujjongtak Nixon, a republikánusok Humphrey jelölése után, de egyik sem örült saját kandidáltjának. A sok égető problémára, mindenekelőtt Vietnamra és a néger kérdésre egyik jelölt sem fejtett ki akár valamennyire járhatónak vagy reálisnak tartott programot. Ilyen körülmények között különös érdeklődés kíséri egy harmadik erő létrehozására irányuló próbálkozásokat a szélsőjobboldalról (Wallace), illetve liberális oldalról (McCarthy). Jóllehet nem valószínű, hogy komolyan beleszólhatnának a hagyományosan kétpárti birkózásba, megkezdődhet a demokrata és a republikánus párt „kopásának” időszaka. S mintha a vietnami csataterek hangja is hallatszott volna Chicagóban... A DNFF erői új, összehangolt akciókat folytattak a héten tizenkét dél-vietnami város ellen. A harci cselekmények ismét megmutatták a front erejét, tartalékait, és az amerikaik máris borúsan tekintenek a szabadságharcosoknak kedvezőbb őszi hónapok elé. A Közel-Keleten változatlanul puskaporszagú a levegő. Miközben Jarring ENSZ- megbízott az érdekelt országok fővárosait járja, hét nap alatt 31 határincidensre került sor Izrael és az arab országok között. Különösen kiéleződött a helyzet a Jordán folyó vonalán. Az izraeliek, úgy látszik, a gazdasági nehézségekkel, belpolitikai problémákkal, a menekültek százezreinek elhelyezésével küszködő Jordániát tekintik az arab front gyenge láncszemének. Nincs olyan nap, hogy ne dördülnének ágyúk a biblikus hangzású folyó partján; a nyomás célja Jordániát meghátrálásra és különtárgyalásokra bírni. Az arab ország nem zárkózik el az észszerű diplomáciai lépések elől, hiszen — Kairóval együtt — elfogadta a Biztonsági Tanács tavaly novemberi határozatát. Ezt közölték több ízben az ENSZ különmegbízottjával, illetve a Biztonsági Tanács ülésein is. Nem hajlandók elfogadni viszont a határozat izraeli értelmezését, amely „általában” magáévá tette az ENSZ döntését, csak éppen nem hajlandó visszavonulni a tavaly júniusi háború előtt határok mögé. Réti Ervin