Napló, 1968. szeptember (Veszprém, 24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

­.2 . Magyar államférfiak távirata a VDK vezetőihez a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöké­nek, Truong Chinh elvtárs­nak, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság Nemzetgyű­lése Állandó Bizottsága el­nökének Hanoiba. „Kedves Elvtársak! A Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 23. év­fordulóján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és az egész ma­gyar nép nevében szívből jövő, testvéri üdvözletünket küldjük önöknek és a hazája szabadságáért, az emberi haladás ügyéért küzdő hős vietnami népnek. A felszabadulás óta a vietnami nép a Vietnami Dolgozók Pártja vezetésével kiemel­kedő eredményeket ért el a szocializmus építésében és évek óta sikeresen védelmezi hazája függetlenségét, szocialista vívmányait az amerikai agresszorok barbár támadá­saival szemben. A magyar nép — internacionalista érzelmeitől vezettetve — erejéhez mérten a jövőben is megad minden segítséget, támogatást harcoló vietnami testvérei­nek. Szilárd meggyőződésünk, hogy igazságos harcuk győzedelmeskedni fog! — hang­zik többek között a távirat. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának­ első tit­kára, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Je­nő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány el­nöke üdvözlő táviratot kül­dött Ho Si Minh elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnöké­nek ,a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság elnökének, Pham Van Dong elvtársnak. Tüzérségi és partizántámadás Dél-Vietnamban A dél-vietnami felszabadító népi fegyveres erők könnyű- és nehéz­tüzérsége szombatra virradó éjszaka súlyos tűz­­csapásokat mért az amerikai expedíciós hadtest és a sai­­goni bábhadsereg több fon­tos támaszpontja és hídfőál­lására az ország egész terü­letén. Az AP amerikai hírügy­nökség helyzetrajza szerint a szombat hajnalra virradóan végrehajtott rajtaütéseiben a gerilahadsereg váltakozva alkalmazta aknavetőit és 122 mm-es rakéták kilövésére alkalmas rakétavetőit. A ka­tonai objektumokat hangta­lanul és láthatatlanul meg­közelítő partizán-tüzérség a danangi tengerészgyalogsági és légitámaszpont berendezé­seit, a kulcsfontosságú Bien Hoa-i amerikai légitámasz­pont kifutópályáit, Plesku erődítményváros katonai építményeit, valamint a Már­vány-hegyen kiépített ameri­kai helikopter-támaszpont fel- és leszálló pályáit sze­melte ki célpontnak. A leg­súlyosabb károkat az ameri­kaiak Pleikuban szenvedték, mert a DNFF tüzérsége ide összpontosította nagyhatósu­garú rakétavetőinek tüzét. A saigoni hivatalos szóvi­vők elismerik, hogy fegyve­res erőik veszteségeket szen­vedtek,­pontos adatokat azon­ban erről nem közöltek. A saigoni katonai rezsim rendőrei, titkos ügynökei és provokátorai szombaton ház­kutatásokkal, razziákkal és többrendbeli letartóztatással igyekeztek elébe vágni a vietnami nép 1945-ben meg­kezdett szabadságharcára emlékező tüntetéseknek. Be­súgók tájékoztatásai alapján a rendőrök őrizetbe vettek „Vietcong-gyanúsnak” minő­sített személyeket, akiknél­­fegyvereket és „kommunista jelszavakat feltüntető” transz­parenseket találtak. A központi hatóságok szep­tember 4-ig riadókészültség­be helyezték a rendőrséget A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ugyanis szeptember 2-án emlékezik meg arról, hogy 23 évvel ez­előtt ugyanezen a napon in­dította be Ho Si Minh elnök a francia gyarmatosítók el­leni harcát. Helyzetkép Csehszlovákiából (Folytatás az első oldalról) ügyminisztérium sajtótitkára kijelentette, „az ország gazdasági élete nem szenvedett komoly fennakadást”. . — Bonyolultabbnak látszik a politikai és társadalmi élet rendezése, a hangulat nor­malizálása, de ez is folya­matban van — mutatnak rá a tudósítók. Prágában eltűnőben van a feszültség. Az Izvesztyija pozsonyi je­lentése szerint a szlovák fő­városban tovább normalizá­lódik az élet. A­ lap a továbbiakban rá­mutat, hogy fokozódik a nyu­gati hatalmak ügynökeinek tevékenysége. Növekszik az ellenforradalmi, szovjetelle­nes­ propagandairatok és röp- Iratok érkezése Csehszlová­kiába. A napokban a csehszlovák—osztrák ha­táron feltartóztattak egy Prágába utazó „kereske­dőt”. — írásos propaganda­anyagot vitt magával. Pozsonyban még előfordul­nak provokációk. A Slavin­­magaslaton, a Csehszlovákia felszabadításáért vívott har­cokban elesett szovjet hősök emlékművénél rálőttek egy szovjet tisztre. A golyó célt tévesztett A Pravda csehszlovákiai tudósítói a lap szombati szá­mában a helyzet további ren­deződéséről számolnak be. Az ipar, a közlekedés, a ke­reskedelem lassanként visz­­szaállítja normális tevékeny­ségét. Ez nem könnyű dolog, mivel Csehszlovákia gazdasá­gi élete jelentős mértékben függ az importtól: a nyers­anyag körülbelül 50 százalé­kát külföldről hozzák be. Ezért igen fontos, hogy a Szovjetunióból újra megin­dultak az ércet, szenet és ga­bonát szállító szerelvények. A tudósítók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a hely­zet rendeződése nem megy simán. A prágai repülőtér vezetői például nem akarják hely­reállítani a repülőtér nor­mális tevékenységét, bár ezt a szovjet fél többször javasolta. Jellemző, hogy a repülőtér vezetői megtiltot­ták még azoknak a szovjet repülőgépeknek a kiszolgá­lását is, amelyek a Szovjet­unióban üdülő csehszlovák gyerekeket hozták haza. A gyerekeket szovjet katonai autóbuszok juttatták vissza szüleikhez. Az ellenforradalom most a vidékre teszi át működését. Bőrzakós, pisztolyos ifjon­cok járják a falvakat és halállal fenyegetik azokat a parasztokat, akik kenye­ret adnak a „megszállók­nak”. Borzenko végezetül rámu­tat, hogy a becsületes csehek és szlovákok maguk sürgetik az ellenforradalmár bandák felszámolását, amelyek lét­száma mintegy 40 000-re te­hető. NAPLÓ /V. Gingyuh: Egy legendás hírszerző Fordította: Sárközi Gyula (35.) Még egy körülmény fokozta gya­númat, hogy Lisowska kettős játékot űz. Amint járni kezdtem hozzá, ko­pó szegődött a sarkamba. Szinte min­dennap a nyomomban járt. Egyszer egy egész napot csatangoltam a vá­rosban (elmentem a piacra, a bor­bélyhoz, egy hivatalba, majd egy másikba, vendéglőbe, moziba), de mindenütt ott láttam ezt az alakot. Nagyon fontos lett volna találkoznom társaimmal, de semmiképpen nem sikerült. Csupán Iván Prihogyko is­merősét tudtam figyelmeztetni, aki­vel az utcán találkoztam, aztán be­tértem régi ismerősömhöz, Zelenko úrhoz. „Barátom” csak ezután „ko­pott le” rólam (nyilván meggyőző­dött, hogy semmiféle gyanús helyen nem fordultam meg) és többé nem járt a nyomomban. Ez után az eset után még óvatosabb lettem és a Szakramer­tumos Wacek állandó vendége lettem. A kopóról természetesen egy szót sem szóltam Lisowskának. Úgy dön­töttem, hogy társaim elől is eltitko­lom. Vártam a kibontakozást, keres­tem a megoldást, helyesebben igye­keztem megtalálni a helyes kiutat. Kockázatos volt korábban is eljár­ni Lidia Lisowskához ,mert ha ket­tős játékot folytat, előbb-utóbb a Gestapo is akcióba lép. Ha meg el­hagyom Lisowskát, megszakítom a partizánokkal való kapcsolatait, azt jelenti, hogy kilépett a játékból. Ah­hoz pedig semmi okunk nem volt, hogy nyomtalanul eltüntessük. Ki ő? Hogyan lehetne ezt megtud­ni? Nem könnyű dolog. Az esemé­nyek, amelyek nap mint nap leját­szódtak, csak bonyolították a hely­zetet és é­n, sokáig nem adtak vég­ső választ a kérdésre. Valóban ki is ez a Lidia Lisowska? Ismét egy eset késztetett arra, hogy elgondolkozzam azon, végeredmény­ben kivel is van dolgunk? A birodalmi komisszariátus mun­katársának, Fräulein Valentina Dor­­gernek sok ismerőse volt a náci hi­vatalnokok, Gestapo-munkatársak és más fasiszta pribékek között. A leg­buzgóbb volt közöttük a népi német származású Léon Metus. Belorusz­­sziából érkezett Rovnóba. A háború előtt a szovjet bíróság garázdaságért­­. .élte, amikor pedig bejöttek a megszállók, ügynök lett. Szívesen mesélt a náciknál szerzett érdemei­­ről Az erdőkbe küldték a partizá­nokhoz. „Bevágódott” náluk, aztán a nácik az ő segítségével a szovjet ha­zafiak egész csoportjait semmisítet­ték meg vagy ejtették fogságba. Minden ilyen sikeres akció után az áruló pénzt kapott a németektől. Méghozzá nagy pénzt. De hát ez nem ment sokáig. Rádöbbent, hogy az árulót és provokátort előbb-utóbb utoléri a sors keze. Ő ekkor egyik társa, valami Alexander nevezetű odesszai fickó ezt javasolta neki: — Gyér, Léon, menjünk Ukrajná­ba. Rovnóba Ott kevesebb a parti­zán, mint ezekben az átkozott be­­lorussziai erdőkben és mocsarakban. Viszont tele van szebbnél szebb lá­nyokkal. Ott aztán élhet az emberi Metust nem kellett sokáig agitálni, s mind a ketten kijárták, hogy átve­zényeljék őket Rovnóba. 1943 áprilisában ismerkedtem meg ezekkel az alakokkal, közvet­lenül azután, hogy Valja Dovgerral a városba érkeztünk és a lány lakást szerzett Marija Kozlovszkájánál a Piac utca 24. szám alatt. Én akkor nyomban felkerestem régi „barátai­mat”, Zelenko urat és Millert. Utób­bi, találkozásunk örömére becipelt magával a Deutscher Hof vendég­ér­ó. Miller ott mutatta be nekem Léon Metust, a J-vel hamar összeme­legedtünk (amennyiben lengyelnek adta ki magát, én meg jól beszéltem lengyelül). Vacsora után Léon java­solta, hogy menjek vele a lányokhoz. — Van nekem itt egy nagyon szép ismerősöm. Egyikük nagyon tetszik nekem. Valóságos szépség! Lengyel nő, a neve Lella! — kérkedett Léon. — Príma nő! Igen ám, de hogy jö­vünk ki hozzá. Olyan büszke, hogy mivelünk szóba sem áll. Meg sem lehet közelíteni. Úgy látszik, sokkal előkelőbb társasághoz szokott. Ennek ellenére Léon mégis azt ja­vasolta, ismerkedjem meg Lellával. — Különben — mondta, — az ör­dög sem ismeri ki magát benne. Meg­történhet, hogy megtetszel neki. Ha kedved tartja, gyere velem! Azt mondtam, hogy elmegyek vele csinos ismerőséhez, csak máskor, nem most. Metus kedvességére azzal válaszoltam: cserébe elviszem őt az én ismerőseimhez, hogy kibővítsem felderítőink ismeretségi körét a Ges­tapo-munkatársak között. Metus megígérte, hogy barátjával együtt jön el és megbeszéltük, hogy más­nap találkozunk. Elbúcsúztam a Ges­­tapo-ügynöktől s átszaladtam Valja Dorgerhez, hogy figyelmeztessem. — Holnap vendégeket kapsz. Két gazembert. A németek szolgálatában állnak. Lehet, hogy fel tudjuk hasz­nálni őket céljainkra. Mindent ké­szíts elő, hogy meg legyenek eléged­ve. — Jól van — felelte Válja —, be­szélek Marijával, hogy még egy pár lányt hívjon meg. Barátnőjétől el­hozza a gramofont a lemezekkel, * házimarit rendezünk. Másnap este, ahogy megbeszéltük, Metus eljött a barátjával. — Alexander — mondta Metu* barátja kurtán, és merően a sze­membe nézett. Pillantása nem tetszett, de nem kaptam el a tekintetemet, hanem mereven néztem új ismerősöm szeme közé. — Ó, de erős akaratú ember vagy — csodálkozott Alexander. — Először találkozom olyan emberrel, aki állja a tekintetemet. Még nem fordult elő, hogy kihallgatásakor a partizán na mondta volna meg az igazat. Látom a szeméből, ha hazudik és kénysze­rítem, hogy az igazat vallja. — „Érdekes — gondoltam —, mi­ért kezdett ez a Gestapo-ügynök mindjárt a partizánokról beszélni? Talán azt szeretné látni, hogyan re­agálok a szavaira? Hát akkor csak hadd nézze, hadd ellenőrizze. Fő a nyugalom”. — Remélem, Alexander úr, hogy engem nem akarsz partizánként val­latni — mondtam nyugodt hangon. — Hát persze, hogy nem! Hiszen csak tréfáltam, és kérlek, ne hara­gudj rám. Csak a tekinteted tetszett. Szeretném, ha ilyen cimborám lenne. Micsoda remek dolgokat tudnánk véghez vinni. — Ugyan már, én alkalmatlan va­gyok az olyan munkához, mint a tiéd! — legyintettem. — Oda vaside­gek kellenek és kőszív. Én viszont még egy csirkét sem tudok levágni Alexander felkacagott. — Csirkét én se vágnék le. De mi­helyt a banditákról van szó, az más! — Belevörösödött, düllesztette csil­logó szemét és úgy sziszegte: — Ele­venen meg tudnám fojtani őket! — Nyugalom — szólt közbe Válja.­ —• Inkább üljünk asztalhoz, még ki­­beszélgethetik magukat. Ám Alexander az asztalnál még nagyobb tűzbe jött. Néhány pohár erős pálinka megoldotta a nyelvét­ ­ (Folytatjuk) . Vasárnap, 1908. szeptember 13 Egy hét a világpolitikában A moszkvai tárgyalások után — Chicagói krónika Dél-vietnami csatatereken — Tűzharc és diplomácia a Jordánnál Az elmúlt hét elsőszámú eseményének Moszkva volt a színhelye. Négynapos, sűrí­tett tárgyalásokra került sor a szovjet és a csehszlovák vezetők között, majd a Szovjet­unió képviselői másik négy szocialista or­szág — köztük hazánk — magasszintű de­legációival konzultáltak. A megbeszélések arra irányultak, hogy miután az öt szocia­lista ország határozott fellépése katonai biz­tosítékokat jelentett egy esetleges ellenfor­radalmi fordulattal szemben Csehszlovákiá­ban, megtalálják a politikai kibontakozás útját. • A Moszkvában aláírt okmány jó alapot jelenthet a csehszlovákiai konszolidációhoz. Igaz, csupán a kiinduló pontot adja, és nem a végállomást. Hosszú és bonyolult harc vár a csehszlovák kommunistákra, hogy megszi­lárdítsák a szocializmus vívmányait és fe­lülkerekedjenek a jobboldali provokációkon. A külső körülmények kedvezőbbek, mint korábban, a küzdelmet azonban maguknak csehszlovák barátainknak kell megvívniuk. A prágai jelentések egyelőre továbbra is igen összetettek. Az élet normalizálódásá­nak, a konszolidációnak első jelei kétségte­lenül mutatkoznak már. Az elmúlt időszak felgyorsult eseményei igen sok ember józan­ságát, realitás­érzékét növelték. Ugyanak­kor jócskán vannak olyanok is, akik nem ocsúdtak fel nacionalista mámorukból, s a jobboldal, a szocialistaellenes erők legfel­jebb taktikájukat változtatják, céljaikat nem. A következő hetekben minden való­színűség szerint az erők polarizálódása vár­ható, s a moszkvai megállapodásokhoz tör­ténő hozzáállás szinte választóvízül szolgál­hat annak eldöntésére, ki képviseli a csehszlovák szocializmus igazi érdekeit, s ki áll azzal szemben. A CSKP központi lapja, a Rude Pravo pénteki számában azt vetetnék fel, hogy az új feladatoknak megfelelően a pártnak ha­marosan új központi bizottságot kell alakí­tania, s az erre illetékes fórum kizárólag a már korábban összehívott XIV. rendkívüli pártkongresszus lehet. E vélemény azért je­lentős, mert hivatalosnak tekinthető állás­­foglalás keretében első ízben határolják el magukat a múlt héten megtartott, úgyneve­zett pártkongresszustól. A mai körülmények között a kongresszusra fontos feladatok há­rulnak, szinte újjá kell szerveznie a párt- és az állami életet. Ha a Csehszlovákia körül zajló esemé­nyek­ ki is emelkedtek a mozgalmas hét tör­ténés-sorozatából, a világpolitika földünk más pontjain sem csendesedett. A Chicagó­ban lebonyolított demokrata konvencióval újabb fordulatot tett az amerikai elnökvá­lasztás gépezete. A külsőségek egészen drá­maiak voltak. A város felfegyverzett tábor­hoz hasonlított; az elnökjelölő gyűlés szín­helyét, a nemzetközi amfiteátrumot szöges­­drót-kerítés vette körül; a televíziós opera­tőrök gázálarcban dolgoztak az utcai csete­paték közepette. Legalább négyszáz személy — köztük több delegátus — megsebesült, a letartóztatottak száma még magasabb. Chi­cago „klasszikus” gengszterkorszaka óta nem folyt ennyi vér az utcákon. A papírformának megfelelően Humph­­rey-t választották meg a demokraták elnök­jelöltjének. A meglepetések elmaradtak. Voltak, akik Johnson drámai visszakozá­sára számítottak, de az elnök — aki éppen a konvenció második napján töltötte be 60. életévét — úgy tűnik, valóban elhagyja a Fehér Házat. Lehetőségként vetődött fel Edward Kennedy jelölése, de a fiatal poli­tikus — a jelek szerint — még vár; a viet­nami csődtömeg, valamint a demokrata párt zűrzavara nem csábította a szorítóba. A novemberi elnökválasztások Humph­rey—Nixon párharca egyelőre igen nyílt­nak, s a negatívumok versengésének ígér­kezik. Walter Lippmann találó jellemzése szerint a demokraták ujjongtak Nixon, a republikánusok Humphrey jelölése után, de egyik sem örült saját kandidáltjának. A sok égető problémára, mindenekelőtt Viet­namra és a néger­ kérdésre egyik jelölt sem fejtett ki akár valamennyire járhatónak vagy reálisnak tartott programot. Ilyen kö­rülmények között különös érdeklődés kíséri egy harmadik erő létrehozására irányuló próbálkozásokat a szélsőjobboldalról (Wal­lace), illetve liberális oldalról (McCarthy). Jóllehet nem valószínű, hogy komolyan be­leszólhatnának a hagyományosan kétpárti birkózásba, megkezdődhet a demokrata és a republikánus párt „kopásának” időszaka. S mintha a vietnami csataterek hangja is hallatszott volna Chicagóban... A DNFF erői új, összehangolt akciókat folytattak a héten tizenkét dél-vietnami város ellen. A harci cselekmények ismét megmutatták a front erejét, tartalékait, és az amerikaik máris borúsan tekintenek a szabadsághar­cosoknak kedvezőbb őszi hónapok elé. A Közel-Keleten változatlanul puskapor­­szagú a levegő. Miközben Jarring ENSZ- megbízott az érdekelt országok fővárosait járja, hét nap alatt 31 határincidensre ke­rült sor Izrael és az arab országok között. Különösen kiéleződött a helyzet a Jordán folyó vonalán. Az izraeliek, úgy látszik, a gazdasági nehézségekkel, belpolitikai prob­lémákkal, a menekültek százezreinek elhe­lyezésével küszködő Jordániát tekintik az arab front gyenge láncszemének. Nincs olyan nap, hogy ne dördülnének ágyúk a biblikus hangzású folyó partján; a nyomás célja Jordániát meghátrálásra és különtár­­gyalásokra bírni. Az arab ország nem zárkózik el az ész­szerű diplomáciai lépések elől, hiszen — Kairóval együtt — elfogadta a Biztonsági Tanács tavaly novemberi határozatát. Ezt közölték több ízben az ENSZ különmegbí­­zottjával, illetve a Biztonsági Tanács ülé­sein is. Nem hajlandók elfogadni viszont a határozat izraeli értelmezését, amely „ál­talában” magáévá tette az ENSZ döntését,­­ csak éppen nem hajlandó visszavonulni a tavaly júniusi háború előtt határok mögé. Réti Ervin

Next